Blog >> gumi

>> SzervizRomeoOne // Alfa Giulia Quadrifoglio // 2023-08-02

Egy ideje érzem, hogy 200 körül/felett enyhén ráz az autó. Eddigi tapasztalataim szerint ez az autó még a 300-at közelítve is csak annyi jelét adta a tempónak (leszámítva, hogy minden nagyon gyorsan suhant el a másik irányba), hogy 250-nél megjött egy erősebb szélzaj. Így hát gyanakodni kezdtem, hogy valami nem stimmel.

A legkézenfekvőbb gyanusított ilyenkor a kerék és a gumik, így bejelentkeztem a gumishoz egy centrírozásra. Csak a hátsó kerekekre, mivel a kormányon nem éreztem rázást, valamint a hátsókon még az első szerelésű gumik vannak. Már közelebb vagyok a 18 ezer km-hez, mint a 17 ezerhez, meg is lepődtem, hogy ilyen sokáig bírják, mert 13-14 ezerrel számoltam eredetileg. És benézve a kerékjáratba, még egész vállalható profilmélységgel rendelkeztek...

...legalábbis ezt hittem, amíg le nem vettük a kerekeket. A belső oldal már jóval kopottabb, ott már csak egy lehelettel van a megengedett jelzés felett a profil. Egyébként nem aránytalanul van jobban megkopva a belső oldal, szépen csökken a külsőtől a belső oldal felé a futófelület, pont ami várható is a kerékdőlés alapján.

Így viszont egyértelmű, hogy ezzel már nem megyek el még 2-3 ezer km-t. Meg is bíztam a gumist, hogy rendelje be az új Corsa Asimmetrico 2-eseket hátra.

A rázás oka is egyértelműen beazonosítható volt, amin centrírozással nem lehet segíteni. Egyszerűen annyira elhasznált már a gumi, hogy nem kerek az alakja. Megforgatva a gépen, látszik, hogy a felülete ide-oda mozog.
Erre már csak az új abroncsok fognak megoldást nyújtani.

>> SzervizGabesz101 // Alfa Giulietta 1.4 TB MultiAir // 2023-07-07

Defekt a bal hátsó gumiban. Sikerült szögbe menni és sajnos későn vettem észre, így a gumi kuka lett, nem javítható. Párban csere 225/40-18 Michelin Cross Climate 2 gumira. Az új kerekeket előre rakattam fel, az elsőket pedig hátra. Az egyik felni sérült volt, így ezt görgőzni kellett.

A szerelést a Római-Gumi Kft. végezte.

>> EgyébGreene // Alfa GT 2.0 JTS Distinctive // 2023-04-04

A 7 éves firestone abroncsok, amikkel vettem az autót már megértek a cserére. Tavaly már látszott, hogy hiába van még bőven futófelület, sajnos repedezett a gumi. Télre már nem akartam kicserélni, úgyse használtam az autót.
Hankook Ventus Prime 4 lett a választás. Maradtam a 16-os méretnél, mert a magyar utakon így is szétrázódik a futómű.

>> Szervizpakai93 // Alfa Giulietta 1.4 TB Distinctive // 2023-02-21

Az autó mellé kapott Fulda téli gumikkal mentünk 2.945 km-t a szezonban, de elég hangos futásúnak bizonyultak számunkra. Az eredeti tervek szerint pár szezont vele szerettünk volna megtenni, de sikerült kifogni egy elég jó akciót így ma a szezon utolsó pár napjára felkerül az új szerzemény:

- Pirelli Cinturato Winter 2 (205/55 R16 91H)

Az egyik gyári lemezfelni pereme valamikor kaphatott egy kisebb ütést (nem ütött, vagy rázott, inkább csak esztétikailag nem volt tökéletes), így ha már lekerültek a gumik akkor az a felni ki is lett görgőzve.

Jelenlegi km állásunk: 160.199 km
Az összes költség tartalmazza a gumik, a futár, a szerelés és a görgőzés árát is.

>> EgyébGyapi Ɨ|ѯ // Alfa 159 2.2 JTS berlina // 2022-11-02

téli gumi fel
km 171.500

>> Szervizpakai93 // Alfa Giulietta 1.4 TB Distinctive // 2022-08-19

2022.08.19. ~ 155.300 km
Ma túlestünk a vásárlás utáni első szervizelésen, meglepően kedvező áron van hozzá a legtöbb alkatrész.

- Hankook Ventus S1 Evo3 225/45 R17 nyári gumiabroncs
- Petronas Selénia StAR 5W40 motorolaj
- Petronas Tutela Top4/S fékfolyadék
- Petronas Paraflu Up hűtőfolyadék
- Petronas Tutela Transmission Gearforce 75W váltóolaj
- Contitech vezérműszíj készlet vízpumpával
- Contitech hosszbordás szíj készlet
- NGK Laser Iridium gyújtógyertyák
- Mann Filter olajszűrő
- Mann Filter levegőszűrő
- Maxgear aktívszenes pollenszűrő
- Febi vezérlés oldali felső motortartó bak
- TRW hátsó féktárcsa és fékbetét
- Valeo első-hátsó ablaktörlő lapátok

A szerelő egyetlen plusz javítani valót fedezett fel az átvizsgálás során, miszerint cserélni kellene mindkét oldali kézifék kötelet, mert a borítása szétfoszlott az idők során. Jövő héten természetesen megindul az alkatrész beszerzés, már ki is kerestem a gyári cikkszámokat, megpróbálok gyárit találni belőle!

Momo Reds K2 és gumik, szerelés

Ideje volt egy szett új nyári guminak, Hankook Ventus s1 evo2 lett a választott a Ti felnikre. Ezzel egyúttal a felniket bevitettem az Otto Fuchs felnigyárba, hogy teljesen megújuljanak. Valamint rendeltem gyári felniközepeket is. Igen, én is látom, még egy szett kerékcsavarra is szükség lesz. :)

Hankook Ventus s1 evo2 235/40 R19 204000 Ft
Felni felújítás 40000 Ft
Felniközép 11500 Ft
Gumiszerelések (le/fel) 26000 Ft

Km: 171886

>> EgyébKazes☻ // Alfa 146 1.9 td, Bözsi // 2021-11-21

291683 km

Téli állványról le, nyári egy mosás után állványra fel. :)

Nyári eddig futott: 5282 + 7161 + 8907 + 9556 + 9741 + 7106 + 8657 = 56.410 km.,
Téli futott: 3367 + 4987 + 4006 + 5040 +4623 + 3250 = 25.273 km (2db új a lényeg) most folytatja. :)

>> EgyébKazes☻ // Alfa 146 1.9 td, Bözsi // 2021-04-11

283.026 km

Nyári állványról le, téli egy mosás után állványra fel. :)

Nyári eddig futott: 5282 + 7161 + 8907 + 9556 + 9741 + 7106 = 47.753 km., most folytatja. :).
Téli futott: 3367 + 4987 + 4006 + 5040 +4623 + 3250 = 25.273 km (2db új a lényeg)