Blog >> giulia

>> EgyébWarbiRunner (Gyuri) // Alfa Giulia 2.0 Super // 2021-07-18

Más autóimról ennyi idő után már írtam valamit, első benyomásokat, bármit. Hát most szóhoz sem jutok. Valamit írnom kéne, repesni az örömtől, rajongani, hiszen egy nem akármilyen új autó áll itt. Szinte elhinni is nehéz, hogy ez az autó itt állhat a beállómban. És mit érzek? Mintha mindig is ez lett volna az autóm. Rajongás és örömmámor helyett egy megnyugvást érzek. Kicsit benne van az eddigi összes Alfánkból valami, és kicsit benne van minden ami eddig hiányzott. Kicsit benne van a Maseratiság ami miatt állandóan öreg olasz luxuslimuzinokat nézegettem, kicsit benne van az Alfa Romeo verseny öröksége, kicsit benne van a hagyományos autózás minden értéke, és kicsit benne van a mai modern technika , anyagtudomány minden trükkje. És az egész így ahogy van olyan nekem, mint egy régi ismerős. Csak tudnám honnan.
Olyan, mint egy szabott öltöny. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Viselem és természetes érzés. Pont olyan hosszú, pont ott gombolódik, pont jó a válla, és nincs mit róla áradozni. Hiszen méretre készült. Na ez az autó ilyen. Beülök, megnyomom a gombot, finoman megbillen oldalra ahogy beindul, elfog az érzés, hogy itt nagyon jó helyen vagyok. Jók a hangjai, jók a reakciói. Mintha az Alfa Romeo mérnökei munkaórák ezreit töltötték volna az én megfigyelésemmel, vagy a gondolataim kiolvasásával. Aztán még ezer órákat azzal, hogy azt a sok igényt egy autóvá gyúrják. Hogy legyen utazóautó, de legyen könnyed. Legyen halk, de legyen hangja. Legyen versenyautó és legyen luxus limuzin. Legyen alacsony, de legyen kényelmes. Legyen benzines, de fogyasszon keveset. Legyen automata, de ne legyen unalmas és kompromisszumos miatta. Legyen különleges, de ne ordítson az emberek arcába a design, legyen visszafogott is.
Nos, szóhoz sem jutok. Itt van, és pont olyan. 1073km-rel az órájában azt érzem, mintha 1073 éve az enyém lenne, és ez így is maradna a világ végezetéig.

>> EseményRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2021-07-06

A felejthetetlen pillanat, mikor először látod meg a szerelmed... És hiába a hosszú várakozás és a magas elvárások, nem okoz csalódást...

>> EseményRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2021-07-01

Ahogy az előző bejegyzésem végén olvasható, februárban még április végére, május elejére prognosztizáltam az autó érkezését. Sajnos, a dolgok - ahogy eddig sem - most sem mentek ennyire simán.

Február közepe után még március elején is megeresztettem egy hívást a kereskedő felé, aki "megnyugtatott", hogy márc. 24. helyett már április 16-ra van besorolva az autó gyártásra. "Remek", gondoltam, mi mást is vártam. Sebaj, egyre kevesebbet tolnak rajta. Ha így haladunk, akkor április végére tényleg le lesz gyártva és akkor május végéig már nálam lesz az autó.

Egy hónap malmozás után április elején újabb érdeklődő telefon. Kiderült, hogy még mindig a 16-ai időpont az aktuális. Nocsak, nem tán tényleg legyártják akkor? Kezdtem örülni. Úgy voltam vele, hogy nem is hívom már a kereskedőt ez után, majd keres ő, amikor már látja, hogy le van gyártva a kocsi. Ez úgy működik, hogy van egy programjuk, ami heti szinten frissül és abban látják, hogy éppen milyen státuszban vannak a rendelések. Ha ebben megjelenik az autó alvázszáma, az azt jelenti, hogy le lett gyártva, ugyanis gyártáskor kap alvázszámot.

Az ápr. 16-i hét után azonban hiába vártam minden nap a kereskedő hívását, csak nem akart megcsörrenni a telefon. A hét vége felé már nem bírtam, hívtam én. Mint kiderült, az autó gyártása át lett téve 27-ére, ami a következő hét keddje volt. Na jó, mondhatni "nem csalódtam", de ez már tényleg csak pár nap. A következő hét második felében ismét érdeklődtem, majd kiderült, hogy a gyártás megint el lett tolva egy héttel. És itt kezdett a dolog egyre frusztrálóbbá válni...
Innentől már minden héten hívtam a kereskedőt és minden héten elmondta, hogy az aktuális hétre van kitűzve a gyártás (mikor melyik napra), de a következőn fogja látni, hogy megjelent-e az alvázszám a rendszerben. És ez ment 2 hónapig...

Nem is csak a további várakozás vált egyre elviselhetetlenebbé, hanem a bizonytalanság. Meddig tologathatják így a gyártást? Decemberig? Mondjanak egy időpontot és akkor úgy készülök, de ez nagyon nem pálya így.

Próbáltam kideríteni, hogy mi az oka a csúszásnak. A kereskedő azt mondta, hogy nagy valószínűséggel az autó színe lesz az. A korona még erősen érezteti a hatását, lehet, hogy nem kaptak alapanyagot a különleges festékhez. Ez még az elején hihetőnek is tűnt, de közben folyamatosan követtem a külföldi fórumokat is. Május vége felé már az Egyesült Királyságba és az USA-ba is elkezdték leszállítani a Montreal zöld Giulia-kat, az enyémnek pedig még mindig csúszott a gyártása. Így már nem nagyon állta meg a helyét az indoklás. A kereskedő viszont azt mondta, hogy azért tolják hétről-hétre a gyártást, mert már valószínűleg csak egy-két alkatrész hiányzik az autóhoz, amelyik bármikor beérkezhet és akkor egyből végig is küldhetik a soron.

Nézegettem a leszállított autókat, hogy vajon mi lehet, ami azokon nincs, az enyémben viszont igen. Egy dolgot nem láttam egyiken sem, amit én bepipáltam, az pedig a karbon-kerámia fék volt. Talán ez lenne az, ami miatt nem tudják legyártani? De hisz ez egy kopó alkatrész, pont ez hiányozna? Végiggondoltam a dolgot, hogy a GTA/GTAm modelleket is most kezdték el gyártani, azok pedig mind karbonfékesek... Lehet, hogy azokhoz használják fel a tárcsákat és azért nincs az enyémhez? Csak egy kis saját kútfőből történő logikázás volt, de másra nem tudtam gondolni. A kereskedőből is próbáltam több infót kicsikarni, de sajnos nem tudott többet mondani. Az importőrre(* kis magyarázat a bejegyzés végén) mutogatott, hogy nem tud megtudni tőlük ő sem többet.

A UK fórumon kaptam még egy olyan tippet, hogy írjak közvetlenül az importőrnek a rendelésszámmal, meg a kereskedő megnevezésével, akitől rendeltem és kérjem, hogy tájékoztassanak a rendelés állásáról. Ezt UK-ban a márkaképviselet változtatás nélkül tovább szokta passzolni közvetlenül az olaszoknak, akik utána segítőkészen válaszolnak és sokkal frissebb infókkal látnak el, mint amit a kereskedő lát.
Na, ez nagyon jól hangzott, úgyhogy megírtam angolul én is a kis levelemet és elküldtem az AR ügyfélszolgálatra egy rövid magyar kísérőszöveggel, hogy ezt továbbítsák az olaszoknak.
Másfél hét múlva jött az ügyfélszolgálattól egy semmitmondó levél, melyben leírták, hogy nagyon sajnálják, hogy még mindig várok, szerintük a szín miatt csúszik, de majdcsak legyártják hamarosan.
Na, hát én nem vagyok az a fajta vásárló, akinek különösebben pátyolgatni kell a lelkét vagy elvárná, hogy kinyalják a hátsóját, akkor sem, ha egy elég tetemes összeget letettem már nekik. De azért itt már kezdett eldurranni az agyam. Udvariasan, de azért nehezen visszafogott indulatokkal megírtam nekik, hogy ez mind szép és jó, de ennél kicsit komplikáltabb a helyzet, úgyhogy legyenek olyan szívesek és továbbítsák a levelemet a gyártó felé. Erre már nem érkezett válasz és mivel az olaszok sem kerestek meg, feltételezem, nem történt semmi... Ennyit az FCA Hungary (bocsánat, most már Stellantis Hungary) ügyfélkezeléséről :)

Május végére, június elejére már kezdtem igazán elkeseredni. Elkezdtem pedzegetni a kereskedőnek is, hogy úgy néz ki, hogy a kiterjesztett határidőből is ki fognak futni és valami kompenzációt biztosíthatnának, hogy ne álljak el a szerződéstől és ne kérjem vissza a pénzem. A válasz lényege az volt, még ha próbálta is finomabban megfogalmazni, hogy ilyesmire nem számíthatok. A kompenzáció az, hogy azóta volt áremelés, de én még a régi, azaz a szerződött áron kapom az autót. Valamint, ha ilyet akarok, akkor várok tovább. Mindenki sejtheti, hogy hova ugrott ettől a vérnyomásom. Ahogy egy itteni cartárs fogalmazott, amikor arról volt szó, hogy miért nem mennek az eladások: "Ha Alfát akarsz venni, azt nagyon kell akarnod..."

Közben az USA fórumokról kiderült, hogy ott tizesével, huszasával mondta vissza a gyártó a Montreal zöld és az Ocra sárga színekre a rendeléseket. A gyár már év eleje óta küszködött a termelés optimalizálásával, mert kivezették a Giuliettát, amit szintén ott gyártottak. Így maradt a Giulia és a Stelvio, melyekre viszont nem érkezett annyi rendelés, kb. 15-20%-os kapacitáson tudtak csak működni. Emiatt csak egy műszakban és csak hétköznap gyártottak, valamint folyton leállítottak részüzemeket, legutóbb például a festőüzemet. Ennek estek átmenetileg áldozatul ezek a különlegesebb, 3 rétegű gyöngyházfény színek is.
Kezdtem azt gondolni, hogy bármelyik héten kaphatom az infót, hogy a gyár visszamondta a rendelésem vagy, hogy csak nagyon sokára tudná mégis legyártani a kocsit. Az imént említett okokból, aki mostanában rendel ezekben a színekben, akár 10 hónapot is várhat a kocsijára. Úgy éreztem, még ha az utóbbi is következik be, azt már nem tudnám kivárni.

Elkezdtem tehát alternatívák után nézni. Mi más autót vehetnék, ha nem a Giulia Q?

Végül akárhogy is nézegettem a konkurenciát, a konklúzió mindig az lett, hogy nem találni olyan autót ezen az árszinten, ami képes lenne ezt helyettesíteni. Ami egyszerre tudná adni ennek az autónak a megjelenését, kisugárzását, az egész életérzését... Így hát kissé lehangoltan vártam a fejleményeket és közben törtem a fejem, hogy merre lehetne tovább indulni.
Ekkor maradt ki egy hét, hogy beszéltem volna a kereskedővel, de tudtam, hogy nem történt valószínűleg ugyanúgy semmi, hisz nem hívott. Két hétre rá, június közepén azért csak felhívtam megint, tulajdonképpen csak megkérdezni, hogy hova csúsztatták már el a gyártást. Kiderült, hogy szabin volt, azért sem keresett, de nézi már mindjárt, hogy mi van a kocsival... És akkor legnagyobb meglepetésemre azt mondta: legyártották június 9-én!
Hogy mi? Ilyen van? Ezek ott délen autót is gyártanak? Hát, őszintén szólva, erre nem számítottam.

Azért szükségem volt egy kis időre, mire elhittem a dolgot, de nagyon örültem, hogy végül minden mehet a tovább a tervek szerint. A szállítás még beletelt egy kis időbe, de június utolsó hetében már Magyarországon volt az autó, július 1-én pedig már a kereskedőnél.

Néhány cartárs egyből oda is zarándokolt, amint megtudta, hogy megnézze. Kaptam is nem sokkal később a képeket róla. Tudni kell, hogy ez az autó az első ebben a színben Magyarországon és még jó 40-50 hétig ez is marad az egyetlen. Ezt a színt tavaly év végén tették ugyanis elérhetővé és ahogy fentebb is írtam, eléggé döcögősen megy a gyártás, rajtam kívül pedig abban az időszakban senki nem rendelt ilyet.

Az alábbi képeken még koszos az autó, ki sincs csomagolva valamint a rugók is ki vannak ékelve, hogy szállításnál, trélerről fel és leállásnál nehogy sérüljön valami. Tehát nem lesz ennyire magas, lentebb fog ülni a kaszni. Aki látta már élőben (én még sajnos nem, még ez után megyek megnézni), azt mondta, hogy brutál szép szín, kép nem adja vissza. Ja, igen. Látatlanban rendeltem meg :)

*Ígértem egy magyarázatot: valószínűleg nem mindenkinek világos teljesen ez az autóértékesítési láncolat vagy hierarchia, bárminek is nevezzük. Lényeg, hogy a gyártónak van egy képviselete az adott országban, őt nevezik importőrnek vagy márkaképviseletnek. Velük vannak kapcsolatban a kereskedések, akik konkrétan eladják az autókat és akikkel a vevő szerződik. Alapvetően az importőr határozza meg a feltételeket és ő áll kapcsolatban a gyártóval is. A kereskedő az autót adja el meg rendezi az ahhoz kapcsolódó ügyeket. A kereskedő igazából egy ütköző zóna az importőr és a vevő között. Ennek hátrányai pont az ilyen problémás esetekben nyilvánulnak meg, mint az enyém. Én a kereskedővel kommunikálok és az importőr is, a kereskedő pedig a satu két pofája között van és az információ áramlás nem túl optimális...

>> EgyébRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2021-01-01

Írtam régebben egy cikket (na jó, valójában csak blogbejegyzést :) ) Az Alfa Romeo Giulia Q-ról, hogy mit is jelent ez az autó és mitől is ennyire különleges. Jó olvasást :)

A király visszatér - Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio

>> EseményRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2021-06-30

Nem itt, de egy másik helyen vezettem ám blogot arról, hogy hogyan jutottam el oda, hogy most már heteken belül átvehetem az új Giulia Quadrifoglio-mat. Sokat írtam róla (nem raktam ki ide minden blogbejegyzés linkjét, de azokon belül még továbbiak is elérhetők), tehát tényleg csak az kezdjen bele, aki nagyon ráér :D

Alea iacta est! - Alfa Giulia Quadrifoglio megrendelve

Az utam a lóheréig, 1/3. - Giulia Quadrifoglio krónikák #1

Az utam a lóheréig, 2/3. - Giulia Quadrifoglio krónikák #2

Az utam a lóheréig, 3/3. - Giulia Quadrifoglio krónikák #3

>> EseményWarbiRunner (Gyuri) // Alfa Giulia 2.0 Super // 2021-07-01

Hol is kezdjem... a 159-et elengedtem, nem az én autóm volt. Megbecsültem, szerettem, de az autózás élménye, az autózni akarás szépen elsüllyedt alattunk. A végén már tényleg csak betettem a kisebbik beállóba és ott állt. De ez nem én vagyok, nekem az autózás eddig örömöt okozott, egy jó élmény egy géppel összhangban kommunikálva száguldani. Sok fejtörést okozott ez nekem. Szükségem van még erre egyáltalán? Vagy pont megvagyok nélküle? Azt kell mondjam, hogy Giulietta visszarángatott a Start mezőre. Ugorjunk neki mégegyszer. Unod az autózást? Biztos??? Na akkor szaladjunk egy kört. És valamiért a kis Chili kulcsa rendszeresen nálam kötött ki.

Úgyhogy megérett lassan a gondolat, hogy most, vagy soha. Ami az autóiparban történik, ami az Alfa Romeoval történik, az nem hagy több időt gondolkodni. Ha kell csináljuk, ha nem, akkor ne, de ne bánjam meg a döntésemet.
Az utolsó autó az én szememben a Giulia.

Nem könnyítette meg a dolgomat az Alfa Romeo, mert hónapról hónapra változtak, szűkültek az opciós lehetőségek. Viszont 2020 októberben az árlistán megjelent a Super felszereltséghez a hátul szélesebb Sport felni. Semmi mással nem tudtam elképzelni az autómat. És megjött a lehetőség.
A maradék probléma a beltér volt. Nem szerettem volna egyszínű feketét. De a barna bőrbelsőhöz szerelt barna műanyag betétek nagyon nem tetszettek. Legalábbis az általam választott színhez nagyon disszonáns. Sehogy nem tudtam elképzelni sem a feketét, sem a barnát. A pirossal varrott szövet ülés tűnt a legizgalmasabb variációnak, pláne, hogy 2020-ban még piros ajtópanellel szerelték. Aztán 2021-re befeketedett ez is. Nem tudtam mi legyen.

Aztán eljött a március, közben a Stellantis rátette a kezét a dolgokra, elkezdték racionalizálni az Alfa Romeot. Ekkor hívott fel Bársony István a Pappastól. Emlékezett, hogy érdeklődtem, és ő volt az egyetlen, aki jó kereskedőként felhívott és elmondta mi várható. Drasztikus áremelés, kevesebb adható kedvezmény, és az opciók további szűkülése. Ha tényleg Giuliát szeretnék, akkor árkorrekció előtt tegyem meg, jól járok vele, az árak nagyon nem 360-as Eur-hoz voltak belőve. Itt is köszönöm neki, ha nem hív fel, valószínűleg lemaradok, és soha nem lett volna ilyen autóm.
A beltér továbbra is nagy kín volt nekem, nem tudtam mi legyen. Beletörődtem egy fél műbőrös változatba, jó lesz az, csak legyen.

Azért kínomban az Internet összes beltér fotóját lementettem, kategorizáltam, és szépen rendezve megmutattam a lányoknak. Én nem tudtam elszakadni a 159 belterének hangulatától. Nekik ez jóval kevesebb fejtörést okozott. Kinga belsőépítész, olyan egyszerűen választotta ki a jót, hogy még most sem értem. Hogy nem jutott ez nekem eszembe? :-)
És valójában másnak sem nagyon, pedig ott van a konfigurátorban 2019 óta. Soha, sehol nem láttam még black-ice belsős Giuliát, egyetlen Ron's Rides videót találtam róla, illetve pár képet a neten (pl Millermotorcars.com). Az Alfások vakok erre az opcióra valahogy, engem is beleértve. Aztán miután jobban megnéztem a videón, képeken már tudtam, hogy EZ AZ. Nekem ilyen kell. A csajok még opcióztak nekem egy sárga féknyerget, mert nehogy már fehér legyen. És így megszületett a konfiguráció.
Istvánnak átküldtem, még aznap hívott. Ha tényleg ilyet szeretnék, akkor csináljuk MOST. Mert másnapig rendelhető a black-ice belső, aztán megszüntetik.
Nos így lett, hogy aznap megrendeltem az Alfa Romeo manufaktúrától egy egyedi autót. Ilyen nem sok lesz, sőt kicsit reménykedek, hogy talán ez az egyetlen egy.
Három hónap várakozás, titkolózás, izgalom után most itt áll. És tökéletes. Ez pont olyan, ez az én autóm. :-)

>> SzervizHalesz // Alfa Giulia Super 200 Le // 2020-12-07

Én nem tudom, hova autóztam el idén ennyit, de már a második olajcserét tolom idén :)
40.000 után most 50.197-nél ejtettem meg, kicsit túlléptem a 10 ezret. Pollenszűrőt is cseréltettem, illetve ellenőriztettem a folyadékok szintjét és a hűtő állapotát, mert a hátsó kiegyenlítő tartályban nálam is minimum felett volt a szint. Egyébként a hűtő rendben van.

Kis extraként pirosra cseréltettem az indítógombot, ez volt a karácsonyi extra ajándékom a Giuliának :)

>> EseményHalesz // Alfa Giulia Super 200 Le // 2020-10-01

Az igazi szerencsétlen Halesz sztorija kövekezik. Csak 3 óra telt el, miután elhoztam a Giuliát a fullos polírozásról + kerámiabevonatról, amikor sikerült az autóm jobb oldalát lezúznom egy parkoló autóval. Kicsit rossz ívben álltam félre egy szemből érkező autó elől egy szűk utcában, és végighúztam a hátsó ajtót és a sárvédőt egy ott parkoló autó sarkán... Természetesen hagytam betétlapot. A Ford Focuson annyi sérülés volt, hogy jobbnak láttam ráírni a baleseti bejelentő lapra, hogy az nem mind én voltam... :)

Ami kiderült, hogy ilyen fokú sérülések ellen nem véd a kerámiabevonat :)

Az autómat Casco-ra javíttattam az Olasz Autók Házában. Horváth Laci pedig azért van rajta az egyik fotón, mert írtam, neki, hogy "Küldj valami fotót!". Ezt küldte :)

>> Szerviztdemeter // Alfa Giulia B-TECH 200LE // 2020-05-27

Első, komolyabbnak nem mondható hiba az autón, hogy egyszer csak megadta magát a csodálatos DNA kapcsoló. Az első anomália még tavaly kezdődött, akkor A-ban használva fogyasztási világrekordot akartam felállítani egy 800 km-es úton, de a felénél visszaválltott N-be és többé nem lehetett kapcsolni. Aztán jött a szervíz és újratanította a computert, ami immár ismét hajlandó volt kezelni a kapcsolót.
Aztán idén egy kereszteződésben arra lettem figyelmes, hogy a kilométerszámlálóm villog, ami tipikus jele annak, hogy a canbuson valami változott. Persze megint meghalt szegény kapcsoló. Így most rendeltek egy másikat, amit a mai napon meg is kapott a drágaszág.
Furcsa dolog, de azt tapasztaltam többször, hogy a kapcsoló nagyon melegszik. Talán a melegtől halt meg, vagy azért melegedett, mert haldoklott már. Remélem az új jó lesz sokáig

>> EseményHalesz // Alfa Giulia Super 200 Le // 2020-02-04

Már nagyon vártam, hogy újra Alfa Romeóban ülhessek. Mármint egy saját Alfa Romeóban. Úgy látszik, a sormintám az Alfákkal mindig így alakul: egy új (145), egy használt (GT), egy új (GT), egy használt (Giulia).

Mint már az előző blogpostban is írtam, ez a Giulia az FCA demoautója volt. Pont azon a napon (január 20.) hoztuk el Misivel Üllőről, amikor két évvel ezelőtt eladtam a GT-t :) Szóval elhoztuk, átkerült az autó az Olasz Autók Házába, ahol alaposan átnézettem.
Folyadékok, csövek, lengőkarok, igazából minden rendben. Megemeltük, alul semmi felütés, nincs lehúzva egyik küszöb sem, az első lökösön is mindössze 3 kisebb karc volt, szóval én nagyon kellemesen csalódtam. Fékek kb 40%-osak, szóval ez lesz majd az első komolyabb tétel a listámon.

Az átvétel február 3-án volt, és Misinek hála úgy adták át, mint egy új autót: lepellel letakarva. :) Lelepleztük, elkészült a harmadik ilyen átadós közös fotónk Misivel és kigördültem a szalonból.

Szóval innen indul az új időszámítás: 2020. 02. 03., 11:35. 34.125 km.