Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Az 146 JTD volt az első autóm, amely kibírta alattam a 100.000 km-t. A Tipo kirohadt alólam (75e), a Puntot eladtuk (95e), a 146 TS-nek mennie kellett (70e). A vége felé azonban már nagyon kacsingattam a 146 utódja iránt, hiszen nagyon megöregedett az évek alatt, a külső még mindig vadítóan imádnivaló, de belül már messze nem azt nyújtotta, amit elvártam, minőségre, üléspozícióra, hangszigetelésre és egyebekre való tekintettel. Aztán jött a 156. Gyors vásár volt, autó kellett és nem volt idő találgatni. Vakon vettem meg, próba nélkül, minden esélye megvolt, hogy belefussak életem legrosszabb döntésébe. Annál meglepőbb lett, mikor a 3 év után rájöttem, hogy életemben először nem unom az autóm, örömmel ülök bele és az egészséges jobbra vágyáson kívül egyáltalan nem vágyom más autóra. Ezt az érzést még tovább lehetne fokozni pár aprósággal, mint a kormány bőrözése, egy nagytakarítás, egy polír, a felnikre színes logó az elveszett helyett, a 6 euros tesco szőnyeg helyett szép fekete Alfa szőnyeget jajjaj. De hát az élet sokszor a prioritásokról szól és ez most nem annyira fontos, mint más dolgok, de a lényeg, hogy a 156 még mindig imádnivaló és életem legeslegjobb autója.

Mit is jelent százezer kilométer egy 3 éves, más által már levetett autóval? Mi az olcsóbb, jobb, kényelmesebb? Tényleg az új autó az egyetlen megoldás?

Nézzük a számokat. Aki használt autót vesz, két dologra nagyon figyelnie kell. Az első, hogy minden kopó alkatrészt cserélni kell. Nálam ez az akció csaknem 3000 €-ba került, amiben benne volt az olaj, szűrők, vezérlés, kuplung, kettőstömegű, gumik. Illetve azok a dolgok, amik rosszak voltak: relé, termosztát, generátor görgője, tartóbak. Ha erre az ember odafigyel, az esztétikumot, új autó illatot (amúgy durván mérgező) és a modernséget leszámítva szinte új autója van.

A másik fontos dolog a szívás és szívatás megelőzése. Ehhez meg kell egy jó szerelő, ami átkozottuk ritka fogalom. Nem érdemes spórolni vagy ár szerint keresni, mert az olcsó ritkán jó. Picit gyakoribb a közepesen jó szerelő átlagos árért és rengeteg a hozzá nem értő, de nagy pofájú szerelő. Ez márkafüggetlen dolog, de az Alfa esetén többszörösen érvényes. A százezer kilométer alatt rengeteget megtanultam - szerintem a legnagyobb gond, hogy a piac pénzérzékeny. Mindenki olcsónak akar mutatkozni, ezért 150 ezres kiadás mellett már nem meri megmondani, hogy még 15 ezerért cserélni kellene ezt/azt. Ez abban mutatkozik meg, hogy pár hónap múlva ez a 15 ezres dolog 80-90-re dagad. És ha a szerelőnek szerencséje van, ismét hozzá látogat a tulaj, így még keres is a dolgon. Ez sajnálatos hozzáállás, vagy simán a szakmai tudás hiánya. Summa summárum, érdemes olyan embert találni, akinek a lelkiismerete egálban van a szakmai tudással. És mindkettő egálban van a marketingjével. Főleg Alfás körökben hatalmas divat az autó és a szerelő ok nélküli fényezése, akárcsak a nagyotmondás; az értelmetlen önigazolás a feledés homályába tolja a sok káromkodást, kiadást - pénzben és időben egyaránt.

Az időm erősen korlátozva van, de ha lenne, akkor se az autó szervizelésére szeretném költeni. Ez volt az egyik oka annak, hogy eldöntöttem, 10000 km-es szervizperiódust választok. Ez a fele a gyárilag előírtnak, de egyrészt hiszek a gyakoribb olajcsere jótékony hatásának, másrészt szeretem átnézetni az autót minden tizes után, így tervezve be a szervizlátogatást és próbálva nullázni a meglepetéseket.

A százezer km alatt tehát 10 olajcsere várt. Reméltem, hogy ezen kívül messze elkerülöm majd a szervizeket. Nem sikerült. Mindössze 4 alkalommal bírtam ki a tízezres periódust, 5 alkalommal viszont kénytelen voltam újabb megállót betervezni. Viszont - mint a görbéből is látni lehet - a kezdeti nagy befektetés meghálálta magát, hiszen az egyes 10ezres periódusok (ami átlagban 11200 km) konstans kiadást hoztak valahol 15 cent / km környékén. Egy nagy bucka látható csak, ami az utolagos xenonosítás nem kis költsége volt. A lényeg azonban, hogy időben csökkenik az egy kilométer ára, tehát az öregedő autó nem kér egyre nagyobb befektetéseket, jelenleg 18 cent / km körül működünk, ami egy egész szép összeg. Főleg annak tükrében, hogy az auto-motor-sport az 1.6 KIA ceed-et 16 centre hozta ki az első 60000 km alatt. Jelenleg nincs semmi, amit ez az autó ne tudna megadni, mp3, usb meg hasonló marhaságok nem érdekelnek, a többiben meg az új modellek sem nyújtanak többet. Végeredményben tehát a három éves autó kb. harmad áron (a vételár + rendbehozatal) funkcionálisan ugyanazt tudja, mint az új. Mert az újszag, első puppantás érzése, 0 km látványa, karcmentesség ritkán ér meg több, mint 20 ezrest. Euróban.

Mennyibe is került a 100.000 km? Csak a tényeket nézve 17.989 euróba. Hatalmas összeg, jóval több, mint az autó vételára volt. De mi is kerül ennyibe?

Természetesen az autós legnagyobb ellenfele az állam, illetve az állam a benzinkutakon keresztül. 6918 €-t töltöttem át a pisztolyon keresztül a 63 literes tankba, miközben egy literért 80 cent és 1,40 € között fizettem. A biztosítás csak a kötelezőből áll, 1075€. E két kategória a kiadások 45%-át jelentette.

Hatalmas összeg el tud gurulni a kerekek irányába. Ami vigasz, hogy ez új autónál is játszik, persze a gyári garnitúrát kivéve. Én 1934€-t adtam a 8 felni + 12 gumiért, ami még nagyon jó árnak is mondható, hiszen a téli 16-os Bridgestone és a nyári 17-es Pirelli nem éppen az ócska kategória.

Ami igazán fáj, az a futómű. Erre mondja az Alfa fanatikus, hogy ez az ára a remek, sportos futóműnek. Marhaság. Ez egy elcseszett konstrukció és a körülötte kialakult legendák szülte szívatás keveréke. A lengőkarok és a stabrúd viszont bizonyítottan megcsinálhatóak úgy, hogy 30000 km-t simán kibírjanak, így ennek az összegnek illene 1500 € körül megállni. Nálam 2464€ lett, tehát egy ezres a szívásra ment. Ehhez még jön 404 € kerékcsapágyakra, de ez jobb családokban is előfordul.

Marhaságokra (váltógomb, xenon, fólia, hangszóró...) szintén elment egy ezres, de az vesse rám az első sziklát, aki nem szereti csinosítgatni az autóját. A xenon fölösleges volt, a fólia viszont remek.

Az isten nem ver bottal kategóriában volt 2 törött ködlámpa, egy új szélvédő, egy relé, motorháztartó teleszkópok, termosztat, 3 turbócső, halott hátsó ablaktörlő motor, szakadt gumilista. Együtt 915 €, ami egyben az autó hibalistája is a százezer kilométer alatt.

Az isten szerelővel ver kategóriában a már említett ezres mellett volt még 190 euró a két szabadonfutóért, amit már lopás szinten emlegetnék, hiszen a végső károm 1200€ volt az olasz kényszerhétvégével együtt. Mivel a bíróságig nem jutottunk el az ügyvédem tanácsára, ezt a kiadást átírtam a remek kirándulások részbe. A 190 €-t viszont azóta is siratom, mivel az autóban pár km-t teljesítettek csak és a végső cserét az olasz 550€-ért csinálta meg, ez a összeg a vezérlések, szíjak kategóriában virít 1200 €-ra duzzasztva azt.

Nem véletlenül hagytam a végére az olajcseréket és ami vele együtt jár. Bár feleztem a csereperiódust, 547 €-ba kerültek az olajak, szűrők. Vagyis jó 200€-t tudnék 100000 km-en spórolni és annyit megér az érzés, hogy friss olajat kap hűséges társam.

Drága? Olcsó? Nem vitatéma, hiszen kevesen tudnak érdemileg hozzászólni saját (őszinte) statisztikák hiányában.

194.204 km, 2011. március 26.

- 5 liter friss Selenia WR 5-40
- gyári gázolajszűrő
- valamilyen olasz olajszűrő (Erhard)
- valamilyen olasz levegőszűrő (Erhard)
- valamilyen olasz pollenszűrő (Erhard)
- Ruville ékszíjfeszítő (a régi még egész jó volt ránézésre, de október óta nyikorgott)
- Ruville görgő (nagyon beteg volt)

Anyagár 36000,- Ft, munkadíj nem publikus.
Ezek kívül volt egy alapos átnézés a következő eredménnyel:

1. A futómű 27.689 km óta szolgál és egyelőre úgy néz ki nincsen semmi baja. Semmi nem lóg, semmi nem nyiszog, semmi nem kopog. Remélem még egyszer ennyit kibír és akkor elégedett leszek.

2. Lyukas a motor :) Vagyik mindkét oldalon köpi az olajat. Bal oldalon olyan sár van, hogy nem is látni, honnan és hogyan. Vagy a nívópálcánál-nívópálcától, vagy a szervoszivattyú szimeringje, de az is lehet, hogy a főtengely szimering alól. Kapott egy alapos mosást alulról, megpróbálom megfigyelni, honnan. Akárcsak a másik oldalon, ahol szinte biztosan a főtengely szimeringje a bűnös és már nagyon élete vége felé jár, ami azt jelenti, hogy legkésőbb a következő olajcserénél csinálunk egy váltó le-kuplung ki-váltó fel nyolc órásat. Már alig várom.

3. Mindkét oldalsó gumibak tönkre van

4. A kormánymű fogasléce laza, mindkét oldalon kopog, de még használható. Jó lenne egy felújítás, még jobb egy új kormánymű :)

Ha már így nekifogtam a dolgoknak, jó fél év után lemostam az autót. Már nem is emlékeztem rá, milyen színű volt. A csomagteret is kitakarítottam, megtaláltam a 3 hónapja elveszett bőrkesztyűim. Mivel a takarítás eredménye egy tele szemétláda lett, a hátsó ülés takarítását későbbre halasztottam, ahogy a Matyit ismerem, biztos lesz két talicska száraz kifli hátul. Ezért jó a fóliázás, senki nem látja a koszt és a szemetet. A szag szerint még egerek nincsenek és hangyákat se láttam. A hangyász meg úgyse fér be.

Átdobtam a nyári kerekeket is. A centrírozásnál 2 felnihez hozzá se nyúltak, remélem azért, mert rendben vannak. Mit vár az ember 8 euróért manapság... Lecipeltem a 21 kilós 17-es felniket a padlásról, amivel a heti fitness adagom is megvan, így egy hétig várnom kell, hogy a 16-os téliket felcipeljem. Mivel a nyárikon 5 centi koszréteg volt, a téliket magasnyomásúval megtisztítottam. Remélem így nem kell darut hozatni a cipeléshez és elbírom egyedül is.

Vettem az Erhardtól klímatisztító habot is. Telenyomtam vele az autót, mert büdöszokni szag volt a múltkor, mikor megpróbáltam, működik-e a tél után. Remélem nem parasztvakítás. Ha meg igen, akkor valamit kitalálok.

A héten nekifogok a porszívózásnak, aztán minden készen áll a nyári szezonra és a kétszázezer kilométeres celebrációra. Az intézkedések alatt 461 km-t autóztam.

Kiderült, hogy a kipufogóm Houdini rajongó és így 200e km környékén az önmegvalósítás rögös ösvényére lépett. Remelém hamarosan megmutatom a neki a szent utat - visszafele.

Először tavaly júniusban, az Alpokban jelentkezett a kis mocsok. Egy megerőltető szerpentinezés után úgy értem be Meranoba, hogy forogtak utánam a fejek, mindenki azt hitte, leszakadt a kipufogóm és azt húzom magam után. Már akkor észrevettem, hogy fékezésnél, kézifékezésnél elhallgat, illetve a kormányt balra tekerve erősödik, jobbra tekerve halkul. Háromszor belerúgtam, kétszer leköptem és elhallgatott.

Kb. egy hónapja újra elkezdte. Hidegen nem volt gond, de a fékek bemelegedése után versenyt kiabált a traktormotorral, ráadásul mindig győztesként került ki. Ekkor már az agyam téptem, sokszor annyira durva volt a fém-fém párharc, hogy a feleségem 10 perccel a megérkezésem előtt már tudta, hogy jövök.

Március 22-én feladtam, elmentem az Autocomp szervizbe. Ekkor már olyan szinten nyerített a fémköszörű, hogy nem lehetett megállapítani, honnan jön a hang. A szerelő srácot kénytelen voltam kilógatni az ablakon és 60 km/h mellett hallgatta, hol nyikorog a idegen.

Aztán szétkaptuk mindkét hátsó féket, és kiderült, hogy a nyereg alsó csúszótengelye mindkét oldalon teljesen beállt, fogóval sem lehetett mozdítani, pedig a felső szépen, puszta kézzel is mozgatható. Valahogy kioperáltuk és kiderült, hogy a tengelyen egy gumihenger van, ami annyira megdagadt, hogy a tengelyből egy fix vasdarabot csinált, vagyis a nyikorgó idegennek két szuper funkciója is volt: fékezésnél nem szorította oda a tárcsához a betétet, viszont ha már picit odaszorította, legalább nem ugrott vissza a fékezés után. Magyarul mondva teljesen likvidálta a hátsó fékeket.

Mivel a gumival nem tudtunk mit kezdeni, kivágtuk a szemétbe. Ekkor viszont a tengely nem szorult rendesen. Az univerzális autószerelő kellék ezen is segített. Az összerakás már gyorsan ment, majd a próbán vörösre izzítottam a fékeket. Sikerült, a nyikorgó idegen az 1 centis gumiba lényegült át és távozott az autómból. Az operáció ára 20 € volt.

Egy hónap után újra menni kellett. Ezúttal az egész családot becsomagoltam, hogy ne legyen taxis érzésem. Matyi vette a lapot, egyet dumált és csicsergett, majd elaludt. Az éves szlovák matricát persze eladtam, így vehettem újra 7 naposat, 7€-ért. Remek üzletember vagyok... Nagyszombatig majdnem megszültem, hogy járjon élete végéig 30 km/h-val, aki a 3 sávos üres pályán bevezette a 110-es maximumot. Szerencsére 20 km után újra 130 lett a limit, így egy ideig az volt a fő téma, hogy hova a fenébe megy ennyi Ford. A Fordosok éppen ezt az esős, nyálkás, undorító napot választották ki, hogy ritka és kirívó csodaautójuk rendez vous-t adjon 500 másik ritka csodaeskortnak és szürkemondeónak. Ennek ellenére pici csodálatot odacsempésztem a szívembe, már csak az eső miatt is.

A múltkor Nemsova felé vettem az irányt, hogy faluzva araszoljak Jicin felé, de a csehek fetise, hogy minden falu 20 km hosszú, így most próbálkoztam. Ha már matricát vettem, egész Púchovig mentem a szlovák oldalon és meglepően jó és élvezetes úton kapcsolódtam rá a faluzós útra. Ami a vicc, hogy a GPS szerint kilométerre ugyanannyi a két út, ami első körben hihetetetlen, másodikban meg még inkább, hiszen faluzás helyett autópályáztam, mégis veszítettem jó 10 percet. Vagy csak simán túlzásban vittem a szabályok betartását? Egyszer kiszámolom, ha gazdag leszek és hülyeségekre is lesz időm.

Odaértünk. Az gázolaj mutatója fél tanknál járt, a hólyagom az utolsó vörös csíknál. Ez csak akkor volt érdekes, mikor kiderült, hogy nincsenek kulcsok és világvége falu név nélküli utcájának mézeskalács házikója a cél, mert ha azt megtaláljuk, a nyereményünk a KULCS. Két sávos útra kerültünk, ami Ostrava felé vezetett és csendben imádkoztam, nehogy autópálya legyen ez, vagy ha mégis, ne állítsanak meg. Rekordidő alatt szlalomoztam a lengyel kamionok között, de hiába, mert a mézeskalácsot hó borította, nem leltük. A hatodik érzékem kétszer elindult a helyes irányba, de a telefonon át navigáló fiatalasszony mindig visszatérített. Büntetésből őt is magunkkal vittük. Aki látott már a 156 hátsó ülésén gyerekülést, megtermett anyóst és 180 centis fiatalasszonyt, tudja, miről beszélek. Alacsonyan szálltunk visszafele az úttalan utakon.

A kötelesség letudva, de mit tovább. Jön a betonbiztos tipp: Ostraván van gyerekcentrum a helyi üzletközpontban, ott tölthetünk 1-2 órát, addigra az okosok eldöntik, hogy jönnek velünk haza, vagy maradnak. Az előbb már majdnem Ostraván voltunk, így ismerős volt már az út, toltam is rendesen a kétsávoson. Egész könnyen megtaláltuk az Aviont is, persze a város másik végében volt az Opava felé vezető út mentén.

Ekkor már olyan éhes voltam, hogy rágcsálni kezdtem a bőrkormányt. Az Avion persze messziről reklámozza, milyen szuper szabadidőközpont, erre mi derül ki: a csehek szuper választéka a hülyére szétfőtt IKEI zaba, a Kikas akcios kirantott hus 39 koronáért, ahova nem engednem be, mert telt ház van sic! vagy a jó öreg zsírban hentergetett mekdonaldsz. Micsoda minőségi ételválaszték... Nem reméltem argentin steakhúst, na de... Hagyjuk. Mert a lényeg most jön: a gyerekcentrum csak a reklámokban létezik, úgy igazándiból még elfelejtették megnyitni. De szerencsére a parkolás fél órás aktus volt, így az idő telt rendesen. Az IKEI mellett döntöttünk, hatalmas lélekjelenléttel benyomtam azt az izét, hátha a gyomrom megbékél. Ha rossz volt, legalább nem túl drága, 250 cseh pénz, ami kb. 10 euro.

Hívtunk a parancsnokságra, hogy mehetünk-e haza, vagy mi a téma. Mehetünk. Próbáltam a lehető legrosszabb utat választani haza és sikerült is. Zsolnának irányítottam a lovakat. Az út minőségére nem lehetett panasz, arra annál inkább, hogy az előző éjjeli 20 centi hó nem volt eltakarítva. A végtelenségig nyúlt szerpentin, kanyar, kanyar, kanyar. És még kanyar. Még 20 km. Még 7 km. Kanyar. Hó. -1 fok. Makov - köd, 30 centi hó. Aztán végre Bytca és nemsokára az autópálya: a következő 280 km már gyerekjáték. Szombat este lévén teljesen üres pálya, vénemberes, tempomatos 140 és este 8-ra haza is értünk.

630 km-t tettünk meg (az autó szerint 650-et) 3/4 tank gázolajjal ezen az újabb, gyorsan feledhető napon, amit ismét csak a fiunk volt képes bearanyozni.

A képek:
1 Üdvözöljük Csehországban
2 Havas utakon
3 Havas utakon 2
4 Makov - határátkelő térdig hóban
5 nem, a maximumot nem most futottuk, hanem 3 éve Münchenben.

Remek napnak indult, mégse ért semmit. Ráadásul egy láthatatlan 10 centis padkán odacsaptam az autó alját, szerencsére semmi nem sérült, lépésben mentem és szép lassan zuhantam 10 centit. Nem is nagyon értem, mi ért le. Autópályán mentünk, a matrica most 7,80 €. Az út kb. 200 km volt.

Március 5-re végre tavaszias időt jelentettek 10-12 fokkal, így természetesen útnak indultunk. A soproni útból tanulva az Évára bíztam az indulás megszervezését, így majdnem 11 volt, mire elindultunk. A jó két órás tolódás viszont egész pozitív volt Matyi szempontjából, szinte azonnal elaludt. Pozsonyból kiérve még mindig nem tudtuk, hova is menjünk, én a bécsi erdőbe szerettem volna, ill. Bécsbe egy nagyot sétálni és feltölteni a télen minimumra apadt D vitaminos tartalékaink. Az égen azonban felhők gyülekeztek, Matyi kb. 2 órát aludni fog, így Éva felvetette, hogy inkább nézzünk el a Camponába. Nem is rossz ötlet - gondoltam. Mivel szlovák matricám nincs, Oroszvár felé vettük az irányt. Így olcsóbb, de a határátkelő kb. Pakisztán-Afganisztán szintjén van. Az út széttörve, az átkelő szintén, világ végi hangulat. Lefotózni és berakni a terror házába. A másik hátrány, hogy az M15-ön matrica nélkül kell végigdöcögni, mert csak az M1-re érve van megálló. Mondjuk mindig így csinálom, egyszer biztos elkapnak. 1650 Ft volt a matrica, vagyis kb. 6,1 euro. Cserébe Budapestig remek út, kevés autó és megtévesztő napsütés. Élveztem az utat és picit kikormoltam a 156-ot. Persze nem lennék én, ha nem akad konfliktus is, ezúttal egy fekete tuning audi személyében. Mivel tempomatos 140-el haladtam, nem vettem a lapot, de így is hagyta, hogy 6x megelőzzem, aztán 170-180ig húzta, hogy ne tudjak elmenni mellette. Ebből is látszik, mennyire öregszem, az erőlködés helyett simán mögé soroltam, majd az első alkalommal messze elhagytam. Az M0 a szokásos formáját hozta: kínos a 80 km/h, csábító a 2 sávos út. Oda is léptem, mígnem az Anna-hegyi pihenő előtt képembe nem nyomtak egy radart. Egy fékezésre volt időm, GPS szerinti 89-el kattanhatott a célfotó. Remélem emiatt nem kapok borítékot. 200 méterre a Camponától Matyi felébredt és kíváncsian mustrálgatta, mit találtunk ki neki.

Az ebéd után motoroztunk, autóztunk, majd az állatos üzletben megcsodáltuk a papagájt. A Tropicárium főleg az elején érdekelte, így a 18. hónap küszöbén még túl korai azt kívánni, hogy az összes akváriumtól hasra essen. Szokás szerint a madarak (tete hoooo tete) érdekelték leginkább, legközelebb madárkiállításra megyünk.

A Campona emeletén felfedeztem az újonnan nyílott Gyerekvilágot. Na ez az, ami majd leköti a kicsit... Alig tudtunk elszakadni, annyira tetszett neki, nagyon jók ezek az intézmények. Fél hat elmúlt, mire kapcsoltunk, hogy jó lenne hazaindulni. Az M0 felé semmi esetre nem akartam menni, ezért a Kamaraerdőn keresztül gurultunk le Budaörsre egy szombati bevásárlásra. Az ilyen bolyongásoknak mindig megvan a varázsa, mikor milyen érdekességre bukkanunk. Ezúttal a Mementó parkot fedeztük fel.

Matyi a monoton autópályázás hatására szépen elszunyókált, de nem bírta ki hazáig. Ilyenkor nem nagyon szokott aludni, így az ébredése keserves és nyűgös volt. Győrből kikerülve újra elaludt, de az utolsó 20 percet fel-felsírva tette meg. Este fél kilencet mutatott az óra, mire a jó 400 km megtétele után hazaérkeztünk. A tervezett napos sétából a természetben ugyan nem lett semmi, de így is egy remek nap kerekedett ki.

A teljes értékű xenon lámpákhoz még 3 dolog hiányzott, amiből kettőt mindenképp meg szeretnék valósítani. Az első a legkönnyebb - a régi magasságállító gombjának eltüntetése, aztan a lámpamosó beszerelése, végül a harmadik az automatikus magasságállítás a terhelés és sebesség függvényében. Több autót próbálva úgy döntöttem, hogy a harmadik egy marhaság. A második csak pénzkérdés. Az első viszont hosszú hónapok keresése után egy egyszerű kézimunka - két komponensű pattex gyurmát használtam, az egész fél óra alatt megvolt. Mondjuk igényesebben is megcsinálhattam volna, de egyszerűen lusta voltam tovább vacakolni vele...

Őszintén szólva az agyamra megy a tél. Kellemetlen, köröm alá mászó, jeges rettenet. Az ember be van zárva a házba, mert a téli havas, napos, télisportos idealizált február helyett csak szeles, taknyos, vírusos akármi jut osztályrészül. Napok óta figyeltem az előrejelzést, de Murphy mindenkin győzedelmeskedik: ha javul is picit az idő, a hétvégére garantáltan 6-7 fokot esik a hőmérséklet. Pénteken már elhatároztam, hogy leugrunk Triesztbe, de a 15 fokos, napos csütörtök után 8 fokot jelentettek hétvégére, annyi meg otthon is van. Aztán mégse, -6-al ébredtünk. Ez már kiverte a biztosítékot. Egy jó kis veszekedés után (nem indulhatunk a kisgyerekkel vakon a világba, aludnia kell, meg enni versus az autóban is lehet enni meg aludni) becsomagoltam a családot és elindultunk valamerre. Évának lett igaza, Matyinak nem tetszett a dolog. Miért vagyok leszíjazva? Miért nem játszhatok a szobámban? És hova megyünk? A gyerek azért gyerek, hogy ne legyen csendben, gondoltam, de sajnos egyedül voltam a véleményemmel. Lassan poroszkáltunk immár az osztrák oldalon a Neusiedler-see körül és élveztem az autózást, a meleget, a bőr üléseket. ÉN jól éreztem magam.

Aztán egyszercsak Sopronban találtam magam. Jó hely, meg is álltunk a Plázában. Éva szabadot kapott, mi meg elindultunk egy férfias kiruccanásra a Mosolyországba. Meglepően jól sikerült a két óra, Matyi megbocsátotta a másfél óra autózást, a mókuskerék felrúgását, a szocializálódás jegyében olyan jól játszottunk, hogy ihaj tyuhaj :) Még a déli alvásról is elfeledkeztünk :)

Hazafele a Garmin hozta a szokásos formáját, megint nem találta a határátkelőt, aztán a letiltott autópálya ellenére felvitt a sztrádára, 1 km után meg le. A sima és nyugis idevezető út helyett megint kiválasztotta a szerpentines hosszú utat, de Matyi elaludt, így hagytam vezessen.

Számomra remek nap lett, Éva ezzel biztosan nem értene egyet. Legközelebb hagyom, hogy tervezze ő a napot és minden jó lesz.

Irtóztam az úttól és mindent megtettem, hogy ne kelljen mennem, de kénytelen voltam. Egész éjjel nem aludtam, azután lehúztam 11 órát a munkában, odakinn köd és eső, minden porcikám azt kívánta, hogy ágyba zuhanjak, esetleg befejezzem a Millénium trilógia utolsó 200 oldalát. Még tettem egy utolsó próbát: fizetem a taxiár felét, de...

Aztán beültem a 156-ba és egy csapásra elmúltak a kételyek. A meglepetéstől alig jutottam szóhoz, csak egy mosolyra futotta és kezdtem magam jól érezni. Az autópályán már lecsillapodtak a kedélyek, semmi torlódás, egyedül a 110-es korlátozás zavart Nagyszombatig. Trencsénig viszont szabad volt a pálya, mire vége lett a Bonanza válogatásnak, a 140-re pöckölt tempomattal már ott is voltam. Innen aztán jön a kedvelt és gyűlölt szakasz: gyűlölöm a végtelenségbe nyúló, hosszú cseh falvakat, amikhez képest Almásfüzítő is rövidnek számít. Imádom viszont a dimbes-dombos közutakat, amit ugyancsak próbára teszik a sofőrt. A csehek viszont kitettek magukért, a Nemsova - Vsetin - Valaske Mezirici szakasz frissen aszfaltozva, remekül csíkozva és prizmázva mindent megad, amire egy közúti rallihoz szükség van. Egyetlen gond lehet csak, ha valakit utolérünk, még inkább, ha az illető teherautó. Éjjel viszont ezzel nincs sok gond, így az egyedüli feladat a féktávok helyes megválasztása, a kanyarívek választása illetve a dombtetőre érve arra koncentrálni, nehogy felbukkanjon előttünk valami akadály. Ismét bebizonyosodott 2 dolog: bár csak 140 lovas a JTD, nagyon jó partner ilyesfajta szórakozásra és a nyomatéknak köszönhetően igazi élményautózást nyújt az Alfa remek kormányozhatóságával kombinálva. Ha a Bravo könnyű kormányával hasonlítom össze, olyan érzésem van, mintha az Alfa egy nagyot terpesztene és a 4 sarokban 4 beton gólyaláb lenne a kerekek helyén. Ahol besokalltam, az egész autó sodródott, pedig ESP nincs az autóban. Még véletlenül sem csúsztam meg, pedig 4 fokban, ködben ideálisak a körülmények az útpadka megkóstolására. A másik tény, hogy a fékek egyáltalán nincsenek összhangban a motorerővel. Nyúlós, gyenge, unalmas a fékrendszer, ha sokáig marad a 156, ez nem maradhat így. Többször kaptam magam azon, hogy ha vészfékezni kellett volna, bizony nincs esélyem megállni. Ami még érdekes volt, hogy a csehek elkezdtek kék prizmát ragasztani az utak szélére - ezt még egy országban sem tapasztaltam és elég furcsa volt, az utat viszont remekül jelölte.

Az útvonaltervező programok szerint 3:06 - 3:10 alatt lehet megtenni a 226 km-t, én pontosan 2:30 alatt tettem meg. Novy Jicin-ben 1300 cseh koronás látogatást tettem a Shell kúton és indultam is vissza. Immár egyedül picit többet engedtem meg magamnak, de a fáradság már elő-előjött és helyenként egész durva volt a köd is, így érzésre nem tudtam olyan jó tempót menni. Az államhatárnál a Garmin belefogott a szokásos mániázásba, de ez az út már a annyira a lábamban van, hogy nem sokat törődtem vele. Az autópályán se tudtam hozni a tempót, egyrészt a köd miatt sokszor nem láttam, hol a sávom, másrészt a ködlámpások miatt állandóan lassítanom kellett - nem láttam az utat, amire szükség volt a biztonságos előzéshez. Soha nem értem meg, mire a hátsó ködlámpa vakító ragyogása, ha valaki 100 méterre van mögötte... Ami még érdekes volt, hogy a 140-es tempomatos sebesség nagyon soknak tűnt, a 134 szintén, de 130-ra belőve már egész biztonságosan éreztem magam. A többiek kb. 110-el mentek, így messze a leggyorsabb voltam hazáig. Az út 2:32 tartott + 4 perc állás, így a tervezett 6 óra helyett 5:15 alatt jártam meg a 452 km-es utat és 23:10-kor már ágyban feküdtem a Milleniummal :)

Így lett az irtóztató vízióból egy remek élményautózás.