Mutasd

>> Szerviz2013-05-11

Már egy ideje figyelgettem, hogy 1950 és 2050 rpm között beremeg az Arkangyal. Nem tippelek féltengelycsuklóra, mert nem csak akkor remeg, mikor terhelést kap (gázadás), hanem akkor is mikor nagyobb fordulatról lassítás közben a fenti tartományba kerülünk.
Mivel napok óta a 159-topikban megint a pörög az EGR-téma, amúgy meg a fű hátul elültetve, locsolva, a kert mindenütt kidudvázva, rendbe téve, a tó kitakarítva, a teknősök kint a helyükön, palánták elültetve, a terasz projekt meg még ráér...ergo nincs sürgős dolgom...hát nekifogtam EGYEDÜL az EGR-kiszerelésének és kitakarításának.
Hamar elakadtam, mert nincs racsnis kulcsom krovára pattintható imbuszkészlettel, a fekete hobby imbusz kulcsom pedig elcsavarodott az EGR csavarjaitól, úgyhogy először is normális szerszám kellett. Szombat délben!
A szembe szomszédomnak barkácsboltja van. Be is jött velem a boltba, de csak délután 2-kor ért rá -> 2 óra kényszerpihenő a félig lebontott EGR-el.
Közben elszaladtam bringával a szerelő haveromhoz egy krovára pattintható 6-os imbuszfejért. Igenám, de az én krovakulcsom a nagyméretű, hosszú nyéllel, és nem racsnis. A szomszédom boltjában sem volt kisebb, de legalább racsnis nyelet vettem, meg egy normális minőségű, nagyobb méretű 6-os imbuszkulcsot. Ez utóbbit, még jó, hogy megvettem, mert a nagy krovára való imbuszvég olyan bumszli vastag, hogy az egyik csavarhoz nem lehet vele hozzáférni.
Szóval végre kibűvészkedtem. Iszonyat kokszos volt, pedig másfél éve már ki volt szedve és kipucolva - akkor ugyanis nyitott állapotban megrekedt és lefojtotta a kocsit.
Hideg zsíroldóval kitakarítottam, a motor kis pöcökjét pedig befújtam WD40-el.
Közben elmentünk a családdal a főtéren egy rendezvényre. Hagyományőrzők imitáltak egy 1848-as ütközetet. A gyerkőcöknek nagyon tetszett.
Viszatérve, délután 6 körül folytattam az összerakást. Az első mozdulatnál sikerült is az egyik tömítést beejtenem a motortérbe. De szépen csilingelt, ahogy lepottyant.
Lámpával próbátam megkeresni, de nem láttam. Gondoltam a motor alsó burkolatára esett. Próbáltam a kocsi alá befeküdve a kis nyíláson át betapogatni, de semmi. Itthon, se aknám, se emelőm. Hívtam hát a szerelőmet, hogy jöjjön megmenteni az életem egy krokodillal. Jött is...kb. 2 óra múlva. Persze, neki is van dolga, nem is róhatom fel neki a dolgot.

Amíg rá vártam, leszedtem a króm kipufugóvéget, amit még Pityukomától kaptam januárban. Sajnos akkor a dob felőli vége szétnyílóan be volt vagdosva és egy csőbilinccsel felerősítve. Most lefűrészeltem a bevagdalt részeket, és csak annyi peremet hagytam, hogy a csőbilincs épp, hogy megfogja. Így raktam vissza. Most sokkal kultúráltabban néz ki, és jobban fel is ment. Igaz, még mindig csőbilinccsel van rögzítve, de idővel majd fel lesz hegesztve.

Megérkezett a haver. Megemeltük a kocsit, de a tömítés sehol. Fél óra keresgélés után azt mondta rakjam össze úgy, hogy a szívósor felőli csövön hagyjam ki a tömítést átmenetileg, aztán majd pótolva lesz.
Így is tettem. Összeraktam este 9-re. Beindítottam. Nagyon kiegyenlített az alapjárat, szépen duruzsol. Egyáltalán nem dízeles.
Visszamentem megnézni, hogy a tömítés nélkül milyen, erre nem ott van a keresett tömítés az alsó motorvédőn!
Ahogy beindítottam, leeshetett. Egy jó hosszú dróttal kipecáztam, újra szétszedtem, és immár a tömítéssel raktam össze.
Reggel megyünk lovagolni a gyerekekkel, jó 40 km, majd kitapasztalom beremeg-e megint. Most nem mentem el próbakörre, mert a szerelés közben ledöntöttem egy sört.
Gondolkodtam rajta, hogy megcsináljam-e amit Shadin159, de olyan szépen kitakarítottam, hogy nem akartam egyenlőre a gyáritől eltérő megoldásokat alkalmazni.
A szerelés közben telefonon beszéltünk Pityukomával, és kiderült, hogy a 16V és a 8V EGR-megoldása teljesen más.
Eddig azt hittem, a 8V jobban szerelhető. Hát az EGR nem. Itt van a szívósor felől egy darabka derékszögben hajlított cső, ami csak akkor illeszkedik a szelepházhoz, ha annak a csavarjai még nincsenek meghúzva. A kipufogógázt a szelepházba bevezető cső csavarjait pedig alulról lehet kitekerni = halál!

 
>> Egyéb2013-05-02

Shell VP N+
62,93 L
előző tankolástól futott km: 800
átlagfogyasztás: 7,87 l/100 km
költség: 28 186 Ft

 
>> Esemény2013-04-29

2013.04.18-án regenerált utoljára, mikor hazafelé jöttem.
Most ismét. Pedig még csak kb. 350 km-t mentem vele.
Nem sűrű ez kissé?

 
>> Tuning és extra2013-04-22

Felni projekt elnapolva :(
Eddig 1 jelentkező lett volna, 7patkós 18-ast cserélt volna el, de másnap visszalépett.
A másik forrásból egy gyönyörű 5patkós 8C felni lett volna (lásd fotók), de a srác még mindig nem tudja, hogy elcserélje-e. Szerintem ez is felejtős lesz.
Egy darabig marad a 19"-os felni. Nem siránkozom, mert tetszik a vason, és szeretem is őket, csakhát egy kicsit fogja a szegény 8V kapacitását.

 
>> Tuning és extra2013-04-18

Végre nagynehezen eldöntöttem: megválok a 19"-os OROBICA LINE felnijeimtől.
Tudni kell az OROBICA LINE-ról, hogy gyári alfa minőség. Az alfa gyári felniket is az Orobica gyártja, de az OROBICA LINE a saját terméke, saját neve alatt.
Eladom a felniket és a nyomtávszélesítőket...ha sikerül.
Semmi bajuk, makulátlanok, de valahogy úgy érzem, hogy az 1.9 8V-nek, még a chippel is nagyok és nehezek.
18"-os méretet szeretnék, mégpedig vagy a 7-patkóst (3. kép), vagy az 5-patkóst (4.kép).
Igazából cserét szeretnék valakivel, mert nem tudok most anyagilag sokat belefektetni.
Ma felhívtam egy ismerőst, akinek véletlenül lenne 5-patkós 18-as. Sajnos nem is biztos, hogy el akarja adni, és pláne nem biztos, hogy elcserélné. Holnap derül ki. Azt mondta hívjam fel, addigra "megálmodja".
Viszont gumi már lenne rá. A gumisomhoz épp beesett egy Mondeo-s, aki meg 18"-ról 17"-ra vált. Az alig 2000 km-t futott 235/45 R18 Bridgestone Potenza gumijait nagyon áron alul kapnám meg.
Most minden szépen összejöhetne egyszerre és anyagilag sem lenne megterhelő.
Szóval holnapig izgulok ezerrel.

 
>> Szerviz2013-04-18

Szombaton este átnézzük a teljes kormányművet, mert az állóhelyzetben való tekeréskor a darabosság nem szűnt meg. Bár érdekes módon a nyári nagykerék felrakása után már majdnem megszűnt.
Remélem meglesz a hiba, és csak valami apróság.

 
>> Esemény2013-04-18

A minap sikerült asszonykával egymás mellé parkolni a cég parkolójában.
Ez azért nagy dolog, mert nekem a parkoló elülső szektorában a középvezetői állomány részére kijelölt 20 helyek egyikére kell állnom, feleségem pedig épp ahol helyet talál a parkolónem kijelölt részén.
A kijelölt részt csak egy fakorlát választja el a nem kijelölt résztől.
Mivel viszont ő 7:30-ra jár, így a 6:00-kor kezdő műszak már a kijelölt résztől hátrafelé el szokott foglalni minden helyet a parkoló közepéig.
E hét kedden viszont véletlenül az elválasztókorlát melletti hely pont üres volt. Mikor én beestem 8:30-körül, nagy örömömre láttam, hogy ott parkol, úgyhogy gyorsan beálltam mellé.
Van amúgy a cégnél egy 166-os, egy 164-es, egy 156-os és egy 145-ös CarTárs is. Ketten amore tagok. Írni is fogok nekik, hogy mi lenne, ha mi alfások beállnánk a parkoló hátsó traktusába egymás mellé, ott szinte mindig üres a hely. Mutassuk meg, az OFF-oknak, hogy mi mennyire összetartunk. Egy kis séta senkinek sem árt. És hát én is lesz@arom a dedikált helyem, ha egy ilyen "nemes" célról van szó. :)

 
>> Esemény2013-04-18

Ma, csak úgy, csináltunk néhány fotót.

A gyerekek pedig irka-firkáltak a poros hátsó szélvédőn.

 
>> Egyéb2013-04-15

OMV MaxxMotion D
61,39 L
előző tankolástól futott km: 789
átlagfogyasztás: 7,78 l/100 km
költség: 28 295 Ft

 
>> Szerviz2013-04-13

SZERVÓ
Pár perce elkészült a szervóműtét. Visszakerült a régi szervószivattyú és kapott friss olajat. Nem mondom, az a nyavalyás szívócső, ami útban volt, feladta a leckét rendesen.
A régi olaj trutyakos és piros színű volt. Úgy nézett ki, mintha dexronII és dexron III össze lett volna benne keverve.
Most teljesen kipucoltuk a rendszert, és tiszta dexron III-al töltöttük fel. Ez olyan sárgás-zöldes színű.
A régi-új szivattyú hangja jó - vagyis hogy nincs hangja - a réginek olyan darabos hangja volt, ha álló helyzetben tekertem a kormányt. A kormány pedig tekerés közben darabos volt.
Most könnyen fordul, sokkal könnyebben, de vélhetőleg a probléma csak egy részét oldottuk meg. Bizonyos pontokon, de csak ott továbbra is rezonál. De az egész kaszni. A szerelőm két dologra gyanakszik: vagy valami hidraulika probléma, vagy - azt mondja, hogy az egész kormánymű "gumibakokon" van, amiknek pont az lenne a célja, hogy a rezonanciákat lefogja, és ez olyan, mintha valahol a kormánymű átadná a kaszninak. Még a fenekem alatt az ülésen is érzem hogy berezonál a kaszni.
Szóval a jövő héten akna, majd átnézzük a kormánymű szilentjeit.

NEM TUDOK VÁLTANI!!! :(
Említettem a szerelőmnek, hogy 2-ből 3-ba néha reccsen a váltó - ghrrrr, sőt ha 3-ból valami miatt nem tudok 4-be váltani (pl. mazsola előttem), és kicsit visszaengeem a gázt, akkor is "ghrrrr" - de nem mindig.
Hát a srác kipróbálta a kocsit. Neki nem csinálta, ill. 3-ből 4-be váltásnál talán alig hallhatóan. De amint én ültem a volán mögé, akkor újra.
Szóval úgy tűnik én vagyok mazsola! Vagy túl korán és gyorsan engedem fel a kuplungot, vagy túl késve. Lényeg, hogy ezek szerint valamit nem jól csinálok :(

HIHETELEN
Amúgy, a srác megzavarta a gépet rendesen. 2-ben kihúzatta majd 4000-ig, 3-ban 4500-ig ... gyerekek úgy ment a gép, mint még soha! Olyan könnyedén, de mégis olyan elemi erővel, hogy csak néztem: Ez ilyet is tud?
Azt mondja, túl óvatoskodó vagyok. Nem szabad zúzni sem, de azért adni kell neki.
Ezek után visszaülve a volán mögé, a saját stílusomban vezetve is sokkal könnyedébben ment. Megtátosodott.
Ezek után nem fogom én sem elváltogatni 1-ben meg 2-ben 1500/2000-nél és 3-ban is kihúzatom 3500-ig.
2000rpm-nél eddig 4-ben érzetem némi beremegést a kocsin, a szerelőm is, de azt mondta nem foglakozzak vele, biztosan nem féltengelycsukló, mert az berázná a kormányt is.

MEGOLDÁS
Azt hiszem megtaláltam a kopogó hang okát, amit eddig elöl, jobbl oldalt az "A oszloptól hallottam. Valójában nem onnan jött, hanem jobb oldalt hátul, alul van egy kis műanyag védőlemezke. Ennek a csavarjai nem voltak meghúzva. Eddig :)
Találtam továbbá egy kis vezetéket alul a DPF előtt, aminek egy darabon hiányzott a védőgumija. Körbeszigszallagoztam.
Továbbá, mivel a szervókiszedésnél útban volt és ki lett szedve, kihasználtam az alkalmat és kipucoltam az LMM-et. Egyébként szemre nem volt koszos.

UPDATE 2013.04.13
Nem vagyok mazsola!!!
Ma, ahogy mentünk lovagolni, kicsit tornáztattam a gépet melegen. 500 rpm-el feljebb váltottam el az 1-3-ig 300 rpm-el pedig a 4. fokozatokat. A kocsi csodásan ment, a fogyasztása semmivel sem volt több, és a legfontosabb: nem reccsen sem 2-ből 3-ba, sem 3-ból 4-be. Semmi!
Én nincs is baj a kuplung-kezelésemmel (nem kapom le a lábam és nem tartom ki) egyszerűen csak túl óvatos voltam eddig.
Ennek az volt az oka, hogy régen, mikor még nekem benzinesem volt, örökké azt hallottam, hogy a dízeleket nem szabad pörgetni, amint lehet váltani kell felfele. Lehet, hogy ez a régi "csörgős" dízelekre volt igaz?