Kn[.]xX - főkép
>> Tuning és extraAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-04-03

Tegnap krisz-nél jártunk, hogy felpróbáljuk az első lökhárító toldatot, de mivel még volt mit alakítani rajta, ezért azt beszéltük meg toto-val, hogy kedden (0331) ott hagyom náluk az autót pár napra, mert úgy jobban tudnak haladni, ha a helyére illesztgethetik a toldatot és nem a levegőbe készül az egész. Így is történt. Kedden délelőtt ott hagytam a vasat és eljöttünk haza. Hosszú napok elé néztem. Utoljára akkor volt ilyen 'sokáig' el az autó, mikor a baleset után készült újraéledni.

Eljött a péntek (0403), du. elindultunk, hogy elhozzuk az autót, mert másnap Esztergomban a szokásos évnyitó találkozó került megrendezésre és semmiféleképpen nem szerettük volna kihagyni. A lökhárító alakul. Egészen jó állapotban van már. Bár kisebb igazítások és a fényezés még hátra van. Egyelőre nem tudom mikor fogom tudni megint nélkülözni az autót, de amint lesz rá lehetőség folytatódhat a munka. A képek a pénteki (0403) állapotot tükrözik. Szép lesz.

Még mielőtt elmentünk volna az autóért, délelőtt elugrottunk az elkészült matricákért a XVI. kerületbe, amelyek az egomi találkozó alkalmából a küllőkön fognak díszelegni. Ilyet még úgysem láttam senkién. Legalább ennyi. A fóliavágást a foliazas.com-on rendeltem meg. Az árban a 4+1db felirat van 3M fóliából.

>> Tuning és extraAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-04-02

Ma (0402) elmentünk a Váci úti Copy General-ba, ahol egy nick névvel ellátott laminált 'rendszámtábla' várt minket. Már régóta szerettem volna csináltatni egy ilyet, a IX. Esztergomi Alfa Romeo Találkozó pont megfelelő alkalom volt arra, hogy el is készíttessem és a találkozón már ebben mutatkozzon az autó. Mivel elöl a hótolót már egy jó ideje lecseréltem egy B típusú motorrendszámra, ezért előre egy Alfa Romeo embléma került a nick helyére.

[Költségeim: a két rendszám nyomtatása (színesben) és laminálása 1185Ft ]

>> Tuning és extraAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-28

Mire hazaértünk (0328) ez a pár kép fogadott a levelesládámban. Toto küldte a készülő első toldatról.. épül-szépül:) Nemsokára fényezésre kerül. Holnap elvileg fel is próbáljuk. Már várom, hogy élőben is láthassam. Arról nem is beszélve, hogy milyen jó lenne már az autómon tudni :)

>> Tuning és extraAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-28

Elugrottunk (0328) a Paradoxba, hogy szaxerűen beszereljék az alpine-t, meg bekössék az RCA-kat az erősítőbe is és beállítsák a hangzást. A végeredmény: remekül szól.. azt mondták a srácok, hogy százszor jobb választás mint egy pioneer, vagy egy sony - ugyanis ezeken gondolkoztam még mielőtt e mellett döntöttem.

Természetesen kiderült, hogy a fejegység okozta az aksi lemerülését. Bemértük és 0,19 (asszem)Ampert fogyaszt kikapcsolva, előlappal a megengedett 0,06 helyett. Ugyanez előlap nélkül 0,16. Nem sokkal jobb a helyzet. Éppen ezért -számomra sajnos- nem lett úgy kötve mint az előző (sony), hogy gyújtás nélkül is üzemeljen. Mondjuk itt -sztem- egy ellentmondás van, mert gyújtással még több minden fogyaszt, ha mondjuk álló helyzetben szeretnék zenét hallgatni, ezért jobban merül az aksi is, de az is igaz, hogy gyújtással együtt nem hagyja ott az ember az autóját éjszakára:)

Az új fejegység elég nehezen akart bemenni az olaszok által oly' kicsire tervezett helyére a rengeteg kábel miatt, de egy kiemelőkerettel megoldódott a helyzet és a végeredmény még szebb is, mint volt. A sony díszkerete -kiemelő keret nélkül- fél centivel beljebb volt a kelleténél. Így most kellemesetahasznossal, ez is orvosolva lett ennél az új szerzeménynél.

Csodásan mutat és rengeteg olyan funkciója van, amire eddig még csak nem is gondoltam volna. Hát megkezdem vele az ismerkedést. Egyelőre jó vételnek tűnik, mert hangjával lenyűgöz ez a kis csoda. A táv. hiányzik.. de vmit, valamiért.

Egyébként hozzá kell tennem, hogy aki lecserélte -még anno, nem nálam- a gyári csatlakozót az autón, az elég barbár módon bánt a vezetékekkel. Most ezek is orvosolva lettek. Csoda egyébként, hogy még szólt.. szigetelőszalaggal voltak összebarkácsolva a kábelek. Hihetetlen látvány volt.

[Költségeim: beszerelés, kiemelőkeret 500, apróságok 300, kábelek rendbetétele, mert ami ott volt..., munkadíj (összesen 7000), stb. - nem adták ingyen..]

>> EseményAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-25

Hogy jártam ma (0325) hazafelé.. nem indult az autó. Rá kellett bikázni, mert nem akart sehogyse indulni :( de már sejtem mi okozta. Az új rádiót úgy kötöttem be pár napja, hogy gyújtás nélkül is üzemeljen. De ezzel önmagában -talán- nem is lenne gond, mert az előző is így volt. De! Szerintem valami vagy rosszul lett kötve, vagy csak összeért :( Mivel eléggé sötét volt, csak kivettem gyorsan a rádiót, nem kerestem meg a hiba forrását, így legalább ha reggel indulni fog, akkor már tudom biztosan, hogy tényleg 'csak' azzal volt gond. Szombaton úgyis megyek a Paradoxba, majd ott megmondják hogy is kellett volna kötnöm, hogy ne járjak így. :) Pedig szerintem egyértelmű volt, no de majd kiderül reggel is, meg szombaton is - hogy mizu..

 
>> Tuning és extraAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-21

Jó időnek tűnt (0321), hát kimentem, hogy visszaszereljem a hátsó üléseket az autóba, mert tegnap este már hideg volt és sötét, hogy végére érjek a mélyláda RCA kábelének a behúzásával járó rumli rendbetételével. Ha már kint voltam, nem tudtam beérni ennyivel, kicsit állítgattam az új rádiót (nagyon komolyan szól..), és ha már úgyis kint bütykölöm a vasat, akkor már épp ideje volt kicserélni az oldalindex izzót, mert több mint 4 hónapja a kézifékkar mögötti tárolóban gurulgat jobbra-balra. Hiába, a jó időre vártam:) Kormány elfordít tökig, dobbetét tartó csavar ki, indexbúra le, régi izzó ki, új be, aztán 'mindent vissza' (!:). Amiért cserélni kellett, az jól látszik a képen. Egyébként még világított :)

Később kerülnek fel képet a beszerelt fejegységről is. Gyönyörűszép:)en szól:)

>> Tuning és extraAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-20

Mai nap sem/nem dolgoztam (0320). Alig vártam, hogy 10óra legyen és tudjak telefonálni fejegység ügyben. Még tegnap este sikerült választanom a HIFI topic segítségével, ahol hozzáértők megadták a helyes irányt. A választásom az alpine-ra esett a kb. egy héttel ezelőtti pio6000 helyett. Gondolom nem kell részleteznem, hogy miért.. :) Tíz óra előtt pár perccel telefonnal a kezemben ültem az internet előtt és nézegettem, hol lehet kapni normális áron a 9880-ast. Sok helyen. De olcsón csak két-három üzletben árulják. Felhívom őket. Nincs. Mondjuk az AV Planet-en nem is tudom miért csodálkozom. Hisz ott még nem találtam soha olyan terméket, amit meg akartam venni, és lett volna nekik, netalán azon az áron, ami a neten fent van, vagy egyáltalán egy héten belül be tudták volna szerezni.. Úgyhogy egy üzlet kilőve. De gyorsan rá kellett döbbennem, hogy a másik két üzletben is ez a helyzet. Csak elhúzzák a mézesmadzagot, de a rendelés után árgaranciát nem vállalnak. Ehh. Az AV-ben a pio rendelés után több mint 10.000 jó magyar forinttal lett volna drágább. No comment..

Mit tehettem mást. Telefonálgattam tovább. Mikor már a létező összes (kb.50db) olyan budapesti és környékbeli üzletet felhívtam, ahol kapható alpine, akkor már majdnem feladtam. De eszembe jutott, hogy nézzünk meg, nagyobb -országos- láncokat is. MM, Saturn, ElektroW. ExtremeD., stb. Miután az összeset felhívtam már eléggé elkeseredett voltam, mert mindenhonnan azt a választ kaptam, hogy nincs, épp elfogyott, van, de nem ez a típus, stb.. Ekkor jutott eszembe, hogy hoppá.. surányihifi.. mindig kapok tőlük hírlevelet, és rendszeres látogatója vagyok az oldalnak, de az alpine-ra rákeresve nem adta ki az üzlet nevét, mint forgalmazót, így eszembe sem jutott, hogy ránézzek az oldalra a 9880-as fejegységgel kapcsolatban.

Ránéztem és volt, és felhívtam és végre..

Másfél óra (!) telefonálgatás után épp ideje volt, hogy egy helyen legyen már készleten ilyen fej és ne csak rendelésre horrorárért. Úgyh elrakattam azt az egy (!) db készüléket, ami még volt nekik és már indultam is érte. Akadtak még kisebb problémák, hogy nem lehetett kártyával fizetni, meg stb. De végül minden ok. Este még be is szereltem, mert olyat nem vállalnak, de ez is a kisebb baj, mert végre van.. :) Úgyhogy Buksi örülhetsz. Duplán is:) A sony postázásra kerül nemsokára, az alpine meg ha jól tudom az 'álomfejegységed', úgyhogy ha megunom, lehet licitálni erre is;P:)

>> Tuning és extraAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-18

Sikerült összehozni egy találkozót (0318) toto mesterrel Bp-en. Ennek eredményeképpen íme egy kép a félkész példányról. Szerintem szuper lesz :) Toto is azt mondta, hogy a szomszédok már csodájára járnak, hogy milyen lesz a lökös, és ha jól tudom egy GTV-s amore tagnak is annyira megtetszett, hogy ő is ilyet szeretne az alfájára, annak ellenére, hogy 156-ra készült eredetileg:) Szóval nagy az öröm. Még nagyobb lenne, ha Esztergomra már felkerülne az autóra épen, készen, szépen - a készülő küszöbökkel együtt :) Ez ügyben még este egyeztettem Krisszel, aki a fényezésért lesz majd felelős. :)

[Költségeim: 20.000Ft anyagkts./előleg így utólag.]

>> Tuning és extraAlfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-14

Elkészültek az alufelnik (0313) görgőzéssel, javítással, fényezéssel és fel is szereltettek a tengelyvégekre. Nem volt túl szép időnk, így csak egy-két képet csináltunk róla, de ha le lesz mosva a paripa, akkor készülnek majd jobbak is.

123.004 km-nél váltották a nyári gumik a télieket 1668km megtétele után. Nem mondható, hogy nem kíméltem:) Havat nem sokat látott.

[Költségeim: görgőzés-javítás-fényezés: 11.200Ft/db (17"), új kerék csavarok, szelepek, felszerelés, stb.: 8.000Ft.]