Mutasd

>> Szerviz2018-07-20

A futóműtől néha jönnek fura ropogó zajok, mikor lassan megyek, kormányzásnál, fékezésnél és gyorsításnál hallható. Az axial csuklókra tippeltem, de sajnos nem hozott eredményt a cseréjük. A kiszerelt alkatrészek teljesen jónak bizonyultak, pedig minimum 130ezer km van bennük.
Kicseréltem a kormány összekötő axialt és gömbfejet, illetve a hozzátartozó porvédő gumiharangot. (axial TRW, gömbfej TRW, porvédő Lemförder, menetrögzítő Würth)
A ciki az egészben az volt, hogy típusra a beszerelt axial csuklót nem tudtam beazonosítani, ami mindegy is lett volna ha két darab alátéttel és egy rezgés csillapítással gazdagabb lett volna. A TRW-hez adták az alátéteket (a mellékletben leírtak szerint minden alkatrészt fel kell használni a csomagból.) úgy kellett kitotóznom, hogy hova is, és milyen sorrendbe is kell odarakni. Végül is remélem nem hibáztam, mivel a fém alátétnek akkora volt a belső átmérője, hogy az rácsúszott volna a kormányrúdra, így a műanyag alátét ment a kormányrúd irányába, és a fém az axial csukló felé.
Ui.:
2018.10.06. Megtaláltam ropogó zörgő alkatrészt, a bal alsó lengőkar első bilincsének a belső anyájába megszakadt a menet, és eltudott mozdulni a bölcsőtől. Ez a mozgás a csavart is megnyúzta némileg. Orvoslásképpen a csavarról lefeszegettem a két darab alátétet, és egy önzáró anyát kapott a túloldalról a stabil rögzítés érdekében.
Zörgés megszűnt :)

>> Autóápolás2018-04-13

Cserére érett az alsó motorvédő burkolat, mióta meg van az autó foltozgattam némileg, de mostanra már elég jól meg sikerült lógnia. Az új egy utángyártott lett, egy pár dolog le van róla spórolva, de jól illeszkedik és jól tartja magát. A hátsó csavaroknál a fém betétet nem raktam át mert az egy dolog hogy a fülek furatai nem voltak meg rajta, de a csavar helyénél lévő ovál furat is kisebb... Ebből kifolyólag viszont a gyári csavarok hossza így túl nagy lett és nem lehetett vele fixre rögzíteni a burkolatot. Rakhattam volna be plusz alátétet is, de inkább rövidebb csavarokat választottam...
A csomagtartóra is felkerült egy fekete-fehér logó, bár ez még mindig nem olyan mint amilyet szerettem volna....

>> Autóápolás2018-03-31

Tavaszias időnek köszönhetően kicseréltem a kerekeket. Cseréltem még a fék légtelenítő csavarjainak a kupakjait. Illetve kép készült még a kormányról az új logoval, és a kerekek logoival. Téli kerekek felniközepe is átalakult fekete-fehérre (ezt elfelejtettem fotózni...), határozottan jobban sikerült mint a nyárié, mert itt eltávolítottam az eredeti logot, és úgy került fel az új, míg a nyárinál az eredetire lett ráragasztva. A hátsó embléma is lecserélődött.
Óra állás: 300894km
Nyári gumi első tengely (Linglong): 42016km; hátsó tengely (Superia): 16386km
A téli gumikban: 31699km

>> Autóápolás2018-03-20

A kulcsház cseréje meghiúsult, mert az olcsóbb kulcsházak, nem igazán passzolnak ezzel a kulccsal. Annyira meg még ez sincsen rossz állapotban, hogy hatezret kiadjak egy újért, így a korábban rendelt logo-t erre raktam rá...Rendeltem hozzá szilikontokot, de az meg finoman szólva mint tehénen a gatya, ezért ezt is elvetettem.
Berendeltem fekete-fehér logokból, a 40mm-es a kormányra, az 50mm-ek a téli felniközepekre mennek majd, ezek már csak ősszel. A 74mm-ek az autó orrára, és a hátuljára. Sajnos nem egyforma logokat kaptam, így a hátulján még nem cseréltem le, az majd ha megérkezik az új rendelés...
A nyári MAK felnik kupakjait nem akartam buherálni, de mivel mind a két fajta garnitúra felnikupak amit rendeltem (60mm) nem lehetett bepattintani a felni közepébe, így az lett a végeredmény, hogy az egyik garnitúráról lefejtettem a logot és felragasztottam a MAK felniközepekre. Na így már ez is jó...
A nagy hidegekben előfordult, hogy a teleszkópok nem tartották meg a csomagtérajtót, ezért kicseréltem ezeket is... Ezekre is felkerültek a segédrugók, így pattintásra fel is nyílik teljesen az ajó...
A csomagtér ajtóba még korábban fúrtam be két ledet, amit még régebben nappali menetfénynek rendeltem, de arra a célra túl gyengének, meg a pici felülete miatt is alkalmatlan. Még gondoltam arra is, hogy kilépőfénynek szerelem be, de ez lett a tökéletes helye, nagyon szuperül bevilágítja a csomagteret, és így hogy kettő van belőle még árnyékot sem tudok neki vetni...

>> Esemény2018-03-15

A mai nap átlépte az autó a 300ezer kilómétert :)

 
>> Autóápolás2018-01-30

Ma hozta a posta, alig vártam, hogy műszakból hazaérjek, és nekieshessek a cserének. Sokkal jobban néz ki az új gombokkal :)

>> Autóápolás2018-01-24

Ma megérkezett, és hamar ki is cseréltem a kuplung és a fékpedál gumiját.
Érkezett még 21W izzó helyére led, ezeket a tolatólámpába raktam be. A fénye nem lett nagyobb csak fehérebben világít. Így az is kiderült, hogy a tolatólámpa nincs a CAN-Bus-ra kötve. Volt némi kontakt hiba a a jobb oldali lámpa csatlakozójánál (gyengébben világított a tolató, és a ködlámpa is a jobb oldalon), pontosabban a testelésnél, így ezt is javítottam. Ha nem jött volna a led, lehet sose veszem észre... (ilyen világítós dolgokról nem tudom hogyan lehet jó képeket csinálni, de azért megpróbáltam.)

>> Autóápolás2018-01-19

A kulcsházra rendeltem új logo-t.
Az új kulcsház még nem jött meg, de ezek nagyon gyorsan ideértek :)
Az eredeti már kissé viseltes, látszik már rajta a 12 év használat...

 
>> Szerviz2017-12-30

Ma megejtettem az olajcserét, és ami ezzel jár.
Az olaj MOTUL 8100 X-cess sokan dicsérik, így most én is teszek vele egy próbát, és most kaptam mellé ajándékba 5L téli szélvédő mosó folyadékot is. Ezt még nem töltöttem bele, de amilyen sűrűn kell használni mostanában, gyanús hogy ebben a szezonban még be lesz töltve...
Az olajleeresztő csavarra már éppen ráfért a csere (FEBI lett, mert ilyet kaptam), az imbuszkulcs már el is fordult benne, nem is tudtam kiszedni csak vízpumpa fogóval.
Pollenszűrő JC PREMIUM. A pollenszűrő cserénél megejtettem a fűtőventilátor kiszedését, nem is gondoltam volna, hogy mennyire egyszerű kiszerelni. Nagyjából letakarítottam a lapátokat, illetve kifújattam levegővel, rengeteg por volt benne, illetve az alsó csapágyának adtam egy kis kenést mert nem rég elkezdett alacsony fordulaton nyöszörögni.
Izzó OSRAM Night Breaker. Egyrészt mert sokan dicsérik, másrészt mert elszállt harmadik Silverstar izzóm is. Érdekes, hogy nem az izzószál ég el, hanem az izzószál lábainak a tövénél válik el. A vetítési képeket nappal csináltam, talán így is kivehető, hogy a night breaker szélesebbet terít a felső, az-az a távolabbi tartományban, de majd esti vezetésnél fog elválni, hogy mennyivel jobbak...
Motorolaj szűrő BOSCH.
Gázolajszűrő SOFIMA.
Légszűrő FILTRON.
Végezetül kitakarítottam az autót, és közben rájöttem, hogy elfelejtettem klímafertőtlenítőt venni, így ez még várat magára...

>> Autóápolás2017-12-23

Kicseréltem az ablaktörlő lapátokat.
GoodYear lapátokra esett a választás, elém 55cm az anyós oldal elé 53cm.
Katalógus szerint ez a gyári felállás.
A hátsó ablaktörlő karnál csak a gumit cseréltem. Ide a megmaradt anyós oldaliból szoktam vissza vágni a gumit, mert az mindig sokkal jobb állapotban szokott maradni, és most valamivel szebben töröl, de nem az igazi.
Update: 2018,01,18 vettem még egy készlet lapátot, ezek kettesével voltak csomagolva. Így maradt egy tartalék, a kisebbiket meg vissza vágtam, hogy hátul is úgy töröljön, ahogy kell. Plussz vettem egy új porral oltót is az autóba, teleszkópos jégkaparót, meg egy olajszűrő kulcsot.