Blog >> 156

>> EseményEngineCoffeeTables // Alfa 156 2,5 V6 // 2009-08-26

Ez most egy mindent bele blog lesz:)))
Voltunk otthon, Bonnie hazavitt és visszahozott minket, nem is akárhogy.
Utazás:
Hazafelé siettem, és néhol 200km/h feletti sebességel(230 volt a max) repültünk.
Ez meg is látszott a fogyasztásban(10-12l), de sajnos a sok dugó miatt az utazási időben nem.
Visszafelé finoman jöttem, figyeltem az haladás egyenletességre és 10liter alatti fogyasztást sikerült elérnem végig a 2400km alatt!!!!
Otthon:
Megnézettem a klímát, de el van törve egy cső. Nem volt idő kijavítattni, és itt Skóciában nincs rá szükség:(((
A dunaújvárosi Puskás szervízben Puskás Gergő ,Alfacorse cartárs kezei által kapott új hosszbordás szíjjat, fékbetéteket elöre, és felszabályozták az első tárcsákat, és rá pár napra kicseréltük az első Eibach kanyarstabilizátort. Na ez nem volt egyszerü játék, pláne az utána következő futómübeállítás. Minden összejött de Gergő hősiesen állta a sorozatos próblémákat, és nem engedett a minőségből! Szóval otthon, ezentúl én hozzájuk fogok járni.
Race: aug.20.ára jutott a gyorsulási nap, két versenyen is megjelentem, kevés sikerrel.
Kalocsán egy remek társaságban versenyezhettünk, és azt hiszem nagyon erős kategóriában szerepeltem. Az összes alfa közül a 6. legjobb idővel a kategória 5.ként kerültem döntőben ahol Satan cartárs ellen kezdtem és fejeztem be a döntőt.
Délután-este még felugrottunk a Hungaroringre, egy kis elégtételt szerettem volna az elrontott Kalocsai döntő miatt. Itt már a nevezésnél elszurtam, nem volt nálam a forgalmi. Igy mehettem teszt kategóriában. Futottam 3-at a becsület kedvéért, de az első futam után elment a kedvem. 9.9-es 200méterrel teszt kategóriában 13. helyen álltam, az eredeti S2-es kategóriában a 4. helyen kvalifikáltam volna magam a döntőre ha elviszem a forgalmit:((((
Skóciában:
Mivel az autóról aug31.én lejárna a müszaki, igy hazautazás elött kértem időpontot müszakira, és a mai napon el is gurultam a müszakiztató garázsba. Megkapta a müszakit, de hogy????? Az első futómüben középről-balról hallotam már hogy kotyog valami. Ez be is volt kalkulálva, hogy emiatt megbukik(itt Skóciában a bukás után 10napig ingyen újravizsgáztatják az autót). A hiba meglett de a vizsgán átment:))))
A bal első alsó lengőkar a bünős, de a kanyarstabilizátor-ültető rúgó-kemény gátló annyira bekeményíti a futómüvet hogy a gép nem dobta ki hibaként:))))
Már meg is rendeltem az újat és a héten kicseréljük.
Na most ennyi röviden:))))

>> Szervizadmirális // Alfa 156 SPORTKIT 1998 // 2009-08-06

Már a mai tankolás volt zsinórban a második, mely után azt éreztem, hogy hirtelen nagyon fürge lett a kocsi. Ez azért érdekes, mert amikor ez először történt meg, akkor a benzin minőségére fogtam. Úgy gondoltam, egy jó minőségű, és/vagy jól adalékolt 95-öst sikerült venni.
De akkor most egy még jobbat tankoltam?

Hát az nem lehet, mert tényleg lusta volt már a vas, amikor beálltam a kútra. 55,33 liter ment bele, de előtte jó nagyot szusszant amikor letekertem a tanksapkát. Ezekből a jelekből arra következtettem, hogy a tanksapkán lévő szelep nem engedi levegővel pótolni az elfogyasztott benzinmennyiséget, az üzemanyag pumpa meg ettől erőlködik, ahogy fogy a nafta.

Úgyhogy behoztam a tanksapkát, szétszedtem, és sterilizáltam. Kissé "iszaposnak" mutatkozott, de nem volt ijesztő azért. Aztán összepattintottam és beszereltem. Gondolom most jó lesz.

Nem rég végeztem az ablakmosórendszer felújításával. Visszafolyószelepet és fúvókákat cseréltem gyári vadi újakra. A fúvókákat azért akartam lecserélni, mert egyrészt már nem szórtak egyenletesen, másrészt lehetetlen volt beállítani őket. Vagy nagyon fel szórtak, vagy nagyon alá. A vadi újat már egész precízen be tudtam lőni!

>> SzervizEngineCoffeeTables // Alfa 156 2,5 V6 // 2009-07-16

Múltkori gyorsuláson az egyik hátsó fékbetétem disszidált és a ferodol leugrott a betét fémrészéről. 2 nap alatt motorfékkel fékeztem és V6tól telhető lassúsággal közlekedtem. Rendeltem még 2 kormány összekötőt is mert a jobbos kezdet játszani.
A szerelő kicserélte múlthét szerdán, minden rendben.
Pénteken kész lett a hiányzó selespeed felnim(hegesztés és görgőzés), levettem a jobbos első felnit is hogy szépen párba legyenek centirozva, és ekkor vettem észre hogy 2 nap alatt kiszakadt a jobboldali belső féltengely gumiharang. Öröm bodocság:((((
Rendeltem javító készletet és tegnap kicseréltük. Nem volt egyszerű, elég erős anyagból készült az új harang is. Remélem már nem jön túl sok próbléma a hazaútig.

>> Tuning és extraEngineCoffeeTables // Alfa 156 2,5 V6 // 2009-06-28

Végre idén is eljutottam gyorsulni, és kipróbálhattam a V6-ot negyedmérföldön.
Az időjárás a lehető legjobb volt, 18fok szélcsend borult ég.
Felraktam a yokohama semi-slickeket és elautoztam 150km-re Crailbe.
Rengeteg szép autó volt, de sajnos mind offos:((((
Jellemző hogy a 8 futamból 2x Skyline-al 1x-1x Impreza-val és Evo-val mentem.
Az első 5 futam nem volt valami fényes, inkább ismerkedtem az autóval.
De az utolsó 3 futam már 15,5-15,4-15,5 volt 145-ös végsebességekkel és 2,2-es 60 lábakkal. Sajnos az 1/8ad mérföldes időket nem mérték.
A napot dizelveréssel fejeztem be, egy fabia rs maradt le pár autóval:))))
Legközelebb már otthon lesz race, Kalocsán találkozunk!

>> SzervizPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2009-05-25

Kiégett az izzó az időórában a középkonzolban. Ha valaki hasonlóan járna, annak itt egy kis segédlet, hogy miként tudja kicserélni.

Első lépésként ki kell venni a rádiót. A keretet lepattintjuk és a rádióhoz kapott két kis lemezcsík segítségével hamar kiugrik a rádió a helyéről. Ezután kivehetjük azt a fém keretet is, amiben a rádió helyezkedik el. Ehhez meg kell néznünk, hogy mely fülek tartják azt a keretet, azokat csavarhúzóval kiegyenesíteni, majd kihúzni a keretet. (1-es kép)

Húzzuk le a klíma tekerőiről a gumiborítást. Kissé nehezen indulnak meg, de nem tartja őket semmi csavar. Hátulról alájuk nyúltam körömmel és könnyen lejöttek.
(2-es kép)

A váltókar bőrborítását is le kell venni, ki kell patentolni a váltókaron, tépőzárat széthúzni teljesen, majd alul elhúzni oldalra az egyik irányba és kihúzni felfelé az egészet. Előtte nem árt kivenni a hamutál alatti tárolórekeszből a gumiborítást. Ezt nem fogja semmi, csak be van csúsztatva a helyére. A váltógombot nem kell levenni. (3-as kép)

Szükségünk lesz egy csillagcsavarhúzóra. Nyissuk ki a hamutálat és vegyük ki a 2 db csavart, mellyel kijön az egész hamutál (4-es kép). A két csatlakozót húzzuk le a hátuljáról és már kint is van.

Vegyük ki az összes többi csavart. 4db-ot a váltókar mellől (5-ös kép), 2 db-ot a hamutál mögül (6-os kép), 4 db-ot (melyből 2 db torx) a rádió környékéről (7-es kép). És mér csak két fül tartja felül a középkonzolt (8-as kép), szóval először az alját kell elkezdeni húzni, majd kibillenteni a tetejét. Húzzuk le a csatlakozókat a vészvillogó kapcsolójáról.

Az óraegységet 4 db csavar fogja, tekerjük ki ezeket is (9-es kép) és húzzuk szét a csatlakozókat.

Az izzók foglalatát az óramutató járásával ellentétes irányba tekerve tudjuk kivenni (10-es kép), az izzót a foglalatból pedig csak ki kell húzni. Rizsszemizzó kell bele, 60-70 Ft-ért lehet kapni autósboltban. Én kicseréltem mind a 6-ot (óránként 2 db van).

Összeszerelésnél előtt dugjuk össze az összes csatlakozót és próbáljuk ki, hogy jó munkát végeztünk -e. Középkonzol összerakásánál figyeljünk, hogy a csatlakozókat áthúzzuk a megfelelő helyeken, különben szétszedhetjük újra. Ilyen a szivargyújtó két csatlakozója. (11-es kép)

VÉGEREDMÉNY (12-es kép)


Ha valamelyik klíma tekerőben égett ki az izzónk, akkor tulajdonképpen az óra kiszedésig ugyanezeket a lépéseket kell megtennünk. Csak ott az óraegység helyett a klíma tekerő panelt kell kiszednünk. Ez kicsit macerásabb, kiszedni nem is, csak ezt még szét kell szedni és az izzócsere sem megy ilyen egyszerűen. Vagy megvesszük drága pénzért foglalatostól az izzót (nekem 2016 Ft-ot mondtak darabjára) vagy veszünk ide is rizsszemizzót. A régi izzókat ki lehet forrasztani a foglalatokból, az újakat pedig be lehet forrasztani a helyükre.

Egy nagyon fontos dolgot még nem említettem. Ha szét van szedve a középkonzol, szét vannak húzva a csatlakozók, akkor ne tegyük rá a gyújtást, mert volt már akinek összezavarodott a rendszer ettől.

>> SzervizEngineCoffeeTables // Alfa 156 2,5 V6 // 2009-05-29

Megküldték az új, mostmár jó! légtömegmérőt. Hát ezt az érzést javaslom mindenkinek:))))) V6 feeling leírhatatlan talán csak ez példázza megközelítőleg:
Beszélgetünk a hugommal a járó motorú autó mellett:
Hugom:-Te ebben csak 3 henger megy?(azt hitte 4 hengeres)
Én:-Ja alapjáraton átkapcsol a Suzuki üzemmódba és ilyenkor csak az egyik fele müködik a motornak:)))))))
Szó ami szó tényleg nagyon durva:)))
De a teljesítmény az még durvább....

>> SzervizEngineCoffeeTables // Alfa 156 2,5 V6 // 2009-05-23

Múlt hét pénteken megvettem a GTV útodját ezt a fekete szépséget:))))
Olcsón vettem és mivel nem a MediaMark-ból ezért nem jót:(((
Tudtam hogy nem véletlenül olcsó. Próblémák: LMM, termosztát, fűtés ventillátor, rádió.
Megrendeltem a termosztátot és az LMM-et, és meg is jöttek pénteken. Akkor csere....
Ja persze:(((((
Lmm a régi csavarjai berohadtak majd az egyik beletört a házba.
Kicseréltem nagynehezen és pótoltam a csavarokat, erre nem müködik az új.
Oké, a mai sz..ás megvolt, gondoltam....
Visszaraktam a régit és lerendeztem a cserét gariba.
Átmentem az egyik kollégámhoz aki autószerelő, hogy kicseréljük a termosztátot.
Amikor szedte ki a régit már szólt hogy a hosszú csavar szétnyalta a menetet a házban, valószinüleg már korábban mert első pici mozdításra megindult. Kicseréltük a termo-t de nem akartuk megkockáztatni hogy csak két csavarral fogassuk le, ezért kb egy óra alatt végigtelefonáltuk az összes skót vagy magyar ismeröst hogy kinek van 8-as menetfúrója(az eredeti csavar 6-os) és egy hosszabb csavarja, a skót csoportvezetőm lett az áldozat és töle kaptuk mindkettőt.
Sikerült szépen megcsinálni, de a próbakörön kiderült hogy az új termosztát kinyít 75 fokon. Most egyelöre ez igy marad és ha már minden klappol akkor kicserélem egy normálisra, de ezt majd inkább otthon, Magyarországon:)))))
Még mindig megbocsátok neki mindent:))))))

>> EgyébTackry // Alfa 156 SW 2.4 JTD // 2009-04-17

8 hónap kitartó - na jó, időnként nagyon lusta :) - keresgélés után megtaláltuk a Kicsike méltó utódját, egy 156 SW 2.4 JTD személyében.

Magyarországi, első tulajdonostól, végig a pécsi Ábelnél szervizelve, szervizkönyvvel. 2002. decemberi, azaz nincs 6 és fél éves, így a 150 lovas motor és a faceliftes műszerfal van benne.

Rengeteg pozitívum, extra és sok egyéb szólt mellette, és csak kettő ellene. Az egyik, hogy 250.000km van benne, de ha minden igaz, akkor az előző tulajdonosa Németországba járt csak ki vele, így főként autópályán, hosszú utakon volt használva, erre pedig azt mondják az okosok, hogy 50%-os igénybevételnek számít, vagyis a 250 ezret vehetjük 125 ezernek is, amennyiben rendszeresen karban volt tartva. Ez utóbbira pedig számomra garancia az Ábel.:)

A másik negatívum, hogy az előző tulaj egy rossz akarója telibe öntötte kromofággal... Így az egész autó újra lett festve, ezt a rétegmérő is bizonyítja. De ennyit ennyi extra és jó állapot mellett, azt hiszem, le tudok nyelni.:)

Hihetetlen mennyi minden van benne, hirtelen eszembe sem jut minden. Az autó leírásánál úgyis felsoroltam minden széria- és extra tartozékot. Amik most mégis beugranak, az a xenon, a vadriasztó, a mélynyomó, a Bose Hifi, a 6 hangszóró, az esőérzékelő, a faceliftes műszerfal, a 150 ló, a tempomat, a fedélzeti számítógép, a színezett üvegek, a fűthető ülések, a kétzónás klíma, stb., stb., stb...:))))

>> Tuning és extraPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2009-04-05

Erhardtól sikerült vennem bontott gyári xenon lámpát. Vinnie haverja szerelte be. Az eredmény tetszik. Sajnos a szintállítás nem lett hozzá megoldva, de ki tudja, lehet még meg lesz az is ;)

>> Tuning és extramesa // Alfa 156 2.0 TS 16v Selespeed // 2009-04-03

A Rosso proteo nagyon szép szín, és a 156-os Alfák keskeny hátsó lámpája is gyönyörű, csak épp egyáltalán nem látszik, beleolvad a környezetébe. Régóta gondolkoztam egy cserén, csak sötét színű változat érdekelt, mert a RP fényezésből ez tűnik ki leginkább. Tamás164-nek köszönhetően -aki épp megunta a design lámpáját-, lett egy remek alkalom, hogy megnézzem segít-e a kiemelésben. Szerintem igen! :)

Ezzel lezárult a lámpa projekt, az összes műanyag cserélve körben az autón. Előre kapott két új lámpatestet mielőtt 'xenononosítva lett', oldalra pedig még évekkel ezelőtt kerültek kristályindexek, azt hiszem az első dolgom volt vásárlás után a gyári narancssárgákat lecserélni.