Blog >> csere
Elérkezett a tank csere pillanata is.
Ebéd után lementem a kocsihoz, beálltam az akna fölé. A tank leszerelés relatíve gyors volt. A leszerelt tankból kivettem a szintjelzőt is. Sajnos ez nem egyezett a donor tankban találttal (abban Jäger márkájú volt), ebben teljesen más kinézetű van. Ráadásul ez jobb állapotú is volt, mint a bontós. (Sajnos sokadjára fordul elő, hogy a bontott cucc szarabb állapotú annál, mint ami a kocsiban éppen tönkre ment...)
A tankra is igaz ez az állítás, a belseje sokkal szebb volt (kevesebb rozsdával) annak, amit ledobtam a kocsi alól.
Lefejtettem a benzint a kiszerelt tankból, kábé 7 liter volt benne (ennyit tudtam megmenteni kannákban).
A felújított (lefestett és alvázvédőzött) tankba beraktam a régi szintjelzőt (ami a kocsiban volt eddig is).
A kocsi bal hátsó kerekét le kellett venni, hogy odaférjek a betöltőcsőhöz, azt is levettem és kipucolgattam. Közben a tank helyét alvázvédő sprével jól kifújogattam. Sajno a tavalyi kasztnizás (komplett küszöbecserék és lukak foltozása) után már most látni újabb rozsdásodásra hajlamos foltokat itt-ott az alján.
A visszaszerelés érdekesebb volt. Apósom segített, egy négykezest adtunk elő, mire visszaraktuk a pántokkal a tartályt. Az apróságoknál tartottam, amikor észrevettem, hogy a szellőzőcső vége szabadon lóg. basszus, elfelejtettem rátolni a tankon a kis pöcsre. A felrakott tanknál meg nem lehet hozzáférni, a fékerőelosztó útban volt. Ráadásul olyan magasan volt az egész, hogy csak pipiskedve tudtam csak kotorászni a zugban, a steklámpa hol a szemembe világított, hol árnyékban volt, amit látni kellett volna... Végül a kereket visszaraktam, és hátratoltam a kocsit, így az akna végén lévő lépcsőről már jobban elértem a szellőzőcsövet.
Majd újból emelés és kerék le. Annyira berágtam, hogy a tankot tartó pántokat is lelazítottam, a bal oldalit meg teljesen levettem. Így a tank már annyira lebillent, hogy odafértem a kis ujjaimmal és fel tudtam tolni a szellőzőcsövet a helyére. Bilincs is került rá, teljes az öröm.
A többi csőcsatlakozásnál is volt trükk, egy bilincs már annyira el volt rohadva, hogy cserélni kellett.
Kannából visszatankoltam a kocsiba a benyát és elraktam a pihenőhelyére. A biztos, hogy ez a tank nem ereszt, és az aknából figyelve a csatlakozásoknál sem láttam szivárgást. De belül mi lehet ebben a tankban, azt jobb nem tudni:( Párszor át kell mosni, ehhez talán E85-öt fogok használni. És számíthatok arra, hogy a benzinszűrőt is cserélni kell, mert feloldódik a sok kotu, ami lesben állva várta, hogy újra benzinben ázhassanak...
És az egészhez elcsesztem ma közel 5 órát, a végére már teljesen készen voltam. Fej felett matatni és szerelni fárasztó.
Ma elkészültem a gépem aljának festésével! Hát mit mondjak, nem volt egy egyszerű mutatvány, de sikeresen elkészült! Először is lekellett csupaszítanom teljesen, hogy mindenhol letudjam festeni! Tehát az egész kipuff rendszer le, benzintank és benzincsövek le! A fémfékcsöveket csak kiakartam pattintani a helyükről, de sajna nem jött össze, mert néhol rozsdásak voltak és ott természetesen el is törtek! :-(( Szemre nem volt ennyire vészes a helyzet, viszont a látszat néha csal! Úgyhogy akkor fékcsövek is le! Csináltattam helyettük újakat rézből, pontosan 3 darabot (6.500 ft), egy gyári cső (1.009 ft) meg volt otthon még régebbről! Viszont mivel fékolajat (2.500,-/L) gyorsan kellett szereznem, ezért csak valami OFF-ost kaptam a helyi szerelőnél, de mjad cserélve lesz fincsi Tutela-ra! ;-) Közben szépen lecsiszoltam az alját, aztán már festettem is, bár aknából nem ilyen egyszerű kompresszorral festeni, mint ahogy leírtam, de a lényeg, hogy kész van! A közeljövőben még kap majd egy réteg alvázvédőt is és teljes lesz a siker! :-)
És ami a legfontosabb, hogy AlfaCitybe is odaérek vele! ;-))








A téli gumikat lecseréltettem nyárira. A gumikat megfordítottuk, mivel a belsőfele a futómű gyári beállításai miatt jobban kopott.
+
Ide tartozik még az is, hogy a gumi az Wanli és elég silány minőség...

Sajnos nem csak az akksi volt a ludas az előző körben...valszeg kevés töltést kapott, így néha alig akarta megforgatni a mocit...de lehet, hogy az önindító is hisztizett, mert gyakran jelentkezett a probléma úgy, hogy nem forgatta meg első körben, majd hirtelen forgatta a mocit...biztosra mentem, és kicseréltük a generátort, és az önindítót is...még nem tudom, hogy vége-e a megbízhatósági problémáknak, mert azóta nem használtam az autót..a héten kiderül..
Mindenesetre a sebességünk megvan, a megbízhatósággal még van egy kis problémánk..:))))
Megadta magát az akksi. Persze nem otthon, és nem is a munkahelyen, hanem a belvárosban, messze minden ismerőstől...:((
2 órát vártam, míg valaki ráért és segített kitolni egy lejtős parkolóból, majd betoltuk...valszeg cellazárlat lehetett, mert időnként indult, időnként nem...
Eljött az idő, hogy a kopott első Alfa emblémát lecseréljem egy újra. Ebben nagy segítség volt Pápai János, akitől sikerült vásárolnom egy eredeti emblémát, valamivel olcsóbban, mint a hivatalos.
Olvastam már itt megoldásként, hogy kifúrták a régit és úgy megrántva távolították el, de nekem ez a megoldás nem volt szimpatikus. Így szétszedtem elemeire a scudettot, hogy úgy távolítsam el a régi emblémát. A gyári öntapadós ragasztó annyira tartotta, hogy fúrtam 3 lukat a scudetto műanyagjába az embléma mögött, majd kalapács meg egy nyolcas csavar segítségével leütöttem a helyéről. Utána megtakarítottam a ragacstól az elejét, és helyére tettem az újat. Végül összepattintottam az egészet. Kb. negyed óra alatt megszépült a kocsi eleje...




Tegnap este vettem észre hazafelé tartva, hogy a műszerfal-világítás fényereje ingadozik, és néha felvillan a töltésjelző. A diagnózis: halódó generátor. Belekerült egy bontott, de felújított és eszközöltünk egy ékszíjcserét is.
Ma végre sikerült felrakatnom a téligummákat is.Vége a csuszkálásnak.
196300 Km-nél cseréltem olajat. A régi olaj is szép szinű volt.Nem fekete meg ilyesmi! Olajszűrőt ilyenkor evidens cserélni és a pollenszűrőt is kicseréltem a vasban.
Költségekben a szűrők szerepelnek és a házhoz szállítás,By: Selenia.hu
Olaj pedig: Shell Helix Ultra 0W40-es. Ez volt...