Ismét eljött az ideje a szervíznek. Az előző alkalommal (vezérlés cseréjekor) kimaradt a hosszbordás szíj feszítő és vezető görgője. Most pótoltuk. Ezenkívül a bal első felső lengőkar volt csereérett, illetve a lengéscsillapító gumiharangját kellett megigazítani.
Olaj (Selénia 20K AR), olajszűrő, légszűrő és pollenszűrő és a gyertyák (gyári NGK 100e Km) lettek cserélve.
Az egyik görgő és a pollenszűrő kivételével minden gyári.
Volt egy kis 156 minitali, mert GTPeti is épp ott volt, lengőkarcsere ügyben.
Legközelebb a hűtőcsere (réz, szivárog, nemszép) és egy kis futómű igazítás lesz.
SKULL Cartársnál jártam ma. Ő készítette a merevítőket, és fel is szerelte nekem.
Az alsóval volt egy kis probléma, mert a TS-nek az olajteknő hátsó része máshogy néz ki és elérte a merevítőt, meg kellett lapítani. Miután kész lett elindultunk vissza (a műhelyből) és úthibáknál kocogó hang hallatszott. Visszamentünk, és kiderült hogy a kipufogó éri el néha, ott is meglapította, így már jó lett.
Ezúton is köszönet Janinak, a segítségért!
A két merevítő ára 15.000Ft



kavicsot kapott a jobb első ködlámpa. A Xenon autópámpaboltban vettem Győrben, utángyártott.
a bal köszüb a hátsó ajtó mögött erősen rozsdásodott, valamint még előző télen a győri rakparton parkoláskor, meghúzta valami okos a bal oldalt. Csak a fényezés sérült, vas nem látszott ki. Eljött az ideje a javításnak. Sajnos nem lehet belejavítani az Azurro Nuvola színbe, ezért a komplett bal oldalt le kellett fényezni. A lakatosmunkát is elintézte a fényező. Nem tudni miért rohadt, javítva nem volt. Bubernik Pál csinálta, Győr-Kismegyeren
1 héttel később a bal ajtó, alsó zsanérját is meghegesztették és lefestették ugyanott, az árba belefért ez is
Meleg motornál nem mindig indult elsőre, volt hogy csak 5-6-ra. Egy felet mozdult a motor aztán forgott üresen az önindító. Győrújbarátra, Stipsits Déneshez vittem. Kitakarította az önindítót és cserélt szénkeféket. Azt mondta szorult a tengelyen a fogaskerék, és a bendix látszólag rendben van, remélem így lesz :)
Dunailitin szereltettem össze a kerekeket, "félig rejtett" szelepekkel. Az Alfára már én magam szereltem fel.
Felszerelés után kiderült, hogy a gumis az egyik felnire kicsit rosszul ragasztotta fel a súlyokat, kicsit kilógtak a felni síkjából és beleértek kb. a lengőkarba. Kicsit megreszeltük és nem volt vele gond, de azért inkább, elvittem itt Győrben a Marosihoz és kicentírozta újra azt a kereket. Plusz adott olyan szelepsapkát, ami pont annyit hosszabbít a szelepen, hogy fel tudom fújni




Megvan a gumi is a téli alufelnihez. A gumik.com-ról rendeltem (DeltiCom).
Falken HS437 205/60R15 91H
Szállítással 15014 Ft/db volt. Előre kell utalni nálunk, de nagyon korrekt cég, a GLS hozta, kb. 1 hét volt az átutalástól számítva.

Megvettem Nyirkostól, a Ronnie-féle Proex hátsó dobot. Mivel Nyirkos már átalakíttatta a 2.0TS-hez, ezért csak minimális barkácsolásra volt szükség felszereléskor.
Itt Győrben, Marcal 2-n, a "garázsvárosban" lévő kipufogós szerelte fel.
Nagyon kellemetes hangja van alapjáraton és alacson fordulaton, és nem bántó 4-5000-nél sem. Teccik nagyon :)






Homasitás alapanyag. Vékony aulemezből készítettem füleket rá. Ezekkel van "felakasztva" az üvegre, így bármikor levehető. A z alsó akasztót szintén egy alu fül segítségével szereltem fel az ajtó fogantyúhoz. Semmit sem kellett fúrni vagy vágni.





Júl. 2-án meglett a műszaki. A KPM-nél volt Győrben. A Márti vitte el. Nem kellett semmit javítani rajta. Még januárban, megkértem Csörit, hogy nézze meg van-e rajta valami javítanivaló így műszaki előtt, nem volt. A xenont visszacseréltem a sima izzókra, nehogy belekössenek, de mást nem alakítottam rajta. A lámpa magasságán kellett ott állíttatni kicsit, és szóltak, hogy a bal felső első lengőkar már nem 100%-os. Később ezt megnézettem és majd ősszel-télen kicseréljük. A költséget a műszaki vizsgához írtam a költségek közé.