G-Burt - főkép
>> EgyébAlfa 155 2,0 ts 8v "GRÉTA" // 2011-08-13

Mai nap sikerült szerezni egy másik motort jóárasítva:) 64esből lett kibontva, hallottam is ketyegni. Még úgy is megérte, h 501km-et autóztam érte. Grétának meg se kottyant még a mostani motorral se, tette a dolgát, húzta a futót, elvitt és hazahozott gond nélkül:) Terv a következő: itthon van a motor, szétszedem, felújítom, kicsit alakítok rajta és megy be a hölgybe, a mostani motor marad tartaléknak. A folyamat természetesen dokumentálva lesz:D

>> SzervizAlfa 155 2,0 ts 8v "GRÉTA" // 2011-07-22

Azt gyártja amit kér az olasz. Csak silány minőségben:) Történt ugyanis, h felmentem Budára dolgozni. Leállítottam az autót, és később, amikor arrébb akartam állni, már nem indult be. Húzni kellett a rohadékot, egy élmény volt a délutáni csúcson keresztül kötélen hazajönni. A helyszínen nem néztem meg, mert egész nap szakadt az eső. Itthon sikerült kiméregetni a dolgokat, ha direktre volt kötve, akkor pöcröff. 10 perc múlva már örömmel száguldoztunk, relé meg volt itthon:D

>> EgyébAlfa 155 2,0 ts 8v "GRÉTA" // 2011-06-20

No, ezt a blogot is elkezdem vezetni, van mit írni ide is:D Az egész úgy indult, h összetört a 45. Meghirdettem, 3 nap múlva elvitték. Ez volt június 13-án. A délután hátralevő része úgy telt, mintha levágták volna a lábam. Szóval elvitték a másikat, leültem a gép elé. Elképzelés nélkül kezdtem böngészni a használtautót. Kattintgattam, nézelődtem, végül az 55nél kötöttem ki. Egyszer csak megláttam ezt az autót, 250ért hirdették. Az árához képest, a képeken túl jól mutatott (a képek tükrözték a valós állapotot), de volt bennem egy kis félelem. Telefon, másnap megyünk Kalocsára autót nézni. Eljött a kedd délután, lementünk. Az eladó srác korrektnek tűnt a telefonban, a valóságban is viszonylag az volt. Azért csak viszonylag, mert a telefonban nem mondta el, h a motorhoz hozzá kell nyúlni, de a találkozáskor szinte ezzel indított. Hf tömítés csere lesz, ezért ennyi az ára. Nosza, próbakör, ami nagyon is meggyőzőre sikeredett. Az autó belseje nem zörög. A futómű rendben. A kuplung tavaly volt cserélve, az is ok. Még a motorban is van elég erő. Gyors gondolkodás, alku, 250 helyett 210ért az enyém. Ez volt du 4kor. A törzskönyvre várni kellet 2 órát, ezalatt az idő alatt szert tettem még 4 acélfelnire, Olaszcsődör barátom pedig nagyféket szervált:) Mindezt jóárasítva:D A hazaút gondtalanul lezajlott.
Első tapasztalatok: sokkal kulturáltabb, mint a 45, főleg mint a boxer. (Azzal se volt baj, de azt el kell ismerni, h egy elég nyers technika. Már a 33ban is az volt.) Csöndes, egy szempillantás alatt már gyorshajtok:D Kényelmes, tágas, kellemes. Nyugodt, komoly autó. Ami még szokatlan, h van segge:D (eddig csak 3 ajtós autóim voltak) és az, h hosszabb az eleje. Röviden ennyi, majd a vétel utáni zsongásról jön a következő tudósítás nemsokára. Először átírás, utána belenyúlunk a dolgok sűrűjébe:D Gréta névre hallgat:D

>> EgyébAlfa 145 1.6 boxer "PIRI" // 2011-06-06

Alfacity lezajlott, jól éreztük magunkat, csak kár, h az idő elrontotta kicsit a dolgot:)

Az autó pénteken megtört, a faszom kivan az egésszel, most szarérhugyér eladó. Nem akarom javítani, elegem lett. Nem a típusból lett elegem, nem az alfákból, hanem ebből az egy autóból. Elment tőle a kedvem, kifújt a lelkesedés.... Aki már átélte ezt, az érti, aki nem az meg lehülyéz. Kicsit talán jogosan is...

 
>> AutóápolásAlfa 145 1.6 boxer "PIRI" // 2011-05-26

Mivel közeleg AlfaCity, ezért eldöntöttem, hogy kicsit rendbevágom a dögöt. Kezdtem a múlt héten a dolgot (az előző pár bejegyzés:D) Kis emlékeztetőnek: önindító csere, h haza is tudjak jönni, lámpák, az orr szétszedése/újra összerakása, stb. A héten mókoltam bele egy toronymerevítőt. Még csak béta verzió, a hegesztéseket rendbe kell tenni rajta, valamint tervben van tornyonként még egy letalpalás, amit természetesen összekötök a mostaniakkal, illetve egy feszítési lehetőség is.
Sikerült végre eljutni odáig, h kezdjek valamit a fényezéssel is. Kapott egy telipolírt. Tegnap csak az elejével foglalkoztam (az eredmény látszik is), ma délután meg a kocsi többi részével. Az eredménnyel elégedett vagyok, bár a tetőn a fényezésem úgy szar ahogy van.

>> SzervizAlfa 145 1.6 boxer "PIRI" // 2011-05-18

Gondoltam írok egy bejegyzést, ha már a 45/46 topic éppen megint élhetetlen...
Végre eljött a mai nap is, amikor ráuntam arra, hogy minimum 3x kell próbálkozzak a beröffentéssel. Jó esetben 3. indításra elindult, de volt amikor be kellet tolni a dögöt. Természetesen az önindító, amit napok óta emlegetek, volt a szar. Szerencsére jól felkészült arc vagyok, ezért volt itthon még a másikból:) Durván 1 óra alatt ki is lett cserélve, a csavarok se voltak beállva (a legutóbbi csere, decemberben történt, idejük se volt beállni:) Egyedül tömítőpasztát kellet venni, ami nem nagy tétel. Ez volt a kissebbik része a mai buherálásnak....
A második része, a két első lámpa. Kicsit fel akartam turbózni a pilácsokat, ezért beszereztem fényes fekete, hőálló festéket. A nem tükröző felületeket akartam a lámpában átfújni. Előkotortam a régi lámpáimat, amiket kibeleztem, majd kimaszkoltam a szükséges helyeken. Kicsit féltem, hogy ha leszedem a ragasztót, majd jön vele a tükrös felület. Hát igazam is lett. Némi anyázás és a hella mérnökeinek módszeres szidalmazása után, majdnem sírva, a festett cuccok felett, hirtelen az agyamba hasított a gondolat, hogy milenne, ha csak a lámpa elejében levő műanyag lenne fekete? Végül így lettek megcsinálva a lámpák. Úgyis szét kellet szedni, egyúttal cseréltem a törött magasságállítókat és kipucoltam mindent, majd következett a beállítás. Még kell egy kis finomhangolás, de már legalább látom, h merre megyek sötétben:D A lámpákkal lesz majd még dolgom, remélhetőleg a héten le lesz tudva az is. Kapnak egy halvány, szürke fóliát, elöl is és hátul is. Kiváncsi leszek az összhatásra, majd meglátjuk:D

>> EgyébAlfa 145 1.6 boxer "PIRI" // 2011-05-17

Mivel közeledik AlfaCity, és mára nem volt semmi dolgom ha már hajnali 8kor arra ébredtem, h besüt a nap az idióta fejemre, gondoltam, fölkelek és kicsit babrálok a ribancon:) Módszeresen, a belülről kifele munkamenetet követve kezdtem a kormány leszedésével és az alatta levő gyűrű cseréjével. Elég sok problémát megoldott ennek a vacak csörlős akárminek a cseréje, végre fel lehetett rendesen tenni a kormányt, nem ég a légzsák visszajelzője (már az agyamra ment a piros led a műszerfalon:) és végre a dudám is működik. Zárójelben azért megjegyezném, hogy ha szarul van fölrakva a kormány, (igen fel lehet tenni szarul is) akkor olyan érzésed van, mintha vmi tré lenne a kormányművel (imbolyog, kotyog, pontatlan a kormányzás. Ha nem a saját kocsimon tapasztalom, akkor el sem hiszem dolgok közé tartozik.) Végülis pikkpakk megvolt a dolog, de a vége egy majdnem teljes műszerfalszétszedés lett, zörgésmegszüntetés céljából. Na ebből lett minden, csak a zörgések maradtak. A kormányt meg jó szokásomhoz híven megint nem sikerült egyenesen felrakni. Csak még egy ricnit odébb és jó lesz (A f@szomat, azt...:D) A kormány témánál maradva, a Bazsa145-el korábban boltolt kormányban törött volt a duda kapcsolója, de az én régi kopott kormányomban viszont nem. Őszinte legyek, picit izzadtam, mire sikerült kiszedni a régi kormányból sértetlenül a kapcsolókat, de 10 perccel és pár cigivel később már a kezemben voltak a tökéletes gombok:D
Végre visszapattintottam a helyére a géptető nyitóját is, melyet egyik kedves ismerős még egy régi műszerfal összerakás alkalmával sikeresen kiugrasztott. Máig nem jövök rá, h hogy sikerült neki:D
Miután végeztem belül, elmentem ebédelni:D Ahogy leülök csöngetnek. Némi anyázás közben kimentem, haragom alább is hagyott, amit megláttam, h egy zöld transporter, hatalmas MPL felirattal áll a kapu előtt:) Megjöttek a rugóim. Némi királyi valuta átadása után már a kezemben is voltak. Igaz, h csak 2 centivel lesz lejjebb a segge, de az is valami...
Ebéd után folytattam dög orrával a napot. Leszedtem a balos sárvédőt is, kicsit igazítottam a doblemezen, mert akkora hézag volt a géptető és a sárvédő között, mint a grandkanyon. Travis Pastrana már tervezte bele az ejtőernyős ugrást:) Az egész homlokfalat is szétszedtem, a balos lámpám elég bután állt, most ez is ki lett igazítva. Egy szívfájdalmam, h az a rohadt hűtőrács sehogy nem akar állni rajta, kisebb döccenőkön egyből kipattan az alja a lámpa tüskéjéből. Ennyi baja mondjuk lehet, már nem izgat.
A lökibe végre visszakerültek a ködlámpák is, bal oldalt kellet egy csatit forrasztani, mert az még régen valamikor leszakadhatott. A duda is visszakerült a helyére, télen gondolt egyet és leesett. De azt is a legrosszabbkor természetesen. Kapott új csavarokat a régi töröttek helyett, most úgy áll mint Katiban:) és még szól is! (a fényözön mellett ezzel fogok élvezkedni:D)
Az nap megkoronázására beraktam hátra a rugókat. Nagyon nagy különbség nincs, de egy kicsit tényleg lejjebb került a segge. Pont elég ez, hátul /60as gumi van, eléggé kiemeli még ígyis.
Önindítót persze ma se cseréltem, de ami késik, az nem jön hamar, nemsokára az is ki lesz cserélve. (főleg, ha valahol végleg feladja a harcot, mondjuk annyira nem gáz:) A következő project mondjuk lehetne a klíma visszarakása, jön a nyár:D

>> SzervizAlfa 145 1.6 boxer "PIRI" // 2011-05-16

Picit elvagyok maradva a blogírással, de most pótolom a dolgot:) Az egész úgy kezdődött, h befizettem a biztosítást, majd kényelmesen autózgattam egy darabig. Amikor is enyhe koppanásra lettem figyelmes, ami jobbra kanyarodáskor jelentkezett, pár nap és némi távolság múlva recsegéssel jelezte a jobbos féltengely, h ő bizony itt föl fogja adni (kell nekem sokat mászkálni a kocsival b+, h kopjon?!...:D). Na bumm neki, féltengelyesek lettünk, nembaj, van tartalék, majd berakjuk. De mikor? Mivel időtényező terén enyhe hiányosságokkal küzdöttem, egyik este úgy döntöttem, h nekiállok, másnap is kell az autó alapon:). Persze meló után (9kor már hazajöttem...) állok neki, nehogymá reggel keljek 4kor:) 10kor sikerült nekiállni, másfél óra, hat szakadt gumikesztyű, két könyékig fekete kézzel később már kész is volt. Ha már szét volt szedve, egyúttal kicseréltem a fékbetéteket is, 3 mm kopóréteg volt a régieken. (egyébként tiszta "pazarlás" volt, máskor vasig sikerült lekoptatniXD (ez meg rossz vicc volt...:)) Na itt álltam meg egy 0órás cigire:D Nekiálltam még ezután kevés bontással vízpumpát cserélni, mert vminek elöl csapágyhangja volt. Persze Murphy él és virul, ő sem szokott korán lefeküdni, ezért természetesen a generátor volt csapágyas:) Beletrafáltál, Józsi, legalább fasza új a vízpumpád is:) (itt jegyezném meg, h a régi az ütközésnél kaphatott, mert elkezdett beállni de volt itthon, amit elbontottam, ahhoz adták:) Az egésznek a vége, egy elgedett hanjalikettes vigyor és egy túlélt másnap lett:D A generátor megmaradt holnapra:D
Ezen kívül szereztem még pár cuccot, ami beépítésre vár, a kormány alatt szar a fehér gyűrű (amiből kijön a légzsák és a duda kábele), köszi Sanyi146!!:D, az önindító "néha" vacakol, az is holnap cserélve lesz, meg ami még eszembe jut és idő lesz rá:)

>> EgyébAlfa 145 1.6 boxer "PIRI" // 2011-03-22

Mivel ma is túlzottan szép idő volt ahhoz, h valami értelmeset csináljak, ezért megint kicsit bütyköltem a ribancot:) Mivel a koccanás óta enyhén balra húzott a mocsok, és a fék sem fog be, pár napja összedugtuk a fejünket páran és elkezdtünk agyalni. Az agyalásnak az lett a vége, amire gyanakodtam, h az ütközéstől elhajolhatott a bal lengőkar. Decemberben amikor szétszedtem, költséghatékonyságból csak a jobb oldalon cseréltem a lengőkart, mivel bal oldalon még jónak tűnt, nem is foglalkoztam vele túlzottan, csak kiszedtem, majd visszacomboztam decemberben. A gyanút az eredmény alátámasztotta, a másik lengőkarral nem húz semerre. A két lengőkart összenézve, kis nézegetés után feltűnt, h kb 1-1.5 milliméterrel meghajlott a régi, ami épp elég volt egy kis idegesítő elhúzáshoz.
Egyébként elég érdekes, h az occó utángyártott lengőkar sokkal combosabb darab mint az amibe a fiat konszern emblémája van sajtolva. Elgondolkodtató...
A másik dolog amit csináltam, az a hűtő csere volt. A régi hűtőm eresztett valahol, legfőképpen akkor és ott ahol kedve volt. Kicseréltem, ha minden igaz ami bele került nem ereszt sehol, de majd kiderül, nem is volt belül túl redvás, csak egy szívfájdalmam van, hogy nem klímáshoz van. Mondjuk a hűtőventik úgyis átlesznek alakítva, szóval teljesen mindegy, h klímás radiátor vagy nem:)
A költségekhez megint nem fogok semmit írni, mivel volt minden a garázsban: lengőkar is és hűtő is (szeretek itthon jóárasított donort bontani:D) A következő projekt valószínűleg a biztosítás befizetése után majd a fékbetétek, fém és gumi fékcsövek cseréje, valamint a másik balos ajtó és a hátsó löki+küszöbök pirosra fújása lesz:)

>> Tuning és extraAlfa 145 1.6 boxer "PIRI" // 2011-03-15

Pénteken elérkezettnek láttam a napot arra, hogy végre megszabaduljak az enyhén rozsdás acélfelniktől:) (no csak őszig:) Bepakoltam a korábban beszerzett alufelniket és a hozzájuk tartozó gumikat (2 darab), valamint a kerékcsavarokat és útrakerekedtem. A XVI. kerületben találtam gumist, akinél volt megfelelő gumi is:) Az üzlet megköttetett, mindenki örül, a dög meg szépül:D Egy aprócska probléma van a nyári kerekekkel, h baromi zajosak, de simán megszokható. Először kerékcsapágyra gyanakodtam, de mivel mindegyik jó állapotban van, ezért más nem lehet csak a gumik:(