Az egyik csomagtér teleszkóp megadta magát, a másik is már elég gatyán nézett ki, így párban cseréltem.
Stabilus Csomagtér teleszkóp cikkszám: 022929
Addíg működött helyesen, míg beértem dolgozni, illetve míg onnan hazaértem. Ha már tettem egy kis kitérőt, már elkezdett rosszalkodni. A tünet pedig, ha meg kellett állni, mondjuk lámpánál, váltó hibára panaszkodva leállította a motort. Újra lehetett indítani, de amint sebeségbe akartam rakni, ismét leállt, aztán volt, hgy elkapta, és tudtam vele menni. Ha már gurult az autó, onnan már nem volt gond. Persze mire hazaértem, és rákötöttem a táblagépet, már hűlt annyit, hogy már csak a betárolt hibákat láttam, ebből volt több is így nehéz lett volna kideríteni mi a baj, de most hétfőn, már rendesen tudta dobni a hibát, és a kuplung munkahenger pozíció érzékelő tűnt rossznak. Ezt tegnap ki is cseréltem, ma pedig meg volt a teszt, úgy tűnik jó lett.
cikkszám: 550149 ERA fojtószelepállás érzékelő
Volt betárolva lambda hiba is, bár menet közben még nem dobott rá hibát, és a törlés után sem jött még vissza, de azárt rendeltem egyet tartalékba.
Gondoltam kitakaritom a selespeed egységet, de sajnos nem sikerült kiszerelni. Az egyik csavart nem sikerült meglazitanom. Így csak olajat cseréltem benne, illetve a szűrőjét kitisztítottam. Tegnapig nem is tudtam, hogy van benne szűrő...
Lecseréltem az olajat és az olajszűrőt, illetve a légszűrőt.
Ajtó kilincs zsanér eltörött, cseréltem. Faceliftesét kaptam, kicsit faragni kellett, de jó lett.
Hátsó lambdaszondára panaszkodott már pár napja, ebből is újat kapott. Úgy tűnik jó lett.
Később még rakok fel képeket.
Az olajcserénél kimaradt, de most megcsináltam a TCT olaj cseréjét. Nem sokat futott (kb.4000Km), de már kellően fekete levet szívtam ki a tartályból...
Most is mint korábban, csak a tartályban cseréltem az olajat, kb. 05L.
Megejtettem az olaj, és a szűrők cseréjét...
Adódott, hogy a sofőr oldali ülés fűtés kapcsoló is megadta magát. Sajnos már nem tudtam javítani, ezért panelestül cseréltem, egy utólagosan beépíthető szettre, amilyet már az anyós oldalra is raktam. A kapcsolókat a sebváltókar elé helyeztem el, sokkal kényelmesebb kezelni, és látom is, hogy éppen melyik fokozatra van kapcsolva. Nagy előnye, ha leveszem a gyújtást, visszaáll alap kikapcsolt állapotra.
A szivacsból hiányzott egy kis darab, ide egy masszívabb fürdőszivacsból vágtam egy darabot. (jobb mint a semmi...)
Felraktam a nyári kerekeket, 8000Km van bennük.
óra állás: 145387km