Az előző bejegyzésben leírtam, hogy mennyi viszontagsággal járt, mire sikerült a "B" típusú rendszámra megszerezni az engedélyt. Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy mi minden történt még, mire eljutottam odáig, hogy a rendszám felkerült az autóra.
A történet tehát ott folytatódik, hogy a sikeres engedélyezési eljárás után a vizsgaállomásról egyből a kormányablakba mentünk, hogy a friss igazolásommal megigényelhessem az új, B formátumú rendszámomat.
Azonban nem csak B típusú rendszámot akartam - bár ez volt a legfontosabb - hanem egyénit is. Az egyéni rendszám ugyanolyan "3 betű -3 szám" formátumú, mint a szabványos magyar rendszám, azonban a karaktereket az igénylő választja meg. Ennek hatósági díja 112450 Ft. Az egyedi rendszám az 4-2 vagy 5-1 formátumú lehet, azonban annak díja már 435000 Ft. Úgy döntöttem, tehát, hogy bőven elég nekem az egyéni is.
Nagy agyalásokban voltam, hogy mi legyen az a 3-3-as kombináció, amit kikérek majd. Hosszas vajúdás után végül a VGQ-732 mellett döntöttem. VGQ, mint Verde (azaz zöld, ha már zöld az autó) Giulia Quadrifoglio. 732, mint a 7:32-es Nordschleife körrekord.
Az igazolásomat lobogtatva, ezt meg is kértem a kormányablakban, ahol az ügyintéző biztosított, hogy ez jó lesz így, még nincs kiadva ilyen rendszám Magyarországon. Ezután már csak egy kis várakozás következett... volna, de miért is mennének ilyen egyszerűen a dolgok.
Tapasztalatból kb. 2 hetet számoltam a rsz. táblák gyártására. A 2. hét végén már kissé furcsálltam, hogy még semmi hír, de vártam tovább türelmesen. A 3. hét közepén még mindig semmi hír nem érkezett. Majd a hét vége felé beesett egy levél a Fővárosi Kormányhivataltól (1-2. kép), melyben lényegében az állt, hogy válasszak gyorsan egy új karaktersort, mert olyan nem lehet, amiben szerepel a "Q" betű, mivel az nem engedélyezett.
Utánanéztem a levélben hivatkozott jogszabálynak. Valóban nem szerepel a "Q" azon karakterek között, ami a rendszámtáblán szerepelhet. Ez egész pontosan a 326/2011 (XII. 28.) kormányrendelet, 11. mellékletének 10. ábrája (3. kép). Én úgy gondolom, hogy ez nem mostanában változott, csak most kezdték el szigorúbban venni. Aki eddig ki tudott kérni Q-s rendszámot, annak szerencséje volt, ez után azonban valószínűleg már nem fog sikerülni.
Sokan kérdezik, hogy miért nem lehet a "Q"? Az automata rendszerek nem tudják felismerni? Én azt az információt hallottam fél füllel, hogy épp ellenkezőleg, azok simán azonosítják. Azonban szabad szemmel van esély arra, hogy összekeverik az O-val. Feltételezem, ez olyan esetben jöhet szóba, ha a rendőrnek messzebbről vagy gyorsabban haladó járműről kell leolvasnia a rendszámot a saját szemével.
Tehát ott álltam 3 hét után, rsz. nélkül és intézkedni kellett. Egyáltalán nem volt egyértelmű a levélből, hogy akkor mit is kell csinálni, kinél kell jelezni, hogy milyen új karaktersort kérek, stb. Egy napos telefonálgatás még erre is ráment, de végül azt az információt kaptam, hogy elég, ha még egyszer bemegyek a kormányablakba és jelzem, hogy mit kérek az elutasított karaktersor helyett.
Okulva az előzőekből, most is több ötlettel mentem. Az első a GIU-296 lett volna. a GIU-t, gondolom nem kell magyarázni. A 296 pedig Ferrari nómenklatúra. Az első két karakter a motor lökettérfogatra utal, az utolsó pedig a hengerek száma. Egész idáig nem volt egyébként ilyen jelzésű modellje a Maranello-iaknak, persze épp mostanában mutatták be a 296 GTB-t... De az ügyintéző jelezte, hogy ezt nem tudja kiadni.
Így tehát a második opció lett a befutó: VSX-510
Az 510 nem szokott kérdés lenni, de miért VSX? Azért mert ebben egy V6-os motor van: V-SiX ;)
Épp oroszországi kiküldetésemet töltöttem, mikor megérkeztek a rendszámok. Még egy 6000 Ft-os díjat le kellett leszurkolni az új forgalmi miatt. Amint hazajöttem, neki is láttam a felszerelés előkészületeinek.
Mivel az egész B-rendszámosdi arra ment ki, hogy elöl "minél kisebb, annál jobb", így szóba sem jöhetett, hogy kerettel rakjam fel. Olyan barbárságot meg nem csinálunk, hogy átfúrjuk a lökhárítót. Így tehát kétoldalú ragasztóval rögzítettem a lemezt egy kis hajtogatás után, ami a lökös különféle ívei miatt volt szükséges.
A végeredmény magáért beszél, nagyon elégedett vagyok. A rendszám nélküli, kompromisszum mentes kinézet után ez a legjobb megoldás, szerintem. Megérte a sok küzdés :)
4-5. kép: első képek a garázsban felhelyezés után
6-8. kép: további képek
100 18 1m3 2.0 20000 200000 200k 20k 222222 30000 30k 3d 458 50 5w30 ablaktörlő abroncs ac ac21 ac23 aerotwin ajtó ajtóhatároló akksi akku akkumulátor alfacity alfisti ali aliexpress alpenstrasse alu alumínium amore android antenna atr autoglym autópálya autózás állítás ápolás ápoló b backstage bak bakony balaton balatonpark baranya beállítás benzin betét bírság bixenon biztonsági blue&me bluetooth bono bőr bőrözés bosch brembo büntetés burkolat bye c-tek camber caster ceramic ceramicpro charger chip classico corsa coverwise csapágy csavar csepptöltő csere cső csörgő defekt diesel dinamit dino díszítés dob dobbetét doblemez dőlés dot ecu egr egyéni eladás eladva ellenőrző elm elm327
>> Tuning és extraAlfa Giulia Quadrifoglio // 2021-11-10