Blog >> vétel

>> EgyébKristyon // Alfa Spider / GTV 916 // 2024-04-02

Ma sikerült megvennem, ezt a csodát. Annyit tudni kell róla, hogy a tavalyi évben össz-vissz 100 km közlekedtek vele azóta állt, akku nullára volt merülve. Én vittem bele másik akksit. Pöccre indult, és ha már indult, egy próbakör után már írtuk is az adásvételit.. Élmény volt vele hazajönni is már. Tető egyenlőre nem nyílik, az ablaknak nevezett fólián kilátni nem lehetett. Valami menet közben klattyogott, jobb hátulról hallottam a hangot, ez fékezésnél erősödött, mire hazaértem elhalkult. Érdekes, hogy próbakörön nem hallottam. Itthon felfedeztem, hogy nem volt túl sok víz a kiegyenlítő tartályban, ezt feltöltöttem. Ezt követően az tűnt fel, hogy nem igazán mocorog a víz járó motornál a tartályban. Miután lehúztam a visszatérő tömlőt, ott nem jelent meg víz. Vagy a vízpumpa nem keringtet, vagy dugulás van valahol a rendszerben, de inkább a vízpumpára gyanakszom... Bal elején egy helyzetjelző izzót, és elöl az index izzókat kell cserélni, ezek már inkább fehéren villognak. Ami még kelleni fog az egy légszűrőház, mert direkt légszűrő van rajta. Egyenlőre ennyi tapasztalat. Remélem holap el tudom vinni eredetvizsgára, utána pedig tudom intézni az átírást. Ja és a műszaki vizsga májusban lejár...

>> Tuning és extramesa // Alfa Giulietta Sportiva Nav Business Executive // 2023-05-01

Megjöttek az Alfa Depótól rendelt gyári, négy patentes, címkés szőnyegek. Nagyon jó a minősége és egyből helyére lehetett pattintani. Viszont, nincs a leírásban, hogy szőnyeg patent nem jár mellé. így akinek nincs a kárpitban, az anélkül befürödne. Ez elég kellemetlen hiányosság a katalógusukban.
9500 + futár volt az ára, ennyiért egy méretpontosnak nevezett, gagyi szőnyeget is alig kapni, ami fél év után felpenderedik, vetemedik, elkopik és csúszós marad, még patenttel együtt is.

Ez finom, vastag és puha. Mint a GT Blackline gyári szőnyege, ez is.

2021.01.28 a vétel napja :) vannak hibák persze, de ez így jó :)
Katalizátort kivették alóla, így most nagyon hangos. Nem is indítom be a szomszédok kímélése érdekében. Az alja nem tűnik vészesnek, egy átrohadás van a jobb taposó részén, valószínűleg beázás okozta. Többi majd kiderül ha eljön az ideje. Úgy néz ki törve talán nem volt az autó, viszont újrafényezték ami szép lett az oldalát tekintve. A tetőt újra kell fényezni és a motortérnél látszik hogy nem maszkoltak semmit. Az autó 3 éve áll, meg még egy ideig fog is míg felkészül a műszakira. Forgalomból addig is ideiglenesen kivonva. Végeredményként én örülök neki :)) takarítás még nem történt meg. Vételár + tréller + eredetiség vizsga +átíratás.

>> Eseményjohnsmithbmx // Alfa 156 SW 2.4 JTD 20V // 2018-03-10

Egy héttel ezelőtt megnéztünk pár autót a környéken. Pénz a zsebbe volt, de megfelelő autót nem találtunk.
Budapesten lett volna még 3 amit kinéztem és ez volt Győrben. Sajnos haverom nem ért rá, hogy autóval menjünk nézelődni.
Mivel ez az autó képek alapján ígéretesnek tűnt és szabad volt a hétvégém, feláldoztam magam és utaztam 6 órát vonaton Győrig :D
Az autóra a facebook csoportban találtam rá.
Korrekt, rendes tulaj.
Az autó olaszból lett behozva, Ő volt a első magyar tulaja. Céges autó érkezése miatt lett eladó sorban.
A fényezés nem a legszebb, de cserébe egy szem rozsda nem látszik.
Motor pöcc röff, szépen jár. Próba kör alatt semmi gond.
Nem akartam hazavonatozni így megírtuk az adás-vételit :D
Első kúton teletankoltam és a hosszabb úton indultam hazafelé :D

>> EseményTtK // Alfa Giulia 2.0 Super // 2018-06-28

Úgy alakult, hogy a családi összeadok-kivonok vége az lett, hogy vegyünk egy új autót. Sajnos SW Giulia nincs, a Stelvio pedig akármennyire szép SUV, mégiscsak SUV, úgyhogy "megalkudtam" egy berlinával.
Végigszondáztam majdnem az összes kereskedést, a Kelet-Pest lett a nyerő, mind árban, mind hozzáállásban.
Június 27-én került a birtokomba, remélem sok éven át hűséges társ lesz. Az első benyomások mindenesetre nagyon pozitívak.

>> EseménySeriff // Alfa 159 SW 2.0 JTDM // 2017-04-09

Benzines autót akartam. Volvót és Mazdát néztem az elmúlt napokban, de nem győzött meg a hazai kínálat. JTS-t, akárki akármit mond, nem akartam venni, ezért nem is nagyon nézegettem Alfákat. 2 MX5ös után már nem is idegenkedtem annyira az OFFos verdáktól, de hát végül csak hazatértem.

És igen, dízel lett. Ezt még meg kell emésztenem, de a kocsi segít benne. Hála a 66 ezer valós kilométer futásnak, illetve Ákos vigyázó kezeinek, nincs olyan nehéz dolgom.

Megnéztük, megalkudtam, elhoztuk.

PS: a tetőablak király dolog és ritka is, de nem lőttem még róla képet.

>> SzervizKazes☻ // Alfa 146 1.6 Ts, SE, Döme // 2016-10-29

2016.10.26. Beköltözött. Új verda a placcon! :)

Egy hölgytől vettem, aki nem sokat, vagy inkább semmit sem csinált az autóval, mint karbantartás...

A motor hűtőventilátora nem működött, ezért a műszerfalra be volt húzva egy fehér kábel, kapcsolóval a végén... hmmm... mi lehet... Gyors szemrevételezés után kiderítettem, hogy az előtét ellenállása kuka... szinte nincs is. Uzsgyi Marklarhoz és máris lett egy szép
0,18 Ω-os darab, amit sebtiben be is szereltem és lám, jó a venti! :)

>> Szervizszlobod95 // Alfa 159 SW 1.9 JTDm 16V // 2016-02-05

Sziasztok!

Megtörtént az autó átnézése a szentbalázsi Alfákra szakosodott szerelőnél.
Első körben a kötelező dolgok egy része le lett cserélve. Bal első alsó lengőkar, olaj- olajszűrő, turbónyomás mérő szerkezet.

Ezek után, mivel a turbónyomásmérő rossz volt, egy turbótisztításra lesz szükség, illetve egy légszűrő, egy porlasztó (hideg motornál nem működik, inkább kicseréljük) lesz cserélve, szintén olyan költségre számítok, mint a mostani szervizelésnél.

Márciusra pedig patent lesz az autó , akkora marad a jobb első alsó lengőkar, ill. az első féktárcsák, fékbetétek cseréje, szintén jelenlegi költség körülire számítok, de ezek után hálára számítok majd a kocsitól. :)

Folyt. köv. nemsokára.

Bence

>> EseménySeriff // Alfa 146 ti // 2015-10-22

Szép őszies időben utaztunk Budapestről Kaposvárig. Indulás előtt egy finom lazacos croissant ettem, capuccinoval és frissen facsart narancsléval, ha már szabadnappal hosszabbítottam 4 napossá az október 23-i hétvégét. Egyébként potom pénzért volt "menüben" ez az ínycsiklandozó reggeli, mely egy kis előző napi borozgatás után különösen jól esett.

Az utat egy kevésbé jól sikerült Fiat Linea volánja mögött tettük meg, jobbomon édesapámmal, aki hál'istennek 10 perc után - fővárosunkból kilépve - rávehető volt szivarjának száműzésére. Lehet, hogy egyébként az 1.3Mjtd remek konstrukció, s csak ez a szóban forgó példány egy rettenet, de lényeg a lényeg, hogy a GT-hez és GTV-hez szokott énem kapálózva ellenkezik az ilyen utak ellen. Itt jegyezném meg, hogy a kocsi, az olaszok táliájának ezen kályhaezüst példánya jobban megy klímával, mint anélkül. Eddig még nem fejtette meg senki, miért, nekem mindenesetre nincsenek álmatlan éjszakáim emiatt, csak örülök, ha mondjuk egy céges külföldi vörksopra menet, 4 emberrel a klíma bekapcsolását követően a kocsi a korábbi poroszkálás helyett képes "hasítani".

Kaposvár. Nincs túl közel, nincs is túl messze. Amióta volt szerencsém többször Bonn-Budapest útvonalon autózni (Alfázni), azóta a messze fogalmát átértékelve tekintek a szűk 200 km-es útra. Ahhoz messze van, hogy sz@r kocsit nézz meg. Elmész, oda-vissza kb. 4 óra, egy óra ottani szöszmötéssel ráment a napod. A távolság tehát relatív, de ez alkalommal azt mondanám, hogy Kaposvár közel volt.

146 ti. 2 literes, 16 szelepes, benzines "limuzin". Nekem volt 145-ösöm, imádtam és mostanság azon kapom magam, hogy a sok erős (zömében BMW, a teringettét) autó nézegetése mellett lesem a QV-kat. Van is egy faceliftes QV magyar okmányokkal 240 ezerért Tatán. Valaki vegye meg gyorsan, mert hiánycikk potom pénzért. ;) Nekem a 146 nem tetszett, tetszik annyira, mint a hatchback társa. No nem úgy édesapámnak, aki mindig is szemezett vele.

Rosso proteo. Az egyik legszebb szín, amit valaha kikevertek a tiramisu mámorból egy friss, erős ristrettoval józanodó olasz szakik egy csendes, őszi délután. Mindig is tetszett nekem a szín, 146 ti-ben talán a legszebb. Apám pirosat akart, mint a 33 P4 volt. Vad rosso, tüzes, lendületes. Szép az is, de szerintem közönséges. Végül is én beszéltem rá, hogy menjünk le Kaposvárra.

Kereskedés. A hely, ahonnan a legritkább esetben szeretnél autót venni. Sok olyan személyiségjeggyel van a legtöbb kereskedő felvértezve, ami miatt az előző mondatot meggyőződéssel tudom mondani. Egy jó autó azonban kereskedésben is jó. Ez az Alfa ilyen volt. Nem tulajdonosa, hanem gazdája volt, aki nem mellesleg Alfa szerelő is. Szépen karban tartotta a vasat, s bár eladás előtt - érthető módon - kicsit lebutította (ronda Alessio felnik 12 éves gumikkal, kiszedett hifi helyett kazettás rádió), így is igen impozáns, tetszetős darab állt előttünk.

19 év. Nagyon hosszú idő arra, hogy valamit leamortizáljon az ember. 19 nap alatt is sikerül sokaknak. Ez a kocsi meghazudtolja a korát. Nem egy ritka ikon, nem egy különleges csillag az olasz veteránok egén, vélhetően nem is lesz igazi klasszikus, mert sokat gyártottak belőle, elsőkerekes, ráadásul szedán is, de nagyon szerethető autó.

A képek szerintem magukért beszélnek, de élőben talán még szebb. Ilyen selymesen járó TS motort nem tudom, hogy hallottam e valaha, pedig állt az elmúlt 2-3 hétben a kocsi, bikázni is kellett.

Kaposvár közel van. Vigyázz a kocsira édesapám! :)

PS: A 159Q4 azért marad ;)

>> EseményÁdi_3900 // Alfa 156 SW 1.6 // 2013-07-19

2013.07.19. Székesfehérvár
Km állás: 138170