aranytl - főkép
>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2014-01-06

Hibajelenség:
Az ablakmosó folyadék késve ért a szélvédőre, és eleinte csak pisilt.

Hála az enyhe időnek, rászántam magam a szerelésnek.
Első gondolatom a visszacsapó szelep meghibásodása volt, ami a műanyag rostély alatt helyezkedik el. Tehát ezt le kell bontani, hogy kiderüljön a turpisság.
Maga a szelep a jobb oldali rostély alatt van, ha csak ez érdekel, akkor a karokat nem kell leszerelni. Én viszont leszedtem mindkettőt, ha már hozzányúlok jelszóval.
Összesen 7 csavart kell kitekerni (4 csillag, 3 torx), valamint a két kar egy-egy 8-as anyáját. A rostélyokat még erős műanyag patentok fogják a szélvédő alatt. Ha megindul pl. középen (ezek a patentok hosszabbak) egy lapos csavarhúzóval felfeszítve, akkor a többi már könnyen jön.

A művelet után feltárul a levéltár:)
Porszívóval nekiestem a 10 éves szemétnek. utána jöhetett a szerelés.
A szelep szétszedhető, sérülést nem láttam rajta, a membránja ép volt, így összeszereltem. Ez jó. Viszont a csatlakozó csövek gyanúsan könnyen jöttek le, ezért mind a három végét visszavágtam 1-1 centivel. Így újra szorosan illeszkedik.

Kiszedtem a törlő mechanikát átvizsgálás céljából. Sajnos teljesen száraz volt és a beszivárgó víz felületi rozsdát eredményezett a tengelyeknél. Kopás jelentkezett, de még nem kukás a tengely (kb 0.5mm). A gömbfeleknél a gyári zsír kirakódott a peremekre, így az is száraz volt.

A tengelyt egy zégergyűrű tartja a helyén, lepattintható, utána kihúzható a helyéről. Alapos zsírozás után ment vissza. A gömbfejekhez szintén tömködtem zsírt.
Most már vehet vissza a helyére.

Eredmény:
A mosó azonnal nyomja és a mechanika síri csendben dolgozik :)

>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2013-12-17

A 3 és fél éves Varta akksi megadta magát, ún. kapacitásvesztés lépett fel.
Megvolt a feszültség, de indításkor elsötétült minden.
Persze hogy akkor történik mindez, amikor sietni kell.
Betolás mélygarázsban esélytelen, maradt a bikázás. Még az autóval kaptamegy bikakábelt, de az olyan szinten gagyi, hogy semmi különbség nem volt, amikor csatlakoztattuk.
Előkotortam a garázs mélyéből a régi indítókábeleket, ami még a ladás korszakomból maradt (csomagtartóban fért el az akksi). Mindjárt jobb belátásra tért az öreg Varta.
Délután kapott egy 56Ah-s Bosch-t. Szépen teker :)

Dátum felírva, számláló indul.

 
>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2013-07-15

Végre sor került az első lengéscsillapítók cseréjére.
Mint minden általam cserélt futómű alkatrész, ez is még gyári volt. Mérés szerint a jobb oldali fáradt el (28%), de nem érződött a stabilitáson. A bal oldali 60%-os volt, ami kiváló egy lassan 10 éves 168 ekm-et futott alkatrésztől.
Persze a csere során derült ki, hogy a száruk már lötyögött, valószínűleg ez volt a kopogás eredete.
Érdekesség: a gyári lengéscsillapító szára 12 mm átmérőjű, az új Sachs 13 mm-es.
Porvédőt vettem, de kár volt, mert a gyári hibátlannak bizonyult. Azért ha már megvolt, lecseréltük. Birth márkájút vettem, ami igazából gyári, még a jel is benne volt. Azért csak volt, mert valaki lekaparta, de azért látszott a nyoma.
Ez már a sokadik gumialkatrész a Birth-től, ami gyári (stab szilent, motortartó szilent, porvédő) és mégis olcsóbb a gyárinál.
Toronyszilentet viszont nem vettem meg előre, de cserélni kellett és nem volt készleten (szintén Sachs). Emiatt sajnos délutánra csúszott a csere befejezése.

Közben legalább jutott idő a szivárgó szelepfedéltömítés cseréjére. Mint kiderült nem csak elöl szivárgott, hanem a 2. henger 2. gyertyájához is bejutott némi olaj.
Az új tömítés gyári, ezzel nem szabad szivárognia.

Megvolt az olajcsere is. Alaposan kifolyattuk, mert benyelt 5 litert. Selénia 10W40, és gyári szűrő.
168134 km

>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2013-06-30

Kissé paráztam a még gyári feszítő és vezetőgörgő miatt - bár utólag kiderült hibátlanok - így ma délelőtt lecseréltem mindkettőt szintén gyárira.
Érdekes, hogy egyikben sincs benne a gyári jel, viszont teljesen egyforma a régi és az új.

A szerelés egyszerűen ment. Szükséges szerszámok birtokában bárki nekiállhat a cserének:
- csillagcsavarhúzó
- 5-ös imbusz
- 13 és 15 csillagvilláskulcs
- 19-es crova

Először jobb első kerék le, műanyag burkolat szintén le és elénk tárul a szíjtárcsa valamint a feszítőgörgő.
A feszítő görgőjét a 15-ös kulccsal elfordítani a rugó ellenében és leügyeskedni a szíjat. Én kifűztem a teljes szíjat ellenőrzés céljából, érdemes memorizálni az útját.
A szíj barázdáiban találtam pár fémszilánkot, gondolom ez hallatta a fura hangokat (most csendes :)). Ezeket kipiszkáltam, a szíj tiszta lett.
A feszítő 13-as fejű csavarját kitekerni és lent is van.
A vezetőgörgő 15-ös fejű csavarját kitekerni.
Ellenőrizni a generátor, a kompresszor és a szervo tárcsáját.
Új görgőt helyére, feszítőt helyére (van rajta egy felöntés, ami a blokkba pászol, arra figyelni). Csavarokat jól meghúzni.
Szíjat befűzni, minden tárcsára ráilleszteni.

Most jön a trükk.
Nekem a kerék felől sehogy sem sikerült annyira elfordítani a feszítő görgőjét, hogy a szíjat rákapassam, így felülről próbálkoztam. A 15-ös csillagvillás pont elfért a motor és a váznyúlvány között (a szíjat a kulcs felett kell elvezetni), sőt a lazításkor a kulcs beakadt a klímacsövek konzoljába, így mindkét kezem felszabadult. A szíj feligazítása ezután pofonegyszerűen ment.
Kulcsot le, feszítő a helyén, szíj útját ellenőrizni, főtengelyt a 19-es crovával párszor körbe és lehet indítani a motort.
Mehet vissza a burkolat és a kerék.
Kész :)

>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2013-06-26

Észrevettem, hogy a motor tetejénél lévő szilent közepe repedezett, közel van a teljes szakadáshoz.
A konzol leszedése túl körülményes lenne. Talán még a vezérműszíjat is le kell hozzá szedni. Így egy megoldás adódik: a helyén kell kicserélni.
ehhez a művelethez készítettem egy célszerszámot, amivel kihúztam a szilentet a konzolból.
Meglepetésemre a cseredarab (Birth) ugyan olyan mint a gyári. Ilyen ritka esetben valóban jó választás egy utángyártott.
(Megjegyzem az első kanyarstabilizátor szilent cseréjéhez szintén Birth-öt vettem, és abban még a gyári logó is benne van.)
A szilent szépen kijött a helyéről, az újat pedig némi szenvedés után sikerült irányba állítani, majd betolni a helyére.

>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2013-06-20

A nagy melegben lomha volt az autó. Arra gondoltam kitisztítom a levegőrendszert.
Cseréltem levegőszűrőt, elmostam a csöveket, kitisztítottam a légtömegmérőt és a pillangószelepet is.
A műveletek elvégzése után csináltunk egy Self-adaptation resetet MES-ből.
Eredmény: jobb gázreakció, alul nyomatékosabb.
Reset után párszáz km kell, míg az ECU beállítja a paramétereket, de jobb lett :)
167896 km

>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2013-06-17

A nemrég kicserélt új LPR kinyomócsapágy megadta magát :(
Először csak felpuhult a pedál, majd kb. 120km után a kinyomócsapágy kiköpte a fékolajat magából. A tartály csaknem teljes tartalma az aszfalton kötött ki.
Rendeltem egy gyárit ami Valeo gyártmányú.
Ami a gyári ill. utángyártott kérdést illeti arra a következtetésre jutottam, hogy kell lennie különbségnek, legalább a minőség ellenőrzés terén. A gyári alkatrészek sok ponton meg vannak jelölve festéktollal, ezt az utángyártottakon nem találni.

Rendeltem még gyári hosszbordás feszítőt és vezetőgörgőt. A feszítő Dayco, a görgő SKF. Egyikben sincs benne a gyári logó. Ha cserélem készítek képet a régiről (ami gyári) és az újról.

Kuplung jó lett. Tekintve, hogy az előző gyári 166227km-t hibátlanul ment, az új örök élet meg egy nap :)
Azért kár a szopásért (dupla szervízköltség).

>> SzervizAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2013-05-28

Az előzetes vizsgálaton megállapítást nyert, hogy az első alsó lengőkarokban a lengéscsillapító szilentje elszakadt, cserélni kell. Kuplung nem emel ki teljesen, ez az oka az autó bemozdulásának álló helyzetben, cserés. Bal hátsó hátsó lengőkar belső szilentje vsz még a futómű állításnál elszakadt, cserés. Hátsó gumi fékcsövek kissé repedezettek, cserés. Felső motortartó szilent szakadt, cserés.
Emellett persze a szokásos olaj és szűrők cseréje esedékes.

A lengőkar még a gyári volt, sőt minden futómű alkatrész eredeti, még talán a kuplung is a gyárban beszerelt cucc volt. Ez akár jót is jelenthetne, csak sajnos lassan elérkeznek az élettartamuk végére közel a 170000km-hez (lengéscsillapító pl.).

Előre kapott trw lengőkarokat, hátulra valami madaras márka, Erhardt szerint jó lesz.
Valeo kuplungszerkezet és Lpr kinyomócsapágy lett beszerelve. AP kuplung volt benne Fiat logóval és már megette a kenyere javát. A kinyomócsapágy berágta magát a szerkezet fémlapkáiba. Maga a csapágy sem volt jó, leszakadt róla a porvédő gumi és a hangja sem volt bíztató.

Ha már lent volt a váltó, szétszedettem. Kipucolták kívül-belül és eltömítették a házat, így végre nem szórja az olajat. Amúgy rendben van a váltó, még sokáig jó lesz. Egyébként a kuplungcsere nem egyszerű művelet. Le kellet szedni a bölcsőt, a kipufogót, a váltókart tartó lemezt és a kézifék kart is. Durva volt látni így szétszedve a kocsit.

Mivel lent volt a bölcső, kicseréltettem a stabilizátor szilenteket is. Ezek már a megvételkor is recsegtek a nagy melegben, de mivel bonyolult kicserélni, halogattam. Birth márkájút vettem (B340) a Bárdinál, de gyári szilent van benne. A rudat épp hogy megcsípte a régi szilent a szélén, szóval még jó.

A futómű sokkal csendesebb lett, tompábbak az utastérbe szűrődő zajok. Futómű állítás után végre középen áll a kormány :D
A kuplung bent fog és nagyon jól adagolható, még szokni kell.
A lengéscsillapító cseréjét egyelőre elhalasztottam, bár néha mintha kopogna a jobb első. Nem húzza már sokáig :(

166230km van az autóban. Valamikor nyáron megejtjük az olajcserét és esetleg a hosszbordás szíj feszítőjét és görgőjét is kicseréljük mert az is egyidős az autóval.
Rossz hír, hogy kevés olajat találtam a szelepfedél pereménél. 150ekm-nél volt cserélve a tömítés (utángyártott), egy gyárit bepróbálunk az olajcsere alkalmával és majd meglátjuk meddig bírja.

>> EgyébAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2012-10-26

Ma vettem új téli gumikat. Helyben fel is szerelték. Egy-két felnit egyengetni kellett, de 9 év után nem csoda (nem nálam kapták az ütéseket). A gyári Pirelli már kezdett repedezni.
Maradtam a 185/65/R15 méretnél. A Good Year UG8-ra esett a választásom. Az UG7-est már használtam másik autómon és elégedett voltam vele, gondoltam az újabb legalább olyan jó lesz.
Igazából viszonyítani csak a régi Pirellikhez tudom, de természetes, hogy azoknál jobb. Viszont elmondhatom, hogy nagyon halk (matrica szerint a leghalkabb az azonos méretkategóriában: 69dB 130km/h átlagos aszfalton).

>> AutóápolásAlfa 156 1.6TS Sedan Distinctive // 2012-10-25

Szerdán reggel elvittem a fényezőhöz a kocsit, hogy a múltkori karosszéria javítás nyomait elfedje. Szépre sikerült. (8000 Ft)
A jó időt kihasználva nekiláttam az alváz rendbetételének. Felületi korrózió jelent meg a gyárilag csupán festett felületeken. A hátsó futómű hossz-bekötőrúdjának "vályújában" pedig igen csúnya rozsda képződött a majd 9 év során.
A festett felületről könnyedén eltávolítottam a rozsdát csiszolókorong segítségével, majd alapozóval és akril festékkel lefújtam. Megfelelő védelmet nyújt, csak figyelmet kell szentelni az alsó mosásnak.
A bekötőrúd vályúja már nagyobb kihívás volt. Mivel zegzugos, a berakódott sár és a sós lé megtette a hatását. Hosszas csiszolással sikerült kiszednem a rozsda javát a fémből, majd kapott alapozót és alvázvédőt.
Pár napig büdös volt a kocsiban, de legalább nyugodt lehetek, a karosszéria téli felkészítése megtörtént.