Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Végre sikerült a találkozónkat összehozni. Az Alfa Romeo történetének két kiemelkedő jelentőségű típusa találkozott most. Akkor és most is az egyik legjobb színben mindkettő. Nagy pillanat.

Nem csak a csillagok, de a bolygók együttállását is ki kellett várnom, hogy ez a túra megvalósuljon. Történt, hogy tavaly nyáron jártam a Bükkben ezzel az autóval, de akkor az Aggtelek-Kánó kör kimaradt. Tavaly ősszel elszerelgettem az időt a karburátorral, utána egy kört a V6-tal sikerült összehozni. Áprilisban műszaki hiba miatt nem tudtam elindulni másnap az autóval, majd egy hónap javítás következett (hengerfej tömítés, majd akkor már a váltó olajfolyást is orvosoltam). Veterán vizsga, műszaki vizsga, nyaralás és hopp, már augusztus vége is van.

A best-of útszakaszokat szerettem volna bejárni ezúttal veterános kartársakkal. Nem kellett hosszasan rábeszélni Andrást és Viktort sem, hogy eljöjjenek.

A keddi esőzés után ideálisnak tűnt a szerdai hűvös borús idő, így nagy egyetértésben megegyeztünk egy borsodnádasdi 9 órai találkozóban.

5.20-kor indultam, még éppen csak pirkadt, de úgy számoltam, hogy egy kicsit addigra a balatoni kanyarokat kipróbálom. Sikerült is egy fél órát ott kostolgatni az új gumit. A fehér aszfalt mindig csúszik, óvatosan kell duhajkodni, nehogy korláthoz simuljon az autócska. A másik oldalon sötét, durva az aszfalt, az meglepően jól fogta. Igaz, most elől 1.7 hátul 1.8 volt a nyomás, a korábban belőtt e. 1.8, h. 2.0 helyett, ami a paksi túrán megmutatta, hogy nem az igazi, ugyanis a hátulja nagyon hajlamos volt a kitörésre. Ez így elég jó (megegyezik a gyári Michelin XAS ajánlással). Gyári méretű modern gumi, rémisztően keskeny futófelülettel. De működik. Pompásan ment 1-2-3-2-1-2 stb. Visszaváltásnál fék-gázfröccs-dupla kuplung, őrület, alig tudtam abbahagyni. Kicsit többet durrogott, mint ami egészséges lenne, talán a gyújtókábelt kellene már frissíteni.

A domb tetején találkoztunk, pihengetés, beszélgetés, autómustra. A FIAT 1972-es 1600 Mk2, gyönyörű eredeti állapotú, ici-picit kisebb a motor, de könnyebb mint az Alfák. Ámulok és bámulok milyen jól mutat ez az autó minden szögből, főleg ez a fehér szín. Nem tévedtek a FIAT saját formatervezői. Látszik, hogy az Alfa GT volt a mérce és egy kifinomultabb autót tudtak összehozni. Az első nagysorozatú szíjas kétvezérműtengelyes motor, mindenféle finom megoldások. Viktor szerint a futómű amivel az alap 124 kötöttségei miatt nem tudták meglépni az Alfát. A bordó Alfa szintén egy Mk1 1750, tavaly lett kész a precíz restaurálása. Közben nem tudtam megállni és mentem még két kört.

Tovább haladtunk, Ózd, Serényfalva, Ragály. Na és itt jött amit nagyon vártam. Aggtelek, Perkupa, Kánó, Ragály hurok. Előtte készítettünk pár képet a szép autóinkról az aggteleki barlang előtt.

Viktorral mentük még egy kört. Még azután sem tudtam megválni a helytől, így gyorsan egy 2x(Ragály-Imola)-t leautóztam míg a többiek beszélgettek. Egész nap ott tudnék fel-alá menni mint mikor nagyapám zsírúj Simson Elektronikját hajtottam az utca egyik végéből a másikba 1988-ban.

Jött a túra mélypontja. El kell jutni Lillafüredig. Átlagos út, hatalmas forgalom, döcögés. Fénykép Lillafüreden, majd feljebb a murvás parkolóban szusszanás a patakparton.

Öt után ritkult a fogalom szinte nullára, lehet menni. Gumi bevált, hagyom, így megmarad az eredeti karaktere az autónak. Nem köridő, hanem vigyor szélesség a célfüggvény. Azt meg nagyon hozza, nem is értem hogyan. Nagyon szépen viselkedett, a legutóbbi túra után sokkal rosszabbra számítottam. Felsőtárkányhoz közel még megálltunk, dumáltunk egyet, a fiúk hazafelé indultak, én pedig úgy döntöttem, hogy inkább bevállalom a gyertyafény melletti két és fél órás hazautat, de megyek még egy kicsi itt, ha már eljöttem a világ végére. A bükkszentkereszti kereszteződésnél megfordultam, teljesen üres volt az út oda-vissza. Csak a fák között néha betörő erős napfénnyel kellett megbirkózni. Megérte.

Kmét-Törtel-Abony-Jászkisér-Heves-Eger-Balaton-Ózd-Ragály-Pekupa-Ragály-Kazincbarcika-Parasznya-Lillafüred-Eger-Heves-Abony-Cegléd-Kmét. 670km.

Mindig úgy érzem, hogy a legutóbbi volt a legjobb túra. Még ennél is lesz jobb?! Hajrá.

Ránéztem a gyertyákra a túra után. Még valamikor a tavasszal játszottam sokat a benzinszinttel. Már nem az úszó szabályzási adatokhoz állítom, hanem az adódó benzinszintet mérem. Rájöttem, hogy a kettő között van sajnos különbség. Talán manapság más a benzin sűrűsége mint 50 éve, lehet. A lényeg, hogy nehéz a benzin szintjét kimérni, mert minden szóba jöhető anyagon fut. Gyorskötözőre ragasztott fekete szigszalag volt a nyertes végül. Azt hittem múltkor jól megcsinaltam, de volt köztük kis eltérés. Az új módszer kihozta. A gyertyák alapján inkább a 3-4-et dúsítottam. 3 iteráció kellett hozzá. 2 óra. Képen jobbra az 1-es.

Későn indultam, kihagytam a kiskőrösi kerülőt, egyenesen Soltra mentem a hírhedt 52-esen. Ez az autó sokkal jobban tolerálja ezt az utat mint a 156, de azért sajnáltam. Rettenet az út..

Kecskemét-Solt-Dunaföldvár-Paks-Kölesd-vissza Paks felé-Nagydorog-Sárszentlőrinc-Kölesd-Cece-Németkér-Paks-Földvár-Kecskemét.

Nem tetszett az új gumi, főleg a Kölesd felé vezető fehér aszfalton. Lehet most jött el az ideje és felhagyok ezzel a retró őrülettel és kap egy 185/70-et.

Sajnos a nagy igyekezetben, hogy kicsi legyen gondolom a gördülési ellenállás a futófelület szélességét is lecsökkentették 135-ról 120mm-re. A 156-on a 225-öshöz ~200mm tartozik. Erről ennyit. Nem kafa. Nekem nem ez kell, hanem fogjon a kanyarban.

Jobb hátsó centírozás után már szépen fut.

339km.

Ez is megvan. 2026 közepéig. A július elsejei megjelenésen nem tudtam felküldeni az autót a vizsgasorra. A dokumentáció nem felelt meg az én hanyagságom miatt. Kaptam ezért 3 hét ’büntit’, mert a következő időpontot csak ekkorra tudták megadni. (csak KMEFF-nél lehet vizsgáztatni) Így még a muzeális minősítés éppen érvényes maradt.

Ezt az időszakot az autó a garázsban töltötte nehogy valami elgörbüljön rajta, vagy éppen most kopjon el, mert az ilyen eseményre a reakcióidő hetekben mérhető, ha kell alkatrész.

Éppen vizsgázott még egy piros W113 Pagoda 2.8 Aut. US kivitel. Mennyivel szélesebb, nagyobb mint az Alfa, de ugyanúgy R14-en gurul, igaz 175/80-on a 165/80 helyett(!). Utánanéztem mi az oka a nagy összegyűlésnek a szakik részéről. A menetdinamikai számok alapján nincs miért szégyenkeznie a kis Alfának, a tekintélye viszont megkopott az utóbbi évtizedekben. Soha nem cserélném el rá.

Ma korán reggel visszakerült a krómvégű kipufogócső, ezzel jobban durrog motorféken, meg szebb is.

Hajrá, mehetnek a kilométerek.

Új külső és belső jobb oldali lámpa került az autóra. A foncsor már kifogásolható volt mindkettőn. A külsők így cikkszámhelyesek, a belsők későbbi évjáratnak megfelelők.

Bemérettem a féket és a csillapítókat. Üzemi fék tökkkéletes, rögzítő elmegy, átmegy. Beállítható, de kerékleszedős, szenvedős és érzékeny. Legjobb tudásom szerint márbeállítottam. Lehet csak rontanék rajta, még meglátom. Csillapítók elöl 81%, 81%, BH 61%, JH59%. Az elsőkben

Csikós videójának hatására elővettem az autót kora reggel. Ha már nekem is van ilyen. Viszonylag sokat használgatom, de mégis. És ahogy kell, jól el is áztattam. Az Izsák-Páhi szakaszt ki is hagytam, nem, vizes úton oda nem. Minek. Kmét-Izsák-Kmét, 60km. Repült.

Átnéztem az autót a túra után. Olaj nem fogyott feltűnő mennyiségben, pedig kapott kis kínzást. Olajfolyás szinte nincs. Kivétel a difi behajtás. Ott még kell ügyködni. Megnéztem a megszakítót is. Nem tűnt tragikusnak, volt kis égés rajta, de találtam még pár pótalkatrészt, így kapott egyet. Nehéz megítélni, de fogjuk rá, hogy jobb lett. Mintha 2017-ben tettem volna bele újat, így kb. 10 ezret ment. Elég jó.

A nagy műtét után 90km-rel nekivágtam 7.30-kor a veszprémi útnak. 11 órára jelentkeztem be a muzeális minősítésre még március végén. (Kecskeméten már csak júliusra lett volna időpont). Éppen kifordultam a kapunkból és egy fehér Giulia jött velem szemben. Ritka pillanat. Aztán a solti körfogalomban elém sorolt egy német rendszámos kék Giulia. Földvár után megröptettük a gépeket, de ő sajnos lefordult az M6 irányába. Haladtam tovább, majd Cece előtt egy másik kék Giuliából intett valaki. Tényleg különleges. Ennyit még nem láttam egy nap forgalomban.
A veszprémi garázssoron megálltam és letakarítottam a rovarhullákat az autóról, kicsit körbetakarítottam az árulkodó részleteket, hogy a szebbik képét mutathassa. Kaptam pár kritikát, de nem volt komoly gond. Szerintem a kipufogó leömlők gyárilag sem voltak kezelve semmivel, a vasöntvény meg ugye rozsdásodik. Majd legközelebb az is meglesz, ha ez kell. Jó pont volt szerintem, hogy Kecskemétről keréken jöttem.
Utána felmentem a Bakonyba. Olaszfalu, Bakonynána, Dudar, Súr. Megnéztem a felújított Szápár-Tés szakaszt (kétszer) is. Elég huzatós az emelkedő, már nehezen vitte az egy tonnát. Kicsit nyirkos volt az út, az árok is elég mélyecske, úgyhogy most elmaradt a gumicsikorgatás.
De a nap fénypontja mégis az alsóperepusztai egysávos bekötő út lett. Gesztenyefasor 3 km hosszan és pont virágzott. Kivételes.
Terveztem, hogy meglátogatom a Pécsely-Dörgicse szakaszt is, de lemondtam róla, mert Tótvázsonynál elkezdett köhécselni a járgányom. Egyszer durrant egy nagyot aztán megjavult. Tuti gyújtás, minden vezeték stabilan a helyén, mi lehetett az azóta sem tudom. Egy új megszakítót, lehet már megérdemelne. Mire elhagytam Pécselyt Füred irányába már meggyógyult. Nem túl megnyugtató.
Vissza B.füred, Enying, Solt, Kiskőrös, Izsák, Kecskemét. Az 52-est kihagyom már, ha lehet, naggyon gáz. Élmény faktor csekély, viszont veszély és amortizáció faktor igen magas. Simontornya előtt az ős X5 előzés közben belegyorsított, elég barátságtalan lépés. A gőgösség kibújt az emberből. Leintettem, beintettem. Anyád.
514km, nem mondom, hogy hibátlanul, de szerelés nélkül. Intenzíven használtam, volt padlózás nem egyszer. Bírnia kell. Ezt az Alfát is erre készítették, én meg ezért tartom életben. Ja, a jobb hátsó szitál nagyobb sebességnél. Áhh, miért nem lehet rendesen kicentírozni?