Az autó sikeres műszaki vizsgát tett, de a gép az első lengéscsillapítók cseréjét vetítette előre. Némi üröm az örömben, de majd látjuk.
Közeleg a műszaki vizsga, ezért elvittem az autót átvizsgálásra, hogy ne érjen meglepetés. A kézifék eltérése a határon kívül esett (32%), amit sejtettem is, mert a bal oldali bowden "rövidebb" volt a jobb oldalinál és a kar nem állt alaphelyzetbe kiengedéskor. Cserélni kell mindkettőt.
A jobb első lengéscsillapító elsőre nem felelt meg, másodjára viszont igen, azzal nem lesz gond. Ennek örülök.
Szóval szombaton száraz idő volt és napsütés, nekifogtam a cserének.
A ház előtt van egy folyóka az út szélén (30-as övezet). Föléálltam az autóval plusz a hátsó kerekek alá tettem két 7cm-es fatéglát, így kényelmesen alá tudtam feküdni.
Kéziféket behúztam, majd a féknyergeken lévő kar ütközőjére ráhúztam egy-egy dugókulcs bitet (19-es és 23-as, a különbség miatt) ami pont befért a kar és az ütközője közé. Ezután kiengedtem a kart és lazítottam a bowdenen, amennyit csak lehetett. Így könnyen ki tudtam akasztani a bowdeneket, csak egy 10-es kulcs kellett az egy-egy rögzítő fül oldásához és mehetett fel az új bowden.
Beállítás után szemmel láthatóan egyformán mozog a két kar, szerintem nem lesz gond a műszakin.
A légzsák visszajelzője már egy ideje világított. Az autó megvételekor kezdte, akkor mondták a szervizben, hogy a függönylégzsák az oka és a csatlakozó kontakthibája okozza, csak azt nem mondták meg hogy hol van. Én meg az ülés alattiról tudtam, azt be is fújtam, persze semmi változás.
Azután, amikor Franciaországba utaztunk, nem világított. Se odafelé, se visszafelé nem volt gond. Itthon persze újra elkezdte. (Így utólag látva a vezetékeket és a fityegő csatlakozókat gondolom az utazáskor a csomagok szerencsésen megnyomták a csatlakozót, és jól érintkeztek. )
Városi használatban van az autó, 1-2 hetente egyszer pár km, nem foglalkoztam a légzsákkal. De egy hónap múlva műszaki vizsga, és a fórumon is többen felvetették a témát, gondoltam utánajárok.
A fórumból megtudtam (köszönet ystuc és zalan cartársaknak), hogy a függönylégzsák csatlakozója a csomagtartóban leledzik, hát elkezdtem keresni.
Kiszedtem a kárpitot. A bal oldalon nem találtam sárga kábelt, a jobb oldalon viszont kettőt is :) Továbbá megtaláltam a tankfedél sosem látott nyitózsinórját is.
A sarukat egyesével kiszedtem a műanyag házból és egy órás csavarhúzóval kicsit beljebb hajlítottam a három fülét, majd befújtam kontaktspray-vel.
A kárpit visszarakása előtt ellenőriztem a munkám: a második gyújtás rákapcsolásra elaludt a légzsákvisszajelző. Siker :)
Amikor raktam vissza a kárpitot, feltűnt egy műanyag fedél a jobb oldalon. Már korábban leszedtem egyszer, amikor a zsinórt kerestem, de nem volt mögötte semmi. Csak most értettem mire szolgál. A függönylégzsákok csatlakozóját a hátoldalára kell pattintani. Így könnyen hozzá lehet férni, valamint rögzítve van, nem csak úgy fityeg, mint eddig.
Gyanítom, a riasztó beszerelésekor szedték ki a kárpitot és nem rakták vissza a helyükre a csatlakozókat és a zsinórt sem. De ez mindegy is.
Valamivel több, mint egy órát vett igénybe a művelet. Ha ne adj isten még egyszer előjön, elég kifordítani a kis fedelet úgy csak pár perc.
Még októberben rendeltem méretpontos gumiszőnyeget az autóba. Készlethiány miatt várni kellett rá, de mivel ilyen száraz idő van hetek óta, nem gond.
Ma ideért a szőnyeg, első pillantásra jól mutat. Puha és gumiszagú. Mielőtt beteszem hagyom szellőzni. A múltkori karosszéria munka után még mindig büdös festék/hígító szag van az utastérben. Asszem hétvégén alaposan kitakarítom és megmosom a belteret, hátha csökken a szag. Jó lenne már újra a kellemes gyári szagot érezni.
Vasárnap lemostam a kocsit és a jobb oldali küszöb végénél két 1 forintos hólyagot vettem észre :(
Szerdán el is vittem a kasztnishoz.
Azt gondoltam az olaszok kinőtték már ezt a korrózióra hajlamos karosszériagyártást, de sajnos még nem.
Észrevettem még egy festékhiányt a bal első kerék utáni küszöbrész alján, azt is megcsináltattam. Így talán átvészelhetjük a telet komolyabb korrózió kialakulása nélkül.
Másnap délre elkészült, szép lett.
A karosszériás srác mutatta mit kellett kivágni a küszöbből, és hogy mennyire rozsdásodott belülről. Szerinte vagy beázik azon a részen, vagy a gyári alvázvédelem volt hiányos. Egyik sem megnyugtató. Az esetleges beázásnak utána kell járnom.
Sajnálattal tapasztalom, hogy az Alfa fényszórója gyengus, így vettem nagyobb fényerejű izzókat a tompított fényhez. Fehérebb, világosabb lett :)
Miután bebizonyosodott, hogy nem a termosztát volt az oka a vízhőfok mutató alacsony szinten állásának hanem a hőfok jeladó, így visszacseréltem a Vernet márkájú termosztátot a gyári Behr-re.
Mivel a fagyálló ocsmány folyadék és nehéz eltakarítani, ezért a csere elvégzésénél fontos szempont volt a minimális fagyálló melléfolyás. (Mellesleg ugyanezt töltöm vissza.)
A csere menetét útmutató szerűen írom le, talán valakinek hasznára lesz.
Hozzávalók:
- bilincsfogó (hiányában kombinált fogó és kicsi laposfejű csavarhúzó is megteszi),
- 6-os és 7-es dugókulcs vagy megfelelő csavarhúzó az awab bilincsekhez,
- 13-as csillagkulcs a termosztát csavarjaihoz,
- 21-es csillagkulcs a hőfok jeladóhoz,
- kis tölcsér,
- műanyag kajás edény,
- 3 darab literes flakon,
- rongy és papír törlőkendő,
- esetleg egy emelő.
Menete:
A légtömegmérőről húzzuk le a csatlakozóját és a szívócsőről oldjuk a műanyag bilincsét, majd a kábellel együtt tegyük az akksi mögé.
Oldjuk a pillangószelepház oldali awab bilincset (6-os) valamint a légtömegmérő valamelyik oldali bilincsét (bilincsfogó). A kartergáz csövét nem kell leválasztanunk, a szívócső elfordítható azzal együtt, hogy ne legyen útban.
Oldjuk a légszűrőházon lévő cső bilincsét és szedjük ki a csövet a helyéről, tegyük félre.
Húzzuk szét a hőfok jeladó csatlakozóját, fordítsuk a hengerfej mögé.
Ha a termosztát nagy csövén gyári bilincs van, akkor annak az összehúzó fémfülét fogóval és csavarhúzóval feszítsük le, majd a kis füleket letörve oldható a bilincs. Egyébként a 7-es kulcsra lesz szükségünk.
Fogjuk a tölcsért és az egyik flakont, helyezzük a termosztát alá. Egy csavarhúzóval szúrjunk be a nagy cső alá a termosztát csonkja mentén. A folyadék megindul, a tölcsérrel fogjuk fel a sugarat. Amikor a flakon megtelik, húzzuk ki a csavarhúzót, cseréljünk flakont és folytassuk a leeresztést.
Ha már nem jön több folyadék, húzzuk le a csövet a termosztátról és fordítsuk a motor elé végével felfelé.
Oldjuk a fűtéscső bilincsét és húzzuk hátra a csövön amennyire lehet. Mozgassuk meg a csövet a csonkon. Illesszük be a műanyag tálkát a csatlakozás alá és lassan húzzuk le a csövet, de ne teljesen, csak addig, hogy a folyadék lassan szivárogjon a tálkába. Amikor a tálka megtelik, a csövet visszadugjuk a csonkra. Átöntjük a tartalmát a flakonba és folytatjuk a leeresztést.
Ha már nem jön több folyadék, húzzuk le a csövet a termosztátról és fordítsuk a tűzfal felé végével felfelé.
Oldjuk a legkisebb cső bilincsét, majd húzzuk félre a csövet. Csavarjuk ki a hőfok jeladót.
Tegyünk törlőkendőt a termosztát alá és oldjuk a két csavarját. (Ennél a pontnál az autó bal elejét kissé megemelhetjük egy emelővel, akkor a hengerfejben maradt folyadék nem folyik ki.) Fordítsuk fel a levett termosztátot és oldjuk le az alsó cső bilincsét, majd húzzuk le a csövet.
Termosztát kint van, a folyadék veszteség minimális :)
Fogjuk az újat és a szétszereléssel fordított sorrenden beszereljük.
Miután meggyőződtünk, hogy az összes cső (4db) a helyén és a bilincseik rögzítve/meghúzva, feltölthetjük a hűtőrendszert.
Azt fogjuk tapasztalni, hogy a kiengedett mennyiséget nem tudjuk visszatölteni. A megmaradt folyadék helyén levegő van, azt ki kell engedni a rendszerből.
A bennmaradt levegő jelentős hányada a hűtőben van. Ezt legegyszerűbben a hűtő csőcsonkjával átellenes felső sarkában található műanyag légtelenítő csavar segítségével tudjuk kiengedni. Ehhez egy széles fejű csavarhúzóra lesz szükségünk.
A csavart sosem kell teljesen kitekerni, és nem kell agyonhúzni. Először kitekerjük a csavart addig, amíg meghalljuk a szuszogást. Amikor már a folyadék jön, visszacsavarjuk. Ezután a jobb kezünkkel megnyomkodjuk a felső csövet, majd összenyomva tartjuk. A bal kezünkkel lazítunk a csavaron, hogy szuszogjon. Amikor már a folyadék jön, visszacsavarjuk. A jobb kezünkkel elengedjük a csövet. Ezt 2-3-szor megismételve a levegő nagy részét kipréseltük a hűtőből. A maradék folyadékot betöltjük a kiegyenlítő tartályba max szintig. Ha még ezután is maradt kevés folyadék, azt betöltjük az autó használata után, amikor a maradék levegő is távozott a rendszerből.
Ellenőrzésképpen beindítjuk a motort és járatjuk addig, amíg a termosztát kinyit. Közben átnézzük, nem szivárog-e a folyadék, illetve a kiegyenlítő tartály tetején lévő kis csőből egyenletesen folyik-e a folyadék a tartályba.
Ha minden eszköz rendelkezésre áll, az egész csere 1 órát vesz igénybe.
Tapasztalatom az, hogy a gyári termosztát hiszterézise kisebb, vagyis a mutató ingadozása kisebb. Hamarabb zár a Vernet gyártmányúnál, nem hűl annyira vissza a folyadék és hamarabb is nyit. Átlagban ugyanazt az értéket tudja mind a kettő, de a gyári "gyorsabban" reagál.
A vízhőfok mutató tartósan a 90 előtti vonásnál tanyázott a hűtőcsere után.
Kicseréltem a termosztátot Vernet gyártmányúra, majd mikor ezzel is ezt produkálta, kicseréltem a hőfok jeladót (Facet). Ezek után a mutató erősen ingadozott, majd beállt a 90 alá egy kicsivel.
Aggodalmaskodtam az ingadozás miatt, de a fórumon megnyugtattak, hogy ez természetes jelenség az Alfánál. Eddig nem csinálta, így azt gondoltam, valami gixer van.
Valószínű, hogy a régi hűtő már olyan állapotban volt (elszennyeződés kívül-belül, korrózió), hogy nem okozott ekkora különbséget a hőfokban.
Na meglátom hogy fog viselkedni nyáron, amikor ismét meleg lesz.
Addig is valamelyik nap visszateszem a gyári termosztátot.
Mostanában mindennapos használatban van az autó és sajnos fokozottan használódik.
Már korábban is éreztem hűtőfolyadék szagot, de látni nem láttam semmi nyomát szivárgásnak.
Nos egy pár napja meglepett az Alfa egy kis tócsával a garázsban. Rövid nézgélődés a motortérben, a hűtő korrodálódott és ereszt. Cserélni kell.
Két márka között vacilláltam: Valeo vs. Nissens (a gyári kb. 80eFt lett volna). Végül Nissens lett, fene tudja miért, talán a jobb honlapja miatt.
Szükségem volt még egy rozsdamentes bilincsre és fagyálló hűtőfolyadékra (4l rózsaszín Tutela + 4l desztillált víz).
A cseréhez nem kellett sokat bontani a motortérben, csak a légszűrőházat kellett kiszedni a helyéről és az alsó burkolatot kellett levennem. A klímahűtőt a lökhárító rácsain keresztül ügyesen lecsavaroztam. Ventilátor kiszedése után leengedtem a használt folyadékot és a felső rögzítő csavar kiszedése után a hűtőt csak ki kellett emelni. Kis takarítás után mehetett be az új hűtő, majd összeszerelés fordított sorrendben.
Légtelenítés után járatás és csodálkozás. A vízhőfok mutató számomra eddig nem tapasztalt ingadozása aggodalomra adott okot. Elromlott a fél éves gyári termosztát a hűtő csere alkalmával? Vagy a jeladó ment tönkre?
Minden esetre a hűtőfolyadék nem szivárog sehol, szerintem nem hibáztam a cserénél. Csak ez az ingadozás nem tetszik.
Még a vásárlás előtti próbaúton feltűnt, hogy a hűtőfolyadék hőfokmérő műszer mutatója nem akarja elhagyni a második vonást, és menet közben vissza is hűl. Az átvizsgáló szakszervízben (Darázs Kft gödöllői szalonja - aki teheti kerülje el, rém kontárok) kontaktspary-vel befújták a hőfokjeladó csatlakozóját. Miután nem változott semmi mondták, hogy talán termosztát.
Az elhalasztott, motort érintő nagyszervíz előtt használnom kellett a kocsit. Ha eddig ment ilyen állapotban, pár száz km nem okoz nagy bajt - gondoltam, de amit ki tudok cserélni magam is, azt megcsinálom.
Így került sor a termosztát, és némi kényelmi szempontokat figyelembe véve a vezetőoldali ajtóhatároló cseréjére.
A motortérben az autó életében nem mutatkozott jele komolyabb szerelésnek. Minden csövön gyári bilincsek voltak, a termosztát is még a gyárban került bele.
A csere után a nagy csőre a gyári bilincset nem lehetett visszatenni, helyére rozsdamentes bilincs került. Feltöltés és légtelenítés után a mutató 90-nél tanyázik meleg motornál, viszont a hűtőventilátor nem hűt kellően. Ekkor vettem észre, hogy a hűtőn egy szöszszőnyeg terül el, ami akadályozza a légáramlást. Jön a nyár és vele együtt a meleg, ezt mindenképpen meg kell tisztítani. Egyszerűbb lett volna akkor, mikor még nem volt feltöltve a rendszer, de ezért nem fogom újra leengedni a hűtőfolyadékot.
Volt a garázsban egy vékony puhaszőrű ecset. A fejét meghajlítottam, a nyelét meghosszabbítottam, kész a célszerszám. A hűtőről lecsavaroztam a klímahűtőt a lökhárító nyílásain keresztül, jó kis műtét volt :) Azután a hűtőről leszereltem a ventilátort, majd a motor felé billentve kitámasztottam. Az ecsettel és a porszívóval eltávolítottam a szöszszőnyeget.
Összeszerelés, megnyugvás, jó lett :)
Az ajtóhatároló cseréje könnyebben ment. Az új határoló már műanyag bevonatú, de ugyanúgy működik.
Egy probléma azért akadt. A kárpitban lévő kapaszkodó (amiben az ablakemelő kapcsolói vannak) ragasztva volt a kárpithoz, mert meg van görbülve és a fémfül nem tartja a helyén. Na ezt nem tudtam és nem is akartam visszaragasztani, így most kissé eláll és nyeklik az ajtó behúzásakor. Cseredarabot még nem találtam, talán mégis visszaragasztom.