Blog >> alfa
Az éves szeriz két héttel megcsúszott, nem a világ. A csúszás oka, hogy ahova eddig hordtam, ott bonyodalmak adódtak, és nem találtam szerelőt akinél ott mertem volna hagyni az autót. Látatlanban nem kisérletezek akkor sem, ha nem nagy ügy egy olajcsere, ahhoz érzékeny motor.
A vége az lett, hogy a szomszédom, Tomi bevitt a családi és baráti BMW műhelyükbe. Este üres a műhely, a saját vasaikat is ott szokták szerelgetni. Chili tiszteletbeli BMW lett, feltettük egy csáposra, a hűtőszekrényből szisszentettünk egy sört, és nekiálltunk.
Fék csere is időszerű volt, elöl-hátul a tárcsa, betét cseréket is megcsináltuk. Így ketten-hárman forgolódva az autó körül vidáman és hamar összeraktuk, miközben a szomszéd csáposon BMW váltóból csöpögött le az olaj.
Chili most egy év alatt picit többet ment, közel 10e km-t. Nagyrészt napi városi menetek, közük rövidek és hosszabbak is. Az olaj ami lejött, fekete volt. Ez a srácok szerint nagyon jó, elvégezte a dolgát. A szűrő viszont azt mutatta, hogy ez kb a határa annak amit elvisel, nem nézett ki jól.
Szerencse, hogy így alakult, és ott voltam, csináltam, így láttam mi a helyzet. Legközelebb 6-7e után csinálunk egy cserét és megnézzük úgy az olajat, szűrőt. Belőjük az optimális intervallumot, hogy hosszú életű legyen a motor.
Az olajcseréhez Seléni a K-PE olajat, gyári szűrőt használtunk. Kicsepegtettük, feltöltöttük. Majd leengedtünk belőle és újra feltöltöttük nívóra.
A fék csere kellemes meglepetés volt. Bár minden el volt kopva már nagyon, összerohadva semmi nem volt. A csúszkákhoz nem kellett hozzányúlni sem, a kézifék bowden, mechanika ép, a dugattyúk, gumitömítések, fékcsövek teljesen épek, szépek. Volt nálunk minden, de csak a tárcsák, betétek kellettek, a többi ment vissza.
Mivel vendég voltam, nem okoskodtam, BMW technológia szerint lett összerakva, rézpaszta helyett szórt olajzással, valamint valami kék hőálló zsírral.
Befékeztük, teljesen jó lett. Nem nyikorog, csikorog, simán fut és jól fékez.
Egy pici hiba szerelés közben becsúszott, ami inkább vicces kategória. A betétről a ragasztó védőt nem vettük le. Hurrá, összerakás után tűnt fel :-)
Még ami hátra van, az egy pollenszűrő csere és egy klímatisztítás, ezt megcsinálom itthon majd.
A nyári üzemszünetben már hagyomány egy nagytakarítás, bőrápolás, waxolás. Idén a Meguiars Gold Class waxot kapta meg. A rosso-n tökéletesen működik, gyönyörű az eredmény, remélem valóban ad némi védelmet is. A lakk kifejezetten érzékeny a madár meglepikre, remélem javít a helyzeten ez a komolyabb szintű wax.
A karbantartási tervben a levegőszűrő cseréje 45e km-nél esedékes. Lábjegyzetben persze ott van, hogyha poros helyen használom, akkor 15e, felelősség elhárítva. Úgy gondoltam, egy légszűrő cserét megérdemel, minden autómban legkésőbb húszezrenként cseréltem, a Giuliánál is így lesz. És végre a 146 TD után újra egy autó amiben normálisan cserélhető, hozzáférhető helyen van, nem kell feszegetni, nem akarnak beszakadni a csavarok, és a lökhárítót sem kell leszedni. Hát ilyen is van :-)
Kiporszívóztam a légszűrőházat, kapott új gyári szűrőt, és egyúttal a motortér is kapott egy kis porszívózást, törölgetést.
A 7 éves firestone abroncsok, amikkel vettem az autót már megértek a cserére. Tavaly már látszott, hogy hiába van még bőven futófelület, sajnos repedezett a gumi. Télre már nem akartam kicserélni, úgyse használtam az autót.
Hankook Ventus Prime 4 lett a választás. Maradtam a 16-os méretnél, mert a magyar utakon így is szétrázódik a futómű.
Hóra már nem készülök idén, úgyhogy eltettük a téli kerekeket. Elég keveset mennek, még tréninges gyilkolászással együtt is sokáig jók lesznek még, inkább vigyázok rájuk. A nyári hadd menjen minél többet, azt szeretném hamarabb cserélni, túl szélsőséges gumi ez a Goodyear, a vizes aszfalt képes lehűteni és elmegy a tapadása.
6 db új NGK platina gyertya
6 db új Hella gyújtótrafó
6 db új Bosch befecskendező
Szívócső és a trafó burkolat ezúttal gyöngyszórva lett. A két üzemanyagcsövet ismét galvanizáltattam. A fojtószelep alá a tömítés nem kapható, így ismét vágtam egyet klingeritből. A szívócsövek és az adapterek alá Victor Reinz-ek kerültek. 3 db befecskendező csatlakozóm sérült a motorkábelen. Sajnos amiket korábban vettem, azok nem teljesen ugyanolyanok, mint amik a kábelen vannak, így a külső henger sorra tettem ezeket. Pár nap múlva kézhez kapom az ugyanolyanokat, ekkor azokat ismét kicserélem.
Megnéztem egy videót, hogy a profik hogy mennek az M-Ringen. Aztán elkezdett érdekelni, hogy vajon milyen köridőt futhattam? És rájöttem, hogy nagyjából van esélyem megtudni, hisz Halesz videózott, a videók fájlnevei pedig time stampek, másodperc pontosan. Nekem ez a pontosság elég is. Két videón vagyok rajta, az autó ugyanabba a pozícióba 12:35:16-os időponttal, majd 12:36:27-tel érkezik. Két kör ideje volt ez, vagyis 36s alatti köröket mentem. Az egyikben volt egy elsokallás, a gyepről mentettem vissza, a másik viszont egész jó volt érzésre is, ez 35 közeli kör lehetett. A gumi kevés volt ezt éreztem, a téli ide nem való. Érdekes azért, hogy egy ilyen gyorsnak tűnő tempó még 3-5 másodpercre van a valódi versenyzőktől. Tíz százalékot javulni kell, nincs mese! :-)
Quash cartárs blogja alapján én is megrendeltem a Stuff4cars oldaláról a Stop/Start deaktivátort. Fura egy humora a 21.sz-nak, hogy elektronikát építenek az autóba a motor leállítgatárása, amit ellen-elektronika segítségével pont olyanra lehet "csinálni", mintha semmilyen elektronika nem lenne benne. Ugye? :-)
A S/S funkció borzasztóan zavar, plusz feledékeny vagyok, nem mindig jut eszembe megnyomni a gombot indításkor. A kis kütyü végülis egy helyettem gombot nyomó elektronika, csak ő nem felejti el. Nem látja semmilyen ecu, nincs can buson, semmibe nem avatkozik bele, csak egy gombnyomást szimulál indításkor. Ez a tökéletes megoldás, köszi lengyel srácok, akik kitaláltátok!
Ha már rendeltem, egy SGW bridge-t is rendeltem, mert szeretnék márkaszerviztől függetlenül hozzáférni az autó komponenseihez. Még nem kell, de majd eljön az ideje..
A Giuliával úgy éreztem, hogy el kell jönnöm a Halesz által meghirdetett közepes sebességű tréningre. A műgyantás tréninget korábban a 159-cel kipróbáltam, nem is kérdés, hogy mennyire hasznos egy ilyen alkalom, amikor profi instruktorokkal, veszély nélkül kipróbálhatók a határhelyzetek.
Ha már adott volt a lehetőség, ki is használtam, és minden szituációban megpróbáltam "elmenni a falig", amire buzdították is a résztvevőket. Nagyon megérte, még egy félig megölt gumi árán is. Nem sajnáltam se gumit, se bóját, akartam tudni, hogy mit tudunk együtt a Giuliával.
A tréning remekül volt felépítve, nagyon sokat adott. Egy kettes memórián eltárolt normális üléspozíciót pl. XD
Elsőre a pályabejáráskor ez a hangvilla gyakorlat rendesen félelmetesnek tűnt, nagyon szűk helyen kellett viszonylag gyorsan sávot váltani. Ahogy szoktuk a dolgot, úgy nehezedtek a feladatok, és lényegében mindenki meg is tudta oldani őket, szóval nagyon jól az átlag sofőr tudásának a határa körül feszegettük a dolgokat. Néha repült a bólya, néha nem, tényleg lehetett ízlelgetni, hogy meddig lehet elmenni. Külön tanulság a kívülről/sofőr szemszögből látvány közti különbség. Bent sokkal drámaibbnak tűnik az egész, mint ahogy az kívülről látszik.
A mi csapatunkban volt 4C, Giulietta QV, 166, GIulia Q4/Super és Stelvio is. Mindegyik volt olyan erős és jó, hogy kb. a gumin és a sofőrön múlt a legtöbb. És szerintem mire oda kerültünk, hogy körözzünk párat a versenypályán, kb. egy szintre is hozták a feladatokkal a csapatot, élmény volt nézni a többieket, látszott, hogy ami a gumiból kifér, azt mindenki próbálta elkérni az autójától. Néha kicsit többet is.
Fel is hangzott többször a rádióban, hogy "tiszteljük meg azt a téli gumit!". Nos ez nekem sem sikerült, lényegében vagy az eleje, vagy a hátulja állandóan úszott az autónak, de hát gyerekek ez a Giulia elképesztően jó... A "virágágyást" érintőlegesen meglátogattuk többen is :-) Valódi kicsúszás asszem nem történt.
A végén a pályán körözést nagyon élveztem. Sajnos egy kört elvett az autóm színe, mert épp feketének látta az instruktor és összekevert a valóban fekete Q4-gyel, úgyhogy egyel hamarabb levezényelt a pályáról. Mindegy, legalább valami maradt az első gumikból. Kegyetlenül dolgozott az eleje az autónak. Külön élmény volt, hogy a harmadik körben már kicsit tanulva a pályát , az elnyújtott kanyarba úgy tudtam 100 fölötti tempóról beérkezni, hogy fékre dobta a farát, és gázra befeküdt a kanyarba, pont rázókőtől rázókőig befért. Annyira jól összejött, hú de élveztem. :-)
Mindezek ellenére ez az autó egyébként nem erre való, ahhoz puha, szóval csúcs köridőt biztos nem menne, és a gumi az kegyetlenül kevés volt. A kontroll és az élmény viszont tökéletes, nekem ez az autó továbbra is a "megérkeztem" élmény. Legközelebb megpróbálok végre nem évszaknak, hanem tréningnek megfelelő gumival érkezni, ez eddig egyik tréningen sem jött össze :-)
A lenti fotók és a videó a hivatalos profi fotók és Halesz videója, én hasonlót sem tudnék :-)