Blog >> fék >> fékbetét

Új hátsó fékbetéteket (Brembo) kapott az autó.

Egy ideje már feltűnt, hogy elöl fel vannak cserélve a fékbetétek, nem forgásiránynak megfelelően vannak berakva. Most az is kiderült, hogy csak a külső betéteket cserélték fel, a jobbost a balossal. Pár hete sikongatni is kezdtek a fékék, és két hete átnéztem elöl-hátul. Az első fékbetétek kopáshatáron voltak, a hátsók még jók, de a jobb oldali nyeregnél ki van csípve, és meg van gyűrve a porvédő gumi. Ide rendeltem a javító készletet.
Egyenlőre csak az első betéteket cseréltem ki, a stiftekkel, és a rugókkal együtt.
Bosch betétekre esett a választásom, minőségbiztosítással kapcsolatban lennének kérdéseim... (2. kép.). Könnyedén meg lehetett igazítani a rezgéscsillapító lapokat a hátulján, viszont nem nagyon akartak megragadni. Hőlégfúvóval segítettem rajtuk. Legalább összeszerelésig ragadjon meg, majd később fékezésnél úgy is kap bőven meleget, hogy összesüljön. (szerelés után tettem is róla, hogy így legyen). Érdekes, hogy csak a balos volt ilyen szétesős. Fékfolyadékot 40ml kellett kivenni a tartályból, hogy ne legyen max felett a szint. A féktárcsák még bőven jók, 26mm-ig kophatnak.
A nyeregcsavarok lazításához 75Nm-re volt szükség, így ennyivel is húztam vissza őket.

>> SzervizKristyon // Alfa 147 Selespeed // 2021-03-12

Autodoc-ról rendeltem féktárcsát, fékbetét. Korrekt ár, viszont a szállításra tíz napot rá kell számolni. Jó, hogy nem sürgősen kellett...

>> SzervizBalintKXC // Alfa 147 1.6 Ts // 2018-11-25

Kezdjük az elején:
Fékek
Kopó alkatrész, kérdés sem volt, hogy cserélni kell, szerelő szerint a tárcsák kibírnak még 8-10 ezer kilómétert biztosan de ha óvatosan használom 15-öt is, tekintve az élettartamukat, és a legutóbbi cserét, ragaszkodtam az újhoz, TRW tárcsákat, előre hűtötteket, hátra simákat tettünk, hozzá való TRW betétekkel, új fékcsúszka, új porvédő gumi a csúszkára, dugattyúra, csúszkák szilikonos síkosítóval be lettek kenve, ahova kellett, oda pedig kentünk rézpasztát: Juhéééé újak a fékek, örültem mint majom a farkának.

Váltó:
Váltó tökéletes, pontos, nem lötyög, szépen kapcsolható minden sebesség, de egy váltóolaj frissítés ráfért, így ha már amúgy is nagy projektben voltunk a fékekkel, így a váltóolaj is átesett egy cserén.

Tisztítsuk a motort:
Egy előző hibára volt ez a megoldás (vagyis nem oldotta meg, de erről majd egy későbbi blogbejegyzésben), dobott egy hibát egy részletes diagnosztika alatt, hogy a légtömeg mérő nem megfelelő adatot továbbít, így hát levettük, kipucoljuk, de ha már így belekezdtünk, és volt szívórendszer tisztítónk dögivel, gondoltuk az egész szívósort letisztítjuk, hátha ez megoldja légtömegmérő csere nélkül (SPOILER: nem oldotta meg, de legalább a szívósor ki lett takarítva).

Téligumi:
Jött a hideg, a latyak, a sár, lassan kéne valami téligumi az autóra:
Milyen? mennyiért? mekkora? Alufelnire? lemezfelnire?
Szempont volt, hogy ne kínai ZS kategóriás gumi legyen, de lehetőleg ne is valami több százezres tétel legyen a vásárlás. Osztottunk, szoroztunk: legyen Laufenn (sokan most nevetnek, de leírom miért lett ez): Alapvetően az első kérdés, mire használom, mennyit megyek vele, Országúton 80% ban napi 20 km reggel, ugyan ennyi este, illetve egy városban (Siófok) 4-4 km, nagyon extrém használatnak nincs kitéve, és a 7-es utat is takarítják, valamint a várost is, így megfelelő a laufenn, másrészről Hankook-hoz tartozik, és valamilyen szinten a minőségi elvárások hasonlóak, abból kiindulva, ha valaki gyárt egy jó minőségű terméket, sanszos, hogy a leányvállalata sem csinálhat sz*rt. Így ez eltt, de így utólag teljesen meg vagyok vele elégedve, nem hagyott sehol ott, tökéletesen ment, tapadt amikor kellett.

>> Szerviz156er // Alfa 159 SW 2.0 JTDm ti // 2017-04-07

Műszaki vizsgára felkészülvén, cserélve lett a két kézifékkötél, illetve az első fékbetétek.
Így már hozta az elvárt szintet.
Kézifékkötél csere nem egy leányálom, erről ennyit.....

A munkát ismét a Csöri csinálta, a megszokott színvonalon!
Majd ezután sikeres vizsgát tett az autó!

>> SzervizSmith // Alfa 159 Ti SW 2.0 JTDm // 2017-04-07

119430 km
Első féktárcsák és fékbetétek cseréje. Nem tudom mennyibe került, és milyen gyártó, még az eladó intézte. Sajnálatos módon nem lakkozott tárcsák (pedig direkt azt kértem, az legyen), így a szép felni mögött egy remek rozsdakupac lesz látható. Majd ha jobb idő lesz, kap egy hőálló festést. Kár, hogy ez megelőzhető lett volna egy rendes tárcsával.

>> SzervizMentősAlfás // Alfa 156 1.9 JTD SW // 2016-12-18

Féktárcsák első hátsó, betétekkel együtt cserére szorultak. Úgy gondolom a Jézuska kitett magáért.

>> SzervizJanika // Alfa 147 1.6 Twin Spark // 2016-01-21

Cserélve lett a hátsó fékbetét (Delphi) és tárcsa (Ferodo) mivel a kézifék beragadt --> megégette a betétet. Hangos sivítással jelezte a problémát. A kézifék bowden elrohadt --> új került bele.

>> SzervizForró // Alfa 155 2.0 ts 16v sport // 2015-05-24

Első fékbetétem elfogyott a baloldalt, ezt hangos csikorgással adta tudtomra az autó. Kicseréltük betéteket Mintex került bele, tárcsa még jó volt. Érdekes hogy a 4db betétből csak 1db fogyott el, a többin volt még minta. Viszont valamelyik előző tulaj/szerelő nagyon ügyesen letörte a féktárcsa/nyomtávszélesítő rögzítő csavarok fejét. Ezek ki lettek fúrva, új menet, így itt is visszaállt a gyári állapot. Amúgy nem rossz ez a betét, de a tárcsával nem igazán kompatibilis, mivel elég sípolós, de ettől függetlenül rendesen megáll vele az autó. Illetve szükség volt még 1 liter olajra is, mert kicsit csipegeti ezt is....

km óra: 242325

>> SzervizTtK // Alfa 159 SW 1750 TBi // 2014-11-24

Esedékessé vált a fékek rendbehozása. Elöl-hátul új tárcsák, betétek, fékolaj. Vaddisznó lyuggatott tárcsák kerültek előre. :) Ismét az Alfariumban ejtettük meg a műveletet; ezúton is örök hála :) Km állás: 155800