Ma nagyon hideg volt (1122), gondolkoztam is rajta, hogy megcsináljam-e a ködlámpákat, de ha már így alakult a hétvége, ahogy, akkor nekiláttam. A garázsban nem fújt annyira a szél, de azért ott sem volt több 3 foknál. Leszereltem a ködlámpa keretet, felcsavaroztam a ködlámpákra a múltkor még hiányzó patkó alakú műanyag tartozékot, aztán 4-4 csavarral felerősítettem azokat a helyükre. Megkapták a hátukba a kábelvégeket és már tették is a dolgukat. Akna híján kicsit nehézkes volt a csavarokhoz való hozzáférés a ködlámpa melletti szellőző nyíláson keresztül, de megoldottam:) A végeredmény a képeken látható. 'Kicsit' sárgásabb a fénye mint a xenonnak, annak ellenére hogy extra white-nak vettem.. de majd ha találok jobb minőségű és fehérebb H1-est, akkor kicserélem benne az izzókat.
A nem régen postán érkezett motortér burkolatot is felcsavaroztam a helyére, ha már így nekiláttam a szerelésnek. Alakul.. Egyre inkább gyári állapotba kerül vissza a kicsike:)
A tegnap átvett matricákat is felragasztottam az autóra. Jól áll neki :) Remélem vevőket is csalogat majd a céghez:)
Mire végeztem mindennel -összesöpörtem az udvaron a faleveleket és kisöpörtem a garázst- bejöttem, kinézek az ablakon és azt látom, hogy esik a hó.. Kicsit sem örültem neki. Ezennel tényleg elkezdődött a tél és én még a nyári gumikon gurulok. :S
[Költségeim: az alkatrészek ára, ami a már előzőleg bejegyzett "apróságok", "matricák" ill. "köd - van" postokban már szerepeltek. ]
Elkészültek végre (1121) a matricák, amiket még október 27-én rendeltem meg.. és reklámként szánok az autóra. Ha kicsit jobb idő lesz fel is ragasztom őket. Még meglátjuk hogy hová. Eredetileg a hátsó oldalsó ablakokra szántam, de lehet h a hátsó szélvédőn landol majd.
Mai napon (1118) megérkeztek a hiányzó/hiányos apró műanyag alkatrészeim helyett az új, ép dolgok:) Köszönet érte András bácsinak :) Ilyenek pl.: ködlámpa 'keret'. bh belső világítás az ajtó fölé, belső visszapillantó tükör, aminek ép a lebillentő füle:), küszöb díszlécek, csomagtartó hátfal műanyag, vonószem takaró, motortér burkolat, csavarok, patentok, stb.
Ez a nap is eljött.. (1115). Végre sikerült összehoznunk egy találkozót Gerissimo-éknál, ami így is csodával határos, hisz éppen nagy munkában vannak, de ennek ellenére fogadott, úgyhogy ismételten hálával tartozom neki, de ígérem már nem zaklatom, csak ha végeztek:)
Befejeztük a xenont.., végre nem fog párásodni a búra belülről, mert a helyére került az átlyukasztszott és a xenonhoz tartozó gumi tömítéssel ellátott fedél. Felkerült a csomagtérbe a kalaptartó alá a hiányzó kárpit is. Erre május óta -azaz fél éve!- várok, mert senki nem tudott abban segíteni -minta darab hiányában- hogy milyen patentok kellenek hozzá. Gergőék ezzel szemben igen. Lecseréltük a bal hátsó külső műanyag kilincset is, amit egy előző postban már említettem. Új (bal hátsó) ablakemelő szerkezet került beépítésre ugyanebbe az ajtóba, mert 3 hónapja elromlott és azóta mindig lecsúszott az ablak, minden parkolóban (és útközben is) kézzel kellett feltornáznom, hogy ne legyen tolvajok áldozata az autó:) Szerencsére egyszer sem felejtettem úgy, ami nagy szó, de mostantól erre már nem kell figyelnem. Sikerült kicserélni a bal első ajtón lévő, 4 gombos ablakemelő vezérlő két hátsó gombját. Gergő ebben is korrekt volt, mert mondta, hogy használtan ilyet nem talált, az új az nagyon drága, viszont egy két-ablakot mozgató vezérlőből kivett nekem két gombot és így 1/6 árból meg lett javítva végre ez a része is az autónak. Sőt, az egyik gombban a világítás volt rossz, az is cserélve lett. A bal hátsó ajtó a leírtak alapján és amúgy is elég beteges volt, ki lettek cserélve a kárpit rögzítő elemek is, mert nem igazán állt rajta szépen a belső bőr borítás (a képet lásd az előző postok egyikében), már jobb, de az egyik helyen, az új patent -és új ellendarab- ellenére sem akar a helyén maradni. Erre még kell vmi megoldást találnunk. A belső gomb, amivel belülről lehet az ajtót zárni, bután eltűnt, mikor a központi zár be lett zárva, ezért ezen is csavartunk kifelé, mostmár szépen illeszkedik a többihez. Az oldalindex izzókat is kicseréltem a nem régen vásárolt narancssárga darabokra. Illetve a kesztyűtartóban is ki volt égve már egy ideje a belső világítás, ez is cserére került. Mostmár ezek is újak. Apróságok, de örömet okoznak, mikor újra működnek:) A ködlámpa vezetéke is rögzítve lett a végleges helyére, úgyhogy mostmár csak a patkó alakú hiányzó alkatrészre, majd a beszerelésre várnak a lámpák.
Szép munka. Örülök, hogy ennyit haladtunk ma.
[Költségeim: bh ablakemelő 15000Ft, el.abl.emelő gombok 3000Ft/db + munkadíj.]
Ma (1114) egy éve, hogy megvettük az autót. Elég mozgalmas, eseményekkel teli egy év volt ez.. Remélhetőleg a következő nem lesz ennyire zsebbenyúlós.
Tegnap (1107) megvételre került (Norauto) egy H1-es ködlámpaizzó pár (1090Ft) Extra White, Tuning Power:):) 55W 12V, ma beszerelem a nemrég vásárolt ködlámpákkal együtt a helyére. Beszereztem még egy pár (T.Power, W5W, 12V, 5W) narancs színű indexbe való izzót (190Ft), egy 5literes téli szélvédőmosót (akciósan) -19fokig (590Ft) és egy felnitisztító eszközt a nyáron használt küllős alufelnihez (Norauto, 790Ft).
Délelőtt nekiláttam a ködlámpa beszerelésének. Kartervédő le. Illetve nem is az egészet szerettem volna, hanem csak a bal oldali kiegészítő lemezt. De már itt kezdődtek a gondok.. Akna híján nem fértem oda a kulccsal a csavarokhoz. 9-9,5cm van a lemez és a talaj között, úgyhogy nem sok és nem is csodálkozom, hogy sok helyen leér az alja. Aztán megoldottam úgy, hogy odaálltam a lejtőhöz és akkor az orra kicsivel magasabbra került, mert a kerék még a vízszintes részen volt. Kicsivel tényleg jobb volt a helyzet, mert már le tudtam venni a védőlemezt. Hozzáfértem a ködlámpa helyéhez. Beletettem az izzót, rátettem a csatlakozót (a lámpán belül) tenném a helyére és kiderül, hogy nem illeszkednek a csavarhelyek a karosszérián erre a célra kiképzett lyukakkal.. Akárhogy próbálom nem jó. Nem értem miért, pedig 156-oshoz kértem. Visszaszereltem a lemezt és elkezdtem a bal hátsó kilincset szétszedni.
Annak az volt a baja, hogy mikor Gödöllőn volt szerelőnél az autó (Zolinál), akkor eltört a mozgó rész alja és mindig lejárt a stiftről, ezáltal kissé nehezebb volt bejutni azon az ajtón az autóba. Nekiálltam, hogy leszerelem, de furcsa dolgokkal találkoztam, amikről a képek is tanúskodnak lejjebb. A belső takaró háromszög valami furcsa anyaggal volt odaragasztva, mert letörték a patentot róla, mint kiderült később számomra, emiatt leszedni csak úgy tudtam, hogy a benne lévő szivacs szigetelést elszakítottam. Még jó, hogy vettem ebből is újat. Leszedtem a régit, csavaroznám ki a csavarokat, ami kilincset tartja, de látom, hogy az egyik az ajtókárpit alatt találtatik. Gondoltam nem gond, tartja pár patent és lejön az egész. Jó is lett volna.. De itt jött a következő furcsa dolog. A kárpit egy részéről hiányzott a patent és kétoldalú ragasztóval (!) volt a helyére illesztve azon a szakaszon.. Ekkora gány munkát.. Ez mielőbb javításra fog kerülni. Mivel leszakadt kárpittal nem akartam járni a következő napokban, ezért a patentok beszerzéséig hanyagoltam a kilincs témát is. Viszont a belső takaró háromszöget azt újra cseréltem. Talán nem is gond, hogy nem tudtam a kilincset kicserélni, mert nemsokára az ablakemelőmet is el fogom vinni javíttatni, ahhoz úgyis le kell venni a kárpitot, akkorra meg már lesznek patentok, tehát egyúttal a kilincset is fogom tudni cserélni, remélhetőleg gond nélkül.
Ezekután következett az élményfürdőzés. Nekiálltunk lemosni az autót, habos samponos vízzel, a felniket is megtisztítottuk az új felnitisztító célszerszámmal:) A bőr belső kapott egy adag ápolót, hogy ne száradjon ki, a műanyag és gumi elemek is új fényben ragyognak és így a tél beállta előtt még egy kis szilikonos törölgetést kaptak a kéderek, hogy ha lehet, ne ragadjanak be az ajtók a nagy hidegben és ne szakítsák el a gumit. Délután 2-re már csillogott villogott az autó kívül-belül. Igaz ködlámpák és új kilincs nélkül. De így is szép :)
Elérkeztünk a 121ezredik kilóméteróra-álláshoz is (1107) szinte méterre pontosan ott, ahol a 119ezret értük el, Dunakeszin a JET kútnál. Annyi különbséggel, hogy most nem volt nálunk fényképezőgép, így a telefonnal próbálkoztam, kisebb-nagyobb sikerrel.
Ma (1106) ismét megjött egy postai levél, amiben egy Alfa 156-os katalógus pihent, rajta CAR OF THE YEAR 1998 felirat. :)
Mai napon (1105) átvételre került (Ipacsfa u.) a múlthét szerdán megrendelt új ködlámpa pár (TYC) a kicsikéhez:) Kaptunk hozzá 'grátisz' csavarokat is, amivel majd a helyére illeszthetem őket.
[Költségeim: lámpa 6800Ft/db, a csavarok pedig 200ft jelképes összegért kerültek megvételre.]
Pénteken este (1031) mi is megjártuk az alfával a nem régiben átadott Megyeri hidat, igaz nem MiTo-val voltunk, de én nem is bánom:) Úgy olvastam, hogy ebben a hónapban lesz csak dísz-kivilágítva a híd, úgyhogy az utolsó nap még ellátogattunk oda, hogy megnézzük közelebbről, milyen is, mikor fényárban úszik. Szép:) Tettünk rajta egy tiszteletkört, aztán mentünk a dolgunkra tovább.