Blog >> 156
Bepakoltunk az autóba, beülök, indítás, beröffen, viszont az alapjárat nem ment fel egyből 1200rpm környékére, ahogy szokott, hanem megállt 700rpm körül, majd felment 1000 környékére.
Ezt normál esetben úgy teszi, hogy felmegy 1200 környékére, visszamegy 1000-re, majd szép lassan, ahogy melegszik visszamegy 700rpm-re.
Ez már fura volt, de járt szépen. Kicsit hagytam járni, kitolatok, elindulok és még a garázsban, ahogy kinyomtam a kuplungot és visszállt volna alapjáratra lefullad. Indítózás, nem röffen be. Innentől csak gázadással együtt röffent be indítózás közben és alapjáratra visszaállva lefulladt.
Teljesen ugyanaz a jelenség, mint korábban, szóval ez nem valószínű, hogy az AFM-mel függ össze, hanem inkább a gázpedál/folytószelep hibával.
Kezdünk lassan kapcsolatunk végéhez érni. Pedig az utóbbi időben nagyon jól viselte magát. Meghálálta, hogy normális szerelők kezébe került az első kóklerek után. De el kell engednem, hogy legyen hely az új családi autónak. Természetesen az is alfa lesz, egy 159-es kombi, de a motorkérdés még nem eldöntött.
Úgy gondoltam e alkalomból írok egy rövidke összegzést kapcsolatunkról.
2009-ben kezdtem 156-os alfák után nézelődni, nagy álmom volt és végre megengedhettem magamnak egyet. Legalábbis úgy gondoltam. Az első pár ígéretes példányról lecsúsztam óvatosságból, így mikor ezt megláttam, egy banki telepen nem akartam lemaradni róla (lehet inkább jobb lett volna), így kapcsolatomat bevetve sikerült megkaparintanom. Ez után jött a hideg zuhany. Az első szerelőcsapat akinek a kezébe került 3 hónap alatt nem tudták stabil üzembiztos állapotba hozni. Mint közbe kiderült egy be nem fejezett motorcsere volt a fő ludas ebben, amit a bank elfelejtett közölni (minimális kompenzációt utólag sikerült kicsikarni belőlük). Volt motorvezérlő csere spontán gyulladás, szervó olaj elfolyás, stb... és a kötelezően cserélendő dolgok (vezérlés, fékbetétek, stb.). Így mire végre használatba vehettem az árát még egyszer rá költöttem. Aztán jöttek sorra a hibák, folyamatosan vinnem kellett vissza javíttatni valami miatt. Sajnos csak nagyon sok szívás után határoztam el magam, hogy szerelőket váltok. Az utolsó csepp az volt mikor útközbe megállt és egy másik szerelő (elég messze otthontól) megmutatta, hogy a hengerfal végig van karcolva és kuka. Mivel 1 év garanciát vállaltak a kóklerek a javításokra ezt próbáltam érvényesíteni, de természetesen sikertelenül. Hiába 1 hónapja szedték szét a hengerfejet és a görgőket előre, állítólag ezt ők nem tudták. Így utólag jobb is, hogy így alakult. Miután Keszthely mellett kicserélték a motort benne (tökéletes munkát végeztek) kerestem Budapesten is egy megbízható magán szerelőt (Szamosi kicsit drága). Ezzel a két műhellyel lett ezután csak javíttatva és a kocsi meghálálta a hozzáértőbb kezeket. Jöttek elő gondok, főtengely jeladó miatt hol indult-hol nem, víz túlmelegedett, mert nem időbe kapcsolt a ventilátor, első lengőkarok már a végét járták, de minden hiba időbe orvosolva lett és újra nem kellett, hozzányúlni. 10-15 ezer kilométerenként megkapta az új olajat és felmérték, mi az ami hamarosan cserére/felújításra szorul. Így könnyebben lehetett tervezni a szerviz látogatásokat és költségeket is.
Most 1 hónapja volt olajcsere és a hűtőt is cserélték közbe. Már 3 nagy luk volt rajta és a nyarat nem akartam megkockáztatni még így eladás előtt sem. Ennyit igazán megérdemelt.
Szerettem, élvezet volt vezetni. Mivel nem napi használatba volt, mindig vártam az alkalmat, hogy mikor vezethetem újra. Még a sok gond ellenére is örülök, hogy enyém lehetett több mint 3 évig.
A légzsák csatihoz való hozzáférés miatt a kárpitot le kell bontani, ugye, és persze a csavar beesik a pótkerék tálcába a pótkerék alá. :)
Mikor kivettem a pótkereket, eszembe jutott, hogy pár hónapja elkezdtem itt egy kis korrózió kezelést, amit lehet, hogy folytatni kellene. Van itt ugyanis egy kupak (aminek fogalmam sincs mi a célja) ami alul eléggé korrodált, így várhatóan belül is az. Nem ért csalódás, valóban az volt. :)
A szigetelő réteget a laza részeken felszedtem. Szerencsére még csak felületi rozsda. A rozsdás részeket megdrótkeféztem alaposan, majd megtísztítottam, zsírtalanítottam a felületet. Ezután adtam neki rozsdamarót, hagytam dolgozni kb. 40 percet. Majd higítós tisztítás és kapott alapozó festést valamint a 155 cuccai között talált gumikupakot betettem az ott lévő lyukba (aminek a célját szintén nem tudom.:) ).
Következő lépésben alul kell lekezelni, mert nyilvánvaló, hogy onnan indul a folyamat.
Van egy visszatérő légzsák hibakódom.
22 - Curtain airbag squib (passenger)
The Airbag activating circuit indicated by the code is shorted to Ground. This may be caused by a faulty circuit, Squib or ECU.
Inspect the wiring and connectors for opens, shorts and weak connections.
Observe the following safety rules:
- Do NOT place anything on the steering wheel or dash, or work directly in front of them.
- Turn the Key OFF and wait at least for 10 minutes, then disconnect the battery and wait for 15 minutes before unplugging the Airbag connectors.
- Inspect the wiring and connectors for weak connections or damage.
- Reassemble the connectors in the reverse order, and reconnect the battery as the last step.
- Turn the ignition on and erase all the fault codes. Cycle the key off for a few minutes, then back on and check the fault codes.
WARNING: Improper access to the Airbag circuitry may cause the Airbag(s) to deploy or malfunction later, which may result in serious injury or death.
DO NOT MEASURE OR CONNECT ANYTHING TO THE AIRBAG SIDE OF THE CIRCUITRY without consulting the appropriate service literature first. Follow the local Airbag system repairs regulations
The reason for this fault is Value too high
The current status of the fault is Intermittent
The error counter value is 58
Két csatlakozó gyanús az ügyben, mégpedig a csomagtartó jobb oldalán a kárpit alatt lévő két csatlakozó.
Egy kábelrögzítő biztos, hogy hiányzott is, ezt pótoltuk. Majd akksi negatív le, csatlakozókat tisztító spray-vel kitisztítottam, majd száradás után kontakt spray-vel befújtam.
Hibakódot töröltem, meglátjuk, hogy ez okozta-e.
Még Cacho cartástól vettem pár hónapja egy Zender váltógombot, viszont ennek cseréje nem élvezett prioritást egyéb problémák miatt valamint, ahogy utána olvastam nem is egyszerű a gyári gombot levarázsolni hat sebességes váltónál, mivel a gomb rá van ragasztva a váltórúdra és az olvasottak alapján félő, hogy az ember fejbeküldi saját magát, amikor erővel próbálja lerántani. :)
Egyedül próbálkoztam párszor, de nem jártam sikerrel, a szerkezetben pedig nem szerettem volna emiatt kárt tenni. Viszont, négy kézzel egész gyorsan megoldható, igaz sajnos nem teljesen roncsolás mentesen.
Én a vezetőülésben ülve, a rudat markolva ellentartottam, amíg Fater két kézzel tekerte a váltógombot. El is fordult és le lehetett venni, ráadásul így a rugó sem röpült el. :) Annyi a hátránya a megoldásnak, hogy a gomb belsejében a ricnik elnyíródnak, de ez nem okozott fejfájást, mivel nem ezt akartam visszatenni. (Egyébként ragasztóval vissza lehetne tenni azt is.)
A Zender gomb rögzítése szerencsére oldalcsvaros, így könnyű volt ráapplikálni a rúdra, csak nem szabad teljesen ráülteteni a rúdra, mert, akkor nem lehet eléggé felhúzni a rüki csúszkát és elég esetleges a rükverc kapcsolhatósága. :)
Amikor a tolatólámpa kapcsolási rajzát keresgéltem, eszembe jutott, hogy meg kellene nézni a hűtőventi működését, mivel már vásárlás óta csak az egyik venit megy első fokozatban. A leírás szerint a két venti párhuzamosítva van, tehát teljesen egyformán kell párhuzamosan működnie a kettőnek.
A venti direkt 12V-al működik, nagy kő esett le a szívemről. :)
Gyorsan ráéreztünk a problémára. A ventihez tartozó előtét ellenállás volt a ludas.
Az egyik érintkező nagyon mélyen van és nem tud a csatlakozó rácsúszni. Ennek oka, hogy az érintkező rögzítése a tartókonzol másik oldalán hiányzik.
Az ellenállás jó egyébként. Jött a törpölés, hogy meg tudjuk-e oldani.
Végül egy bognárszeggel orvosoltuk a problémát. Az érintkezőt valamint a konzolt az érintkező felett és alatt megfúrtuk a konzol külső oldalán. A szeggel pedig így rögzíthető az érintkező és nem tud visszacsúszni. Annak érdekében, hogy a szeg nehogy kicsússzon, felhevítettük a szegvégét és úgy tettük be a helyére, így beleolvasztotta magát a konzolba. Szerencsénkre, lehetett olyan helyre tenni a szeget, ahol a csatlakozó rádugását nem akadályozza.
Hogy a szegen keresztül nehogy rövidzár legyen a ventiház fele,ha esetleg valami odakeveredik, szilóval kinyomtuk a vájatot, amiben a szeg feje van.
Nem egy gyári megoldás, de emiatt nem volt kedvem előtét ellenállás után kajtatni. :)
Feltűnt, hogy nem világol a tolatólámpa. Az izzó felől közelítettük meg a problémát:
- izzó rendben
- test rendben
- pozitív nincs
- biztosíték rendben
Nem maradt más, mint a lámpa kapcsoló. A 155-ből kiindulva aláfekve álltam neki keresgélni, nem jártam sikerrel. Az eLearn elektronikai leírása alapján nem derül ki, hogy pontosan hol is van a váltóházon a kapcsoló. Ezért a váltó leszedés fejezetben keresgéltem és meg is találtam, hogy a váltóház tetején kellene lennie.
Szívócső le, keresgélés.. nem látszik.. turkáltam az akksitálca alatt, így már éreztem egy "gyanús" csatlakozót. "Boldog" voltam, hogy még az akksi tartót is le kell bontani emiatt.
Akksi ki, vízelvezető tálca ki. Szerencsére így már hozzáférhető, mert van az akksitartón szervízlyuk. Nem egyszerűen, de hozzáférhető.
Csatit megpróbáltam lehúzni, nagy nehezen le is jött, de nem egyben. A saruk kicsúsztak a műanyag csatlakozóból és nem is maradnak meg a műanyag részben, simán ki lehet húzni belőle. No, sebaj, nézzük, hogy a rövidzárral műxik-e a lámpa.. Hehe, no igen, csakhát ehhez akksi is kéne. Így, akksi vissza, gyújtás, saruk összeérintése, lámpa világít. Hát, akkor csak a kapcsoló környékén lehet a gond. Igen ám, de persze az akksi visszatétel előtt a kapcsolót persze nem vettük ki. :)
Ezért hát, akksi megint ki, kapcsoló ki (22-es villás kell hozzá), akksi vissza, próba. A kapcsoló kapcsol, lámpa világít. Így már elég gyanús volt, hogy maga a csatlakozó okozza a problémát.
Előkerült hát, a már sok segítséget nyújtó tyúkbél készlet, amit még Marklartól hoztam. Sok ugyanilyen csatlakozó volt a készletben, de nem tudtam volna roncsolásmentesen kiszedni belőlük a sarukat, mert túl kicsi a csatlakozó. Ezért úgy döntöttünk, hogy a drasztikusabb utat választjuk.
Csatlakozó előtt kábelt elvágtuk és egy ép csatlakozót két kábellel forrasztottunk vissza helyette (sajnos színhelyes kábeles csatit nem találtam). Kapott zsugorcsövet is.
Akksi vissza, próba, működik a lámpa és a kapcsoló is elég érzékenynek tűnik.
Eztán akksi ki, kapcsolót visszatettük, akksi vissza. Rükibe tettem, lámpa világít, minden OK.
Kiglancoltam a gépet! Nem volt kis munka. Cif a barátom a kis spongyával. A képek sajnos "telefonminőségben" tolják!
A klímám ismételten nem hűt. Sziszegős (szisziszi..) lett. Időm hiányában nem jutottam vissza a kollégához. :-/
Ablaktörlő lapátokat is cseréltem. Nagyon egyszerű volt. :-o
Toytoy a háttérben. :-D