Blog >> kézifék

>> Tuning és extraRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2018-06-15

Amikor először láttam a fórumon egy újrabőrözött Ti kormányt, akkor már tudtam, hogy nekem is újra kell majd bőröztetnem. A dologgal járó macera azonban mindig a halasztgatás felé sodort. Egy nap viszont azt mondtam, hogy csináljuk, lefixálom az időpontot és onnantól nincs visszaút. Még áprilisban felhívtam a mestert, Rendes Józsefet a Rendes-kormánytól.
Nálam az autó hétvégén szokott használatban lenni, hét közben áll, így lefixáltuk Június második hetét a munkára. Hétvégén szétkapom a kocsit, az újrabőrözendőket hétfőn postára adom, ő pedig visszaküldi péntekig, hogy hétvégén már újra használni tudjam az autót.
A listára végül felkerült a kormány mellé a váltógomb, a váltószoknya, a kézifékkar markolata és a kézifékszoknya is.
A szétszedés/összerakás részleteire nem térnék ki. Ha valakit érdekel, akkor keressen meg és tudok segíteni.
Minden a megbeszéltek szerint történt. Pénteken már újra nálam volt minden és össze is lett rakva.
Az árakat egyébként én meglepően alacsonynak találtam (már ha összehasonlítom azzal, hogy mennyi pénzbe kerül, ha gyári alkatrészeket vásárolgat az ember a kocsihoz).

Kormány: 15 ezer
Váltógomb: 4 ezer
Kézifékkar markolat: 4 ezer
Váltószoknya: 3 ezer
Kézifékkar szoknya: 3 ezer

A végeredmény magáért beszél.
Képek nagyjából before-after sorrendben vannak.
Még annyit megjegyeznék, hogy a váltógombra egy héten belül új kupak is fog kerülni, mert a régi, mint látható, elég kopott.

>> SzervizGyapi Ɨ|ѯ // Alfa 159 2.2 JTS berlina // 2018-05-13

Egy hónapja folyamatosan terjedő olaj foltot vettem észre a kocsi alatt. Nem találtam a forrását. Elvittem szerelőhöz.

A láncfeszítőnél lévő tömítésnél eresztette az olajat. (alk.szám: 71739394, 71739393; a képen 7-es,8-as). Nem nagy összeg - 1800 ft az alátéttel együtt - de mindenhol csak 10es csomagban árusítják. Végül 1 hét keresgélés után a Pappas-nál adtak 1-1 darabot is.

Ha már szerelőnél van, a bal kézifék bowdent is kicseréltettem (AKRON), mert télen volt, hogy befagyott.

Motor olajat is utántöltöttem, Selenia 5w40

>> SzervizCoyote // Alfa 146 1,9 JTD // 2017-11-29

Tegnap meló után begurultam a szervízünkbe és lecseréltem a nyári szandikat téli bundás csizmára :-) kerekeket kicentíroztam. 20-30 gramm kellett csak rájuk a belső oldalra. Majd végre kicseréltem a kézifék bowbeneket. Mind a hármat. Szerencsére a hátsókat nagyon egyszerű, szinte adja magát. Egy tapasztalatlan emberke is simán megbírkózik vele. A rövidet már kicsit nehezebb, ha nem tudja az ember mit és hogyan kell.
Szóval ennek a menete a következő:
Kézifékkar behúz, alatta a csavart elkezdeni kitekerni teljesen majd bowden kiakaszt
Autó felemel, tartó konzolon lévő két kis csavar kiteker. Ezután azt hinné az ember, hogy hopp hopp kihúzza. Én is ezt hittem.... No, de nem így van. Van egy kicsike kis csavar alul a műanyag tartó elött egy inbusz fejű (lásd 5ik kép), azt ki kell tekerni teljesen mert a rövid bowdenen lévő kis pöcök meg akad benne. Semmi más funkciója nincs annak a csavarnak egyébként.
Ezután bowden ki, új vissza fűz és össze rak, aztán már csak be kell állítani.

Km: 296.662

>> SzervizRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2017-07-19

Eltelt 15 ezer km az előző olajcsere óta, így bejelentkeztem Csörihez a következőre (kb. 226600 km). Beszéltük az előző alkalommal, hogy a hátsó féktárcsák is csere érettek (gyári betétek és Jurid tárcsák kerültek be), valamint télen néha lefagyott a kézifék, meg elég gyengén is fogott, így azt is felvettük a listára. Továbbá a bal hátsó dobbetét is szét volt szakadva, a hátsó lökhárító/műanyag elemet nem is igazán fogta/merevítette. Gondoltam, cseréljük párban, így abból is lett két új.
Ja, 2x felvillant a "víz az üzemanyag szűrőben" felirat az utóbbi fél évben. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de úgy döntöttem, hogy akkor cseréljük azt is, hiába volt az előző olajcserénél is cserélve.
Aztán, amikor kész lett minden, eszembe jutott, hogy én fékolajat is cseréltetni akartam. Ezt már úgy említettem Csörinek, hogy majd akkor legközelebb, de azt mondta, hogy csináljuk meg még gyorsan, belefér. Úgyhogy az is új most.
Aztán jött a számla. Amikor meghallottam, hogy mennyibe kerültek a gyári dobbetétek, akkor már tudtam, hogy nem annyi lesz a végösszeg, mint amire kalkuláltam :D
De, ahogy egy tanult barátom mondta, akinek majomra van pénze, annak banánra is legyen. :D

>> Eseménylion1983 // Alfa 159 1.9 JTDM Sportwagon // 2017-06-22

Csopakról kifele macskát fogtam, szerencsére nagyobb baj nem történt. Ködlámpa bánta egyedül.
Ha már egyszer szerelőnél jártunk, a gyenge kézifék is orvosolva lett.

A szervizem nem ért rá, nekem viszont volt egy kis szabadidőm. Kicseréltem a beragadt kézifék zsinórokat.

>> SzervizJulesTS // Alfa 156 1.8 TS // 2017-05-12

Télen már a fagyokban már nem volt ajánlott behúzni a kéziféket, mert képes volt úgy maradni. Mostanra a víz megtette a hatását és ha akartam volna se tudtam behúzni, a jobb oldali meg már majdnem az aszfaltig lelógott. Vettem is ATE bowdeneket. A huzal része is teflon bevonatú, így remélem nem lesz sokáig gond vele. A csere is gyorsan ment. Boldogság van...

>> Szerviz156er // Alfa 159 SW 2.0 JTDm ti // 2017-04-07

Műszaki vizsgára felkészülvén, cserélve lett a két kézifékkötél, illetve az első fékbetétek.
Így már hozta az elvárt szintet.
Kézifékkötél csere nem egy leányálom, erről ennyit.....

A munkát ismét a Csöri csinálta, a megszokott színvonalon!
Majd ezután sikeres vizsgát tett az autó!

>> Szervizpinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2017-03-12

A héten végre nevemre került az Alfa, és több kevesebb sikerrel ugyan, de megpróbáltunk pár számomra idegesítő dolognak is a végére járni. Már az eredetvizsga alkalmával próbáltuk kideríteni az első futómű kopogásának okát, így rázópadon, terhelt futóművel, valamint csápos emelőn kilógatva is megvizsgáltuk, de igazán látványosan csak a bal felső "kis" lengőkar szilentjein érződőtt lógás. A jobb alsónál a gömbfej porvédő gumija ugyan ki van már repedve, de az még állt, mint Katiban a gyerek. Mivel az előző posztban már vázolt élethelyzetnek köszönhetően csak a legszükségesebbekre törekszünk - a régi énem már rendelt volna négy új komplett lengőkart, stabpálcákat, s talán még új stabrudat is, csak hogy megnyugodjon - első körben ezt a két szilentet cseréltük csak ki. A helyzet jelentősen javult, de még mindig van kopogás. Áprilisban műszaki, legkésőbb akkor ismét rázópadra kerül az autó, s remélem addig jobban ki is forrja magát, hogy könnyebben megtaláljuk a hibás alkatrészt. Mértünk lengéscsillapítót, és féket is, ekkor derült ki, hogy a kézifék sem csak érzésre darabos, de a jobb fele nem is igen fog, így került az autóra két új kézifékkötél a régiek helyett - ez most olyan, mint a vaj... Ezt követően elkerült az autó egy éjszakára a fóliás sráchoz, és a lehető legsötétebb fóliával le lett sötétítve az egész hóbelevanc a B oszloptól hátra. Jó lett, bár sötétben már kifelé se nagyon látni rajta - de legalább tuti nem lát be senki még nappal sem... :) Aztán legnagyobb meglepetésemre megjött a Pixelfix-től az új kijelző az infocenterhez, aminek beszereléséhez aznap még nem éreztem magamban kellő erőt, és milyen jól is tettem... Mert az, hogy szét kell bontani egy kicsit a műszerfalat, még önmagában nem riaszt el, volt már erre pár példa (sőt komplett műszerfal ki- be szerelésre is a Puntónál) eddigi pályafutásom során, de ekkor még nem volt világos, hogy miért is küldtek két ellenállást az új kijelző mellé. Mivel leírás nem volt hozzá, így gondoltam tuti más típusokba is stimmel ez a kijelző, hátha azokba kell, így gyorsan rögzítettem az új szalagkábeleit, és visszaszereltem az egész vackot a helyére. Ekkor jött a meglepetés, ugyanis olyan halványan pislákolt még a védőfólia eltávolítását követően is, hogy szinte jobb volt a régi elfolyt vacak. Miután már vagy harmadszor vettem ki, és ellenőriztem, hogy tuti helyén van-e a szalagkábel, vagy nincs-e valami egyéb kontakthiba, beugrott a két kis ellenállás amit küldtek hozzá. Gyors telefon a cégnek, probléma felvázolva, e-mailben pedig már küldték is, hogy az infocenter nyáklapján hova, és melyik ellenállást kell beforrasztanunk ha gyenge a kijelző. S láss csodát, majd kisüti szemem, olyan fasza lett a cucc... Végül megjött az autóhoz való rádió beépítő keret is, így átkerült a MINI-ből az USB-s Kenwood fejegység, mert utálom, és nem is igazán járt sikerrel az fm transzmitteres próbálkozás a megfelelő zeneszámok vállalható minőségű megszólaltatásának érdekében...

>> SzervizKristyon // Alfa 156 SW 1.9 JTDm // 2017-02-18

Ki cseréltem a kézifék kötelet, nem volt most befagyva, de hát enyhe volt az idő, rá fért mert már nagyon oda volt a burkolata.
Pollen szűrő csere is meglett, közben kiporszívóztam és klímafertőtlenítés is meg lett ejtve.