Blog >> usb

Az első probléma amivel szembe találtam magam az USB-ről való zenehallgatással kezdődött. Tekintve hogy sokáig foglalkoztam zenével így érthető hogy fontos számomra a zene (az autóban is). A probléma hogy bármilyen és bárhogyan formázott pendrive-ot dugva a kesztyűtartóban található USB-be, a zene lejátszása nem működött. A media lejátszó minden egyes alkalommal azt írta "no media found". Utánaolvastam a problémának mind a fórumon, mind az alfaowner.com-on. Végigzongoráztam az összes tanácsot, utasítást de semmi érdemre való eredmény nem szülletett. Majd utolsó lehetőségként felmerült bennem, hogy a korábbi tulaj életkorából adódóan valószínűleg nem frissítette a Blue&Me rendszert. Felkeresve a B&M hivatalos oldalát és követve az update-hez szükséges instrukciókat a probléma megoldódott. Először az 5.5 majd az 5.6 update telepítését kellett elvégezni. Öröm és boldogság. Legyen tánc! :D

>> EgyébRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2016-04-24

Update: A kézikönyv elérését már nem tudom biztosítani, de azt érdemes szerezni hozzá.

-------------------

Úgy láttam, hogy nem nagyon van hasonló jellegű blogbejegyzés a Blue&Me beüzemeléséről, ezért úgy gondoltam, hogy írok erről pár sort.

Biztos sokan vannak még úgy, mint én, hogy a Blue&Me-hez nem kaptak kézikönyvet a használtan vett Alfájukhoz, anélkül pedig egyáltalán nem egyértelmű, hogyan kell a rendszert működésre bírni. Ezért első körben meg is osztanám egy cartárstól kapott pdf-es verzióját a kézikönyvnek:
Blue&Me manual magyar
Ez alapján egyébként nagyjából minden világos lesz. Amíg ezt nem kaptam meg, a netről próbáltam összegereblyázni az infókat. Találtam pl. hasznos youtube videókat a mobil csatlakoztatásáról. Pl. ezt itt: How to pair your mobile via Blue&Me to your Alfa Romeo | Wessex Garages (Ja, igen, angol tudás azért szükséges)
Mondjuk az autó nem egy 159-es és mások rajta a gombok is, ami miatt azért nem volt minden egyértelmű, de a már belinkelt kézikönyv segítségével minden világos lesz.

Egy pár apróságot szeretnék még hozzátenni, ami nem szerepel a kézikönyvben, mégis fontos és én elkínlódtam ezek miatt egy darabig. Ez a Media lejátszót érinti, ugyanis nekem fontos, hogy USB stick-ről, magyarul pendrive-ról (vicces, hogy a pendrive kifejezést inkább csak mi használjuk, az angol nyelvben nem ez a bevett) lehessen zenát lejátszani. A gyári rádión csak CD lejátszó van, pedig a CD már 2010-ben is egy ritka állatfaj volt, mára meg szinte kihalt.
Elsőnek azt szerettem volna elérni, hogy bluetooth-on keresztül a telefonon lévő zenéket tudjam lejátszatni a kocsival úgy, ahogy egy bluetooth hangszóróvel tehetem, hogy kivezérlem oda a jelet. Teljesen logikus ötletnek tűnt, de sehogy sem akart működni. A neten való kutakodás alapján arra jutottam, hogy ez nem lehetséges alapból. Bár a Blue&Me árul olyan app-ot az apple store-ban (talán androidra is van, nem győződtem meg róla), ami segítségével ezt megtehetjük, de nem ingyenes.
A kesztyűtartóban lévő USB csatlakozóval összekötve viszont gond nélkül játszhatunk le zenét a mobilról. Én annyi furcsaságot tapasztaltam (egy Samsung A5-ösöm van 5.0.2-es androiddal), hogy ha billentyűzár mellett dugtam rá a telefont, akkor nem érzékelte a rendszer. Csak akkor ismerte fel, ha fel volt oldva a telefon, amikor rádugtam.
Ugyanezen a csatlakozón keresztül játszhatunk le zenét a pendrive-ról is. A lényeg itt annyi, amit nem ír a kézikönyv, hogy az adathordozó FAT32 fájlrendszerű legyen, mert NTFS-sel nem akarja felismerni.
Nagyjából ennyi okosság jutott most eszembe, remélhetőleg hasznos lesz majd néhány tagnak :)

>> Tuning és extraJCsabi // Alfa 147 1.9 JTD 8V Distinctive // 2016-04-27

Ha a 156 kapott ilyet akkor a kistestvér se maradjon ki a sorból. A beszerelés itt sem jelentett gondot, nagyon egyszerűen ment.

 
>> Tuning és extraJCsabi // Alfa 156 SW 1.9 JTD 8V Progression // 2016-04-27

A múltkoriban láttam itt az Amore-n egy szépen kivitelezett megoldást, miként lehet kiváltani a szivargyújtót USB csatlakozóvá. Mivel nem dohányzom és már untam hogy nem találok olyan átalakítót ami nem esik ki a helyéről, rendeltem a sárga testvérektől egy ilyen ketyerét. Nagyon egyszerű volt kicserélni, minimális farigcsálás kellett csak. Még a csatlakozók is jók voltak, úgyhogy bármikor visszaállítható a gyári állapot.

 
>> Tuning és extrapeto147 // Alfa 147 1.6 TS Distinctive // 2016-02-18

Meguntam ,hogy az 5.-ik Belkin USB töltő sem illeszkedik a kocsiba azért vettem eBay-ról egy 2 USB töltőt egyik 1 amperos a másik meg 2,1 amper tehát táblagépet is lehet róla tölteni ha éppen úgy van .Előszőr kételkedtem benne ,hogy passzolni fog-e a gyári stílushoz (gyári hívő vagyok) de teljesen és tökéletes és minőségre is beleillik a képbe ráadásul pirosan világít :) jah és annak ellenére, hogy nem írták teljesen 147 specifikus plug and play :)

 
>> Tuning és extraOrosz // Alfa 156 Sportwagon 2.4 JTD 20v // 2015-09-19

Mióta megvan a kocsi azóta bosszant az a tény, hogy a szivargyújtóba dugható kis USB adapter(ami a crosswagonomban kifogástalanul működött) nem volt képes rendesen működni. Amikor tölteni akartam a telefont szinte egy rituális áldozást kellet lenyomnom ahhoz, hogy végre olyan pozíciót találjon a kis szörnyeteg amikor rendesen érintkezik. Persze ez gyakran az első-második gödörig tartott, úgyhogy ha nem akartam, hogy a telefonom lemerüljön mire beérek Pestre akkor bűvészkedhettem a kis szeméttel vezetés közben, ami nem a legbiztonságosabb dolog. Mivel naponta használom a "Waze"t a telefonomon, hogy legalább halvány elképzelésem legyen róla merre van nagyobb dugó/traffipax, ezért megoldást kellett találnom, mert sajna a waze nem éppen az az energiatakarékos fajta alkalmazás.

HÁTTÉRSZTORI VÉGE/LÉNYEG
Vettem tehát ebayröl egy ilyen kis eszközt(már elfogyott, de egy ehhez hasonló is megteszi), mely kiutat jelenthet a szenvedéseimből. Viszont fogalmam se volt, hogy kell kiszedni a szivargyújtót mindenestül, mert a neten meg egy ilyen tutorialt sem találtam. Így hát próba szerencse alapon megkezdtem a hadműveletet és csak remélni tudtam, hogy nem lesz annyira nehéz. Hááááát....
Az első képen lévő, felül meglelhető két kis csavart leszedve már ki is tudtam húzni a foglalatot, és hátulról a kábelt kihúzva már a kezemben is volt az egész "fiók". A neheze csak ezután jött, mert ki kellett varázsolni a szivargyújtó világítását és magát a foglalatot. Ehhez szét kellett pattintanom a tálca lenyíló részét, és kihúzni minden kábelt. Amikor azonban megpróbáltam simán kihúzni a foglalatot, persze, hogy nem jött ki..mit is vártam. Kb 15 perc szenvedés után, kicsit meghajlítva az egyik kis műanyag fognál található fémablakot sikerült kihúznom a foglalatot, aztán a lámpát és a színes műanyag karikát is. Ezután már csak rá kellett jönnöm, hogy melyik két kábelt kell a háromból az új szerkezetre húzni, aztán visszaszerelni az egészet. És ha már ott voltam, kicseréltem a hamutartó izzóját is mert az se égett már a kezdetek óta.

AZ EREDMÉNY:
Most már hihetetlen könnyedséggel tudom tölteni a telefonomat ÉS akár a tabletemet is, mivel 2 USB nyílás van a kis szerkezeten, és az egyik tablet töltésére is alkalmas feszültséggel működik.(Van ám egy lehajtatható, gumi teteje is, csak arról nem csináltam képet) És már a hamutartó is fényárban úszik!

SZÜKSÉGELTETIK:
-Türelem
-Még több türelem
-Egy éles, keskeny fejű lapos csavarhúzó(a műanyag kampók ideiglenes felemeléséhez)
-Csillagcsavarhúzó(a tálca levételéhez)
-Sok fény
-Kb fél óra szabadidő

>> Tuning és extraDante // Alfa 156 2.0 JTS Sportwagon // 2015-08-29

Néhány hónap kellett mire elhatrároztam, hogy megveszem az új rádiót az autóba. Végüli egy Pioneer DEH-X5700BT-re esett a választás. Alapvetően a DEH-X9600BT-t akartam, de 2x ennyibe került volna, amit sokallottam végülis. De eddig nagyon meg vagyok vele elégedve, félelmetesen szól :)

>> Tuning és extraLiquid // Alfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2015-02-04

A szivargyújtót sose használtuk, az előzőleg beépített tápcsatlakozó viszont nem működött rendesen, így kerestem ebay-en olyat USB aljzatot, amit a szivargyújtó helyére lehet beépíteni. Ha előzőleg nem fúrtam volna lyukakat a tápcsatlakozóknak, akkor nagyon egyszerű lett volna a csere, bár az USB aljzat 1mm-rel nagyobb átmérőjű, így a lyukat kicsit meg kellett reszelnem. A hozzá kapott előlapot hozzáigazítottam a szivargyújtó lapjához.
A legnagyobb művelet a könyöklő ki- és szétszerelése illetve ugyanez vissza.

>> Tuning és extraHoZee // Alfa 147 "Vadállatosított" EcoTS :) // 2011-02-22

Tegnap (feb.21.) házhoz érkezett az MP3-as, Auxos, USB-s rádió az Electro Sotre-tól, meg is próbáltam beszerelni, de sajnos nem sikerült valamiért. Ma elvittem Szadára, a Paradox autóhifisekhez, akiktől még tegnap este kértem is gyorsan időpontot. (Knoxx cartásnak köszönet a tanácsért!!:) (Útközben 500 Ft-ért sikerült telehaboznom, majd nagyjából lemosni az autót, újabb példa arra, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni...:) Rendes volt a srác aki fogadott, de sajnos egy kis plusz műanyag miatt, amit nem vágtak le a futószalagon, nem sikerült beépíteni a keretet, a műhelyükbe meg új időpontot kellett volna kérni, így elhoztam a keretet, majd szépen farigcsálom a helyét... :) A bekötés viszont sikerült, bár az a vicces, hogy kopp ugyan ezt csináltam tegnap én is, bár tény, hogy rádiót nem tudtam volna hallgatni, mert ahhoz kellett egy plusz csatlakozó, vagymiaszösz. :)
De a lényeg, hogy eszméletlen jól szól, nem hittem, hogy ilyen hangok is lehetnek az autómban, pedig a gyári technikával is meg voltam elégedve... :)
Képek majd a végelegesítéskor, egy újabb posztban, addig is a költségek: Pioneer DEH 2300 UBB házhoz szállítva: 24.300 Ft, mosás, benzin: kb. 4.000 Ft (+ egy mozi asszonnyal:), rádiókeret: 2.000, és még egy ezres borravalónak, ha már munkadíjat nem akartak kérni, de segítettek. :)

>> Tuning és extraWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 1.9 JTD // 2011-02-19

Végre nagy nehézségek árán sikerült beszereznem a kinézett fejegységet, egy Clarion CZ200EG-t. Kábelen vezetett USB csati, zöld háttérvilágítás, megfizethető kategória, tűrhető hang. Kicsit minőségérzetben többet vártam. Alapvetően szép kivitelű, viszont kellemetlen a gombok nyomáspontja. Lehet egy fejegységnél nem ez a fő szempont? No lényeg, hogy színben illik a beltérhez. A zöld árnyalat kicsit eltér a többi zöldtől a beltérben, de legalább zöld. És működik, és fogja az összes rádió állomást. Vagy ezek sem fő szempontok? A gyári rendszerből egész jó hangot hoz ki, persze a mélyek teljes mellőzésével...de ez már a hangszórók hibája. Hozzáteszem a Bass-G mélykiemelés egész használható, nem az a zörgő vagy elkent puffogás az eredmény. A gyári hangszórókból kihozza a maximumat, a közepek és magasak szépek, pontosak, tiszták. Egyelőre ennyi nekem elég is zenei téren, egy autóba ennyi kell.