Blog >> apróságok
A közelben bontásra került egy autó, így be sikerült szerezni pár apróságot.
A sofőr ajtón bellül a kilincsnél már vásárlás óta hiányzott a takaró műanyag elemecske, illetve a jobb oldalon a szélvédő tövénél is hiányzott... Az akuu felett lévá saru burkolatot már én hagytam el, most ez is pótolva lett. A sofőr ajtón mivel a bontódón jobb állapotban volt a vízlehúzó gumi, így ez cserélve lett. Lett még egy alul felül hálós csomagtartó roló, amiben már benn van a sportwagon felirat.
Kisütött a nap, 15 fok volt, nem bírtam ki , hogy ne játszak egy kicsit. Nem autószerelés ez, csak kikapcsolódás. Autót szerelni nem szeretek :-)
Két nap, kétszer egy óra termése :
1. A kalaptartó zörgött rossz úton, úgyhogy a műanyag stiftjeire húztam egy egy szilikoncső darabot, majd finoman megkínáltam PTFE spray-vel. Az egyik oldali ütközőt is hasonlóképp megtuningoltam (csomagtér ajtó burkolaton lévőt). Feltűnően kevesebb a zavaró zörgés rossz úton.
2. Hiányzott a tankajtó gumiütközője, ezt pótoltam, most szépen síkban áll ez is végre.
3. Az első ajtók nem futottak tökéletesen a kaszni síkjában. Beállítás után most tökéletes, és a szélzaj is eltűnt a sofőr ajtó felől.
4. A hátsó elektromos ablakok nem működtek. Kimértem, kontakt hiba a csatlakozóknál. A baloldali már jó, a jobbosnak a B oszlopnál lévő csatlakozását is kezelésbe kell venni.
5. A csomagtartó nem nyílt a nyitó gombbal. Ez is kontakt hiba volt a csomagtéri csatlakozónál.
6. Leszakadt az olajgomba vezetéke. Ma megforrasztottam, szerencsére könnyen hozzáférhető.
7. Beázott mosáskor az előmelegítő csatlakozója. Lecseréltem egy másik típusú ipari vízmentes csatlakozóra, ennek már nincs esélye beázni.
8. Lemostam vödörből, kézzel, alaposan. Hú de szép :-))
Szombat:
Kezdődött a csomagtartóval. A jtd-ben bowdenes. Pénteken úgy döntött, hogy eltörik a rugó benne, így minden nyitás után a kis pöcköt vissza kellett piszkálni a zárban.
Szombat délelőtt nekiálltam, kicsit meghajlogattam a rugót, hamar kész lett.
Ha már így, akkor volt pár izzó mindkét autóban amit cserélni kellett, gondoltam megcsinálom azt is pikk-pakk. Nosza így lett.
NA de ha már... ott az ablaktörlő, ami úgy egy két hóna.... szóval éve nem működik rendesen, csak lusta dög vagyok. Gondoltam ha már autót bütykölök, kikapom.
Aha persze. Végül is bonyolult nem volt, csak még sosem csináltam ilyet, úgyhogy 12km-t legyalogoltam szerszámokért a műhely és az autó közt. Imbusz. Kis krova. Na még egy nagy. Még akkor egy csillag csavarhúzó. Jó, akkor egy csapágylehúzó.
Kivettem az egész cókmókot és szétszedtem.
A hiba egyszerű, a kenőzsír 80%-a a csigakerék helyett az érintkezők alatt volt. Visszakotortam, letisztítottam, kontakt sprayztem. Az elektronikát is leforrasztottam biztos ami tuti, leellenőriztem a reléket., kaptak kontakt sprayt. Na szóval erre kár volt éveket rákészülni. Tökéletes az ablaktörlő is végre.
Vasárnap:
Na gondoltam ennyi, foglalkoztam vele, mostmár legyen nyugton. De nem. Vasárnap a városban kocsikáztunk, és akárhogy szaglásztam én gázolajszagot éreztem. De jó, megint szerelhetek :-)
Egyértelműen a magasnyomású szivattyú felől jött. Rossz sejtelmeim lettek hirtelen. Vizionáltam tömítés készlettől bontott szivattyúig mindent. De közben szorgalmasan enyhén hígítós ronggyal törölgettem a pumpát, gondolván hogy tiszta környezetben hamarabb kiadja magát a bűnös.
Épp a gázolaj betáp csövén húztam végig a rongyot. Kicsit meghajlítottam... és fellélegeztem. Tehát csak ennyi. Egyszerűen a szivattyúra csatlakozó résznél az alsó 3 centi szanaszét volt repedve, izzadta a gázolajat.
Gyorsan lepattintottam a gyári bilincset, levágtam 4 centit a csőből, és a tisztaságra nagyon vigyázva visszadugtam. Ennyi. Gyári bilincs vissza. Azóta mentem 70km-t, a gázolajszag megszűnt.
Ez mind mind apróság, de be kell látni egy öreg autóval foglalkozni kell. Nem sokat, csak egy kicsit, hogy ne érezze magát elhanyagolva.
Sok gond nincs az autóval, sok km-t se megy. Egy év alatt 12e, már csak évente cserélünk olajat. Az éves szervíz:
- Olaj (Selénia WRD) + szűrő (MANN)
- A még picit halogatott jobb külső féltengelycsukló (Meyle)
- Jobb hátsó kerékcsapágy (SKF)
A féltengely már korábban is hallatott magáról. Mivel alkalom adtán szeretek lendületesen kanyarodni, kifejezetten zavart hogy néha kopog, nem is mertem kanyarból kigyorsítani. Nem gyilkolásra gondolok, de egy erősebb kanyarban már szólt. A féltengelyeket 110e km-rel ezelőtt cseréltem.
A kerékcsapágy az meglepetés volt, semmi előjele nem volt. A Selénia Rally után még Egerben csavarogtunk pár napot. Hazajöttünk, és másnap hogy üres volt az autó, feltűnt hogy csapágyhang van. Egy hétbe se telt, szép hangos lett. A kiszerelt alkatrészen szinte nem is látszik sérülés, mégis elég tisztességesen zúgott. Cserélve, megoldva. Ez az alkatrész 70e km-t bírt (az is SKF volt).
Sziasztok!
Először is, sikerült beszereznem egy felragaszthatós Alfa emblémát hátra, a mostani kifakult helyett, ill. egy szivargyújtós USB töltő egységet, aminek nagy haszna lesz.
A jó hír, beszéltem a kereskedővel és jó fej volt, a porlasztó cseréjét, és az elromlott légtömegmérő utáni kis computer egységet is állja, ami cirka 50 ezer forint lenne / volt, mert a computer már ki lett cserélve.
Jövőhéten megyünk másodszor szervizbe, akkor lesz a 2. porlasztó kicserélve, egy felújított bemért darabra, illetve a turbó ki lesz tisztítva, és a kipufogórendszer átnézve.
Folyt. köv.
Bence
Bal első alsó hátsó szilent blokk csere.
Új motorvedo burkolat.
EGR szűkítő 9mm furattal.
December hónapban beszereztem az Elaforgtól (1205) a motorolaj cseréhez szükséges szervizszettet, ingyenes kiszállítással 13.500 Ft-os kedvezményes áron jutottam hozzá az 5l Selénia 20k 10W40-es motorolajhoz, ill. a gyári levegő-, pollen- és olajszűrőhöz. Nagyon korrektek voltak most is, a továbbiakban is tőlük fogom rendelni. Egyébként le a kalappal, mert 20-án, -talán utolsó munkanap lehetett az évben-, aznap még kiszállították a rendelést.
Az Autóház Budaörstől rendeltem (1206) egy Alfa Romeo-s baseball sapkát, melyet a honlapjukon lévő AR kiegészítők katalógusában találtam. Ők is nagyon korrektek voltak. Előre utalás után, ingyen postával küldték a csomagot (2.990 Ft), mely 12-én meg is érkezett. Ezen a napon leesett az első hó is, ami szerencsére nem volt nagy mennyiség, remélem nem is lesz nagyobb idén. :)
Másnap (1207) jött el a napja, amikor meguntam a viacoloros utcánkban az ablakmodul zörgését az ajtókárpit mögött. Kiékeltem egy vékony szivaccsal és ezáltal meg is szűnt a zörgés.. :) Bárcsak minden probléma ilyen könnyen megoldódna.. :)
Rendeltem Viking30-tól (1209) egy másik csomagtér ajtó teleszkóp szettet (Lift-o-mat) - mert az enyém gyenge volt, hogy megtartsa az ajtót a szárnnyal, egy bal első ajtóhatárolót, egy fekete, bőr kézifékkar szoknyát, egy jobb oldali napellenzőt tartalékba, ill. kaptam egy marék patentot a csomagtér kárpit rögzítéséhez, stb. A cuccok két napra rá meg is érkeztek, postával együtt 4.000 Ft-ba fájt. Korrekt árképzés, az alkatrészekkel pedig minden ok. :)
Ezután egy kiadós mosás következett (1214), az enyhe télnek köszönhetően ez még ilyenkor, december közepén is kivitelezhető volt. Már ráfért.. :)
A múlt hónap végén észrevettem, hogy nem szól a bal oldali csipogó. Ez, mintha ma (1221) megszólalt volna. Magától.. :) Remélem, most már így marad.
Régóta nézegettem a gyári tetőcsomagtartókat, amivel végre tudnánk szállítani kerékpárt is - a megfelelő kerékpártartó megvásárlása után.. Karácsonyra párom és Szabolcs együttműködésével kaptam egy Thule tetőtartót, igaz, nem alfás, nem új, de elég jó állapotú és Thule. A célt pedig megteszi, 14.000 Ft, postával.
Az utolsó két tankolásnál észrevettem, hogy az átlag igencsak 10 felé emelkedett, aminek nem örülök. Remélem csak a rövid távok, a tél és a fűtés az okozója..
Itt írnám össze az eddigi összes garázs bérleti díjat is, az elmúlt év(ek)re vonatkozóan:
2012. okt. – 2013.jan. (4x 20eFt)
2013. febr. – dec. (11x 22eFt)
[Költségeim: motorolaj csere szervizszett 13500, AR baseball sapka 2990, kisebb alkatrészek 4000, Thule tetőcsomagtartó 14000, garázs bérleti díj 322000]
és ha már posta, akkor megérkezett (0804) az USB-s töltő is a kocsiba az új telefonhoz.
illetve, tegnap vettem két helyzetjelző izzót (H6W) a kiégett jobb oldali helyére és ki is cseréltem.
Megérkezett (0725) az eBay-ről rendelt AR 155 modell (from U.K.) (eddig nem volt 155-ösöm), egy (régóta vadászott) Fiat 127 modell (from Sweden) és kulcstartó (from U.K.)