A fedélzeti computer azt mondta, hogy menjek a dealer-hez, mert igényli a törődést. Így is történt, meglátogattam Alfater műhelyét.
Az 5db izzítógyertyából egy már teljesen kuka volt, kettő pedig haldoklott. Ki lett cserélve az összes, valamint az EGR szelep ismét egy nagytakarításon esett át. Ezek miatt volt a hibaüzenet.
Ezeken kívül a klíma kapott egy fertőtlenítést és feltöltést. Valamint észrevettem, hogy a xenon nem szintez. Ennek oka az volt, hogy a kis bizbaz, ami figyeli a rugózást, állandóan leesett a kis gömbfejről, kikopott. Mivel ilyen nem volt a bontóban (na meg ha lett volna, nagy eséllyel szintén kikopva), valamint tekintve, hogy az új ára eléggé horror szerintem, Alfater 2db faudi fejjel orvosolta a problémát. :-)
A hátsó lengéscsillapító a következő project, eléggé gatya már, jövő hónapra van tervezve a rendberakása.



Szerencsém volt, Zsifi szólt, hogy van egy felesleges kulcsháza, amiben a pöcök, ami nekem eltört, teljesen ép. Odaadta, és bár nem tejesen ugyanolyan, mint amilyen eltört, szerencsére kompatibilis ez is, így össze tudtam rakni. Nem volt túl macerás a dolog, viszonylag könnyen sikerült megoldani.

A Speedy-nél ingyenes műszaki átvizsgálás-akció van. Mára kaptam időpontot. Átnézték az autót, újdonságot szerencsére nem tudtak mondani. A hátsó lengéscsillapítók cseréje lassan nagyon időszerű, valamint a tolatólámpa kapcsolója cserés. Ez utóbbi miatt ma délután még vissza kell mennem, megrendelték.
Ezeket leszámítva az autó tökéletes! :-)
Update: A tolatólámpa kapcsolója kicserélve.

Szuper! Karácsonyi és egyben névnapi ajándékként eltört a kulcs. Vagyis az a rész letört, amivel a kulcstartó karikára volt felrakva. Nagy az öröm... Ezzel majd kezdeni kell valamit! :-(

Megvásárlás óta volt az a problémám, hogy a könyöklőt nem lehetett teljesen felhajtani. Megállt abban a szögben, ami az első két képen látszik. Nem értettem a dolgot, de hiába próbáltam, egyszerűen nem nyílt fel teljesen. Aztán nem nagyon foglalkoztam vele, mert másnál is volt ez probléma, és senki nem tudta miért. Korábban George mondta, hogy esetleg beszorult valami, ezért nem nyílik fel. Emiatt egyszer már elkezdtem szétszedni, és találtam is egy 50 forintost becsúszva alá, de a jelenség nem szűnt meg. Mivel nagyon ritkán próbáltam meg felhajtani, így ritkán jutott eszembe, hogy nincs ez így jól. De csak nem hagyott nyugodni a dolog, ma nekiestem, és szétszedtem az egészet. Bár ennyire nem is kellett volna, nem bíztam semmit a véletlenre. És nagyon banális oka volt, hogy nem nyílt fel. Egyszerűen nem volt a helyén az egész. Van egy terelő sin belül, ha arról picit is elcsúszik a könyöklő, akkor már nem nyílik fel. Visszakerült a helyére, és mostantól teljesen jól tudom használni. A poén az, hogy már majdnem 4 éve nálam van az autó... Ideje volt rendbe tenni! :-)






Itt a rossz idő, az autónak meg elszakadt az ablaktörlő gumija. Gyorsan elszaladtam az Unixhoz, ismerősön keresztül kaptam 40%-os kedvezményt és vettem egy Bosch Twin Spoiler 551 S nevű ablaktörlőt.
Update: Teszt megvolt, kifogástalanul töröl!

Ez gyorsan eldőlt. Marek árult 17-es felniket - minő szerencse - téli gumikkal. Megalkudtunk, nyélbe ütöttük a bizniszt, ma fel is kerültek a Technomagnesio Indianapolis felnik egyenesen a GTV-ről. :-)
A látvány valamivel gyengébb, mint a nyári MOMO felnikkel, de azért az eddigi 16"-osoktól jobban néz ki. Mostantól ez a téli szett.




Fel akartam rakatni a téli kerekeket. Ez meghiúsult, mert az új fékek miatt nem fér el a 16"-os felni. Így jártam... Viszont a nyári első felniken lecserélődött a gumi, utána be lett állítva, át lett nézve teljesen a futómű, csak a szillenetek lesznek lassan cserések, minden más hibátlan és most ismét nagyon kellemes az autó, nem ráz az eleje egyáltalán. Minden GabCsiék műhelyében történt.
Hogy most pogácsával (kb 5mm-es kell) megoldom, vagy beruházok 17"-os téli kerekekre, még nem dőlt el.



Az egyik első gumim szálszakadt lett. Ennek köszönhetően egy kicsit tojás alakúvá vált, egyre jobban kezdett rázni. Egy kollégámtól minimálisan használt, szinte 100%-os Bridgestone Potenza gumikat sikerült vennem.


A két héttel ezelőtti fotózás alatt készült képek pár profi változata, valamint a csapat egy része. :-)







