Férfiasan bevallom, most félmunkára gyúrtam. Sikerült betartanom, hogy a szezont kihúzzam a fékekkel, de már rémisztő volt a 3mm-es fékbetét az utolsó (ami 2mm-re fogyott) bükki kanyarvadászat előtt. Végül megvettem a Ferodo tárcsát és alap betétet, mondván, hogy eddig soha nem fogyott el a fék. Ha meg kevés lesz, majd kap egy DS Performance betét ápgrédecskét, az jó az alap tárcsához is. Tehát csak egy tárcsa és betét cserét terveztem, egy kis féknyereg festés feljavítással. Sajnos kényszerpályára állított az előző tulaj, aki lelkesen pirosra festette a nyergeket, de idővel megkopott, repedezett a festés. A piros festék, amit elértem, nagyon narancsos piros, nekem túlzottan csiccsás. De nem volt nagyon kedvem mindent kiszerelni, precízen megcsinálni és szürkére festeni, bordó festéket meg nem találtam. A látható részek kaptak drótkorongozást, maszkolás és tüsszentés. Ennyi. Mindezt addig gyorsan kipipálni, amíg meg nem érkeznek a kis 500-as cuccai. A gyerekkel kieszeltük a legutóbbi túra után hazajövet, hogy kicsit felpimpeljük a Kisfityót. Kap kis ültetést, meg 50% többlet kraftot, hogy ne kelljen 4-szer meggondolni mikor előzi az ember a Volán buszt, csak elég lesz háromszor. A donor motorét és váltót már megszereztük.
A nagy Rendező másképp látta mindezt és igaza volt. Az első műtött nyereg gumi fékcsöve megrepedt a macera miatt. Ez nem jó jel, ezeket is ki kell cserélni, nincs mese. Persze egy nap áztatás után nem mozdul a csavar. Jajj de nem kell nekem a zsebsárkányos, flexes ügyeskedés, kockáztatva, hogy a fémcső megsérül és, és, áá inkább le sem írom. Nagy cumi lenne. Úgyhogy most éppen gyűjtöm a lelkesedésem a feladathoz.
Ma továbbképzést tartottam magamnak a Kakucs Ringen az öreg géppel. Csont hülyének néztek, hogy szakadó esőben minek mentem oda.
Le is szögezte a pályamester, ha leesek a pályáról mehetek haza, mert nem fogja lemosni a sarat a kerékről.
Egyedül voltam, mentem 40 kört óramutató járásával ellentétesen, 110-et meg a másik irányban. (két éve csak ellentétesen tudtam menni, úgyhogy most már mindkét irányt elég jól kimaxoltam)
Minden véleménnyel ellentétben ennek szerintem igenis volt értelme. Rengeteg szituáció volt, sok mindent gyakoroltam, elég tömény tréning a magamfajta lelkes amatőrnek. Megérte elmenni.
Alul-felül lemostam, szőnyegek, kárpitok felhajtva, ablakok lehúzva, szárad a kisautó a garázsban.
A gumin látszik a 156 pályán töltött kilométer a vizes aszfalt ellenére is.
Kmét- Kakucs- Kmét
Eszembe jutott, hogy valamikor október 21-e táján láttam meg először az autót. Éppen idén 18. éve.
Akkoriban Angliában dolgoztam az autóiparban mérnökként. Találtam egy megfelelőnek tűnő autót Olaszországban a Luzzagonál. Sikerült rátennem a kezem és végül egy Ferrari Dino társaságában elhozták Coventrybe. Már a foglalózás sem mindennapi volt. Akkor gondolkodtam el, hogy lehet hülyeséget csináltam a papírozás ellenére, amikor Mr. M. , aki veterán Jaguár alkatrész kereskedő és Luzzago üzleti partnere, ezúton kapta meg kintlévőségét és másnapra egy öreg V12-es 500SEL mercit vett abból az 1500(!) fontos összegből. Aztán nem volt semmi gáz, minden ment, jött, ahogy lebeszéltük.
Nagy pompát kerekített emberünk az átadásból, ponyva alá rejtette, leleplezte, beindította. Majd meglepett azzal is, hogy tárolási költséget kért. Na erről éppen nem volt szó. Összekülönböztünk. Ő nyert, én meg tettem a trélerre a járgányt és húztam onnét. Végülis rendes ember volt, mert még korábban adott valamilyen öreg Jaguárhoz való balmenetes központi kerékanyát szuvenyirnek. Na így került hozzám a GTV.
Az autómat 18 évig őrizgették, nyilvánvalóan használat nélkül, fedett, száraz helyen, ezért a karosszériához, fényezéshez nem kellett nyúlni. Magam két évig építgettem, hogy megbízható legyen. Első futómű, fékrendszer, kardán, hűtőrendszer, gyújtásrendszer, kuplung hidraulika, elektromosrendszer átvizsgálása, minden új lett, amitől ott tudna hagyni egy ilyen autó az út szélén. Akna nélküli hideg garázsban lassan haladtam és közben szereztem be a szükséges szerszámokat, ismereteket. Készült precíz üregvédelem is, szereztem hozzá akkor még bontott első lökhárítót Lincolnshire-ből a Velocesporttól 30 fontért, indexekkel. Más idők voltak. A kopó alkatrészek zömét Alfaholics-tól, Classialfától rendeltem. 2005 október közepén levizsgázott. A fényszóróra ráragasztottam a takaró matricát és ennyi volt az adaptáció a baloldali közlekedési rendszerre. 2006 júliusig koptattam vele Midlands B és C útjait. Azóta is hiányoznak, nem csoda, hogy fogalom az angliai autós kultúra. Ott lehet, csodálatos kis utak vannak mindenütt.
Kiástam a garázsból, bár sokat autóztam a héten. (kedden 156V6 túra volt a kartársakkal, volt kanyarvadászat bőven) Szép idő volt ma, a szezonnak hamar vége, ki kell használni a lehetőséget. Ráfogtam arra, hogy megjáratom, felforrósítom az olajat három hét után és lemosom a vezetéstechnikai tréningen rákerült foltokat.
Hát ütött a kis autó. Olyan direkt vezetési élményt ad, hogy újra elképedtem. Az első köhögős 500m után finoman kifordultam a főútra 1,2,3 semmi erőltetés, karcos az egész, a motor hangos, remeg, a kipufógó érces, durrog, a kormányba kapaszkodni kell, minden buckáról jelzést hoz. A váltáskor érzi az ember, hogy valami gépészetet kezel. Szenzációs. Ez a hatvanas évek igazi csemege, ezek már jól használható autók, de még van szoros kapcsolata a géppel, az úttal az embernek. Utazósnak nem ideális, arra modern járgány kell, nem vitás, de játszósnak talán a legjobb. Rengeteg a vezetés közben az inger és mindent tud amitől jó autó a jó autó.
Utána azonnal mentem egy keveset a v6-tal is, kíváncsi voltam milyen a kontraszt a friss élmények után. Harmad évszázaddal és öt generációval későbbi technika. Más világ. Ahogy elindultam az jutott az eszembe milyen selymes a kormány, a motor, csak suhan az úton. A sebesség, a V6 tónusa, a tuning kipufogó búgása a különlegesség az autóban. A váltó becuppan, szinte megy magától. Ha nem figyel az ember, könnyen összetéveszti a fokozatokat, annyira könnyedén forog, annyira menni akar. Az igaz, hogy az egyenesfutásra sokkal érzékenyebb ezeken a nyomvályúkon Földvár felé, de ez nem az autó hibája, ez a nagy kerekeké.
Hetekkel korábban belőttük a 12-ét, esőnap nélkül. Hétfő este hosszan tanakodtunk az időjárás jósok előrejelzései alapján, hogy érdemes lesz-e belevágni, illetve legyen-e Mátra az útvonalban az aznapi esők miatt. Győzött a bátorság és valóban egy csepp esőt sem láttunk, még az utak is teljesen szárazak voltak. Komoly terveink voltak aznapra, személy szerint nem erőltettem a Mátrát, de végül mégis arra kezdtük a hegyi szakaszt. A keleti oldalon mentünk két kört Gáborral, közben Laci is utolért minket. Az út üres volt, verőfény, nagyon tetszett. Az is a mátrai csomag része volt, hogy kipróbáljuk a nemrég felújított egerbaktai útszakaszt. Az tényleg pompás lett, de ezeken kívül igencsak határeset a szememben már ez a 24-es út. Nem tudtuk kihagyni az egyik kedvencünket a balatoni szerpentinecskét, vagy négyszer jártunk rajta. Ózdon tankoltunk, majd Serényfalván keresztül megérkeztünk Ragályra. Elsőnek Aggtelek felé kezdtük a hurkot, Trizs után az úthibák megdobálták az autókat. Sajnos a figyelmeztető táblák eltűntek augusztus óta. Nem barátságos. Ettől eltekintve hibátlan az út. Ebéd Szőlősardó előtt, fénykép az autókról, kis dumálás és máris haladtunk Ragály felé. Nincs sok idő ’napozni’, autózni jöttünk! Ragálynál hátra arc, a kör visszafelé szerintem még jobb. Kettő ilyen kanyart meg is tettünk. Közben Attila is majdnem beért minket, míg ő Zádorfalvára ért, két Ragály-Imola szakaszt leautóztunk, szenzációs, senki nem bánta meg. A négy Alfa összefutott, de már közelgett a naplemente. Ugyan mi legyen a Bükkel? Hát azért menjünk el oda is, ha már itt vagyunk az Alföldről meg távoli helyekről. Visszafelé újra érintettük az ózdi benzinkutat és a balatoni szerpentinecskét és csodálkoztunk, hogy valahogy most nem csúszik az a fehér aszfalt. Lacival leautóztuk a nyugati oldalát a Bükknek a bükkszentkereszti elágazóig. Korom sötét volt már, fényszóróval kellett haladni, szembe talán egy vagy két autó jött, ennyi. Nyestük a kanyarokat, durva volt. Csak bátortalan őzekkel és rókákkal találkoztunk szerencsére. Zárásképpen négyesben dumáltunk a Hereg-réti parkolóban, közben egy róka sündörgött körülöttünk. Őrület, minden métere megérte a túrának, mind a nyolcszáznyolcvankétezer.
Kmét-Gyöngyös-Parád-Eger-Balaton 4x-Ózd-Serényfalva-(Ragály-Aggtelek-Perkupa-Kánó-Ragály) 3x-(Ragály -Imola) 2x-Serényfalve-Ózd-Balaton-Felsőtárkány-Bükkszentkereszt-Eger-Kmét
Miután a bölcső lent volt újra és most egy kicsit arrébb került, szükséges volt a beállítás. Nem húzott, csak a kormányközép állt csálén, amit ha észrevesz az ember, akkor már rettenetesen zavarja. A dőlések most tökéletesek, ilyennek kell lennie. Jó helyre került véletlenül vissza a bölcső. Az a helyzet, hogy tud rossz helyre is kerülni, mert legutóbb volt eltérés a dőlésekben, ami ugye nem állítható, csak a bölcső odébb csúsztatásával (tizedek-mm?). Na mindenestere most jó lesz. Fusson így a 'kis' 159. Futóműves fia: egy 159, ez nagyon szép, mindig tudtak ezek az olaszok formát tervezni, ráadásul fehér...
270280km
Alámásztam és megnéztem mi a helyzet az olajjal. 600km után úgy tűnik renben van a dolog, akkor haladhatunk tovább, mehet a futóműveshez. Ha már alatta voltam, kapott egy kis ismétlő tüneti kezelést a bülcső és a hátsó híd is. Drótkefe+ vakszolaj. Időszerű volt 2-3 év után. Még a kerékjáratokat is célszerű lenne újra megcsinálni, illetve a hátsó futómű innen elérhető részeit. Na majd ha lesz rá erős indíttatásom.
Pénteken a fél országot keresztülautóztam a 159-cel. Elegáns utazóautó, nagyon stabil, jót lehet menni vele futóműből, de hiányzik belőle a hang, az élénkség.
A 156V6 pont ebben páratlan. Régen mentem vele, ilyenkor mindig olyan mint a szezon eleji első korcsolyázás. Kicsit bele kell jönni, bele kell rázódni. Egyébként nem nagyon tudok kibékülni a 17x8" kerék viselkedésével a környék útjain. Jobb ide meg a túrákra a gyári 16".
Őrület, vigyázni kell vele, csak menni és menni akar...
Kmét-Páhi-Kmét
Jó ötletnek tűnt egy éveleji bemelegitésnek és autóra hangolódásnak. Szeptember lett belőle. 2020. februárban teljesítettem a délelőtti programot elég jól a 159-esemmel. A fiamnak is nagyon tetszett, így belefogtunk megint, kicsit nehezítve a feladatot. Kíváncsi voltam mire megyek egy 50+ éves autóval a délutáni tréningen.
Hasznosnak bizonyult, mert volt hogy nem győztem a kormányt elég gyorsan kezelni és megforgott az autó a rántópados pályán. Csiszolni kell még a reflexeket. A rövidebb kormányáttétel is nehezítette a feladatot. A szlalom újra egész jól sikerült.
Készítettem két kis rövid filmet az augusztus 18-ai kora reggeli autózásomról. Szerintem elég jól átadja az autó kezelésének hangulatát, így akit érdekel láthatja, hallhatja milyen lehetett egy AR GTV 1968-ban lendületes vezetés közben. Egyelőre kitartok az elképzelésem mellett és semmi tuning, még a futómű, gumi is gyári méreten. Csak a hátsó dob került ki a hangélmény miatt.
A hosszabb film a keleti oldalon készült a csúszós fehér aszfalton, a rövidebb a nyugatin a harapósabb útburkolaton.
https://www.youtube.com/watch?v=I78TlOcg92o
https://www.youtube.com/watch?v=4XH_54JDcIg
0
532