Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Mivel mára sem volt nagy hőség kilátásban, a szokásos győri túrára a Spiderrel mentünk.
Ami beárnyékolta a napot, és ami miatt feladtam a reményt, hogy Mo-n valaha is kulturáltan lehessen közlekedni:
- Az út minősége kritikán aluli! (Celldömölk-Pápa-Győr) Az egy dolog, hogy a fele "bogárhátú" és leér az alja, de ennyi lyukkal, úthibával az eddigi össze "Nagy Túrán" (összesen 6.500 km) sem találkoztam! Gyakorlatilag az elmúlt években csak romlott a helyzet!
- A kedves trágyaszállítóról lapátnyi adagok potyogtak Takácsiban. Az anyagból kiszálló szalma kondenzcsíkként száll mögötte. A falu végén sikerült megelőzni, de szerintem nem értette a sofőr, hogy miért jeleztem a kezemmel...
- Minden harmadik autó 70-el megy. Faluban és azon kívül is. Valahogy nem értem a koncepciót. Most siet, vagy nem?
- A német autók 60%-án (Golftól felfelé) nincs irányjelző. Hol a német precizitás?
- Többen is mm-re az út szélén mennek. Persze néha le is mennek róla, ilyenkor a frászt hozzák az emberre, hogy szedhetem ki őket az árokból. Jó néhány padkázás után sem megy 5 centivel se beljebb. Nem tűnik fel neki, hogy hatalmas kátyúk vannak? Vagy csak szarnak a futóműre?
- Akinek telefonja van, az a fülénél tartja. A kocsi mozgásán is jól látni. Nem tilos az ilyesmi már pár éve?

Az éjjel hatalmas vihar volt, de reggelre elvonult. Tehát elindultunk. A gond csak az volt, hogy egy idő után be kellett csukni a tetőt, mert utolértük a vihart. Veszprém előtt kiadós nyári záport kaptunk...
Aztán a Balcsi északi végét megkerülve, már vízmentes időben érkeztünk Siófokra, a szokásos közlekedési káoszba. Jó fél óráig araszoltunk az utolsó pár lámpán keresztül a helyszínre. Már évek óta ez van, nem értem miért nem tesznek semmit??? A kirándulókban - öten, pakkokkal a kocsiban - vajon milyen emléket hagy??
Szóval háromnegyed órás késéssel érkeztünk, már csak kint jutott hely.
A tali a szokásos volt, hamar elment az idő. Sok Cartárssal tudtam beszélgetni, több kocsit sikerült megnézni.
Az ellátás király volt. A szenyó, a Civas Regal, a pezsgő, az üdítők, a jégkrémek, a jeges sütik, a kávé, a pizza, a zene....
Szóval igazi mediterrán sziesztás hangulat.
Minderre jöttek az vetélkedők, és a tombola.
Aki nem érezte jól magát magára vessen...
Meg az is, aki nem jött el!

Hazafelé a Balcsit délről kerültük meg, jobb időt a fedetlen autózáshoz kívánni sem lehetett. Valahol a déli parton túlléptük a 163.000 km-t is.

A Pók ma 1.478 napja van meg, ez idő alatt:
- Megtett út: 29.543 km
- Napi átlag: 19,99 km/nap
- Tankolt üzemanyag: 2.485,43 liter
- Tankolt üzemanyag ára: 929.958 Ft
- Átlagfogyasztás: 8,41 liter/100km
- A legnagyobb fogyasztás: 12,32 liter/100km (a téli leállás alatti szerelések miatt)
- A legnagyobb úton mért fogyasztás: 10,00 liter/100 km
- A legkisebb fogyasztás: 7,00 liter/100 km
- Átlagos üzemanyagköltség: 31,49 Ft/km

Hazaértünk a 2013-as Nagy Túráról a Spiderrel.
- 11 nap
- Salzburg és környéke
- Attersee
- Chimsee
- Hochalpenstrasse (2.500 m)
- Edelweissspitze (2.571 m)
- Grossglockner
- Heiligenblut (aranymosás is)
- Diga del Vajont
- San Boldo
- Caorle (0 m)
- 2.103 km
- 164,61 liter üzemanyag
- 2.292 fénykép

A Pók hibamentesen tette meg az utat :-)

Hazafelé indultunk.
Rövid pihenőt tartottunk Tarvisioban. Vettünk néhány bőrcuccot: aktatáska, pénztárca, szíj, asszonynak bőrtáska. (Jókat lehet alkudozni.)
Az út kényelmes kocsikázással telt. Végig olasz zenéket hallgattunk.
A hangulatot csak az árnyékolta be, hogy este már otthon alszunk. Ennyi volt a "Nagy Túra 2013", folytatás jövőre...

Caorle - két nap a strand-étterem-fagyizó háromszögben.
Közben a Pók egy fedett parkolóban pihent.

A hegyeket hátra hagyva a tenger felé vettük az irányt. Cél: Caorle. Az útvonalról csak annyit, hogy a lehető legkacskaringósabbat választottuk. Nem csalódtunk. A negyedik képen érdemes megnézni, hogy a trakesz szélvédője milyen fincsin van tisztán tartva.
Első megálló egy 262 méter magas völgyzáró gát volt: Diga del Vajon (kép) A gátat 1960-ban építették. 1963-ban viszont belecsúszott a hegyoldal a felduzzasztott vízbe, és pár falunak annyi lett. Azóta nincs benne víz. A 487 gyermekáldozat mindegyikének egy kis zászló állít emléket.
A következő megálló egy híres San Baldo átjáró, és a hozzá kapcsolódó szerpentin. Ilyet még sosem láttam. A szerpentinhez tartozó visszafordító kanyarok a sziklába vájt alagútban vannak. Nincs messze az Adriától, kis kitérővel elérhető. Ajánlom mindenkinek.

Hochalpenstrasse...
...ezt mindenkinek látni kell!
43 km szerpentin, hatalmas szintkülönbségek, csodás táj, kiváló burkolat (ezen a mediterrán vidéken valahogy nem fagy fel), kiépített parkolók, kilátóhelyek, éttermek, shoppok. Ideális túra.
Ma "visszafelé", a déli végétől indulva tettük meg. Természetesen oda-vissza, mert a szállás is a déli végén volt.
1. kép: A déli kapu, 33 Euró egy futam. Szerencsére a szállással ingyenes belépőt kaptunk. Maga az élmény megér ennyit.
2. kép: valahol felfelé,
3. kép: a drótkötél pálya felső vége. Sajnos nem működött, mert éppen szünnap volt. Heiligenblut-ig megy,
4. kép: magyar motoros csoporttal futottunk össze, később többször is,
5. kép: 2.000 méter felett még lehet hógolyózni,
6. kép: valahol a Hochtor felé,
7. kép: a legmagasabb pont, Hochtor. 2.504 méterrel a tengerszint felett.
8. kép: valahol a két hágó között,
9. kép: a második hágó parkolója. 2.428 méteren,
10. kép: a legmagasabb úton elérhető pont, Edelweissspitze - 2.571 méter
11. kép: látkép az útról,
12. kép: egy kilátóban - valahol

Kaland, kaland hátán...
Némi szerpentinezés után beparkoltunk egy fa alá a Pókkal, és némi hegyi túra után megérkeztünk az aranymosó helyre. Kaptunk elegáns sárga gumicsizmát, lapátot, és aranymosó tálat. Megmutatták a technológiát, aztán próbálkozhatott mindenki kedvére. Az egyik legnagyobb buli, amin eddig részt vettem. Most már elhiszem, hogy miért indultak emberek Alaszkába anno...
Természetesen találtunk aranyat is, de ebből meggazdagodni elég nehéz lenne...
Ebédelni elmentünk Heiligenblut-ba.

Ebéd után nekiindultunk a Hochalpenstrasse-nak, de ez már külön blogot érdemel...

A mai nap a Grossglocknerről szólt.
Reggel némi szerpentinezés után megérkeztünk a gleccser parkolójához, ami egy négy szintes parkolóház. Természetesen van étterem (kettő is), és rengeteg kiállítás is. Többek közt egy autókiállítás is.
A gleccser 1960-as szintjére drótkötélen mozgó vasút visz le (7. kép). Onnan gyalog lehet lemenni a 2010-es szintig (8. kép). A szintkülönbség kb 400 méter. Onnan már nem ajánlott a tovább menetel, mert már jégen kell menni.
Az épületkomplexum mögött indul az alagutakat is magába foglaló túraútvonal. A kilátás hihetetlen.