WarbiRunner (Gyuri) - főkép
>> Tuning és extraAlfa 146 1.9 JTD // 2015-02-16

Lengyelországba kellett mennem, ez pont megtette hosszútávú tesztnek. A programom utolsó verzióját cserélt turbócsővel még csak városban próbálgattam. Összesen 1100km, végig országút, változatos körülmények. Falvak, kanyargó utak, hosszú egyenesek, hegyek, völgyek, napsütés, zuhogó eső, hó, üres út, városi dugó, minden volt, de tényleg minden.
A tapasztalat: az autó nagyon nagyon jó lett! Kapcsolgatni még kevesebbet kell mint eddig, nagyon kényelmesen használható 1500-1600-as fordulaton is. Ahogy megy..az pont teljesen elég. Normális közlekedésben az érződik, hogy mindig van kellő ereje és nagyon kényelmes vezetni. 2200-nál még most is van egy kis morgása, de már nem olyan zavaró (mondjuk úgy, rajtam kívül senkit se zavar :-)). Egyébként csendes is, és nagyon szép a motorhang. A fogyasztása pedig simán 5.5 alatt marad, ami tekintve a körülményeket, nagyon jó!
A program így elmegy gyárinak is. Sehol nem éreztem hibát, bizonytalanságot, vagy bármi hátrányt. Könnyen indul el az autó, nem rángat, jó a motorfék, lényegesen jobb a váltás érzet, könnyebben viszi alacsony fordulaton, bizonytalanság nélkül gyorsít bármilyen fordulatról.
Ültem anyósülésen is, ott pedig az élmény feledhetetlen. Nem gondoltam, hogy ez így megy. Előzésnél az utas azért jobban érzékeli a gyorsulást...hát nagyon rendben van :-)

>> Tuning és extraAlfa 146 1.9 JTD // 2015-01-21

Adott a probléma, ami lehet csak nekem ennyire bonyolult:
Az okos telefont fel kellene rögzíteni az autóban,. Lehetőleg funkcionálisan, tehát navi-hoz valahol műszerfal feletti magasságban.
Viszont két dolgot nem bír az esztétikai érzékem egy autóban:
1. az ablakra cuppantott ocsmány mobiltartókat
2. az összevissza tekergőző kábeleket a fejegységbe (zenelejátszás) és a szivargyújtó aljzaba (töltés).

Egy órát kerestem a neten megoldás után kutatva, és egy i-phone-hoz kitalált mágneses megoldáson megakadt a szemem. Ehhez egy fém aljzatot kell ragasztani a telefonra, ami ezután egy kis mágneses gömbre rácuppan. AHA! JÓ ÖTLET! De....

i-phone specifikus és utálnék egy fém tányért a telefonomon fixre ragasztva. Szóval becsuktam a böngészőt, valamint a szememet és 10 perc gondolkodási idő után megépítettem a saját verziómat.

Először is méretet vettem a telefonról. Azt már tudtam, hogy műanyagból készítek egy tartót, amibe öntapadós filcet ragasztok. A méretezésnél fogva szorul meg benne a telefon, mégsem koptatja meg, hiszen puha filc réteg fogja körben.

Az alkatrészt megterveztem, kimartam, kb egy óra alatt megvolt az egész az elképzeléstől a kész tárgyig. A teljes "készlet" az utolsó képen látható. A kis mágneseket felragasztottam kétoldalas ragasztóval a megfelelő helyekre és kaptam egy tartó rendszert, ami pár alkatrészből áll.

1. ha zenét hallgatok, vagy tölteném a telefont, akkor a rádió alatti box-ba ragasztott kis nodímium mágnesre cuppantom rá. Itt már van USB aljzatom a box mélyén, és egy rövid kábellel csatlakoztathatom kívül a telefont a fejegységet, de később a hátsó aux bemenetre is készíthetek kábelt, így lógó madzag mentes lesz a dolog.

2. Ha navi kell, a középkonzol tetejére is raktam egy mágnest. Ezen még gondolkodom, hogy hogy tudnám elrejteni, mert a mágnes persze látszik, bár nem zavaró. Itt persze nincs töltési lehetőség, de még sosem volt olyan, hogy 10-20 percnél több navigációra lett volna szükségem. ha mégis kell, még mindig le lehet rakni alulra tölteni. Plusz extra, hogy a mágnesen el lehet forgatni a sofőr és az elöl ülő utas felé is a képernyőt.
A telefon pont olyan távolságba került, hogy normálisan el lehet érni vezetés közben is, nem kell előre hajolni hozzá, hogy pl OK-t nyomjak egy "Újratervezzem?" kérdésre.

3. rengetegszer próbáltam megállítani a telefont az óracsoport előtt navi közben. Persze mindig elszállt valaerre :-) Ez még nincs véglegesítve, a műszer keretre belülről fogom felragasztani a harmadik kis mágnest, így itt is biztosan tudom rögzíteni a telefont. És igazából semmit nem is takar ki, az üzemi tartomány még a fordulatszám mérőből is látszik.

Arra utólag jöttem rá, hogy egyben asztali telefon állványnak is tökéletes, néha már jól jött volna, pl ha monitorra csatolom a telefont.

All Rights Reserved - Warbi :-)

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2015-01-20

A héten az izzítógyertyák is cserére kerültek. Időszerű volt, még a gyári Bosch-ok voltak benne, igen felkokszolódva. A 4-ből egy hibája okozta az izzítási hiba visszajelzést, de mindet cseréltük. A bekerült gyertyák Eyquem típusúak, egyelőre a hiba eltűnt, indulni meg a rosszal is indult.

Az autó kapott egy kis szoftver utánigazítást is, mert a felsőbb fordulatokon erőtlenné vált, ami kisebb max teljesítményt is jelent egyben.
Az újabb program feltöltése után már szépen forog 4800-ig. Az elméleti max. teljesítmény most 144Le, de ami még fontosabb, hogy 4000rpm-től nem esik meredeken, hanem 4500-ig csak alig csökken.

A turbócső javításával a füstölés lényegesen lecsökkent, néha még látom halványan füstölni. Az okát a programban megkeresem majd, de valószínű, hogy az előtöltésen kell a padlógázhoz tartozó állapotokban kicsit igazítani.

Pár 100 próba km után még várható, hogy ismét finomítok rajta. Igazi kihívás, hogy mit lehet kihozni a teljesen gyári motorból csak szoftveres beavatkozással.

 
>> Tuning és extraAlfa 146 1.9 JTD // 2014-12-23

2014.12.21.
A ragasztás nem hogy egy pesti utat nem bírt ki, de lényegében az autópálya felhajtón már láttam hogy füstöl a gép. Itthon megnéztem: kiköpte a ragasztót és tovább repedt. Úgyhogy az ideiglenes megoldás nem jött be.

Viszont a végleges megoldás már végre elérhető közelségben van. Hónapok óta próbálok gyári csövet szerezni, végül feladtam. 4 helyen ígérték, végül senki nem tudott hozni. Úgyhogy nem gyári alkatrész lesz. Rendeletem szilikon könyököt és elkészült a toldó idom is egy 54-es kipufogócső darabból.

2014.12.23.
Olyan szépen sütött a nap, nekiálltam. Vagy 20 perc kellett a dolognak, jó passzosan csúsztak a csövek a helyükre, de végre kész. Annyira nem is ronda végülis. Jónak biztos jó, arra nincs időm hogy most kocsikázzak, majd kiderül. Remélem a füstölés is elmúlik ezzel.
A hasadás a gyári csövön...hát nem kicsi volt, sokat nem foghatott az az alu bélés úgy önmagában.

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2014-12-03

Alább írtam, hogy picit füstöl az új programmal. Pontosítok. Néha füstöl, néha nem. Elég szűkre van véve a légfelesleg, lehet hogy igazításra szorul majd egy kicsit. Úgy vagyok vele, hogy a jó tuning füst mentes. Viszont mielőtt belenyúlnék az amúgy sok számolgatás eredményeként megírt AFR tábláztba, egy ismert hibát illett megszüntetni. Nevezetesen lyukas a turbocsövem...még mindig. Belül már van benne egy alu bélés pár hónapja, de láthatóan olajos mögötte a cső. Tehát kifúj, ha nem is nagyon. Gyors javításként olajtalanítottam a felületet és egy kis 2k ragasztóval kitöltöttem a hasadást. Belül az alu cső feszül rá, kívülről a ragasztó. Remélem "ideiglenesen" megteszi. Aztán remélem találok valahol egy ilyen csövet.

>> Tuning és extraAlfa 146 1.9 JTD // 2014-12-02

"Ez az utolsó esélyed. Aztán már nem fordulhatsz vissza. Ha a kéket veszed be a játéknak vége, felébredsz az ágyadban, azt hiszed amit hinni akarsz. De ha a pirosat és itt maradsz Csodaországban, és én megmutatom neked, milyen mély a nyúl ürege. Ne feledd, minden, amit kínálok, csak igazság, semmi több ..."

A pirosat választottam, beleláttam, ez tényleg mátrix. Mátrixok a szó matematikai értelmében. És elkezdtem látni a számokban a nyomásokat, gázolaj mennyiségeket, lóerőket, fordulatszámokat. És megtudtam mi az igazság a programomról. Arról amit használhatnék boldogan tovább, amiért fizettem és elégedett is voltam vele.

A jó program illúziója volt, tele alapvető tévedésekkel. Kicsit halízű csirke volt. VOLT.
Hosszú idő volt míg megírtam a saját programomat, számtalanszor módosítottam, és még ez se a végső verzió. Ma pár perc tépelődés után (merjem, ne merjem?) letöröltem az ECU tartalmát, és felírtam.

Abban a pillanatban mikor az autó beindult, végtelen elégedettséget éreztem. Ez már az én mátrixaimtól megy. Szó szerint mindent átírtam amit lehetett, alig maradt érintetlen terület a programban. És így ahogy van, működik.

És hát a próbaút...Nem tiltott le, nem állt meg, nem lett gyengébb, sőt semmi problémának nyoma sincs. El se hiszem. Nagyon picit füstöl, de nem gond. A "beavatás" megvolt, mostmár bátran mondom, majd visszább veszek rajta.

És hogy milyen lett? Jó :-)
-A múlté a "traktorból mozdony", az a hirtelen átbillenés a 105 lovas jtd és a felhergelt harciszekér közt. Eleinte szerettem ezt, a saját programomat már szándékosan nem ilyenre írtam.
-A gázreakció sokkal élénkebb. Nem az "érzékenyebbre programozott" gázpedál miatt, hanem mert végig megírtam a táblákat, nincs gyári-átírt átmenet sehol, semmilyen paraméterben.
-Erősebb. Nem sokkal. Vagy nem tudom hogy mennyivel, teljesen más érzés. Alul nem hoztam ki a maximumot, felül kifacsartam amit lehetett. A 155 Busso V6 ihlette a nyomatékgörbét (LILA görbe). Sajnos ennek még csak az elejét tudja (zöld görbe), a végtelen vágtázás még a jövő zenéje. Turbo csere kell hozzá, és akkor a zöld átmegy pirosba...A gyári a kék.
-Halkabb. Már eddig is sokat halkult a javítgatások során, de most valahogy 2200-nál is nagyobb csend volt, mint szokott.

>> AutóápolásAlfa 146 1.9 JTD // 2014-11-25

...ha van a közeledben 8 egyforma felni.

>> SzervizAlfa 146 1.9 JTD // 2014-11-16

A múlthéten feladta a hátsó fékem a harcot, belül vasra ment. Nem sokkal ezelőtt ugyan volt szabályozva az első tárcsa, de nem voltam elégedett az első fékkel sem, erős fékezésre meghullámosodott. Úgyhogy fékgenerál mellett döntöttem. A beépített alkatrészek:

- ATE tárcsafék elöl, Jurid fékbetéttel
- Textar tárcsa hátul, ATE fékbetéttel. ( Valójában az ATE átcsomagolt GALFER betét! )
- A hátsó féknyereg csúszkáit és porvédőit is cseréltük
- Fékfolyadék csere - Tutela Top

A legutóbbi kétes minőségű RH tárcsák után most remélem megint sikerült egy jó minőségű fékrendszert feltenni az autóra.

>> EgyébAlfa 146 1.9 JTD // 2014-10-27

Ma reggel beültem, végigvártam míg a visszajelzők kialudtak, aztán pöcc..röff. Aztán hagytam magára, hadd villogjon hogy még mindíg nem cseréltettem ki az izzítógyertyákat, kicsit ketyegjen magában. Nyitottam a kaput és közben leesett a tantusz. Ha JÓ, azt észre sem veszem. Tavaly 0 fokban, még működő izzítógyertyákkal ez bizony nem így indult. 0 foknál már csörrent egy komolyat.. Na most ennek nyoma sincs. Pontosan úgy indult be, mint 20 fokban, vagy 30 ban. Remélem ez így marad.

 
>> EseményAlfa 146 1.9 JTD // 2014-10-06

Egy év kihagyás után majdnem megint nem jött össze. Két nappal a találkozó előtt lett biztos, hogy tudok menni, ha egy nap alatt megjárom oda, vissza. 850km, ám legyen.
Két éve olyan erős volt az élmény, hogy el kellett jönnöm ismét.
Nem bántam meg. Az idő, ahogy kell (és szokott), kellemes, napsütéses őszi ajándék nap volt a természettől.
Rögtön ismerősök, barátok fogadtak, jó volt megérkezni. Igazából lett volna egy kis dolgom 4 óra autózás és 7 deci ásványvíz után, de erre itt nem volt idő :-) Hazacsörögtem hogy landoltam Kaposújlakon, és pár pillanat múlva már ALFA159 Tomi szörnyetegének a hátsó ülésén kapaszkodtam. Erős kezdő élmény volt egy ilyen találkozóhoz. Három menet. Az utolsó nitro-val, Falkokc ellen (szintén nitro-val). Huhh...The Fast and the Furious. Ennyi jutott eszembe :-)
Lehet hogy vesztemre ültem be oda? A saját autóm hirtelen vánszorgó csiga lett, és kivillant a tuningördög patája sok év után újra. Elnyomtam, eltemettem, lebetonoztam és egy chiptuniggal kiszúrtam a szemét. De visszajött a szemét..
És hát előkerült Föckös laptopja, a kábelek és már bújtuk is a táblázatokat, hol mennyit lehet még ráírni, egy kis nyomást még, ez a limiter feljebb, áááháá ez fogja meg...franc. Kell erre egy nagyobb turbo, kevés a levegője. Elvesztem.
Remélem kialszom. Bár ha jól látom egy másik ablakban most is turbo hirdetések vannak megnyitva, szóval erről ennyit.
Majd jövő ilyenkor kiderül, hogy kialudtam e. Egy biztos, ismét nagyon jó volt, mint legutóbb: Napsütés, Alfák, Betoncsík