- Típus:159 1,9 jtdm 8V SW Gabriel Arkangyal
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2008
- Színe:ARGENTO
Ma estére volt időpontom a szerelőmnél.
A cél az alábbiak voltak:
- amióta megvettem az Arkangyalt (2011 november) mindig hallottam valami zörejt a jobb oldali "A" oszlop irányából. Újabban erősödött. Sokáig a kesztű ajtajára gyanakodtam, és egészen a múlt hétig meg voltam róla győzödve, hogy ez belülről jön, ergo csak én hallom. Tévedtem. - Bele sem merek gondolni, hogy eddig gyanútlanul mentem az úton, gondolva, hogy a zörgést csak én hallom, és közben mennyi gyalogos gondolhatta: "na, van egy csilli-villi kocsija a parasztnak és így csörög". Szóval egyik cél a zörej okának feltárása és megszüntetése.
- a másik, hogy a nyár eleji jobb első alsó lengőker szilent cseréje során feltűnt, hogy a lengéscsillapítón egy fehér műanyag darabokra van törve. Utóbb kiderült, hogy ez a felütközésgátló (a csomagoláson "olajozó filc" felirat van 1.fotó). Cikkszáma 50515168, és valójában a lengéscsillapító porvédő gimijának a rögzítőbetétje, és a gumival együtt kapható (2.fotó, 3.fotó). ePER-screenshot-on a 13-as versenyző (4.fotó).
- harmadik, hogy már júniusban elkezdett nyikorogni a jobb első lengőkar. Kiderült, hogy a porvédő gumi van kiszakadva (5.fotó). Néhány hétig zsírozgattam, majd elmúlt a nyikorgás. Most viszont eljött a csere ideje, mielőtt még elkezd lógni a gömbfej.
- végül pedig már egy ideje, főleg kanyar után, kicsit megpadlózva, terhelés alatt beremegett a kocsi eleje, majd utazótempón elmúlt. Féltengelyre gyanakodtunk.
Indult a szokásos menet, én le az aknába (a csápos emelőn egy nagy dög rönyó családi busz dekkol már napok óta kiszedett motorral...pfúj de randa) és rutinosan leszedtem a "haspáncélt".
Csabi lekiáltott, hogy jöjjek fel, üljek be a kocsiba és csukjam be az ajtót. Nem értettem mit akar...mikor nyomon van egy probléma diagnosztizálásában, akkor mindig olyan rejtélyes. Elvigyorodott, majd elkezdte lecsukott állapotban le-fel rángatni a géptetőt. És jött a hang. Jött bizony! Kipattantam, felnyitottuk a géptetőt Csabi pedig rámutatott a problémára (6.fotó).
Ezt két kisebb kalapácsütéssel orvosoltuk, ugyanis az odavaló gumi már el vaolt nyíródva. A mellette lévő hegesztésből látszik, hogy az nem gyári, vélhetőleg ott volt törve, ezért érhetett hozzá a géptető. Természetesen mindenféle ronggyal tompítottuk és csak éppen pár tized milimétert mozdulhatott lefelé, de ez éppen elég volt. Persze a gumit majd visszaragasztom a héten.
Ezután irány az akna. Csabi lefogta kézzel a külső féltengelyt, majd próbálta mozgatni a csillagházat. Mozgott! Kajakra kottyant mindkét oldalon a belső féltengelycsuklő hajtásirányba! És ami mégnagyobb gáz, hogy a jobbos még felfelé is moccan.
Ez volt az a pont, amikor felmásztunk az aknából, bontottunk egy-egy sört, majd megbeszéltük, ogy szerelés elnapolva. Mi a fenének szedjük most a jobb oldalt a lengőkar meg a felütközésgátló miatt, mikor a féltengelycsere miatt a jövő hétvégén megint szét kell szedni.
Úgyhogy felvettem a kapcsolatot a bontós haverommal jobbos és balos féltengely ügyében.
Hogy miért bontott?
Kicsit körbejártam ezt a féltengely-témát a héten.
Árak csak a bal oldalra:
- bal oldali új komplett (a váltótól a kerékig, külső-belső csuklóval együtt) féltengely 130k +/- 5% (UNIX)
- gyári felújított (leadva a kibontottat) komplett 60k (from Erhard)
- csak csillagház és csillag a belső féltengelycsukló cseréjéhez 62k AR-Club kedvezménnyel (Elaforg)
- bontott komplett 25k
- felújítás 30k
Tibcsi 166 anno felújíttatta és nem lett jó. Vett bele bontottat, azóta nincs gondja. Pityukoma most újíttatja fel másodszorra, ha jól emlékszem 30ezret bírt az első felújítás óta.
Asszem először megpróálom a bontottat...legalább is elmegyek és megnézem milyen.
Ma este beszéltem Pityukomával is. A féltengely-probléma tünetei nála is és Tibcsi166-nál is ugyanezek voltak.
Minden esetre a lengőkar és a már fentebb említett felütközésgátló már megvan, beszerelésre vár (7-8.fotók).
Hozattam még a 147-hez 1L Selénia 20k olajat, mert az elmúlt 5000 km alatt kb. 3/4-ed litert elcsipegetett a kis TS. Jobb, ha van itthon tartalék.
Még holnapra lesz mindkét vasra hátsó ablaktörlő gumi, mert kissé leamortizálódott az előző. Átmenetileg még a fiatomról levett ablaktörlőgumiból vágtam mindkettőbe arra az esetre, ha véletlen bekapcsolnánk, ne legyen baja a hátsó szlvédőnek.
MOL Diesel
64,00 L
előző tankolástól futott km: 791
átlagfogyasztás: 8,10 l/100 km
költség: 28 963 Ft
Ma ismét meggyőződtem róla, hogy jól működnek a rendszerek és teljesen jó az összhang.
3-ban kihúzattam 80-ig, majd 3000rpm-re a turbóm max. 1,39-ig ment ki és az EGR-em teljesen megfelelően nyitott és zárt, úgy ahogy kell.
Kisvártatva megjött a szerelőm, mert lassan készülünk a jobb alsó lengőkar cserére (ld. blog), de zavar két más dolog is, ami már egy ideje b*ssza a csőröm:
1) 2-dikban és 3-dikban - főleg kanyarodás után - gyorsításkor 2000rpm felett elkezd remegni. Felgyorsítva persze 5-dikben és 6-dikban már semmi, de ha egy ilyen eset eset után visszalassulok és visszaváltok 4-dikbe, akkor 2000 rpm-en tartva szintén remeg. Akkor is remeg, ha pl. 1000 rpm-ről nem visszaváltva, 3-dikból gyorsulok fel. Persze ilyet nem szoktam csinálni, de egyszer kipróbáltam, és beremegett.
2) jobb elölről valami éles, csipogó kopogás hallatszik és már egy apró kis útegyenetlenség is kiozza.
Ma este leteszteltük. Sikerült reprodukáln, úgyhogy 2 hét múlva 7végén nekiesünk: jobb első alsó lengőkar csere, és bal belső féltengelycsukló - jobbost tavaly szétszedtük, annak semmi baja nem volt. A csipogó zörgés okát még keressük. Majd beszámolok, ha kiderítettük.
Még néztük a 147-et, mert hidegen kerregő hangot ad, amíg be nem melegszik. Gondoltunk hidretőkére, de inkább valamelyik görgő lesz. Kérdés, hogy a hosszbordás körben, vagy a vezérlésnél. A 147 jövő hét szombaton megy vallatásra.
MOL Diesel
61,41 L
előző tankolástól futott km: 1 125
átlagfogyasztás: 5,46 l/100 km
költség: 27 260 Ft
Liquid volt olyan kedves, és elküldte nekem postán az ő régi, kiszerelt ablakemelő paneljét. Nála anno a tökörmozgató törött le.
Az övéből átszereltem az enyémbe a nálam eltörött kapcsoló helyére az ablakemelő kapcsolót.
Mostmár tökéletesen működik.
Néhány napja, egy szép napon, mikor "tüzesen süt le a nyári nap sugára", szóval a döglesztő 40-fokos trópusi hőségben éppen sétáltam a cégnél a meló végeztével a parkoló kocsim felé és szokásomhoz híven a távirányítóval leengedtem az ablakokat, hogy amíg odaérek, addig is átszellőzzön, amíg odaérek.
Aznap éppen a feleségemmel egy kocsival voltunk dolgozni.
Beültünk szépen a kocsiba és a városi bekötőúton a körforgalomig leengedett ablakokkal mentünk - épp ahogyan szoktunk.
Ahogyan kifordultunk a 4sávosra, ablak fel és klíma indít. khmm, khmm, mondom ablak fel! MONDOM ABLAK FEEEEEL!
Az anyósülés ablaka fel is ment, de az enyém nem.
No, gondoltam megint valami elektromos gond. Volt már, hogy a zár vagy az ablak szórakozott, ilyenkor mint a "windows", kilé-belép és működik...itt akkusaru le, majd vissza és működik.
Félreálltam a padkára, "kilép-belép" - de nem jött be a dolog.
Szóval, 120-al száguldottunk haza 40-fokos kánikulában lehúzott ablakok mellett klíma nélkül 15 km-en keresztül. (Na jó, ez azért nem olyan nagy dráma)
Hazaérve nekiláttam a hibafeltárásnak.
Kikaptam az egységet az ajtóból, 5-ös imbusz fogja. Nálam csak 1 csavar, a másik nem hiányzik, egyszerűen nincs. A helye megvan, de nincs furat a műanyagon (1.kép).
Lepattintottam a csatlakozót. Elvileg 3-felé szedhető szét. A felső része a fülek mentén szétpattintható (2.kép), de a tükörmozgató pöcökje miatt nem tudtam szétszedni (3.kép), feszegetni meg nem akartam. Később droberto mondta, hogy a tükörbehajtó vak-gombját lefele nyomva szépen kiforgatható/kibillenthető.
Na mindegy, én nem erőltettem, hanem inkább lecsavaroztam alulról az elektronikát (4.kép). Az 5 csavart T10-es torx fogja.
Miután lejött az elektronika, kipottyantak mozgató rudak, és akkor vettem észre, hogy el van törve a mozgatófül - vagy ahogy hívják (5.kép).
Egyen lőre összeraktam. Azon gondolkodom, hogy
1) szerzek bontóból ilyen fület
2) ha külön nincs, akkor veszek komplett egységet
3) mive szerintem Magyarországon az enyém az egyetlen 159-es, ami hátul nem villanyablakos, ezért vélhetőleg bontóból csak olyat kapok, amiben négy ablak vezérlője van. Így hát lehet, hogy akkor beruházok, és megcsinálom a hátsó ablakokat is villanyosra
4) hallgathatok droberto-ra, és veszek bontóból egy hátsó ablakhoz való egységet, abból kiszedem a mozgatófület és átrakom az enyémbe
Annyi bizonyos, hogy miután a kulcsban lévő tollkulccsal sikerült felhúznom az ablakot, most egy darabig nem húzom le :(
A többi fotó, csak úgy, azoknak akiknek valamiért szét kell majd szedni.
MOL Diesel
61,41 L
előző tankolástól futott km: 1 125
átlagfogyasztás: 5,46 l/100 km
költség: 27 260 Ft
Miután idén júniusában sikeresen elkaptam egy kátyút, mely tönkrevágta a jobb elsőt, kárigényemmel megkerestem a közút kezelőjét, vagyis a helyi önkormányzatot.
Szerencsére az káresemény bekövetkeztekor volt annyi eszem, hogy megálljak, és rendőrt hívjak. Így hivatalos jegyzőkönyv született arról, hogy betartottam a sebességhatárt, és hogy az úthiba nem volt kitáblázva.
A kárigény bejelentése után nem sokkal meg is keresett az önkormányzat biztosítójának kárszakértője. Még jó, hogy nem dobtam ki a tönkrement gumiabroncsot, mert kellett neki - lefotózta.
A gumisnál csináltattam szakértői véleményt is, amiben leírták, hogy újra kellett állítani a futóművet, javítani kellett a felnit, továbbá az azonos tengelyen szükséges közel azonos profilmélység, megtartása miatt nem csak a jobb egyet, haem a bal egyet is cserélni kell. Ergo 2 új Michelin PS2 255/35 ZR19 méretben (merthogy most éppen ilyen van fenn). A kár tehát mintegy 220 000 Ft.
A biztosítós már húzta a száját, hogy de hát az avultatás, meg kif@szom - merthogy a tönkrement gumi csak kb. 50 %-os.
Na én elküldtem a k*rva anyjába, ráírtam a jegyzőkönyvre, hogy semmi nem érdekel, 2 db új gumi árát térítsék meg és kész!
Mondta is a kárszakértő, hogy ha elég agresszív vagyok, akkor van esély.
Ültem is a babérjaimon a mai napig, amikor is kaptam egy levelet a helyi önkormányzattól, miszerint elutasítják a kártérítési igényem.
Sajnos csak holnap tudom beszkennelni, így majd utólag csatolom a blogba, de azért az indoklás gyöngyszemeit összefoglalom.
A KRESZ 25. § (1) bek. szerint
"Járművel a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak, továbbá az útviszonyoknak (az út vonalvezetésének, az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően kell közlekedni; figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra."
Hivatkozik továbbá a KRESZ 26. § (4) bekezdésére, miszerint:
"A jármű sebességét az (1)-(3) bekezdésben említett sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell."
Ami pedig már tényleg vérlázító, hogy az indoklás végére odabiggyeszti, hogy a város lakójaként, annak ellenére, hogy hiányzik az úthibára figyelmeztető tábla, nekem tudnom kellene, hogy ott van az a kátyú, és hát miért nem ennek ismeretében közlekedek!
Nos, íme a ma megfogalmazott válaszom, melyet holnap postára is adok:
"Tisztelt ... Polgármester Asszony!
Köszönettel megkaptam szíves elutasító levelét a 2013.06.14-én benyújtott, LYT-550 frsz-ú, Alfa Romeo 159 SW típusú gépjárművemben úthiba okozta káreseményem kártérítési igénye kapcsán.
Sajnálatos módon sem a kárigény elutasításának tényét, kiváltképp annak indoklását nem áll módomban elfogadni!
Annak ellenére, hogy az Önök által megküldött elutasító levél mélységesen felháborító, már-már botrányosnak minősíthető, megpróbálom azt csupán a szükséges mértékben, az objektivitás határain belül maradva kommentálni.
Az Önöknek szimpatikus és a kárfelelősségük kimentésére alkalmasnak vélt jogszabályi rendelkezésekre történő hivatkozások jelen kártérítési igény esetében minden alapot nélkülöznek. Engedje meg, hogy az Önök által idézett jogszabályi hivatkozást újfent idézzem.
„KRESZ 26. § (4) A jármű sebességét az (1)-(3) bekezdésben említett sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell.”
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kiemeljem a fent idézett rendelkezés záró részét: „”...olyan akadály előtt, melyre az adott körülmények között számítania kell.”
Jelen esetben, ha a közút burkolatának kezdő szakasza a kereszteződéstől indulva jó minőségűnek mondható, a további szakaszon azonban egy az útburkolat teljes szélességére kiterjedő, kikerülhetetlen úthiba van, mely esetben az arra figyelmeztető tábla - KRESZ 16. § (2) – is hiányzik, a gépjárművezetőnek nincs oka akadályra számítani.
Itt meg kívánom jegyezni, hogy az Önök által hivatkozott jogszabályhely következő pontja, azaz a KRESZ 26. § (5) alapján „Nem szabad a járművel indokolatlanul olyan lassan haladni, hogy az a forgalmat akadályozza.”
Összefoglalva, tehát, az Önök által hivatkozott KRESZ 26. § (4) rendelkezése jelen esetben csak akkor lenne alkalmazható, amennyiben a körülmények akadály meglétére engednének következtetni. Esetemben ilyen körülmény nem állt fenn! Amennyiben ennek ellenére túl lassú sebességet választottam volna meg, akkor viszont megsértem a KRESZ 26. § (5) bekezdését.
Szerencsére levelük alapján Önök sem vitatják azt a tényt, hogy gépjárművemmel az adott útszakaszra megengedett legnagyobb sebességet nem léptem túl.
Mindamellett nem világos számomra, hogy ez a tény miért nem került bele a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya által 13020/4256-2/2013 ügyszámon kiadott igazolásba, annak ellenére, hogy azt az adatot a helyszínen intézkedő rendőr jegyzőkönyvezte.
Levelük végén hivatkozott feltételezés, és az ebből levezetett szánalmas kifogás kapcsán, miszerint abonyi lakosként az Önök feltételezése alapján ismernem kellene Abony város közúthálózatának összes úthibáját, ezért elvárható lenne tőlem az útviszonyoknak megfelelő közlekedés, tisztelettel fel kívánom Önt világosítani arról, hogy nem vezetek nyilvántartást a város összes kátyújáról.
Elnézést a hasonlatért, de ennyi erővel azt is írhatta volna, hogy ismerve a város kritikán aluli úthálózatának minőségét, miért nem közlekedek lánctalpas harckocsival.
Tekintve, hogy Ön elutasító levelében az idézett jogszabályi hivatkozásokkal igyekezett felhívni a figyelmem a kötelezettségeimre, engedje meg, hogy én is megtegyem ugyanezt ... Város Önkormányzatával, mint a helyi közutak kezelőjével szemben.
„1988. évi I. törvény
a közúti közlekedésről
8. § (1) A közúti közlekedéssel összefüggő
a) állami és önkormányzati feladatok:
3. a közúthálózat fejlesztése, fenntartása, üzemeltetése;
(1a) A közutak tervezése, fejlesztése során úgy kell eljárni, hogy a biztonságos közlekedési feltételek valamennyi, a közúton közlekedni jogosult számára biztosítottak legyenek.
34. § (1) A közút kezelője - az országos és a helyi közutak kezeléséről szóló jogszabályok szerint eljárva - köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas, közvetlen környezete esztétikus és kulturált legyen.
(4) A közút megrongálódását a közút kezelője - az országos és a helyi közutak kezeléséről szóló jogszabályok szerint eljárva - köteles kijavítani, és a közút forgalmának biztonságát veszélyeztető helyzetet elhárítani. A kijavításig és a veszélyhelyzet elhárításáig köteles a forgalomban résztvevőket a veszélyre figyelmeztetni, szükség esetén sebesség- vagy súlykorlátozást elrendelni, illetőleg a közutat lezárni.
35. § Az út kezelője a kezelői kötelezettségének megszegésével okozott kárt a polgári jog általános szabályai szerint köteles megtéríteni. A kártérítési követelést a kár keletkezését követően haladéktalanul kell a közút kezelőjéhez bejelenteni.”
A fentiekben részletezett indoklásaim figyelembe vételével, kérem szíveskedjen kártérítés iránti igényem kapcsán szíves álláspontját felülbírálni, és kérelmemnek helyt adni.
Meg kívánom jegyezni, hogy az általam előzetesen jelzett kárigény összege tekintetében, bizonyos keretek között, a realitások talaján maradva, nyitott vagyok a megegyezésre.
Tájékoztatni kívánom azonban, hogy amennyiben kártérítési igényem továbbra sem kerül érdemben elbírálásra, ügyem kapcsán ki fogom kérni a nyilvánosság véleményét.
Tisztelettel
Dr. Megyeri Tibor"
Nos, blogom kedves olvasója, rád bízom, gondolj amit akarsz....
MOL Diesel
66,39 L
előző tankolástól futott km: 846
átlagfogyasztás: 7,85 l/100 km
költség: 27 944 Ft
A sztorit ott kezdem, hogy 2011.11.23-án házasságot kötöttem életem első Alfa Romeo-jával.
Téli pacskerpkkal hoztam el, a nyári 19”-os alu-garnitúra csak tavasszal került fel rá.
Valamikor 2012 nyarán arra lettem figyelmes, hogy a hátsó sárvédőív hátsó ajtó felőli ívén, valamint a hátsó ajtón a fényezés mindkét oldalon kezd szemcsés lenni. Őszre már a sárvédő ív éle kezdett szépen kikopni.
Na, gondoltam, nagyon jó, a 235-ös gumi a 19-es felnin annyira kilóg alul az alváz befelé kerekedő íve alól, hogy az első kerekek által felvert sár/kosz leveri a festéket a hátsó ajtóról és a sárvédőívről.
Amikor azonban újra felkerültek a téli kerekek – ami annyira gyári méret, hogy gyáribb már nem is lehetne (215/55 R16) – meg kellett állapítsam, hogy az is kilóg annyira, hogy a sarat felverje ugyanoda hátul.
Ekkor már konstrukciós hibára gondoltam. Viszont nem akartam elhinni, hogy ha valaki tervez egy ilyen szép autót, akkor egy ekkora szarvashibát hogyan véthet?
Kisvártatva a CarTársak autóikról készült fotóin felfedeztem, hogy a hátsó ajtókon, és a hátsó sárvédőíven mintha lenne valami.
Mikor 2013 januárjában Pityukománál összejöttünk páran 159esek egy kis kormánymű fogasléc zsírozásra, megszemléltem a többi vasat. Kiderült, hogy mindenkinek van gyárilag fent átlátszó kavicsfóliája az említett helyeken, sőt még elöl is, az első sárvédőív első kerék mögötti részén, csak nekem nincs.
A másik ami feltűnt, hogy a legtöbb 159esen az első ajtó előtti és az első sárvídőív mögötti részen középen valami kék alapon fehér felirat tündököl. Később megismerkedtem a felirattal is: design GIUGIARO
Először azt hittem, hogy ez valamiféle felszereltség, vagy motorváltozat függvénye, az enyémről meg azért hiányzik, mert progression (némi plusszal ugyan, de mégiscsak progression) és hát 1.9 8V.
Amikor azonban megláttam néhány 8V-t, hasonló felszereltséggel design GIUGIARO matricával, rájöttem, ennek az én ARKANGYAL-omon is fenn kellene lennie. Minden 159-en fenn van gyárilag. Olyannyira, hogy idén tavasszal, egy otthoni kézi mosás során fel is fedeztem az én autómról hiányzó matrica helyének körvonalait. Csak akkor látszik, ha bizonyos szögből nézi az ember, és persze nagyon közelről.
Ekkor villant be nálam, hogy miután a megvásárlást követő második héten egy kereszteződésben a STOP-táblánál állva egy kisfiú nekiment a biciklijével a lökhárítómnak, majd felfeküdt a motorháztetőmre, és utána elvittem Cegléden a horzsolást kijavíttatni egy fényezőhöz, a fényező az alábbi mondattal nyitott: „Ezt a kocsit ismerem! Pár hónapja járt nálam egy kis esztétikai feljavításon!”
Bakker!
Össze is állt a kép!
A nyavajás nepper elvitte átpolíroztatni, hogy kelendőbb legyen, a köcsög fényező, meg leszedte a design GIUGIARO feliratot és a kavicsfóliákat, merthogy útban voltak, de pótolni az már smafu volt!
Noshát idén tavasszal megkezdődött a hiányosságok pótlása.
Droberto-tól kaptam rajzokat a kavicsfóliákról.
Piritu CarTárs segítségével sikerült nagyon jó áron 3M kavicsfóliát szereznem. A fóliás a méretet az ő Párduc-áról vette a fólia elemekhez. Májusban a 159VTT-n vettem át a méretre szabott fóliaszettet.
Hosszas keresgélés után Alfás Viktor segítségével eljutottam egy príma fényezőhöz, akinél nehezen, de sikerült időpontot találni. Elég hosszú a várólistája, de úgy gondolom megérte várni. A sárvédőív „kiflijét” gyönyörűen lefényezte. Épp ma lett kész. Ráadásul a bal oldalon a hátsó ajtót kinyitva a sárvédőn volt néhány biztonsági öv odacsukás okozta sérülés. (igazából nem fér a fejembe, hogy ha az én 4 éves fiam oda tud erre figyelni, az előző olasz digó és a gyereke miért nem tudott?) Ezeket a sérüléseket is szépen lejavította. Olyan, mintha új lenne.
Sőt! A feleségemmel az ő 147esével AlfaCity-re menet elcsaptunk egy fácánt, ami enyhe karcokat okozott a FEKETE GYÖNGY lökhárítóján. Mivel ma a feleségem vitt el a kocsimért a fényezőhöz, srác ezeket a karcokat ingyen eltüntette. (persze ezért meg is toldottam az általa mondott munkadíjat)
Mire ma hazaértem az ARKANGYAL-al a fényezőtől, már a postaládában várt az Erhard-tól megrendelt design GIUGIARO matricapár is.
Mivel minden ilyen szépen összejött, ma délután neki is estem ragasztgatni. Először jó meleg samponos vízzel letakarítottam a felületeket, majd szárazra töröltem. Kicsit hagytam még napfürdőzni, ezután előkaptam a Pityukoma által profi módon lefotózott képeket (utolsó fotó), és megnéztem, hogyan helyezkednek el a gyári kavicsfóliák.
A fóliát úgy ragasztottam fel, hogy az öntapadó matricát először csak egy kis felületen szabadítottam meg a hordozófelülettől, majd bepozícionáltam, ezután lassan húzni kezdtem le róla a hordozófelületet, miközben a másik kezemmel a mutatóujjamra csavart száraz ronggyal nyomtam fel a matricát, figyelve, hogy ne maradjon alatta levegőbuborék.
Bevallom, az első matricát csak másodjára sikerült felraknom, elsőre elcsúszott a pozícióból és buborékos is lett. Ekkor találtam ki az említett technikát, amivel már gond nélkül ment a dolog.
A design GIUGIARO matrica pozícionálása a bal oldalon könnyű volt, mert látszott a helye. Miután ez ide felkerült, mérőszalaggal bemértem a pontos pozíciót, majd ez alapján ragasztottam fel a jobb oldalra.
Végre ez is megvan.
Az eredmény a fotókon. (Az első fotó még a lekoptatott sárvédőívet mutatja.)
Költségek
3M fólia: 3 000,- Ft
design GIUGIARO matricapár: 3 600,- Ft
fényezés: 16 000,- Ft
Külön köszönet a támogatásért
Alfás Viktornak
drobertonak
Erhardnak
Piritunak
Pityukomának