Blog >> 156
Néhány kép a vásárlás után. Így láttam meg és így is hoztam el a ketrecből.
93.000 km-rel került hozzám (óra szerint). A százas szervizre el kellett vinni, mert dadogott nagy gázadásnál. (127eFt-ba került) Gyertya, görgők, szíjjak, stb. cseréje
Sajnos az autómon jelentkezett az a probléma, hogy a Selespeed visszajelző ikonja kigyulladt a műszerfalon,és csak I. II illetve N és R fokozatokat engedte a vezérlőegység -biztonsági megfontolásból- kapcsolni.
Hamar kiderült, hogy mint megannyiszor, most is az elektronika felelős. Még jó, hogy apósom autóelektromos szaki, így nem kellett az 'olcsó' munkadíjairól híres szakszervízbe vinnem, ahol ki tudja mit állapítottak volna meg, hanem kiderítette, hogy az egyik relé haldoklik, ami a nagynyomású szivattyú motorjának működtetéséért felel. Emellett az elektromos AC reléje sem volt az igazi (én ezekben a Bitronokban már nem bízok), ezért vettem bele mindkettőből. kedvezméynesen 2500 forintból megúsztam a cserét.
Az illusztráción még az eredeti olasz relék láthatók. A jobb alsó piros az AC-é, a felette levő a Selespeed szivattyúé.
Grandonak hála, nem kellett sokáig kelgyó nélkül futkorásznom ! :)
THX broda !
Kapott kristályindexet is, mert a gyári narancs szerintem nem szép !
Az autót sikerült nagyon egyben (apró hámsérüléseket - értsd karc) leszámítva megvásárolnom. Régi álmom vált valóra, egy Selespeed váltós Alfa!
Mo-i beszerzés, első tulajtól, aki 2000 karácsonyán vette 6 millerért. Szalonautó volt, VÁM szabad területen, üzembe helyezve, Mo-ra belépteteve 2001 januárjában lett. Minden papír megvan, magyar nyelvű kézikönyv + számlák.
Hosszú várakozás után, végre hazahozhattam az autót.
Az akkori Fiat Boldizsárban vettem, Olman Zsolttól, aki egy számomra kellemes félreértés miatt szép árengedményt tett. Cserébe az autó gyártása belecsúszott az augusztusi vakációba, majd elvittél lengyelországba is vonaton. Csekély 4 hónap várakozás után enyém lehetett. :)