Elég slendrián volt már a klíma. Most megint 8 fokos levegőt fúj ki. Újratöltés, nyomáspróba, minden frankó.
És egy kis mellékes: Konrád Péternél csináltattam Budafokon, 200 százalékig meg voltam elégedve vele, no1 szakember. Én önnek csak ajánlani tudom :)
A milánói túrára készülve elvittem Csörihez az autót az esedékes olajcserére (Selénia 20K for AR), illetve futómű átnézésre. Gumiharangok, csapágyak, hátsó futómű fele cserélve, plusz egy pár csomagtér ajtóba való teleszkóp behelyezve, futóműállítás megvolt.
Elkoptak a régiek, kellett az új.
Pirelli P Zero Nerók kerültek újra Alfonzra, 205/40 ZR 17-es méretben.
A felniket a felniklinikán kigörgőzték.
A kedves 145/6 tulajoknak a címben szereplő szó egyet jelent a konstans epeömléssel. Merthogy Giovanni egy ótvaros műanyag konzollal oldotta meg a fényszóró magasságállítását, ami nagyon könnyen eltörik. 10-ből 10 autón ziher, hogy cserélni kéne. De ugyanarra a szarra nem érdemes, jobbat meg nem kapni hozzá a piacon. Illetve mégis!
TZoli155 találta ki, hogy egy bizonyos anyagból (ami jóval strapabíróbb, mint a műanyag) tökéletes másolat készíthető a gyári tartozékról. Csak vinni kell a lámpatestet, cserébe kapsz egy másikat, amiben már az új, strapabíró konzol van, ami nem esik szét attól, ha kicsit magasabbra akarod állítani, mint kéne. És mindez 5 ezer forintért, azt hiszem abszolút jutányos ár!
A cserének immáron másfél hónapja, kicsit állítgatni kellett a lámpán, meg vártam, hogyan bírja a strapát, jelentem tökéletesen működik és mindenkinek csak ajánlani tudom.
Eltelt újabb csodálatos 2 év, így ismét az NKH színe elé járultam, hogy megadják Alfonznak az újabb 2 évnyi szabad rohangálás lehetőségét. Természetesen megkapta, most 2012. január 6-ig újra szabad a pálya. Ződkártya bevonva, viszont így is kevesebbet fizettem a mutatványért, mint két éve.
Köszönöm a segítséget Attilának!
Miután jól elterveztük, hogy meglátogatjuk a svájciak egyik találkozóját vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Szerettem volna Alfonzzal menni, de kicsit féltem is. Bár amióta nálam van a motorral nem voltak gondok, leszámítva a görgőket, mégis volt bennem egy kicsi félsz, hogy valami baja lesz az úton. 13 éves, emiatt talán jogos volt a para.
Aztán szerdán, két nappal indulás előtt már nem bírtam magammal, annyira vártam az indulást. Kapott előtte friss olajat, átnézték a futóművet, motort, szóval felbátorodtam. Pénteken reggel már indulásnál kicsit finomabban járt a motor, mint szokott. Felkaptam Zsoltit és húzás a MOL kútra találkozni a többiekkel, 9-kor pedig indulás.
Az első megálló Hegyeshalomnál volt, pénzváltás, ürítés és mehetünk tovább. Egészen Kufsteinig nem történt semmi említésre méltó, Alfonz csak ment ment, falta a kilométereket, közben 8.2 litert fogyasztott. Már itt éreztem, hogy nem lesz semmi gond.
Az addig unalmas út Kufsteintől aztán nagyon izgalmassá vált. Nem Alfonz miatt, hanem az Alpok miatt. Ahogy áthaladtunk a többezer méter magas hegyek között, az fantasztikus élmény volt. Alagútba be, alagútból ki, aztán egyszercsak ott álltunk egy kis faluban, ahol az úton kívül minden havas volt. Hülyék lettünk volna nem megállni. Szóval leraktuk az autókat és pólóban/pulcsiban elkezdtünk hógolyózni :)
Az I-re a pontot azt ezt követő mintegy 30-40 km tette fel. Szűk hegyi szerpentineket autóztunk, szerencsére nagyon jó tempóban, ilyen vezetési élmény egy olyan sínautóval, mint a QV...erre vágytam nagyon nagyon régóta. Zsoltit meg lehet kérdezni, úgy vigyorogtam végig, mint aki eltekert pár spanglit.
Átértünk Lichtensteinbe, ahol is azon agyaltam, hogy hol vannak azok a bizonyos cégek, amikre bejegyzeve rohangálnak itthon és Európa más országaiban a jobbnál jobb autók. Végülis arra jutottunk, hogy valszeg nincs is annyi cím, mint amennyi cég :)
Este 9-re megérkeztünk Zürichbe, szállást elfoglaltuk, estére már csak annyi program jutott, hogy fejenként 5000-ért együnk egy szenyát az egyetlen nyitva lévő kajáldában, egy Subwayben.
Másnap Zürich orrban szájba, szép város, ritka, csaszi autókkal és bűnronda csajokkal.
Másnap pedig Alfa tali, amiről a summázat már olvasható, majd Schaffhausen a vízeséssel.
Hazafelé pedig már semmi komoly, autópálya végig, ingermentesen, 4 red bullal abszolválva.
2100 kilométert mentünk a 4 nap alatt, 20 órát vezettem és Alfonz mindezt szó nélkül, sőt élvezettel teljesítette. Büszke vagyok a kicsikocsira, hogy 13 évesen ezt végig tudta csinálni. És a találkozón is nagyon sokan megnézték, tehát nem vallottunk szégyent. Ez volt az első ilyen hosszú túrám, szóval élettapasztalat volt ez a pár nap.
Remélem utoljára kell a segédszíj egyik görgőjét kicserélni. Sajna az elválasztó műanyag hiányzott a motortér és a kerékjárati ív közül, így folyton oda nyomta a koszt a kerék. Marklarnak hála sikerült a hiányt pótolni, Csöri berakta az új görgőt és a műanyagot is, probléma tehát megoldva.
Bent semmit nem lehetett hallani. Amikor Csöri cserélte a hátsó betéeket, akkor lett figyelmes arra, hogy szépen reszel a csapágy. Szóval kuka, új be és lőn boldogság.
A mai napon (04.22) ismét megszólalt az egyik csapágy. Nem lepődtem meg, egyenesen vártam, mert hiányzik egy burkoló a jobb első kerék és a motor közül, minden takony a görgőhöz megy. Szerencsére Marklar talált nekem egy bontott lemezt, hamarosan pedig elmegyek ismét Csörihez, hogy újabb cserére kerüljön sor. Egyben átnézetem az autót egy kicsit tüzetesebben, ugyanis egy nagyobb túra elé nézünk.
Most, hogy visszaértem Genfből, a világ egyik legreprezentatívabbnak tartott autókiállításáról, némi háttérinfót osztanék meg a kedves olvasóval.
Bár maga Genf nem túl nagy (180 ezren lakják), mégis van rengeteg villamos és buszvonala, követlen vasúti összeköttetése a nemzetközi repülőtérrel, ahova a világ minden tájáról érkeznek kisebb-nagyobb repülők és van egy Palexpo nevű csarnok, amelyben nagyjából kétszer férne el a budapesti Hungexpo területe. Itt rendezik meg a genfi autókiállítást, idén éppen hetvenkilencedszer.
Ugyan a nagyközönség számára a megnyitó majd csak 5-én lesz, a sajtó számára március 3-án és 4-én nyílt napot tartottak (mint eddig mindig), ahova egy elég szigorú akkreditációs szabályrendszeren átvergődve lehet bejutni. Idén mintegy 1200 újságíró regisztrált az eseményre a világ minden pontjáról.
Reggel 8 órakor, amikor megérkeztem a nyitásra azon gondolkodtam, hogy a nagy gazdasági válság miatt vajon visszafogják-e magukat a gyártók. Konstatáltam, hogy erről szó sincs, még a GM márkái is teljes pompával jelentek meg, recesszió ide, vagy oda. Presztízskérdés egy ilyen jelentős kiállításon a részvétel és ha már úgyis beépítették a marketing költségekbe, akkor eljönnek, a kiadásokat meg majd jól elszámolják.
Sajnos nem volt nálam nagylátószögő objektív, így nem tudtam olyan fotót csinálni, amivel meg tudtam volna mutatni, mekkora területen is fekszik a kiállítás. Amit a lenti fotón láttok, az a 4-es pavilon fele, ezen kívül további 5 csarnokban zajlott a mustra.
Ami nekem, mint újságírónak hatalmas élmény volt, az a sajtóközpont (kettes kép). Egy óriási teremben felállítottak 300 számítógépet és további 1000-nek helyet hotspottal és minden high-tech cuccal együtt, hogy az ide érkező újságírók el tudják küldeni a szerkesztőségekbe az anyagokat. Olyan volt, mint egy igazi hírgyár és tényleg az volt. 1200 újságíró, fotós, operatőr, riporter dolgozott itt, köztük én, mint az Alfa Amore és Magyar Távirati Iroda kiküldött tudósítója. Öröm és élvezet volt részese lenni a "gyárnak".
A kiállítás persze nem kiállítás bomba hostesscsajok nélkül. Ők pedig, szerencsénkre úgy lettek "idomítva", hogy objektívre rendkívül érzékenyek legyenek. Amint meglátták, hogy célkeresztbe veszik őket, egyből pózoltak. És ez így van rendjén. Nekik ez a dolguk, mi meg élvezzük egy kicsit, hogy csábosan tekintenek ránk.
A lányokról egyébként egy hamarosan megjelenő külön cikkben számolunk be.
Elfáradtak már a hátsó fékek tárcsástól betétestől, szóval csere. Lockheed tárcsák és betétek kerültek bele, hátulra tökéletes lesz.
A haszosat összekötöttük egy másik hasznos dologgal és lecseréltettem az olajat.
Km állás: 172.000
Következő projekt: jobb hátsó kerékcsapágy csere.