Tagok >> Piritu - 1.000.000 >> Blog
Eddig minden tavaszra elillant a gáz a klímából. Most még néha működik, de elmentünk egy ambuláns kezelésre.
450 gramm gázt sikerült lefejteni, tehát az évek alatt elvégzett javításoknak volt értelme.
Teszt lefuttatva, 650-el feltöltve, hazafelé vígan hűt.
Július 6-án lejár a műszaki. Ha már eljöttünk klímázni megbeszéltük a műszak vizsga időpontját is. A jövő pénteken megejtjük.

Ma végre sikerült eljutnunk az eseményre. Már évek óta próbálom követni, de eddig mindig közbe jött valami. 510 km-t mentünk egész nap, de megérte. Jó buli volt, emlékezetes marad.
Nem vártuk meg az eredmény hirdetést - így hazafelé végig nyitott tetővel jöhettünk - de megtudtuk, hogy ötödikek lettünk. Elsőre nem is rossz.
A sebességeket szigorúan betartva 2, azaz kettő perc késést szedtünk össze. Azt is valószínűleg a kerékpárosokat előzgetve. Szóval, a szintidő jó volt. Nem is értem, hogy egyesek minek rohantak annyira. Menet közben a legrosszabb részen előztek meg olyanok, akik mögöttem indultak. A feladatokra adott idő is elég volt. Néhány tesztkérdés számomra tényleg csak tippelési lehetőség volt. Ettől játék a játék...
Tetszett:
- az autóverseny az első állomáson,
- a "minigolf"
- szép helyek, kilátás,
- jó és pontos itiner, mindössze 3x tévedtünk el, de akkor is mi néztük be a kereszteződést és az elvesztett időt a feladatmegoldásnál visszanyertük,
- a fizetős parkolók rugalmas megoldása,
- kávé, innivaló, zsíros kenyér,
- a lovarda (még sose jártam ilyen helyen)
Ami nem:
- az utak minősége, alig pár km volt, ahol lehetett nézni a tájat. Komolyan jól jöttek a kihelyezett 60-as táblák, mert tényleg nem tudtam gyorsabban menni.
- A Cziráky-kastély állapota. Rossz volt látni, hogy milyen most.
...ez utóbbiakról viszont a rendezők nem tehetnek.
Szóval köszönet a szép napért!
u.i.
Az 5. képen nem az én eredményem van, csak szerettem volna ilyet :-)












Nekiálltam a kipufogó csonk tőcsavarjainak a cseréjéhez. Csak csavarozni kell, kellemes házi barkácsolásnak tűnt. Csöri azt mondta, hogy ha ő csinálja, akkor egy fél napot szánjunk rá. Én másfelet terveztem be, majdnem kevés lett..
Maga a feladat egyszerűnek tűnik, de:
- Mint az első képen látszik, nem lehet minden csavarhoz hozzáférni.
- A tőcsavarok kitekeréséhez le kell venni a csonkot.
- A klímakompresszor és annak tartója útban van, azt is le kell szedni,
- ehhez az ékszíjat is le kell venni, ami egyedül nem egyszerű.
- A csonk alsó végén lévő csavarokhoz alulról lehet hozzáférni, le kell venni a haspáncélt,
- amit a csekélyke hasmagasság eléggé megnehezít.
- A csonk alsó végét rögzítő fül persze törött, amíg ott a csonk elég nehéz lecsavarni a blokkról.
- A törött fület meg kell hegeszteni, ami nem nagy dolog, ha az embernek van hegesztője. Nekem nincs.
- A csavarrögzítő (Loctite 603) összeragasztja a kesztyűt is.
- Az ékszíj felrakása egyedül még izgalmasabb, mert ugye alul kellene a feszítőt "lazítani", amíg felül fel kéne rakni szíjat. Félig sikerült is, aztán miután mindenkinek az összes hozzátartozója szóba került egyszerűen egy pillanatra ráindítottam, a motor helyretette,
- azaz mégsem. A szervó szivattyún egy nyommal félre ment. Hogy hogyan került a helyére meg nem mondom, feszítve-lazítva egyszer csak ott volt. (Tudni kell, hogy pár mm-el rövidebb szíj van a Pókon, mert az eredeti csúszkált.)
- A motort beindítva iszonyúan büdösen ég le a féktisztító maradványa a csonkról.
- Szereléskor egy 18 évébe lépett kocsinál mindig talál valamit az ember. MOst úgy néz ki, hogy a féltengely szimering szállt el, minden csupa dzsuva.
Szóval jó buli volt.
Levezetésként lecseréltem a plexit a nyári szélfogó hálóra.











