Blog >> fék
10-én lejár a két év..fene gondolta, hamar elrepült, nem is tűnt fel hogy ilyen régóta nálunk van a vas. Felhívtam Sanyit, a szerelőt, hogy elvinném nézzük át. Ő meg felhívta a vizsgabázist, időpontot kért "előminősítésre". Na jó, annyit megtett, hogy a hátsó kipufogóról leválló és rondán lógó, zörgő külső palástot lemezollóval gyorsan eltávolította, ez volt a felkészítés. Illetve...előtte egész nap a zölddel voltam mindenhol, eleinte borzalmas kormot nyomott maga mögött és ahogy próbálgattam húzott a fék balra.
A kormoláson úgy segítettem, hogy kicsit pörgősre vettem a figurát, 2200 felett tartva, el-el tologattam. Nagyon égbe nem forgattam, csak jó nagy gázzal felépült turbonyomásnál gyorsítgattam. Jópár km dinamikus autózás után, a vasúti felüljárón felfelé kíváncsiságból 1500-nál "ökör" mód letalpaltam 3-masban. Épphogy valami korom jött, teljesen normális szintre csökkent a füst. Már csak a fék volt hátra, úgyhogy a kis utcákon azt játszottam, hogy kettesben gyorsít, vasal..gyorsít, vasal. 2-3 utca alatt egyenesbe jött ez is, egyszerűen attól volt rossz (és gyenge is) hogy nincs rendesen használva. Nagyot ezzel 2 év alatt most, én fékeztem először.
Szóval a vizsgabázison átnézték, majd kihozták a papírokat, írjam alá, kész, tökéletes az autó. Leműszakizott. Így kell ezt :-)
Múlt héten vettem észre hogy fékezéskor szokatlan súrlódó hangot hallani bal hátulról. Alábújtam, ekkor láttam hogy a bal hátsó belső fékbetétem levált a vasról. Telefon Erhard-nak, ő postafordultával küldte is az alkatrészeket amit ezúton is köszönök neki. Vettem egy hátsó kerékcsapágyat is, mert már annak is kezdtem hallani a hangját (ha már úgy is féktárcsát cserélek). Legalább nem kell rövid idő múlva még egyszer leszednem a féket. Kaptam kölcsön egy racsnis Facom fékdugattyú visszatekerő szerszámot, ami nélkül igencsak nehézkes lett volna a csere. Lecseréltem a fékfolyadékot is, Ferodo racing high performance 5.1-es került bele. A múltkor gyári csapágyat vettem, most úgymond "utángyártottat" ami ugyanaz a gyártmány mint a gyári, csak nagyságrenddel olcsóbb. Ja és ehhez adtak új csavarokat is amik be voltak kenve menet rögzítővel. Nos ezek a gyárihoz nem jártak. No komment :-) A kerékagy felfogató csavarjai belülről kifelé állnak és a végei kilógnak, ezért megrozsdásodtak. Kitekerés előtt jól ledrótkorongoztam a kilógó végeit, majd fél fordulat után a másik felét is + kapott egy kis csavarlazítót. Így könnyedén kijött mind. Találtam egy szálszakadásos gumit is :-( úgyhogy nagyhirtelen feltettem a téli kerekeket is. A következő javítás a féltengely csukló csere lesz. Sajnos már érzem:-( A felújítás 30ezer km-ig bírta. 4guma+csuklók hhmm - no majd spórolok :-)
Összeszítettem h mikor mi volt cserélve olajok terén. a helyzet a következő:
Motorolaj - Xado 10w60 4.6l - 100.895km-nél volt ->110.000km-nél kell
Fékolaj - Ate Super Blue DOT4 0.5l - 81.000km-nél volt ->110.000km-nél kell
Szervo olaj - Tutela GI/A 1.2l - 100.000km-nél volt ->140.000km-nél kell
Váltó olaj - Tutela ZC75 2l - 81.000km-nél volt ->140.000km-nél kell
Ma volt klímatöltés, mert nem volt olyan hatásos - 11 év alatt 300g maradt a rendszerbe, most már teljes mennyiség van benne 650g. :D jéghideg klíma.
Az olajokra elméletben ezek a szabályok lézetnek(vagy ekkor tennél jot az autónak):
motorolaj 10,000km vagy 1 év
váltó olaj 60,000km vagy 6 év
szervo olaj 40,000km vagy 4 év
félolaj 2 év -> növelt foráspontu fékolaj esetén 3év
klímatöltés 10 év
vezérlés 60,000km vagy 6 év
Nem biztos, hogy csak a karikás/patkós felnivel Alfa egy Alfa. Szerintem a sokküllős is van olyan dögös, és erre van bizonyítékom is:
(ma a kerékcserén kívül fékfolyadék csere és szervóolaj csere is volt, utóbbi csak a tartályban, de ott kétszer)
Miután beszereltem az új betéteket és közlekedtem kb. 500km-ert azóta,bal előlről cicergésre lettem figyelmes,újra zsíroztam kb egy hete a csúszkákat betét éleket,aztán tovább folytatta,mai nap egy alaposabb szemrevételezés következett,és a hiba amit eddig sikerült nem észrevennem az bizony,az hogy elgörbült a féknyerget tartó felső fékcsúszka,csere egy Cromából kimentett darabra,némi átalakítással.Betétről a feltükrösödést durva papírral lecsiszoltam,a hiba megszünt.
Költségek:egy sör a szerelőnek:D jahh az én vagyok,és nem is iszom,szóval akkor semmi:D
A hátsó féktárcsa már régen megérett a cserére, ugyanis 7mm-re kopott a gyárilag engedélyezett 9mm helyett. Mivel elől már 330-as tárcsák lassítanak, kicsit ehhez alkalmazkodva, kicseréltem a hátsó nyergeket is a 2002 utáni évjáratokba épített darabokra, amikhez már 276mm-es tárcsák tartoznak. Brembo tárcsák kerültek fel Mintex betétekkel. A jobb hátsó hosszkitámasztó kar szilentjét is kicseréltem, ha már lebontottam a hátsó futóművet, mert elég rossz állapotban volt.
Végül felkerültek a 215/45R17 nyári gumik is a GTV felniken.
Update4 (05.10.)
Minden összekopott, a fék tökéletes...
Update3 (04.20.):
Most megint nem vagyok benne biztos, hogy a kézifék olyan módon történő beállítása miszerint "előfeszítem" vele az üzemi féket, az rossz elgondolás lenne... :-D
Első-hátsó féknyereg felújítás, fékcső csere, főfékhenger csere és fékolaj csere SEM oldotta meg a problémámat!
De ha ráhúzok a kézifékre akkor tökéletes!!!!!!!! Az angol leírás szerint kiengedett KF esetén szabadon forogjon a kerék, egy kattanásnál már fékezze a kerekeket és 5-6 kattanás legyen a vége ahol rögzítsen. Így beállítva hátul a nyergeken nincs teljesen koppanásig nyugalmiba visszatérve a kar.
Tehát elő van feszítve!!!
Nem mellesleg van egy használt, de hibátlan ATE 24.2125-1733.3 főfékhengerem eladó!!!! Az a fajta amin a sofőr felé eső csőcsatlakozás M10X1 a kocsi orra felé eső pedig M12X1. Alfa száma: 77363612
http://seekpart24.com/ate/master-cylinder-brakes-24212517333?c=100026
Update2:
Mindent amit alant írtam egy baromság. Az üzemi féket ugyan lehet "előfeszíteni" a kézifékkel eredményesen, ideiglenesen, de attól még szar a féknyergem :-)
Következő taszk a hátsó féknyergek felújítása, fékcső és főfékhenger csere.
Utána vezérlés csere házilag :-)
Jó pap is holtáig tanul...
Update1:
Belemásztam a hátsó féknyereg működésébe és arra jöttem rá, hogy igenis a kézifék adja az "előhézagot" az üzemi féknek, tehát fontos a kézifék helyes beállítása. És a tévhittel ellenében a kézifékkar nem jön feljebb a betétek kopásával, mert azt a racsnis önbeállás megakadályozza. :-)
Visszatettem a Zimmermann betéteket elől-hátul próbából, persze szar volt, gondoltam beállítom a kéziféket, ha már amúgy is megemelem a kocsit a nyárikerék cseréhez. Elolvastam hozzá az oda vonatkozó eLearn passzust, miszerint kieresztett állapotban forogjon a kerék, 1 kattanásra kezdje fogni a kereket, 5-6 kattanásnál ne legyen több és fogja teljesen a kereket. Kb. ennyi a fordítás. Így tettem és feljött a pedál, fog rendesen a fék. Basszuskulcs ez normális? A kézifék adja a megfelelő hézagot a hátsó nyergeknél? Nem a karmantyú? Eddig azt hittem mindent tudok, de nem így van...
Hivatalos módszer angolul:
The adjustment of the parking brake should only be carried out after having replaced: the rear brake pads - the handbrake control cables - the rear brake calilpers because the recovery of the clearance due to wear is automatic.
- Position the vehicle on a lift.
1. Lift up the cover for the front armrest with oddments pocket.
- Remove the lower trim for the oddments compartment.
2. Loosen the adjustment nut for the handbrake control cable by at least two or three turns in order to ensure that the cable is completely loosened.
Before loosening the nut, mark its original position.
- Start the engine and with the engine idling, press the brake pedal forcefully at least ten or fifteen times.
- Retighten the handbrake control cable adjustment nut to the original position marked previously.
- Check that the rear wheels are free to turn with the handbrake lever at rest.
- Check that the handbrake braking action begins from the first click.
- At the end of the adjustment, check that the handbrake lever engages between five and six notches of the toothed sector.
- Switch off the engine.
- Place the lower trim for the oddments compartment in its housing and lower the front armrest.
- Remove the vehicle from the lift.
Az első és hátsó fékbetétek, féktárcsák valamint a kézifékkötelek cserére kerültek. A fékhatás brutális módon javult.
Egyszer csak eltűnt a fékem, szerencsére nem nyom nélkül, így életben maradtam. Egy fékcsövecske adta meg magát. Azt nem tudom, hogy maradhatott benne még régi, mikor majdnem 3 éve elvileg az összeset kicseréltettem. Mégsem az összeset...
Egyúttal megigazíttattam a kormányt, kipufogót, vezérműláncot.
Az autó nem fiatalodik, de még mindig imádok beleülni!
Ma nekiláttam és kicseréltem az első féktárcsákat és a fékbetéteket. Megnéztem az első kerékagyak holtjátékát: 0.015 mm. A mérés nem volt egyszerű, mert az indikátor óra állvány állandóan elmozdult, hiába az erős mágnestalp ha kevés a vas a futóműben. Így hát a csonkállványra még oda is drótoztam hogy fix legyen. Az pont a fele a megengedettnek, úgyhogy örültem neki. A féknyerget és a nyereg állványt le drótkorongoztam, majd cink spray-vel lefújtam. Pont olyan színe lett mint az ATE tárcsák bevonatának. A drótkorongos tisztítás után láthatóak lettek a feliratok. Ekkor vettem észre hogy a teljes fékszerkezetem ATE gyártmány. Textar fékbetétek kerültek bele, a nyereg csúszkát Textar csúszka zsírral kentem be. Lecseréltem a fékfolyadékot is, Ferodo racing high performance 5.1-es került bele. A következő a kipufogó lesz. Majd a hátsó fék csere is tervbe van véve.