A márciusi évnyitó túra előtt nem bírtam tovább, beszereltem a hátsó GTA stabilizátort.
Elvem szerint egyszerre csak egy dolgot érdemes változtatni, különben nem tudod, minek tulajdonítsd a változást. Na ezt megszegtem. A lengéscsillapítók beszerelése után meg kellett volna állni és próbakörök után cserélni a stabot. De olyan messze vannak a hegyek.
Mindkét GTA (első, hátsó) kanyarstabilizátor megérkezett (fiatalkatrészek), de az elsőt bölcső leeresztéssel lehet csak. Annyira nem mennék bele. Viszont a hátsó pár csavar. Jóformán meg sem kell emelni a kocsit, csak bebújni alá.
Ahogy bújkálok az autó alatt, megláttam az erősen korrodált benzintartályt tartó pántokat. Megvan a következő szerelnivaló.
A hátsó stabilizátor erősítésével lehet javítani az alulkormányzottságon. Ez olyan jól sikerült, hogy az első lendületes mátrai kanyarban elindult az autó fara. Kissé meglepett. Ezt később is megcsinálta, túlkormányzott lett. Felborult az egyensúly a hátsó stab cseréjével, utána kell menni az elsővel.
A mindennapos városi használat és az októberi túra (liusz és VV6 társaságában) igencsak legatyásította a futóművet (kopogás, nyekergés). A rendellenes hangokon kívül volt látható hiba is: hátsó ütköző leszakadva, első rugók alatti gumi szétszakadva, hátsó bekötőrúd szilenje repedezett.
A túra arra is rámutatott, hogy érdemes feszesíteni az élvezetesebb kanyarvétel és úttartás végett. Mivel döntően városban használom az autót, ültetés kizárva, némi kényelemről viszont hajlandó vagyok lemondani. Némi kutakodás után került fókuszba a hollandok terméke. A márkanév és a reklám meggyőzött: Koni Special Active
Decemberben elkezdtem bespájzolni az alkatrészeket, hogy majd tavaszra felfrissített futóművel vághassak a hegyeknek.
- lengéscsillapítók (Koni)
- porvédők, ütközők (Sachs)
- első toronyszilent (Sachs)
- első rugók alá gumi (gyári)
- bal alsó lengőkar (TRW)
- kormányösszekötő gömbfejek (TRW)
- hátsó bekótőrudak (gyári)
- hátsó csavarok a kerékagynál (gyári)
- első villa csavarok (gyári)
- önzáró anyák 12x1.25 (Lada)
A műveleteket 2 nap alatt sikerült elvégeznem. A csavarok könnyen mozogtak, mert a szerelések során bezsírozva szoktam összerakni. Ez különösen a hátsó futóműnél könnyíti meg jelentősen a munkát. A hosszú csavar a távtartóval és a tengelycsonkkal is szeret összegyógyulni.
Kezdjük a könnyebbel címszóval először a hátsó részt csináltam.
Szükséges eszökzök:
- csillag csavarhúzó, PH2
- 6-os imbusz, ezek a csomagtér burkolat bontásához kellenek (szedán)
- 22-es csillagvillás / crova, 6-os imbusz a csillapító szárához
- 19-es csillagvillás / crova a tengelycsonk csavarokhoz
- 15-ös crova a bekötőrúd csavarokhoz
- kalapács, kiütő, drótkefe, csavarlazító, feszítővas, rugóösszehúzó
A szerszámok minősége nagyban befolyásolja a munkaidőt. Egy jó ütvecsavarozó vagy légkulcs nagy szolgálatot tesz.
Autó hátulját felbakoltam, kerekek le, fékcső és ABS jeladó lengéscsillapítóról leakaszt. Csomagteret kipakol. Szár önzáró anyáját lecsavarni, alsó két csavart kibányászni a tengelycsonkból (ha jól be van állva, akkor drótkefe, csiszolópapír, csavarlazító, kalpács és kiütő játszik, jó móka). A feszítővassal a toronyszilentet cuppantotam ki a helyéről. A váznyúlvánba akasztva a lengéscsillapító stabilizátor bekötésére szolgáló fülnél nyomtam lefelé. A szilent peremét előtte be lehet fújni felülről pl wd-40-el, hogy könnyebben kicsússzon.
Ha kint van a cucc, rugót összehúzni, toronyszilentet leszedni. Össze fordítva. A visszacuppantást emelővel oldottam meg.
A bekötőrúd cseréje gyerejáték. Reménykedjünk, hogy a tengelycsonk szilentje ép, különben cumi.
Fontos, hogy a lengőkarokon átmenő csavarokat keréken, vízszintes talajon álló autónál húzzuk meg!
Az eleje nagyobb falat, de szerencsére az összes csavar könnyen jár, hála a nem is olyan távoli előző javításnak. Konkrétan az alsó lengókar 2 évet sem bírt ki (TRW). A gömbfeje úgy megszorult, hogy kalapáccsal kellett állítani, hogy kiférjen a fészkéből (zsírhiány?).
Szükséges eszközök:
- gömbfej kinyomó (kormány összekötő, felső lengőkar, alsó lengőkar)
- 22-es crova alsó lengőkar anyához
- 22-es villáskulcs kormányösszekötőhöz 2 db
- 15-ös crova alsó lengőkar csavarokhoz
- 19-es csillagvillás / crova és
- 10-es imbusz a villa csavarokhoz
- 17-es crova a torony csavarjaihoz
- 17-es (15-ös) racsnis csillag és 5-ös imbusz a stab összekötőhöz, felső lengőkarhoz, kormány összekötőhöz
- kalapács, kiütő, drótkefe, csavarlazító, rugóösszehúzó
Az alsó lengőkar cseréjét korábban már leírtam. Alapvetően ezen képes leírás alapján érdemes csinálni. Viszont az összeszerelést elnagyoltan írja, pont a lényeges fogás hiányzik. Ugyanis, ha a féltengely csukló erősebb, mint a képen (pl.: V6, vagy JTD) akkor a gömbcsuklót nem egyszerű behelyezni a helyére. Oldalra és kissé előre kell kibillenteni, hogy a furatba bemenjen. Utána lehet visszaigazítani egyenesbe, hogy beüljön a kúpba.
A lengéscsillapító cseréje ehhez képest sokkal egyszerűbb, feltéve, ha a villa nincs rágyógyulva. A villa csavarjait ki, a felső lengőkar gömbcsuklóját le kell oldani. Fékcsövet, ABS jeladót, stab összekötőt lekötni a csillapítóról / villáról. Villát lehúzni a csillapítóról és félrefordítani. A toronynál a 2 anyát lecsavarni és kibányászni a helyéről az egységet.
Mielőtt a rugót levesszük, érdemes összejelölni a felső rugótányért a rugóval. A menetek között elég kevés hely van. Spéci összehúzó előnyben. Nekem csak vaskos van, azt be kellett feszíteni a menetek közé és még így is para volt. Baromi erős az első rugó.
Össze visszafelé.
Összességében elégedett vagyok az alkatrészekkel. Most minden szép és jó, majd a km-ek döntenek.
Elöl majdnem 2 cm-rel magasabb lett az autó. Ebben szerepet játszhat az új rugóalátét, a toronyszilent és a lengéscsillapító. Kicsit szokni kell, nem szebb, de ez a gyári magasság.
Folyt. köv. első és hátsó GTA stabilizátor beszeréles.
km: 242368
Kicsit késve cseréltem olajat, tavasszal szoktam. Évente végzem, mert nagyrészt városban használom az autót. Az útmutató szerint ez fokozott igénybevétel.
Selénia 10w40, gyári olajszűrő + pollenszűrőt is cseréltem.
233045km
Történt, hogy egy tempós szerpentinezés után túlmelegedett a fék és elkezdett nyúlni a fékút. A szaga is rettenetes volt. A gyári méreteken belül kerestem megoldást ami bírja a kiképzést és utcai átlagos használat során is megfelelő.
A választásom a Brembo Sport termékére esett. Külföldi oldalakon olvastam pozitív tapasztalatokról, illetve neves gyártó lévén bizalmat szavaztam.
A gyártó szerint 600 C-ig jó fékhatást nyújt, legjobban 200-300 C között működik, és hidegen is elég erőteljes fékhatás van, így nem kell melegíteni átlagos használat esetén.
Kiegészítettem a szettet még fémszövetes teflon fékcsövekkel, valamint dot4+ fékolajjal töltöttem fel a rendszert a kívánt hatás elérése érdekében.
A szerelés menetét nem írom le. Inkább a tapasztalatokat osztanám meg.
Először csak a fékcsöveket és a fékfolyadékot cseréltem le, hogy külön tudjam értékelni a hatást.
Írták, hogy a fékhatás hamarabb jelentkezik az új csővel, jobban adagolható a fék, az ABS is direktebben fog működni. Hát rosszabb nem lett az tuti, de nem esküdnék meg az ellenkezőjére. Frankón működik, talán hamarabb felkeményedik a pedál álló helyzetben taposva.
Ezek után cseréltem tárcsát és betétet.
Először pár száz km-t kímélve vezettem városban, hogy rendesen összekopjon. Utána a gyár ajánlása szerint "megedzettem" és attól kezdve lehetett "ütni".
Hidegen fog annyira mint az előtte használt Zimmermann tárcsa és Textar betét.
Érezni, hogy több fékezés után, amikor melegszik, jobban fog.
A "tesztpályán" ahol az előző szett túlmelegedett, ott ez bírta a gyűrődést. Volt ugyan szaga, de fékhatás is megmaradt.
Gyakran kell lemosni a fékport, különben hajlamos a nyikorgásra. Illetve a furatok miatt erőteljes lassítást búgás kíséri.
Az ára kicsit magasabb mint az EBC, amit szintén sokan dícsérnek. Azzal sajna nincs tapasztalatom.
Az új nyárig gumik felszerelése után egy futőmű ellenőrzést kértem, ahol megállapították, hogy elöl a bal alsó lengőkar gömbcsuklója lóg. Csere szükséges.
Vettem egy TRW lengőkart, hétvégén kicseréltem. Ebben nagy segítség volt ezen a linken található leírás.
Fontos, hogy a villa szilenten átmenő csavarját az autó alaphelyzetében húzuk készre.
Ezt úgy érhetjük el, hogy a futóművet addig emeljük, amíg a kasztni éppen emelkedni kezd. Na itt kell meghúzni a csavart.
Idei olajcsere megejtve. 210462 km
Idei olajcsere megejtve. 203327km
Ma megejtettük az első felső lengőkarok cseréjét. Gyári került a gyári helyére. A baloldalinak már a gömbcsuklója is kopott volt, a jobboldalinak csak a szilentje volt kuka.
Megejtettük az éves olajcserét is, kicseréltem a pollenszűrő és a levegőszűrőt is.
Az első futómű jelentősen halkabb lett.
Sajnos megvizsgálva a stabilizátort, kiderült, hogy hiába cseréltük ki a szilentjét egy éve, a rúd mostanra annyira megkopott, hogy már mozog és valószínű a maradék kopogás emiatt van :(
óra állás: 174476 km
Ma emelőre tettük az autót és alaposan átvizsgáltuk, felmértük az állapotát.
Diagnózis: mindkét első felső lengőkar megérett a cserére, valamint a stabilizátor sajnos elkopott. Hiába cseréltük a szilentet, az előző megette a rudat, bár ez most még nem égető probléma.
Szóval a kopogás, amit már egy éve hallok és egyre erősödik, vsz a lengőkarok miatt van.
Április végén kiderül. Az olajcserére is akkor kerül sor.
A nyári kerekek felrakását egybe kötöttem a fékfolyadék cseréjével. Nem tudom volt-e már cserélve az autó 10 éve alatt, valamint nyáron a szerpentinen furán viselkedett a fék (talán fölforrt a fékolaj?), továbbá 3. éve van nálam és ez az ajánlott csereperiódus. Szóval jól összejöttek az okok, hajrá.
Csere menete hagyományos kétszemélyes pedálpumpálós módszerrel történt, ATE dot4 fékolajat kapott a rendszer. (a dobozára azt írták évente cserélni, ez komoly??)
A fék jó maradt, nyaraláskor kiderül, hogy bírja a strapát :)