Blog >> görgő
Megtörtént a következő elemek cseréje 153 000 km után:
- Komplett vezérlés szett (szíj, görgők)
- Vízpumpa
- Fagyálló
- Fékolaj
- Ékszíj
- 4 db gyújtógyertya
- Multiair szűrő
Műszeres diagnosztika is történt.
Vezerműszíj, feszítő és vezető görgő + vízpumpa.
2020.06.02-ig ideiglenesen kivonva. Talán hamarabb vissza is kerül, ha meglesz rajta minden javítva :-)
Hibakód dobott még kiolvasáskor , hogy nincsen jól fent a vezérlés.
Egy picit ténylegesen odébb volt, mivel látszódott a korábbi csere előtti megjelölés. Ezelőtt 38.000 km-rel lett cserélve minden, még az előző tulajnál. Most szintúgy, a magasnyomásún kívül. Talán már a hibakód is megszűnik, de ez majd csak kiolvasáskor derül ki.
A vízpumpa csavarjai már meg voltak nyúzva, az egyik még kijött, a másik csak rásegítéssel.
Összerakva és szépen ketyereg továbbra is ;-)
A hosszbordás szíj feszítő és vezető görgők pár ezer kilométerrel ezelőtt voltak cserélve, úgyhogy az nem lett bántva azon kívül hogy le és vissza kellett rakni ;-)
Már egy ideje arra lettem figyelmes, hogy indításkor - főként hidegen - kopogás hallatszik a motortérből, de nagyjából 10-20 mp után el is hallgat. Nem szenteltem túl nagy figyelmet neki, mivel egy költözés mellett nem túl sok ideje marad az embernek a hibakeresésre, ezért addig hanyagoltam amíg letudtam az egész költözéses dolgot.
Sajnos addig fajult a dolog, hogy már hidegen-melegen kopogott és csikorgott is, ezért úgy döntöttem pihenésre késztetem a bálnát és kérek egy időpontot a szervizben. Telefon felkap, szerviz felhív, időpont lekér... na bammeg csak két és fél hét múlva vihetem.... Ez így nem lesz jó...hajtépős töprengés mi legyen. Á Bogyó! (a régi jó bevált haver aki szerelő, csak kicsit túl zsúfolt a dínós naptára :D, de egy próbát megér)
Csapó kettő: telefon felkap, Bogyót tárcsáz, hibát elpanaszol (talán alter görgője lesz a ludas), időpont 4 nap múlva. Király !
Tegnap el is vittem Bellát Bogyóhoz felmérni, hogy akkor kikapjuk az altert és ő majd felújítja. Hát.... nem lett kikapva :D amint lekaptuk a sárvédő belső burkolatát, majd a szíjat megláttuk, hogy a szíjfeszítő életre kelt :D Na ez full cserés lesz. Megvizsgáltuk a szíjat is és azon is találtunk repedést, szóval ment a levesbe, majd az egyik vezetőgörgő is követte.
Ma rendeli a fent említett dolgokat és ezek beszerelésre is kerülnek. Remélem ezek után már kussban marad !
Ui.: olajfolyásra (valószínüleg csak gyöngyözik) lettünk figyelmesek, egyelőre még nem tudni honnan.
//UPDATE: Tegnap hazahoztam a kocsit, újra csendes... meg az öröm, csak kissé mellbe vágott a szíjfeszítő összege.
Hipp-hopp elszaladt a nyár és vele újabb 12000 gyönyörű kilométer, így már nagyon aktuális volt a szervizlátogatás.
Felkészülten érkeztem 5L Selenia WR és bosch-mann szűrők társaságában, hogy azzal már ne menjen az idő.
Apróságok összejöttek az elmúlt hónapok során, valami csapágyas zörgés is jött a motorból hidegen, kicsit cicergett az egyik lengőkar, illetve a sok takarítástól függetlenül időnként rosszalkodik az EGR is.
Sikerült megállapítani a hibát, a zörgés a generátor ékszíjtól jött, így ékszíj csere, feszÍtő és görgőcsere + ékszíjtárcsa csere, mert nagyon darabokban volt már. A felső lengőkar csere is megvolt + az eredeti terv az olaj és szűrők cseréje. Az EGR-el is sikerült kezdeni valamit, remélem most már jól viselkedik majd, mert a következő lépés a falazás lesz, nincs kedvem küzdeni vele a továbbiakban.
Sajnos kiderült, hogy az egyik motortartó bak is elég gatya állapotban van, azonban nem sikerült keríteni, így ez a projekt tolódik még pár hetet.
Bár a szervizkönyves km szerint még nem, de az évek előrehaladta miatt úgy gondoltam, esedékes egy vezérlés csere. Sokáig keresgéltem a környéken megbízható szerelőt, aki elvállalja, de nem találtam meg a megfelelő embert. Aztán Sugár cartárs volt olyan jó fej, és kölcsönadta a vezérlésrögzítő célszerszámot, és mivel ezen kívül rendelkezésemre állt a szakmai- és műhelyfelkészültség, magam csináltam meg.
A főtengelyről a PK-szíj tárcsáját volt egy kicsit szopás levenni, mert az hajlamos rárohadni a vezérműszíj-tárcsa tengelycsonkjára, de egy nagyobb méretű dornival, és kalapáccsal ez a kötés is oldható.
Beépített alkatrészek:
- vezérműszíj (Dayco)
- vezetőgörgő (Ruville)
- feszítőgörgő (Ruville)
- vízpumpa (Starline, fémlapátos)
Az alkatrészárakat nem tudom, mert a szettet a családtól kaptam, születésnapomra :)
Olaj+szűrő 12000 Ft.
Km óra állása: 222300 km.
Előző olajcsere 213000-nél, csak a bejegyzés elfelejtődött.
220000-nél nyári gumi garnitúra került fel, kicsit belenyúltunk a szezonba a téliekkel, de azoknak már úgyis mindegy volt. Sikerült egy garnitúra keveset futott Michelin Primacy HP 205/55 R16 gumit szerezni, azok kerültek fel. 15000+4000 Ft.
Hétvégén kicseréltem a hosszbordás szijat, akkor át ellenőriztem a görögöket is. A vezető görgőnek volt egy kicsi logasa, ezért vettem ma egy újat Breda-rá esett a választás mert ez volt polcon :)
Hazaérve ki is cseréltem.
Azt vettem észre az autón, hogy egyre jobban elhagyta az erő. Szinte napról napra gyengült a teljesítménye, de városban ez annyira még nem is jött ki. Viszont múlt hét végén egy vidéki út során, ahol több nagy emelkedőt is le kellett küzdeni, feltűnt, hogy az autó erőlködik, nem akar felmenni, vissza kell váltogatni, holott ez korábban ezen a részen nem volt megszokott. A motor is magasabb fordulaton kezdett el húzni, ha azt a minimális erőt húzásnak lehetett nevezni. A kipufogón is egyre több füst távozott, valamint a fogyasztás is megnőtt. A turbóra kezdtem gyanakodni, de szerencsére itt a fórumban megnyugtattak, hogy ahhoz nagyon nagy bajnak kell lennie, sanszosabb, hogy valamelyik turbócső adta meg magát. Mivel a motortérbe betekintve nem láttam sehol szakadást, ellátogattam Zé. mesterhez, hogy derítse ki nekem a hiba forrását. Sikerült is megtalálni, hogy hol távoztak a lovak. Végül nem a turbócsövek voltak a hibásak, hanem egyszerre két vákuumcső is bűnös volt. Mindkettő az illesztésnél szétszakadt. Az egyikről raktam is fel képet. Ez villámgyorsan orvoslásra is került.
Még a télen elszakadt az ékszíjam, akkor egy közeli szervizben lett kicserélve, de azt nem tudták megmondani, hogy mi nyírta el az ékszíj szélét. Viszont néha érdekes hang hallatszott az autó elejéből, kicsit csattogós, fura zörej volt ez. Zé. el is kezdte keresni a hiba forrását, és gyorsan kiderült, hogy az ékszíj megint rosszalkodik. Kiderült, hogy a feszítő görgő el van görbülve. Hogy ezt a téli ékszíjszakadás szervizelésekor a javítást végző szerviz miért nem vette észre, az talány. És hogy mi lehet az elferdülés oka, az szintén kérdéses volt. Szétszedés után derült ki, hogy a generátor szabadonfutójáról hiányzik a porvédő gumi. Először az volt a tipp, hogy elhagytam, de aztán kiderült, hogy ezt bizony valaki kilyukasztotta, csak a gumi közepe hiányzott. Itt szépen telement a szabadonfutó kosszal, megakadt, és minden egyes autóleállításnál rántott egyet a görgőn, ami szépen lassan elferdült. Ezt a rántást éreztem is sokszor, de őszintén szólva a kettőstömegű lendkerékre gyanakodtam. De végre fény derült a titokra, egy feszítőgörgő, egy ékszíj és egy szabadonfutó cseréjével ismét tökéletes a rendszer. Az autóba visszatért az erő, a csattogás is megszűnt és a leállítás is zökkenőmentes. :-)
Kissé paráztam a még gyári feszítő és vezetőgörgő miatt - bár utólag kiderült hibátlanok - így ma délelőtt lecseréltem mindkettőt szintén gyárira.
Érdekes, hogy egyikben sincs benne a gyári jel, viszont teljesen egyforma a régi és az új.
A szerelés egyszerűen ment. Szükséges szerszámok birtokában bárki nekiállhat a cserének:
- csillagcsavarhúzó
- 5-ös imbusz
- 13 és 15 csillagvilláskulcs
- 19-es crova
Először jobb első kerék le, műanyag burkolat szintén le és elénk tárul a szíjtárcsa valamint a feszítőgörgő.
A feszítő görgőjét a 15-ös kulccsal elfordítani a rugó ellenében és leügyeskedni a szíjat. Én kifűztem a teljes szíjat ellenőrzés céljából, érdemes memorizálni az útját.
A szíj barázdáiban találtam pár fémszilánkot, gondolom ez hallatta a fura hangokat (most csendes :)). Ezeket kipiszkáltam, a szíj tiszta lett.
A feszítő 13-as fejű csavarját kitekerni és lent is van.
A vezetőgörgő 15-ös fejű csavarját kitekerni.
Ellenőrizni a generátor, a kompresszor és a szervo tárcsáját.
Új görgőt helyére, feszítőt helyére (van rajta egy felöntés, ami a blokkba pászol, arra figyelni). Csavarokat jól meghúzni.
Szíjat befűzni, minden tárcsára ráilleszteni.
Most jön a trükk.
Nekem a kerék felől sehogy sem sikerült annyira elfordítani a feszítő görgőjét, hogy a szíjat rákapassam, így felülről próbálkoztam. A 15-ös csillagvillás pont elfért a motor és a váznyúlvány között (a szíjat a kulcs felett kell elvezetni), sőt a lazításkor a kulcs beakadt a klímacsövek konzoljába, így mindkét kezem felszabadult. A szíj feligazítása ezután pofonegyszerűen ment.
Kulcsot le, feszítő a helyén, szíj útját ellenőrizni, főtengelyt a 19-es crovával párszor körbe és lehet indítani a motort.
Mehet vissza a burkolat és a kerék.
Kész :)
Az utóbbi időben eddig szokatlan hangok jelentek meg menetközben. A motortér - futómű - hajtás felől, de természetesen kizárólag menet közben és bizonyos sebesség felett. :)
Aztán egyszer-egyszer álló helyzetben, járó motornál is hallatta magát vmi hasonló hang, így nagyjából be tudtam azonosítani, hogy a szíjak felől jön. De ennél pontosabb diagnózist nem sikerült felállítani.
Mivel a szíjak + görgő már régen volt cserélve, gondoltam ezek cseréjével nem vesztek semmit. De, hogy azért biztos, h belevigyek a hétvégi programba vmi izgalmat is, így úgy döntöttem, cseréljük ki a generátort is.
Látva az online shop-os árakat (gyári új ill. felújított generátorok terén), úgy döntöttem, inkább veszek egy bontottat és az lesz felújítva. A bontott generátorért és a felújíttatásért köszönet Marklarnak.
Nem tudom, cserélt-e már vki klímás 155ben generátort... Azt hittem, az lesz a legnagyobb gond, h nem akarom leszedni a szívócsonkot, de azzal nem volt, gond, csak némi többlet kézügyességet igényelt a dolog. De, azért az elég vicces, hogy a generátor alsó csavarjának (amin fordul) kiszedéséhez, a jobb oldali hosszú féltg tartókonzolját is le kell szedni, hogy le tudd fordítani, azért hogy hozzáférj annak a csavarnak az anyájához, ami egyike azon két csavarnak, melyek azt a pántot rögzítik, amin az ominózus generátorcsavar is átmegy. Mindezt azért, mert a motortér fele azt a generátor csavart nem lehetett kihúzni eléggé, ugyanis a feje elakadt a klímacsőben, ami a kompresszorba megy bele. A gyári szervízleírásban lévő ábrák szerint ezen csavar feje a nyúlvány fele kellett volna nézzen (viszont nem vagyok biztos benne, h abban az esetben ki lehetne annyira húzni, h a generátort ki lehessen venni, mive ezen az oldalon meg a nyúlvány biztosít szűk keresztmetszetet :) ).
Sokszor okozott már fejfájást a Tipo motortérbe gyömöszölt TS motor, de eddig ez vitte a prímet, asszem :)
Így tanul az ember... azt is pl., h bár a generátor csapágynak volt hangja, de még mindig van néha valami cicerésző hang abból az irányból (klíma komp a következő gyanús elem :) ) és a fő hangforrásnak bizony a BE kerékcsapágy/külső féltg csukló tűnik :S
A generátorszíj a lehetőségekhez képest jó helyen mondta be az unalmast. Épp a belvárosban voltam és a barátnőmet vittem egyik kórházból a másikba. Beszálltunk és a kórház udvarán mikor elindultam fura hangra lettem figyelmes. Kigyulladt a töltés jelző és megszűnt a szervó. Olyan volt, mint ha ismét Wartburgot vezetnék.
Kiszálltam és a motorháztetőt felnyitva világossá vált a probléma. A generátorszíj hosszában elszakadt. Kivettem a szíjat és a rádiót, lámpát lekapcsolva azonnal Largékhoz vettem az irányt, akikkel közben már telefonon konzultáltam.
Mivel garanciális volt még a vezérlést, ezért olcsón megúsztam a javítást. Kiderült, hogy az egyik görgő csavarját (tőcsavart) rosszul tették vissza Kecskeméten, amikor még az előző tulajdonos vezérlést cseréltetett. E miatt a szíj kicsit félreállt és a görgő elnyírta. Szerencsére nem lett nagyobb baj, csak a csavart kellett kicserélni és a szíjat.
Ami viszont gond, hogy a pajzs, amibe a tőcsavart csavarják már nem teljesen alkalmas arra, hogy ezt a csavart tartsa. Mivel így bizonytalan, hogy meddig fut még rendben, ezért hamarosan pajzs cserére viszem vissza. Ez viszont már nem fér bele a garanciális javításba :(
Km: 89.936