Blog >> alfa
Egyik kedves munkatársam és felesége Olaszban voltak nyaralni az elmúlt 1,5 hétben. Tegnap érkeztek haza, ma pedig megleptek egy kis ajándékkal. :) :)
Már elterveztem, hogy ehhez az autóhoz írva lesznek bejegyzések. Eddig egyéb dolgok miatt elmaradt, de most pótlom az e heti történésekkel.
Hétfőn megvolt az olajcsere: Castrol Magnatec 10W40 + olajszűrő+ levegőszűrő
Csütörtökön szélvédő csere volt: már úgy vettem, hogy középen függőlegesen végig volt repedve. Az utóbbi időben mintha vízszintesen is megindult volna. Nem nagyon hiányzik, hogy 30 akárhány fokban berobbanjon és az ölemben kössön ki. Ezért inkább Vácra elvittem egy cserére.
Mai napon (szombat) ültem volna a kocsiba és látom, hogy a bal első teljesen lapos. Egy ék alakú vastüske állt ki belőle. De ezt már tegnap délután felszedhettem, mert elégé csikorgott a gumi hazafelé. Azt hittem, hogy a nagy meleg és a téligumi, de valószínűleg már akkor laposabb volt. Úgy vettem az autót, hogy hátul szinte új 195/50 R15-ös nyárigumik voltak, elől pedig 195/60 R15 téligumik. Bele is ért a doblemezbe, mikor álltam ki a garázsból. Először még tervben volt ennek cseréje, de aztán úgy gondoltam, hogy télire a Sprintről leszedett 14-es kerekek mennek fel, akkor meg ezt nyugodtan lekoptathatom nyáron. De a sors máshogy hozta. A lyukas gumit felesleges lett volna megcsináltatni, de mivel a heti költekezés miatt újra már nem volt keret, így kénytelen voltam használtra vadászni. Szombati korán zárások miatt ez nem is volt egyszerű, de végülis találtam. 4000e ft/db áron, szereléssel, kaptam Cooper Zeon XTC gumikat. Persze már jó méretűt választottam. Még a jövő évi szezont is kibírják. A felnik is ütöttek, ezért felgörgőzték őket. De csak az elsőket.
Árak: -olaj+ szűrők ~10e
-szélvédő+ keret+ munkadíj 32e
-gumi+ görgőzés 14e
km óra állása: 181800
Következő (nem tervezett) munkák már kisebbek, de előbb azokat szeretném és utána jöhetnék az esztétikai dolgok. Cserélnem kell: féltengely gumiharang, jobb oldali e.ablak kapcsoló, hátsó ablaktörlő, olajbeöntő sapka. Aztán jöhet a hővédő fólia. Ezt most akartam, mert ebben a melegben meg lehet pusztulni a fekete autóban, de majd talán a következő hónapban.
Ma nekiláttam és szétszedtem a tartalék motort. Az összes segéd berendezést ami még rajta volt, azaz generátort, szervoszivattyút, klímakompresszort, stb.
Kiszedtem az injektorokat, gyertyákat, benzinhidat, szívósort, stb. Kiszedtem a vez.tengelyeket, tömítéseket, vezérműkerekeket. Majd leszedtem a hengerfejeket.
Igazából semmi extra nem látható az egyik szíjfeszítő görgőjéből már a csapágygolyók is kiugrottak annyira szar volt, viszont a többi görgő meg nem. A másik érdekes dolog hogy az egyik tengely 2 bütykén vastagnak tűnő rozsda van. Képek alább..
Holnap megbontom az alját is.
Lassan egy hónapja hogy az előző bejegyzést írtam. Túl sokat valóban nem foglalkoztam azóta sem a vassal. Azaz egy picit mégis. Május utolsó hetén ugyanis munkahelyváltás miatt volt pár szabad napom, amikor is ugyan leginkább Vittorio barátomnak segítettem 2 műhellyel odébb költözni, de mivel ott is tárolom a gépet, hát egy picit foglalkoztunk vele is.
Mindenekelőtt sikerült rájönni Mester telefonon "ismeretlenül" nyújtott segítségével, amit ezúton is borzasztóan köszönök neki, hogyan kell beállítani a vezérlést pontosan, célszerszám nélkül, műszeres segítséggel.
Mivel a korábbi ellenőrzéskor tényleg nagyon felületes voltam, így fordulhatott elő hogy nem voltam igazán pontos, és újra kezdve az egészet, meg is találtuk a régi jelöléseket, a vez.tengely kerekeken, és bizony nincs a helyén a cucc. Az első hengerfej, asszem 0,5-1 foggal, bár mivel 3 hete volt, nem emlékszem pontosan. Tehát most be kell állítani rendesen a vezérlést és úgy nézni egy kompressziót. Egyébként előtte mértünk ismét 2 műszerrel is, de természetesen gyalázatos eredménye lett, viszont mérési hiba legalább kizárva.
Utána nagy nehezen sikerült a főtengely ékszíjtárcsát is leimádkozni a helyéről, egyúttal levettem a tartalék motorról is. Így egy picit jobban belátni a görgők közé, és bár valahonnan jön olaj, a szivárgás helyét nem látni egyértelműen. Magyarul nem bizonyosodtam meg 100%osan arról hogy a hidraulikus feszítő fosná a cuccot. Mindenesetre külföldi oldalakon olvastam hogy talán ki lehet váltani azt az egységet, ha úgy alakul akkor biztosan meg is teszem.
Na és ezóta csend és hullaszag lengi körül az autót, mert nem volt időm megint foglalkozni vele.
Most viszont úgy döntöttem hogy ideje rövidre zárni a történetet legalábbis addig ,hogy a helyén legyen a vezérlés és kompresszió ellenőrzés. Ha a vezérlés is a hibás mindenért, utána úgysem rakom össze, mert akkor az okára is rá kell jönni, és egyébként is ki kellene szedni a motort néhány dolog miatt, pl. fékszervodob csere, olajfolyás megtalálása, motortér kifújása, kábelezés revíziója, hidrotőke csere is kényelmesebb így, váltórudazat felújítás, egyebek.. Hosszú lesz ez az út, ha egyáltalán végig akarom járni. No meg egyúttal szétbontanám a tartalék motort is.
Viszont ha jó lesz a motor ismét, úgyis előbb meghirdetem más helyeken is, és meglátjuk.
Szerencsére ismét céges autó állt a házhoz, tehát sem erre, sem a másik "válság" autóra nincs már szükség igazán. Legjobb lenne mindkettőt pénzzé tenni, és beforgatni egy kis nepperkedésbe. Ezek a racionális érvek. Persze a szívem meg inkább nem engedné el az én kis Frankeisten-emet. :)
Jelenleg így van a "falnak támasztva". Ma kiderült hogy a vezérlés a helyén van. Úgyhogy még1x kompresszió mérés lesz, ha nem az első készülékkel volt baj és most is 6-os értéket mérünk, úgy leveszem a hengerfejeket. Még jó hogy van tartalék.. :S
Az autóm 1998-as évjáratú, első tulajdonos, 150e kilométer.
2011.02.25-én a következőket cseréltettem ki rajta: 2db kézifékkötél, két hátsó fékbetét, hosszbordás szíj.
Először is kifejezném szomorúságom, hogy még mindig ott tartok, hogy megbízható, lelkes szakembert még mindig nem találtam autómhoz, pedig azt hittem. Ezért is ment tönkre a hátsó fékem idő előtt.
Hosszbordás szíj, kézifék közél csere, hátsó fékbetét csere (35e Ft)
A kézifékkötelek berohadása a szerelőm és az én nem odafigyelésem következményeként sikeresen megégett a hátsó fékeket melyekből most (egyenlőre) a fékbetéteket cserélni kellett. A fékbetétek pár ezer kilométert mentek.
Hosszbordás szíj csere.
Mivel a szerelőm sem tudja megmondani mi a vinnyogó hang a feszítőszíjak és görgők felől elkezdtem kísérletezgetni, kezdve a hosszbordás szíj cserével. A hang mérsékeltebben, de megmaradt.
Vezérlés, motorolaj váltóolaj csere (55e Ft)
A következő ötlet, hogy Alfa (nem márka) szervizbe viszem autómat ott majd értenek hozzá kellőképp. Csalódtam. Vezérlés csere történt ahol vezérműszíjat görgőket cseréltek viszont a hang nagy mértékben erősödött! A szerelők tanácsa, sorba minden görgőt (amik egyébként kézzel forgatáskor kifogástalannak bizonyultak) cserélni kell. Na puff. Akkor ők is kísérleteznek? A vezérműszíj a cserélt görgőkön és vezérműtengelyen kívül a vízszivattyút hajtja sztem ez lesz a bűnös. Az motor- és váltóolaj csere meghozta eredményét a sokkal finomabb a hajtáslánc és csendesebb a motor.
Gondoltam csinálok egy listát magamnak, hogy szem előtt legyenek a dolgok, hogy mit is kell cserélni a jövőben:
- Alsó lengőkar pár (2x134 EUR)
- Felső jobb lengőkar (66 EUR)
- Hátsó fékbetét szett (77 EUR)
- Hátsó féktárcsák (2x56 EUR)
- Hátsó kerékcsapágy szett (156 EUR)
- Első és hátsó lökös fényezés (kb. 200 EUR - Mo.-on)
- Gyertya készlet (256 EUR)
összesen: 1135 EUR anyagár.
A légkondi valami miatt már tavaly megdöglött, azt fel sem írom a listára, mert itt max. 25 fok van nyáron ezért nem tartom nagyon szükségesnek egyenlőre.
Továbbá kiégett pár kis izzó a műszerfalban, gondolom az nem lesz számottevő összeg.
Eddig is sokat költöttem az autóra, elég sűrűn voltunk szervizben, a mostani állás 2220. A mostani anyagköltséggel együtt ez már 3355 +kb 1000 EUR munkadíj a fent felsoroltak beszerelése, szóval ez már 4350 EUR. Csodálatos....
Az autót 1850ért vettem, ami az itteni használt 156-os árakat nézve sem nem olcsó, de nem is drága vételnek számít.
Szerintem rossz vétel volt, be kell hogy lássam, bár amikor olvasom a fórumot, mindig újabb és újabb hibák jönnek elő nagyon sok autótulajdonosnál, én valahol szerencsésnek érzem magam, hogy csak a fentieket kell kicserélnem (egyenlőre).
Munkatársaim rendszerint kinevetnek, hogy ennyit akarok költeni egy "szarolasz"-ra, és miért nem veszek egy normális autót, mert hiába lesz a vége 6000 EUR felett (amiből már egy facelift-eset is lehetne venni, vagy egy vatta új Dacia Logan-t), eladáskor max. 3000 EUR üti majd a markom.
És kérem itt jön az egészbe az Alfa-vírus: ugyan is a szemem előtt az az egy cél lobog, hogy ha ezt mind megcsináltatom, akkor lesz egy csodálatos Alfám :)
Tegnap volt, jó volt -az idő nem annyira. Prímás pincébe álíltott Alfák = priceless!
Köszönjük! Jövőre ugyanitt! :)
Nos, most nekiülök. Szóval az úgy volt hogy.. :)
Mint a korábbi bejegyzésekben olvasható volt, a kocsi érdekes tüneteket produkált. Még novemberben kezdte, 2000-2200 RPM között tehát egy igen szűk tartományban betorpant a kocsi. Mellette a fogyasztás kb. 5L/100km-el megnőtt.
Sokmindenre gyanakodtam, hideg idő, termosztát rossz, lambda szonda, motorhőfok jeladó, akkor még rossz volt a kipuff, régi volt a benzinszűrő.
Decemberben eljött a kipufogócsere ideje, de akkor már éreztem hogy egyre szélesebb tartományban gyengül a kocsi, illetve hidegindítás után erőtlen, egészen amíg úgy 70 fok környékére fel nem melegszik.
Ezután következett a kipufogó és benzinszűrő csere, ami sajnos nem oldotta meg ezt a jelenséget.
Próbálgattam lehúzni a lambdát, a motor hőfok jeladót, de semmi nem történt. Pontosabban egyszer a lehúzott lambdával, másszor a lehúzott motorhőfok jeladóval volt jobb a kocsi. Emellett egyre erőtlenebb lett, szinte már csak 3000RPM fölött élt, pl. emelkedőn ezalatt a fordulat alatt, folyamatosan sebességet és fordulatot vesztett az autó.
Vettem egy Bosch hőfok jeladót, kicserélése után azonban semmi nem változott, eltekintve attól hogy egyre erősödtek a tünetek. A szenzor kicserélése során egy átnézéskor feltűnt hogy a vezérlés oldalról szivárog valahonnan az olaj. Nem tudtam mire vélni.
Ezen a ponton hozzá kell tennem hogy mindez viszonylag sok idő, de kevés használt km alatt ment végbe mivel nem igazán használtam a kocsit.
A szenzor kicserélése után elmentem kipróbálni az autót, és feltűnt hogy menet közben is ciripelő hang jön a motortérből, ekkor még nem tudtam hogy ez szelephang. Próbálkoztam egyébként injektortisztítóval is, de nem segített semmit.
Én még mindig valamilyen a keverékképzésbe belepofázó dologra gyanakodtam. Közeben az autón egyre erősödött a szelephang, amelyet hidrotőke hangnak véltem. Melegen alábbhagyott, de a cicergés bent az utastérben menet közben is megfigyelhető volt.
Újabb tünet, ha hidegen leállítom, vagy lefullasztom (ami egyre könnyebben megy, hiszen alapjáraton semmi ereje a motornak szinte) annyira megszívja magát hogy fél napig nem lehet beindítani.
Levittem diagnosztikára, országút az odavezető út. Magasabb fordulaton nincs baj, de érezni hogy erőtlen a kocsi. Diagnosztikán mindent megnéztünk, minden OK. Érthetetlen. Újabb hibajelenség, alapjáratról ha picit mozdítok a gázon terhelés nélkül, akkor vagy nem reagál csak lassan, vagy rögtön felpörög 2000RPM-ig. Gép még rajta, de a potméter hibátlanul működik..
Hazafelé megállok vásárolni, miután indítok nem sikerül elsőre, így tudom legalább 3-5 óráig nincs esélyem. Pedig meleg volt a motor. Újabb hibajelenség: országúton teljesen visszahűl a kocsi, csak cserés az a termosztát.. + ráadás. 5 hengerezik a motor..
Elkezdek a gyújtótrafóra gyanakodni. Beszerzek Arno mestertől 2 db-ot. Megbontom az első hengersort. Egy trafó gyanús, kicserélem. A gyertyák meglepetésemre nem csúnyák. Megpucolom, nem változik semmi.
Leviszem a kocsit a műhelybe. Borzasztó a hangja, menni nem akar.. Rémálom az a kb. 400m is..
Műhelyben hátsó hengersort megbontom, trafók kiválóak. Gyertyákon semmi rendellenesség.. Akkor mi? Nézzünk kompressziót. Borzasztó. Átlagban 6-os.
2 verzió:
1. hat db gyűrű eltört (nem tartom valószínűnek)
2. elment a vezérlés
- hidraulikus a feszítő, és mint az elején írtam jött onnan némi olaj
- nem a hidrotőke csattogott, hanem a szelep
- ezért tudta megszívni magát
De vannak még itt más furcsaságok is. Pl. azóta leszedtem a vezérlés burkolatát, és olyan válla van a 16K-t megkímélve futott görgőnek, amilyen még a 20K-ért vett ki tudja mennyit futott tartalék motoron sincs.. A szíj is fura. Valami nem kerek itt...
Folyt.köv.
Hivatalosan is nyugovóra tért a verda, fél év (egyenlőre) ideiglenes forgalomból kivonás.