Blog >> gt

>> EseményHalesz // Alfa GT Q2 170 Le // 2009-10-10

Az első nagyobb találkozó a fehér GT-mmel :) Már túl volt a bejáratáson, így kicsit gyorsulgattam is vele. Igyekeztem úgy csinálni, hogy egyesben ne pörgessem szét a gumikat, ezért elég sok rajtot elhibáztam. Sajnos kevés a 170 lóerő ahhoz, hogy Bege széttuningolt (szavai szerint okosan optimalizált!) GT-jével tartsam az iramot, gyakorlatilag mindig elvert. Bettiék szintén 180 Le fölé húzott GT-jét is csak egyszer tudtam megfogni, egy tökéletes rajttal :)

Viszont versenyeztem a régi GT-mmel is, jól elvertem :D

Fotózni viszont alig maradt időm, csak az eredményhirdetés után... nagyon lefoglalt a zsűrizés a főzőversenyen :) Így végül csak a saját autómról készítettem képeket :D
Az első és a második képért köszönet Ruuknak és Györgyusznak!

>> AutóápolásBeeGee // Alfa GT Q2 1.9 JTD // 2009-09-16

Muszáj volt a nyaraláson megvennem Pirinek a Symi szigetéről származó tengeri szivacsot hiszen a mendemonda szerint a Ferrari is innen szállítja az autóápoláshoz szükséges szivacsokat. Több se kellett :)
Igaz, idén kb egyszer mostam csak le saját kezűleg az autót, de majd ezután gyakrabban fogom :)

>> AutóápolásBeeGee // Alfa GT Q2 1.9 JTD // 2009-09-05

Sajnos a lakkozás nem erőssége a kocsinak, így két éves korára szépen kipöttyöződött az orra, de még az első sárvédő is. Ezek már nagyon zavartak, így hibajavítózásra ment, amíg én vakációztam.
Eredmény szép, de még csak félkész. Hiányzik a lakkozás egybepolírozása.

>> SzervizBeeGee // Alfa GT Q2 1.9 JTD // 2009-09-15

Szerintem nincs még egy ilyen lelkes ügyfele az Autóhéz Budaörsnek, mint én. Kb havonta megjelenek valami problémával. Mai napon ezekkel:
Megjött az elhagyott lámpamosó búra. Megjött az új klímavezérlő, amit a kopott gombok miatt gariban kicseréltek. Okos olaszok.. inkább lenne garis elem a lengőkar vagy a kuplung, mint hogy 3 gumigomb miatt küldenek egy komplett berendezést. Sebaj, örülünk neki.
Aztán történt, hogy a nemrég kicserélt csonkállványon - ami bontott volt - a csapágy anya (vagy valami ezen a tájon) nem passzolt teljesen a kopás miatt a féltengelyhez, ezért elindulásnál fémesen pattant egyet. Namost ezt kideríteni nem volt egyszerű, így sikerült megint egy félnapot eltöltenem a szervizben. Mintha lottómilliomos lennék..

>> SzervizBeeGee // Alfa GT Q2 1.9 JTD // 2009-08-11

Bő egy hónapja kezdődött, egy kőszegi kátyúval. Utána vettem észre h félrehúz az autó. Aztán jártam két futóművesnél, és volt egy gumicsere, és semmit sem javult az autó. Ráadásul a gumi csere alkalmával rosszul centríroztak, így elkezdett rázni is.

A diagnózis a csonkállvány deformációját fedte fel. Ezért a bal első kerék dőlésszögét nem lehetett jól beállítani. Az új gumik is látványosan koptak ott, ezért nem akartam halogatni a cserét, kértem h rendeljenek egyet. Ám visszahívtak, hogy az új ára 100.000 Ft + Á, biztos kell? Ezt hallva elhültem kissé.. Osztottam szoroztam, minden kedvezményemet latba vetve több volt az ára, mint amit szívesen kiadnék érte, így belekerült az első használt alkatrész Piribe. Két éves korára meg kellett érnie ezt, de talán megérti, h inkább 25.000 ért veszek bontottat bele.. Szerencsére minden jtd GT csonkállványa ugyanolyan, nem kellett esélytelenül bontott Q2-t vadászni. A cserét a szokásos helyen végezték el.

Lényeg, h most már megoldva ez a probléma is.

>> SzervizBeeGee // Alfa GT Q2 1.9 JTD // 2009-08-07

Gyűlnek a kilométerek..
Hatvanezres szerviz elvégezve az Autóház Budaörsnél.
Csak a szokásos folyadék csere, tisztítások voltak. A vezszíjat nem cserélték, csak ellenőrizték, szerintük még bírja. Remélem is.. :)
Így legalább nem lett horror drága a szerviz, csak elég drága.

>> EseményHalesz // Alfa GT Q2 170 Le // 2009-08-10

Jól vizsgázott az autóm a bejáratás utáni első nagyobb útján, amely a zágrábi U2 koncertre vezetett.

Budapest-Zágráb-Budapest, 730 km. Végig autópálya, 130-150-170-es tempóval, az átlagfogyasztás a fedélzeti komputer szerint 7,3 liter volt :)

Amúgy Letenyénél egy alfás határőr fogadtott minket nagy örömmel :) Először nem értettem, hogy miért bámulja annyira a kocsit már messziről, kezdtem attól tartani, hogy kiszednek minket a sorból :) Aztán jött a "jónapot kívánok", majd egy hangsúlyosabb "jónapot kívánok" és akkor leesett, hogy én ezt a srácot láttam már valahol, csak még sosem volt alfás találkozón határőr egyenruhában, így nehezebb felismerni :) Nono volt az, kérte, hogy vigyük el a koncertre, de nem hagyhatta ott a szolgálatot :)

>> Szervizvasony // Alfa GT 1,9 mJTD // 2009-08-06

Csókoltatom a szomszédot, aki úgy gondolja, hogy jó ötlet más autójának a megrongálása majd csöndben elsunnyogás.
Mostani akcióban egy tükörlapcsere (betörték), bal oldali első index (valami vagy valaki betörte) cseréje történt meg, utasoldali légzsák WD40.
Úgy látszik ezek légzsák kontakt hibák vonzanak, mert már a 147-esnél is üldöztek, vagy csak nem szeretik a Nagyvázsony - Szentantalfa kiváló minőségű aszfaltutat.

>> SzervizHalesz // Alfa GT Q2 170 Le // 2009-08-05

Megvolt az első olajcsere. Ezennel hivatalosan is lezártnak tekintem autóm bejáratási folyamatát! :)

Beállították a vezetőoldali ajtót is, amiről használat közben kiderült, hogy kicsit nehezen csukódik.

Megérkezett az első krómpajzs felső része is: ez már matt színű, amilyennek lennie kellett volna (lásd korábbi blogbejegyzésem).

És végre a helyére került a bal első sárvédőm is, ami kicsit elállt és átadás után szóvá is tettem. Ehhez leszedték az első lököst, kiszedték a lámpát is, úgyhogy komoly folyamat volt - amiből sajnos semmit nem láttam, pedig egy fotót megért volna :)

Kb 4-5 órát dolgoztak ezeken, úgyhogy minden elismerésem az Autóház Budaörsnek!

Nos, most már olyan az autóm, amilyennek lennie kell.

>> EseményHalesz // Alfa GT Q2 170 Le // 2009-07-29

Ez volt az első találkozóm az új GT-mmel :) A tavalyi GT-GTV-GTA találkozó annyira jól sikerült, hogy idén már nagyon vártuk. A jól bevált helyszínen nem akartunk változtatni, a cél ismét Badacsony volt. Budapesten és Székesfehérváron verődött össze a csapat, és az első célpont Zamárdi volt, Mauro pizzériája, ahol kiderült, hogy az olasz tulaj egy piros Brerával jár :) Kapott is rögtön néhány kártyanaptárat az autója!
Innen átkompoztunk Tihanyba, ahonnét Nagyvázsony-Kapolcs-Tapolca kerülővel mentünk Badacsonyba.
Este evés-ivás, majd buli következett (Postás Józsi durva volt :), másnap pedig azok, akik nem siettek haza, egy hatalmasat vitorláztak és fürdőztek a Balatonban.
Kár, hogy páran - különböző nem várt okok miatt - nem tudtak eljönni, így lehet, hogy még augusztusban vagy szeptemberben csinálunk egy pótlást a kedvükért :)