Blog >> javítás

>> Tuning és extraLiquid // Alfa Stelvio 2.0 benzina 280Le // 2024-03-25

Előző hétvégén kaptam egy kavicsot az autópályán, a menetirány szerinti jobb szélén a szélvédőnek, pont ott ahol az "árnyékolás" kezdődik. Amint lehetett leragasztottam celluxxal. Ma házhoz jött a szakember és rendbe rakta. Csak megfelelő irányból és fény mellett látszik, szóval jó lett.

>> SzervizRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2024-01-05

Sikerült úgy megállnom, mikor októberben szereltem fel a dobbetét-védőt és a kocsi kerekeinél matattam, hogy egy csavarnak, mely a hátsó abroncsba fúródott, pont látszott a feje. Ki tudja, mióta lehetett ott... (vagyis aug. közepénél biztos nem régebben, mert akkor rakattam fel azokat a gumikat). Nem eresztett, így mivel már épp leraktam a kocsit a télre és már nem terveztem utat sehova, nem nagyon idegeskedtem rajta.

Beszéltem a gumissal és mondta, hogy majd csörögjek rá és guruljak oda, megnézi mit lehet tenni. Idén kicsit korábban érkezett a hideg, így október végétől már eléggé be volt táblázva a gumicserékkel. Időpontot kb. másfél hétre tudott adni, viszont én csak jó időben, szárazon gurultam volna oda. Esőben, de főleg hóban, latyakban nem. Az időjárást pedig másfél hétre előre nem lehet kiszámítani. Erre rájött, hogy a november és a december is elég csapadékos lett, így végül újév első hetében jutottunk oda, hogy meglátogassam.

Sikerült is kapásból úgy leparkolni, hogy a csavar pont látszódott. A gumis egy fogóval megmozgatta kicsit, egyből elkezdett sziszegni. Oké, akkor ez átment rajta...

Lekapta az abroncsot a felniről és kiszedte a csavart. Kiderült, hogy egy viszonylag kisebb facsavar és egyenesen ment keresztül a futófelületen, tehát szerencsém van, könnyen javítható.

Persze kicsit aggasztott, hogy mennyire biztonságos így a gumi, hisz azért be szoktak figyelni 250 km/h feletti sebességek is. Megnyugtatott, hogy ezzel nem lesz gond, mivel egyenesen ment rajta keresztül, nem nagyon roncsolta a teherviselő szöveteket. Ennél jóval nagyobb lyukat is javított már egy X6M abroncsán, ami mégiscsak bő 20%-kal nagyobb teljesítményű és jó 50%-kal nagyobb tömegű autó, mint a Giulia Q. És az elfutott vele addig, amíg le nem kopott róla a gumi.

Hát jó. Az enyémbe végül a legkisebb, 3 mm-es gomba is majdnem nagy lett. Így aztán, hogy végignéztem a javítás menetét is, megnyugodtam, hogy nem lesz itt gond, ennek bírnia kell.

Egy új abroncs 150 ezerbe került volna, így megúsztam 7 ezerből :D

>> Autóápoláspakai93 // Alfa Giulietta 1.4 TB Distinctive // 2023-07-13

Ma sikerült sort keríteni az autón található pár kisebb esztétikai hiba javítására, mellyel valamelyest a jövő havi tervezett teli polírozást is előkészítettük.

A javított hibák:
- Motorháztetőn egy kisebb kőfelverődésből keletkezett horpadás
- Jobb hátsó ajtón pont az élben egy viszonylag nagy horpadás (Első közös hetünkön a parkolóban rányitották az ajtót)
- Jobb első sárvédő volt egy vélhető ajtó túlnyitásból adódó egyenetlenség

A munkát Fabrizio-ra bíztuk aki egy helyi olasz horpadásjavító mester.
Nagyon profi munkát végzett villámgyorsan, mindösszesen 30 perc alatt elkészült mindhárom elemmel.

Amikor több mint 11 éve megvetem az autót, nem gondoltam volna, hogy még ennyi idősen is meg lesz a 159. Brutális régen volt. A helyzet viszont úgy hozta, hogy mivel nem lett új középkategóriás SW, így nekem ez A tökéletes autó.
Az elmúlt 11,5 évben sok dolog megváltozott az életemben, lett egy gyönyörű családom, két fiú törpe „csöppent” az életünkbe. Egyrészt mivel alapvetően a 159 hozta az elvárást, másrészt látva az új modellek eszeveszett árait, ezért amikor jöttek a hibák - a kocsi 8-10 éves korában -, úgy döntöttem beépítek a kocsiba még 10-15 év üzembiztosságot. Tettem ezt úgy, hogy az alkatrészek 90%-át preventív jelleggel cseréltem. Azért, hogy nyugodtak legyenek az utazásaink. Illetve hobbiként vittem tovább ezt az irracionális restaurálós/bevonatolós irányt is.
Több mint tíz év telt el az utolsó blogom megírása óta. Az igazság az, hogy amilyen nagy lendülettel kezdtem meg a blogírást, egy váratlan adatvesztés során olyan hamar hagytam abba, ment el a kedvem tőle. Sajnálom. Pedig lett volna miről írnom. Volt sok nyugodt év, de szépen lassan az idő múlásával, a kocsi mindenét felújítottam, vissza állítottam annak az újszerű gyári állapotát. És ezek most tényleg nem üres szavak. Ezeket a történéseket igyekszem most rekonstruálni.
Ezen a ponton szeretném leszögezni. Megrögzött gyári állapot párti vagyok. Szinte kivétel nélkül mindent gyári állapotúra, vagy jobbra restauráltam. Csak gyári alkatrészt használtam. Kivéve akkor, ha tudtam, hogy mi a gyári és annak ára többszöröse lett volna az Aftert Market alkatrésznek.
Miért? Miért most írok? Ez a legtalányosabb kérdés… Hát azért, mert teljesen váratlanul felbukkant a piacon a számomra legnagyobb betűs (azaz számos) 159.
Ő, a Competizione: https://alfaamore.hu/tagok/droberto/autok/19666

Nem jött jókor, még nem végeztem a Neroval. Nem értem még vele körbe. Még egy év pont kellett volna. Már nincs sok minden vissza rajta.
Sajnos a Competizine olyan terheket ró rám ami miatt se időm, se energiám nincs befejezni a feketét. Két Granturismonak pedig nincs helye a családban. Sajnos. Így szegény Nero-nak mennie kell a háztól. ☹ Igen a Nero megy a háztól, bármennyire is irracionális. Hiszen mindenki tudja a környezetemben, hogy a fekete szerkezetileg és esztétikailag magasan a Rosso felett áll. (A szerelem már csak ilyen…)
Jelen blogot nem titkoltan azért készítem, hogy egyfajta ajánlóleve legyen a kocsinak, megkönnyítve annak eladását.
Készítettem egy fotóalbumot, melyben látszódnak a javítások, karbantartások:

https://photos.app.goo.gl/mJDQ2gkjXdDbETHC9

A munkákat pedig itt igyekeztem felsorolni:

2012. - Kormánymű fogasléc zsírzás gyári zsírral, gyári bilinccsel visszarakás – 6k
2012. - Féltengely csukló zsírzás gyári zsírral, gyári bilinccsel visszarakás – 10k
2012. - Kézifék porvédő csere (Wartburg) – 3k
2012.12.21. - Akkumulátor – Exide EK700 AGM 70 Ah, 760 A – 37k
2013.01. – Alváz és üregvédelem (kerékjáratok) – Fertan, rozsdamaró, passziváló, Mike Sanders üregvédő zsír, Permafilm átlátszó alvázvédő – 160k
2013.01.22. - Ablaktörlő lapátok – Bosch Aerotwin – 15k
2014.03.01. – Olaj és szűrőcsere – Mahle - 30k
2013.04. – Első lökhárító fényezés kapcsfelverődés miatt – 30k
2013.04. – Műanyag hegesztés – 25k
2013.04. – ti tükörborítás – 13k
2013.04. – Első fényszóró és ködlámpa polírozás – 10k
2014.08.24. – Hátsó stabilizátor pálca csere – Lemförder / Gyári – 17k
2014.08.31. – Vonóhorog, szemcseszórás, horganyzás, bevonatolás (2k epoxi + 2k akril) – 65k
2014.08.31. – Vonóhorog típus specifikus elektronika (Jäger) – 65k
2014.10. – Dupla kipufogó – 65k
2014.12. - Féktárcsa, fékbetét csere – 75k
2014.09. – Fék + kerékjárat alakatrészek szemcseszórása, bevonatolása (2k epoxi + 2k akril) – 65k
2014.10. – Dupla kipufogó átalakítás bevonatolás– 30k
2014.10. – Kötőelem galvanizálás – 15k
2014.12.14. – Alváz mosás – 15k
2014.12. – Alváz és üregvédelem (Alváz, üregek, küszöbök, nyúlványok, tank alatt, hátfal, géptető…stb) – Fertan, rozsdamaró, passziváló, Mike Sanders üregvédő zsír, Permafilm átlátszó alvázvédő – 15k
2015.01.07. – Kavicsfóliázás – 15k
2015.02.17. – Típusazonos és „B” típusú rendszám – 55k
2015.02.28. – Kavics baleset
2015.05.06. – Emelő bak pótlás – 2k
2015.06.30. – Újbóli Kipufogó festés – 22k
2016.03.28. – Vízpumpa hiba – Metelli – 15k
2016.03.28. – Olajcsere csere – Mann Filter – 30k
2016.05.17. – Generátor felújítás – INA szabadonfutó csere, tisztítás, Magnetti Marelli szénkefe és FAG csapágy csere – 25k
2016.05.18. – Vezérlés csere újból – Dayco feszítő + vezető görgő + szíj – 38k
2016.05.23. – Önindító felújítás – tisztítás, Magnetti marelli szénkefe csere, zsírzás - 12k
2016.06.04. – Műanyag hegesztés - 6k
2017.02.03. – Csomagtér ajtó teleszkóp csere – Stabilus Lift-O-Mat – 8k
2017.02.03. Izzó csere - OSRAM Cool Blue Intense - 4K
2017.04.14. – Izzító gyertya csere – Beru – 22k
2017.08.20. – Szívórendszer rekonstrukció – Gyári alkatrészek: szívósor, turbó olajzó cső tömítésekkel + hővédő burkolattal, első ajtóhatárolók, tömítések, kötőeleemek. – 250k
2017.08.20. – Szívórendszer rekonstrukció – Garett új turbó – 160k
2017.08.20. – Szívórendszer rekonstrukció –4 db új Bosch befecskendező – 299k
2017.08.20. – Szívórendszer rekonstrukció –Pierburg EGR, Wahler termosztát,. Hella fék + kuplung pedál kapcsoló csere. Olaj + szűrő csere …stb – 150k
2017.08.20. – Szívórendszer rekonstrukció – Olajteknő, EGR hűtő, Intercooler takarítás. Olajteknő szemcseszórás. Hengerfej felújítás: Új FAI kipufogó szelepek, új sz.sz. szimmering. Leömlő kompenzátor csere. HF köszörülés, sz. tányér becsiszolás. Bontott alkatrészek beszerzése. Alkatrészek, kötőelemek galvanizálása. Motorblokk, turbó, DPF, katalizátor, motortartó bakok bevonatolása. Klíma hűtő felújítása, bevonatolása. Szívósori lapátkák csavarozása, hegesztése. DPF vészcsonk kialakítás. – 150k
2018.07.27. – Szövet szőnyeg szett + patentok – 17k
2019.04.01. – Hátsó rugó csere – Bilstein – 30k
2019.04.01. – Ablaktörlő lapát csere – Bosch Aerotwin – 9k
2019.05.04. – DPF csere + vészcsonk beépítés – 30k
2019.08.19. – Borzbaleset
2019.10.25. – Akkumulátor csere – ZAP EFB – 40k
2019.12.05. – 8C patkós felni beszerzés – 100k
2020.05.02. – 1 db ti felni fényezés javítás – 20k
2020.05.27. – 4 db nyári gumi – Michelin PS4 – 250k
2020.06.05 – Olaj + szűrő csere – Mann – 35k
2020.06.18. – AR rendszám tábla tartó beépítés – 4k
2020.10.05. – Kuplung és kettős tömegű szett + főtengely szimmering – 180k
2020.10.07. – Borzbaleset rekonstrukció: Lökhárító, alsó motorvédő burkolat + gyári új dobbetét egyéb bontott és gyári alkatrészek (Scudetto, jel), AM alkatrészek (ködlámpa) – 210k
2020.12.09. – Első futómű rekonstrukció – Gyári alkatrészek: Alsó felső lengőkarok, stabilizátor pálcák. AM alkatrészek: TRW kormány összekötő, SNR első csapágyak, Bosch ABS jeladó. – 220k
2021.06.09. – Klíma hűtő csere, ventilátor 2. fokozat kapcsoló csere – Nissens – 65 k
2021.06.11. – Váltó + differerenciól mű felújítás (ha már leszedtem) – Tisztítás. Tengely vég csapágyak cseréje, összes szimmering cseréje, olajcsere – 40k
2021.06.11. – Féltengely függesztő csapágy csere – 15k
2021.06.11. – Segédalváz és első futóműalkatrészek szemcseszórása, bevonatolása (2k epoxi + 2k akril) + üregvédelme – 60k
2021.06.05 – Olaj + szűrő csere – Gyári – 35k
2021.06.12 – Futómű beállítás – 18k
2021.06.12 – Kabát tartó – 5k
2022.01.24. – 4 db gyári 30k-et futott motortartó bak – 60k
2022.04.14. – Gyári küszöbspojler beépítés – 90k
2022.04.14. – Köszöb és kerékjárat korrózió mentesítés, alváz és üreg védelem rekonstrukció – 40k
2022.06.16 – Fényezés (Első lökhárító, motorháztető, jobb első sárvédő, küszöb spojler) – 180k
2022.07.15. – 3 db horpadás kiszedetés – 70k
2022.10. – Kavicsfóliák – 17k
2022.12.06. – Csomagtartó ajtó teleszkóp csere – Stabilus Lift-O-Mat – 13k
2022.12.03. – Téli kerék fényezés – 70k
2022.12.15. – Téli gumi – 250k
2022.01.09. – Első lámpa takarítás, polírozás – 15k
2023.03.10. – Antenna csere – 15k

Összesen: 4.232k Ft

Plusz ugye amíg vezettem az Amorés dolgokat, írtam a blogokat, addig egy 1.086k Ft-os költéségig jutottam.

Mindösszesen: 1.086k + 4.232k = 5.318k Ft

https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/alfa_romeo/159/alfa_romeo_159_sw_1.9_jtd_16v_distinctive-19210994#sid=3261263a-562a-49e9-8265-cbbaee018430

>> SzervizLaczkog // Alfa 159 1.9 16v Sportwagon // 2022-08-16

Ismét leereszkedett egy hátsó ablakom, ezúttal a jobb oldali. Hál isten, vagy sajnos már van rutinom a dologban, az egyik cartársunk leírása alapján flottul megy a csere. Annyi eltéréssel, hogy én bátran feltekertetem az ablakot a végén, és a helyére ugrik minden. eddig 2-ből kettő volt a sikerarány. 1 óra alatt megvan a szerkezetcsere

Hétfőn vittem el az autót a fényezőhöz, az iskola járatot addig Zen teljesítette nyárigumikon. Szerencsénk volt az időjárással, és úgy az egész üggyel. Nem hiányzott persze, de egyszerűen, gyorsan túlestünk rajta. Chili újra tökéletes formában, karcmentesen, teljesen új gyári küszöbbel ma haza is jött. A műhelynek ahol javították nem véletlenül ennyire jó a híre. Tökéletes munkát végeztek, tényleg olyan lett az autó, mint volt. Választhattam volna a küszöb kijavítását is, ugyanis avultatták az alkatrészt. Inkább kifizettem a biztosítás által nem fedezett összeget. Nekem így kerek a dolog.

>> EseményHalesz // Alfa Giulia Super 200 Le // 2020-10-01

Az igazi szerencsétlen Halesz sztorija kövekezik. Csak 3 óra telt el, miután elhoztam a Giuliát a fullos polírozásról + kerámiabevonatról, amikor sikerült az autóm jobb oldalát lezúznom egy parkoló autóval. Kicsit rossz ívben álltam félre egy szemből érkező autó elől egy szűk utcában, és végighúztam a hátsó ajtót és a sárvédőt egy ott parkoló autó sarkán... Természetesen hagytam betétlapot. A Ford Focuson annyi sérülés volt, hogy jobbnak láttam ráírni a baleseti bejelentő lapra, hogy az nem mind én voltam... :)

Ami kiderült, hogy ilyen fokú sérülések ellen nem véd a kerámiabevonat :)

Az autómat Casco-ra javíttattam az Olasz Autók Házában. Horváth Laci pedig azért van rajta az egyik fotón, mert írtam, neki, hogy "Küldj valami fotót!". Ezt küldte :)

>> SzervizShadin // Alfa 145 1.6 TS Special Edition // 2019-03-17

Berohadt a tengely, szét kellett szedni. Csináltam ilyet 10 éve, olyan ez mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Tengelyt meg kellett tisztítani a rozsdától, kapott friss zsírt és most jó.

>> SzervizShadin // Alfa 145 1.6 TS Special Edition // 2019-03-17

Korábbi posztban írt javítókészlet beépítésre került, masszív darab.
Csak ne lett volna berohadva a bal lámpa horizontális állítócsavarja ill.
ennek következményeként letörve a tengelyről a fogastárcsa :-(
Megpróbáltam megragasztani, majd kiderül...
Rögzítőcsavarokból három hiányzik. Legközelebb pótlásra kerül.

Album

>> SzervizBorosh // Alfa 147 Eco Distinctive // 2019-02-12

Sokan kérdeznek arról, hogy mi lett cserélve, mit, hol és mennyiért sikerült megcsináltatni, stb., így úgy döntöttem, hogy elkezdek blogot vezetni. 1.5 éve van nálam az autó, szóval most egy nagy bejegyzésben le fogok írni mindent. Igyekszem valamilyen szinten kategóriákba sorolni. Sajnos nem minden költségre emlékszem pontosan, de a végösszeg megvan.

A vásárlás 2017.10. környéke
Az eladót nem szeretném megnevezni. Telefonon egyeztettünk. Mondtam neki, hogy egy irányba 4-5 órát fogok utazni, szóval ha bármi gond van vele mondja, meg mert nem fogom elvinni. A válasz az volt, hogy hibátlan, törésmentes. Minden rendben vele.
Elmentem érte. Ahogy közöledtem az autóhoz, kezdett elönteni a düh. A kézifék bowden a földig lógott és meg volt repedve az első lökhárító. Távolról nézve már láttam ezeket...féltem attól, amit közel fogok látni, de úgy gondoltam, hogy ha már ennyi utaztam, akkor megnézem. 128 000-et mutatott a villogó km óra. Megjegyzés: laptoppal 10 000-rel kevesebbet olvastam. Mint utólag kiderült ki lett cserélve a teljes óracsoport. (a bekötésnél voltak nyomai).

Talált érdekességek:
- meg volt repedve a hőpajzs
- nem működtek a kulcsok
- repedt lökhárító
- lógó bowden
- rozsdás hátsó kipufogó dob
- folt egy kis folt hátul a tetőkárpiton
- nem teljesen működött a digiklíma bal kijelzője
- nem "kattogott" a középső tekerő a klíma modulon
- villogott a km óra
Egy forintot sem engedett el, de belementem...hazafelé kiderült, hogy a jobb fűtáslapát nem működik, így csak hideg levegőt fújt a jobb oldalon. Bal oldalt, sem vitte túlzásba. Nagyon jó utunk volt..A hátsó ablakfűtés sem működött. Olajat elméletileg előtte cserélt a tulaj.

Első szerelős kör 60 000ft
Természetesen olajcsere, főleg azok után, hogy "semmi baja", nagy szervíz. Ekkor Selenia 10w40-et kapott.

Második szerelős kör 60 000ft
Padlózva megtorpant az autó, felvillant a tengeralattjáró és onnantól alig ment. Lassú gáznál nem volt gond. Kiderült, hogy trafó csere lesz...
Az előző szerelő elrontotta a fejpakolást, kicsit eresztett....még jó, hogy tönkrementek a trafók, így volt okom szerelőhöz vinni.
Javítások:
- 3 trafó (1 már cserélve lett korábban)
- 4 gyertya

Harmadik szerelős kör 160 000ft
Na ez egy komolyabb volt. Futómű problémák főként. Apropó a kulcsok. Ugye az eladó csak annyit mondott, hogy elem kell bele. Került mind a kettőbe, de semmit. Szóval ha már szerelőhöz mentem (megint), akkor gondoltam ezt is megcsináltatom, valamint a hátsó ablakfűtést. Az ablakfűtés problémára nem jöttek rá, szóval direkt rá lett kötve egy extra kapcsoló a relére.
Javítások:
- két oldalt alsó-felső villák
- négy fékpofa
- négy féktárcsa
- jobb hátsó lengőkar
- ablakfűtés gomb
- központizár modul (mivel a gyári kuka)

Negyedik szerelős kör 30 000ft
Már egy ideje nem volt semmi baja az autónak. Unalmamban arra jutottam, hogy kellene egy multi kormány. 9000-ért hozzá is jutottam egyhez. Elkezdtem felrakni. Kiderült, hogy hiányzik pár kábel. Sajnos csak teljes köteget kaptam...Annak méregetését a szerelőre bíztam. A kormány gyönyörű állapotban volt.
További unalmam közben arra jöttem rá, hogy jobban nézne ki az ajtókárpit feketében, így vettem festéket is.

Itt váltottam Xado-ra. 5w50. Csendesebb lett tőle a motor és kevesebbet evett olajból.

Ötödik szerelős kör 35000ft
Egy gyökér felnyomta az egyik padkakövet. Odaparkoltam, orral előre. Felakadt természetesen. Szerencsére csak a lökhárító repedt. Megtanultam azt amit mások alapból tudnak. EGY ALFÁS MINDIG TOLATVA PARKOL.
Javítások:
- első lökős heggesztés
- első lökős fényezése
- teljes polír

Hatodik szerelős kör 250 000ft
Ez a közelmúltban történt. Egészen pontosan szeptember 11-én. Kiugrott elém egy őz. Szerencsére a motor és a fűtómű sértetlen maradt, a kár viszont így is jelentős volt. Mivel az autó heti szinten 2-300km-t megy le, így elég sürgős volt a dolog. Találtam egy karosszériást Szeged mellett Kiskundorozsmán. Lucar kft. Csak ajnlani tudom őket. Nagyon jól és időre dolgoznak. Soron kívül vállaltak. Azt mondták, hogy fényezőt intézhetnek ők is, de én is. Ahogy tetszik. Mivel ők csak 1 hónappal későbbre tudtak volna, így kerestem én. Husztacolor Szegeden. Szerdán átvittem Lucarékhoz, szombaton visszakaptam, hétfőn ment a fényezőhöz, csütörtökön vissza Lucarékhoz, ahonnan már pénteken meg is kaptam. Nem volt ocsó játék, de nagyon megelégedtem a munkájukkal.

Javítások:
- másik lökős
- új jobb első lámpa (ez tényleg új...)
- emblématartó
- jobb dob
- a klímának van valamilyen tartálya az első lökhárító jobb részén. Annak a tartója is cserélve lett
- fényezés: lökős, motorháztető, sárvédők, polír


Hetedik szerelős kör 250 000ft 2018.12.10
146 000km-s óraállásnál elfolyt a hűtővíz. Hengerfejes lett. Teljes motorfelújítás, nagy szervíz, stb.. A motor tökéletes, nem eszi az olajat. Egyáltalán nem. Továbbra is Xado-t használok. 3000km-t mentem vele, majd a bekopós időszka végén, újra olajcsere volt. Jelenleg 149 000 van az autóban és minden szuper vele. Imádom.

Javítások:
- gyűrűk
- fejpakolás
- főtengely csapágyak
- fejcsavarok
- vízpumpa
- vezérműszíj
- váltó olaj
- kézifék bowden
- hengerfej felújítás (minden cserélve)

Összegzés
Voltak nem említett olajcserék, de olyankor csak az történt.

600-ért vettem az autót. Átírással és biztosítással együtt 750. Azóta ráköltöttem még 845-öt. Tisztában vagyok vele, hogy gyakorlatilag 1.5 millióért vettem autót és vehettem volna mást is a 147-es helyett ennyi pénzért viszont imádom. Tudom, hogy innentől már nem sok dolog mehet tönkre és tökéletes állapotban van. Ha figyelek rá, akkor nagyon sokáig tudom majd használni :) Váltás csak akkor jöhet szóba, ha rászánom magam egy nagyobb kategóriás Alfára.