Még két hete kivágta a 40A biztit a fűtő ventilátor, ekkor lettem figyelmes arra, hogy fogy a víz a kiegyenlítő tartályból, majd a nyomozgatás után lett meg, hogy bizony a hűtő lyukas.
Tegnap sikerült vennem egy újat, ma pedig rászántam magam, hogy kicseréljem, csak annyit, hogy macerásabb mint gondoltam...
Közben visszaraktam a hagyományos izzókat a ködlámpába a xenon helyett, valahogy már nem tetszett, hogy olyan lassan melegszenek be...
Ma nekiálltam kitakarítani a hűtőrendszert. A kiegyenlítő tartályt sóderral és tiszta vízzel takarítottam, nagyon jól lehozta a lerakódást a faláról, a termosztátban is volt némi lerakódás, ez okozhatta, hogy nem tudott rendesen bezárni, mivel elég jól átengedett ezt raktam vissza az átöblítéshez. Miután megvolt az öblítés a három termosztátból azt raktam be amin a legkevésbé tudtam átfújni, és feltöltöttem a rendszert, de csak az előre bekevert -35 fokos fagyálló fért bele (5 liter), így vizet már nem töltöttem mellé. Egyenlőre úgy néz ki ennyi is elég volt a boldogsághoz. Öröm volt nézni hazafele jövet, hogy szemmel láthatóan emelkedett a hőfok mutató a 80-as jelig :)