Kn[.]xX - főkép
>> SzervizAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-11-15

Ez a nap is eljött.. (1115). Végre sikerült összehoznunk egy találkozót Gerissimo-éknál, ami így is csodával határos, hisz éppen nagy munkában vannak, de ennek ellenére fogadott, úgyhogy ismételten hálával tartozom neki, de ígérem már nem zaklatom, csak ha végeztek:)
Befejeztük a xenont.., végre nem fog párásodni a búra belülről, mert a helyére került az átlyukasztszott és a xenonhoz tartozó gumi tömítéssel ellátott fedél. Felkerült a csomagtérbe a kalaptartó alá a hiányzó kárpit is. Erre május óta -azaz fél éve!- várok, mert senki nem tudott abban segíteni -minta darab hiányában- hogy milyen patentok kellenek hozzá. Gergőék ezzel szemben igen. Lecseréltük a bal hátsó külső műanyag kilincset is, amit egy előző postban már említettem. Új (bal hátsó) ablakemelő szerkezet került beépítésre ugyanebbe az ajtóba, mert 3 hónapja elromlott és azóta mindig lecsúszott az ablak, minden parkolóban (és útközben is) kézzel kellett feltornáznom, hogy ne legyen tolvajok áldozata az autó:) Szerencsére egyszer sem felejtettem úgy, ami nagy szó, de mostantól erre már nem kell figyelnem. Sikerült kicserélni a bal első ajtón lévő, 4 gombos ablakemelő vezérlő két hátsó gombját. Gergő ebben is korrekt volt, mert mondta, hogy használtan ilyet nem talált, az új az nagyon drága, viszont egy két-ablakot mozgató vezérlőből kivett nekem két gombot és így 1/6 árból meg lett javítva végre ez a része is az autónak. Sőt, az egyik gombban a világítás volt rossz, az is cserélve lett. A bal hátsó ajtó a leírtak alapján és amúgy is elég beteges volt, ki lettek cserélve a kárpit rögzítő elemek is, mert nem igazán állt rajta szépen a belső bőr borítás (a képet lásd az előző postok egyikében), már jobb, de az egyik helyen, az új patent -és új ellendarab- ellenére sem akar a helyén maradni. Erre még kell vmi megoldást találnunk. A belső gomb, amivel belülről lehet az ajtót zárni, bután eltűnt, mikor a központi zár be lett zárva, ezért ezen is csavartunk kifelé, mostmár szépen illeszkedik a többihez. Az oldalindex izzókat is kicseréltem a nem régen vásárolt narancssárga darabokra. Illetve a kesztyűtartóban is ki volt égve már egy ideje a belső világítás, ez is cserére került. Mostmár ezek is újak. Apróságok, de örömet okoznak, mikor újra működnek:) A ködlámpa vezetéke is rögzítve lett a végleges helyére, úgyhogy mostmár csak a patkó alakú hiányzó alkatrészre, majd a beszerelésre várnak a lámpák.
Szép munka. Örülök, hogy ennyit haladtunk ma.

[Költségeim: bh ablakemelő 15000Ft, el.abl.emelő gombok 3000Ft/db + munkadíj.]

>> Tuning és extraAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-11-08

Tegnap (1107) megvételre került (Norauto) egy H1-es ködlámpaizzó pár (1090Ft) Extra White, Tuning Power:):) 55W 12V, ma beszerelem a nemrég vásárolt ködlámpákkal együtt a helyére. Beszereztem még egy pár (T.Power, W5W, 12V, 5W) narancs színű indexbe való izzót (190Ft), egy 5literes téli szélvédőmosót (akciósan) -19fokig (590Ft) és egy felnitisztító eszközt a nyáron használt küllős alufelnihez (Norauto, 790Ft).

Délelőtt nekiláttam a ködlámpa beszerelésének. Kartervédő le. Illetve nem is az egészet szerettem volna, hanem csak a bal oldali kiegészítő lemezt. De már itt kezdődtek a gondok.. Akna híján nem fértem oda a kulccsal a csavarokhoz. 9-9,5cm van a lemez és a talaj között, úgyhogy nem sok és nem is csodálkozom, hogy sok helyen leér az alja. Aztán megoldottam úgy, hogy odaálltam a lejtőhöz és akkor az orra kicsivel magasabbra került, mert a kerék még a vízszintes részen volt. Kicsivel tényleg jobb volt a helyzet, mert már le tudtam venni a védőlemezt. Hozzáfértem a ködlámpa helyéhez. Beletettem az izzót, rátettem a csatlakozót (a lámpán belül) tenném a helyére és kiderül, hogy nem illeszkednek a csavarhelyek a karosszérián erre a célra kiképzett lyukakkal.. Akárhogy próbálom nem jó. Nem értem miért, pedig 156-oshoz kértem. Visszaszereltem a lemezt és elkezdtem a bal hátsó kilincset szétszedni.
Annak az volt a baja, hogy mikor Gödöllőn volt szerelőnél az autó (Zolinál), akkor eltört a mozgó rész alja és mindig lejárt a stiftről, ezáltal kissé nehezebb volt bejutni azon az ajtón az autóba. Nekiálltam, hogy leszerelem, de furcsa dolgokkal találkoztam, amikről a képek is tanúskodnak lejjebb. A belső takaró háromszög valami furcsa anyaggal volt odaragasztva, mert letörték a patentot róla, mint kiderült később számomra, emiatt leszedni csak úgy tudtam, hogy a benne lévő szivacs szigetelést elszakítottam. Még jó, hogy vettem ebből is újat. Leszedtem a régit, csavaroznám ki a csavarokat, ami kilincset tartja, de látom, hogy az egyik az ajtókárpit alatt találtatik. Gondoltam nem gond, tartja pár patent és lejön az egész. Jó is lett volna.. De itt jött a következő furcsa dolog. A kárpit egy részéről hiányzott a patent és kétoldalú ragasztóval (!) volt a helyére illesztve azon a szakaszon.. Ekkora gány munkát.. Ez mielőbb javításra fog kerülni. Mivel leszakadt kárpittal nem akartam járni a következő napokban, ezért a patentok beszerzéséig hanyagoltam a kilincs témát is. Viszont a belső takaró háromszöget azt újra cseréltem. Talán nem is gond, hogy nem tudtam a kilincset kicserélni, mert nemsokára az ablakemelőmet is el fogom vinni javíttatni, ahhoz úgyis le kell venni a kárpitot, akkorra meg már lesznek patentok, tehát egyúttal a kilincset is fogom tudni cserélni, remélhetőleg gond nélkül.

Ezekután következett az élményfürdőzés. Nekiálltunk lemosni az autót, habos samponos vízzel, a felniket is megtisztítottuk az új felnitisztító célszerszámmal:) A bőr belső kapott egy adag ápolót, hogy ne száradjon ki, a műanyag és gumi elemek is új fényben ragyognak és így a tél beállta előtt még egy kis szilikonos törölgetést kaptak a kéderek, hogy ha lehet, ne ragadjanak be az ajtók a nagy hidegben és ne szakítsák el a gumit. Délután 2-re már csillogott villogott az autó kívül-belül. Igaz ködlámpák és új kilincs nélkül. De így is szép :)

>> SzervizAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-10-29

Megvételre került (1029) egy bal hátsó kilincs, mert Zoli (a szerelő), mikor hozzákerült az autó (2008 január), csak úgy tudta kinyitni az ajtót, hogy az eltörött. Ennek már lassan egy éve, de most már hamarosan javításra kerül az is. Na nem mintha eddig olyan sokat használtam volna a hátsó ülést -kb. egyszer sem- de haladunk a tökéletesség felé:)
Vettem még ugyanehhez az ajtóhoz egy belső takaró háromszöget is a kilincs másik oldalára, mert azt pedig Robi törte el kb. két-három hónappal ezelőtt, mikor .. nem is tudom már, hogy miért, de le akartuk venni:)