Azt gondoltam, hogy ez lesz az utolsó felvonás, de sajnos nem így lett! De ne szaladjunk ennyire előre! Úgy gondoltam, hogy a hosszú hétvégén berakom az ABS vezérlő egységet is, és végre kész lesz ez is, lesz ABS a kocsiban! Neki is álltam, de fele annyira sem volt egyszerű, mint ahogy azt én gondoltam. Előre hosszabb fém fékcsövek kellenek, amiket már korábban beszereztem Marklar-tól. Ezeket alulról be is fűzögettem nagy nehezen, de az ABS kockát már nem volt ennyire egyszerű berakni, pedig ez tűnt az egyszerűbbnek. Már a tartó konzolja sem akart a helyére menni a sok kábelköteg miatt, de végül sikerült. Ezzel elment kb. a fél napom. Aztán kicseréltem még a főfékhengert (Brembo) is, ha már ott molyoltam (annyi a különbség a nem ABS-eshez képest, hogy két kis dugót kell beletekerni két fékcső helyett), és ki kellett cserélni a fékolaj tartályt is, mert teljesen másmilyen! Ideje volt már a fékolaj cseréjének is, mert már több éve nem volt cserélve, Ferodo FBZ100-asra esett a választásom. Beraktam, bekötöttem mindent, csatlakoztattam a kábeleket, légtelenítettem és jöhetett a próbaút. Aminek során meglepődve tapasztaltam, hogy nem működik az ABS, fékezéskor blokkolnak a kerekek. Tanácstalan vagyok, minden a helyén, minden kábel csatlakoztatva, a műszerfalon semmi visszajelzés, gyújtást ráadva a motortér felől relé kattanás szerű hangok, amik eddig nem voltak. A vezérlő egységben van 2db relé, gondolom azok lehetnek. Szóval most itt tartok, és nincs ötletem! :-(
És ha már lent volt a bölcső, akkor kicseréltem a fáradt váltókulisszát is, illetve csak a Faudi fejeket. Levágtam a régieket, a váltórudak belsejébe menetet vágtam, tekertem bele menetes szárat és az új Faudi fejeket erre rögzítettem, plussz kapott még egy kis csavarrögzítőt is a biztonság kedvéért. Ki kellett cserélni a váltókart is, mert az a kis műanyag gömb eléggé ki volt már kopva és nagyon kotyogott már. Ezt a törzshelyemen szereztem be Marklar-nál! :-)
Fényévekkel jobb lett a váltás, és már zörögni sem zörög a kulissza. :-)
Aztán még bónuszként kicseréltem a kutyacsontokat is (ez pedig vm kollegától jött).
Költségeim:
- Brembo főfékhenger: 18346,-
- 1L Ferodo FBZ100 fékolaj: 2350,-
- 8-as Faudi fej: 2200,- / 4db
- Mannol csavarrögzítő: 300,-
- váltókar: 2000,-
- kutyacsont: 3038,- / 2db
Berohadt a kézifék bowdenem. Mindkettő. 2 hónappal ezelőtt befújkodtam, megjárattam, egy darabig jó is volt, de megint beálltak. Mivel közeleg a műszaki, úgy döntöttem, hogy itt az ideje a cserének. Unixból sikerült beszerezni egész jó kedvezménnyel ATE típusúakat! Aztán ha már az autó alatt voltam, akkor beszereltem hátra a Marklar haverjától, Nyúltól szerzett légrugókat. Már régebben akartam venni, de a 16K-s árat egy picit sokalltam értük. Aztán az egyik hétvégén Érden jártam, és megláttam nála egy évek óta rozsdásodó futóműben. Megkérdeztem tőle, hogy megkaphatnám-e, és csak úgy odaadta! Nagyon örültem. :-) Van rajta egy kis szelep, amin keresztül fel lehet fújni, így bármikor tudom módosítani az autó hátuljának magasságát, de persze nem fogom. :-) Az ültető rugó (tudom, le kellene már festenem) és a sport gátló maradt, de kellett valami megoldás, mert a sok csomagok és az utasok miatt már beleért a gumi a sárvédőbe. Így ezzel a megoldással már nem! ;-)
Kicseréltem még az AC-t is, mert néha menet közben nagyokat rángatott, aztán egy jó ideig semmi, aztán meg egyenletes tempónál egyszer csak megtorpant. Hiába nyomtam a gázt nem történt semmi, egyre csak lassult az autó. Olyan volt, mintha nem kapott volna üzemanyagot. A csere óta nem produkálja a fent írt tüneteket! :-) Gyári Bosch került bele, mert nem Úr, aki nem herdál! ;-)
Költségeim:
- ATE kézifék bowden jobb: 3676,-
- ATE kézifék bowden bal: 5031,-
- Bosch benzinszivattyú: 27000,-
Amikor megvettem Kn[.]xX kollegától a Sony CDX-GT410U fejegységet, már akkor tudtam, hogy azt a fejegységet is megfogom tőle venni, amire a Sony-t lecserélte! Ez pedig nem más, mint az Alpine CDE-9880R. Most jött el a pillanat... enyém lett! :-) Nagyon tetszik, nagyon jól szól! A Sony is nagyon jó volt, de ez... Nem akartam elhinni, de ég és föld a kettő közt a különbség! Viszont a távirányító az nagyon hiányzik, mivel ehhez gyárilag nincs. Nem is értem! Pedig tudja kezelni, és van is egy távirányító, ami több típusú Alpine-hoz is jó (Alpine RUE-4202). Hamarosan pótolni fogom ezt a kis hiányosságot! Az előlapnak annyi szépséghibája van, hogy egy kicsit megkopott egy-két gomb, de egyébként szép állapotban van! :-)
Kellett még vennem egy ISO átalakító kábelt (3400,-), mert a Sony-é teljesen más volt + még egy ISO - DIN antenna csatlakozó átalakítót is (690,-).
Az USB kimenet a fejegység hátulján van, ezért szükség volt egy hosszabbító kábelre. Ezt otthon túrtam a fiók alján. :-) A középkonzol alatt elvezettem, és ideiglenesen a kézifékkar mellett vezettem ki. Majd keresek neki valami praktikusabb helyet! Mondjuk fúrni, faragni, vágni nem akarok semmit!
Köszi Kn[.]xX! A következő projektem a mostani fejegységed lesz! :-DD
2017.10.20.
Az USB kábelt áthelyeztem a kézifékkar mellől a középkonzolra, pontosabban a nemrég beszerelt USB töltő alá. Mégiscsak jobban kézre esik! ;-)
2017.10.27.
Megrendeltem a távirányítót (6990,-), és ma meg is érkezett!
2018.07.09.
Nem igazán tetszett, hogy az USB kábel a hamutartó mellett van! Mindig nyitogatni kellett, ha pendrive-ról akartam zenét hallgatni, viszont becsukni így nem lehetett a pendrive miatt! Szükségmegoldásnak tökéletes volt, de keresni kellett neki egy végleges, fix helyet, ami esztétikus és nem rontja el az összképet! Viszont előbb kellett venni hozzá egy beépíthető USB-s hosszabbítót. Ebay-ről meg is rendeltem (1500,-). Igazából nem sokáig keresgéltem a helyét, mert szinte adta magát. A lehető legjobban el akartam dugni, hogy ne legyen szem előtt, így került a képen látható helyre a kézifékkar mögé, a könyöklő alá. Mivel fekete volt az aljzat, ezért lefestettem szürkére, majd egy kis kézügyességgel befaragtam a helyére! Persze előbb ki kellett venni a B1 ülést a könyöklő miatt, hogy ki tudjam emelni a középkonzolt (vagy hogy hívják ezt a kardán alagutat). :-)
2019.12.14.
Bluetooth-os kihangosító:
Alpine KCE-300BT
E-bayen megvásárolva. Beszerelve.
2016.11.27.
Felkerült a téli garnitúra! Mondhatni elég későn, de nem volt még annyira hideg és az autó sincs napi használatban.
Km óra állása: 142592 Miles
A nyári gumik 1775 Miles-t (2856km-t) futottak.
2017.03.11.
Nyári garnitúra fel. Alig 4 hónapot voltak fent a téliek! :-)
Megcseréltem őket, amelyik eddig hátul volt, az most előre került, amelyik elöl, az most hátra!
Km óra állása: 142792 Miles
Ma ismét megejtettem az olajcserét. A szokásos Selenia 20K Alfa Romeo olajat kapta, amit az olajwebshopban vettem. Jöhet a következő 10000 kilométer! :-)
Költségeim:
- olaj: 11490,-
- szűrő: 1044,-
Km óra állása: 142171 Miles
Régi óra szerinti állás: 270235 Km
Motorgenerál utáni óra állás: 119361 Km (74167 Miles)
Következő olajcsere: 148384 Miles óra állásnál.
Augusztusban, nyaraláskor Hévízre érve hallottam, hogy hangosabb lett az autó. Alá kukkantottam és láttam, hogy a középső dobból kirohadt a cső. Illetve már csak a lehelet tartotta. Aztán másnap menet közben megszűnt ez a lehelet is, még jó, hogy előző nap feldrótoztam a csövet és nem lett nagyobb baj. Mivel az autó nincs napi használatban, csak most jutottam el odáig, hogy megcsináltassam. Sokat gondolkodtam, keresgéltem a neten, hallgattam meg a tapasztalatokat arról, hogy kire is bízzam ezt a feladatot. Végül is a Dinamit kipufogó csapatára esett a választásom. Nem csalódtam, nagyon meg vagyok elégedve velük és a munkájukkal is. Gyorsak, nagyon segítőkészek, türelmesen végighallgatták a hülye kérdéseimet, azt hogy mit szeretnék, aztán mindent elmondtak a kipufogóról, hogy mit miért érdemes és mit miért nem. Leinvitáltak az aknába, az átvizsgálás közben nem fikázták az autót, egy rossz szavuk nem volt! Ott egyből adtak egy árajánlatot és amikor elkészültek fillérre pontosan annyit fizettem. Se többet se kevesebbet. Szóval másnap vittem vissza az autót és hagytam is ott, viszont délután már mehettem is érte. Nagyon szép munkát végeztek és 1,5 év garanciát vállalnak rá. Elmondásuk szerint 5-6 évig nem kell foglalkoznom a kipufogó rendszerrel. Remélem így is lesz. :-)
Cseréltettem a flexi csövet (ez még a gyári volt), tulajdonképpen a katalizátortól hátrafelé az autó legvégéig minden újra cserélődött. Szóval a katalizátor után lett egy kisebb közép dob, után következik egy gázgyorsító és végül a hátsó dob. :-)
Kinézetre szép, hangra halk, alapjáraton egy kis és nem zavaró mormogással. :-)
GEORGE bratyómtól mindig el lehet lesni egy-két dolgot, amit aztán én is megakarok valósítani. Így történt ez az amerikai stílusú oldalsó helyzetjelzőkkel is. GEORGE-nak ez mániája, minden autóján megcsináltatja, így a 155-én is. Megláttam, megtetszett és én is megcsináltattam. Beszerezte nekem a lámpákat és ajánlott egy jó műanyagos szakit Százhalombattán. Nagyon hamar kész lett vele a srác, egyik este elvittem neki a lökösöket és a lámpákat, másnap már mehettem is értük. Viszont sajna nem sikerült annyira szépre, mint GEORGE-é, de ezt már csak otthon vettem észre, amikor tüzetesebben megnézegettem őket. Mondjuk messziről nem szembetűnő, közelről meg nézze senki. :-D Aztán ha már ott jártam, kicseréltettem az első ajtóborítás kárpit részeit is, hogy egyezzen a hátsókkal. Ugyanis azokat már akkor lecseréltem, amikor beraktam az elektromos ablakemelőket. Szóval most már egyformák. :-)
A lámpák bekötését én csináltam. Behúztam a lökhárítók belsejébe a kábelt, hogy ne lógjon a nagyvilágba, aztán hátul a jobb oldalon a tetőablak vízelvezető csöve mellett húztam ki kívülre. Belül a hátsó lámpa kábeleihez (fekete és sárga) gyorscsatlakozókkal kapcsoltam össze, így nem kellett blankolgatni és forrasztgatni!
Elöl annyival nehezebb volt a dolgom, hogy a jobb első lámpát szét kellett szednem, hogy a kábelt be tudjam kötni ugyanazon a gyorscsatlakozós módon, ahogy a hátsót is! Szuper lett! :-))
Költségeim:
- Lámpák: 7000,-/4db
- Munkadíj: 15000,-
2018.04.22.
Mindig is tetszettek a sárga ködlámpák, de nem azok, amiknek telibe van fóliázva a búrája. Az valamiért nagyon nem jön be. Ezért - hogy ne legyen túl egyszerű - úgy döntöttem, hogy a foncsort fogom csak befóliázni! Ebay-ről rendeltem sárga fóliát hatalmas összegért. :-D Aztán végül nem én csináltam, hanem ismét William barátom sietett a segítségemre! :-) Szuperül megcsinálta, nagyon szép lett! Köszönöm neki itt is a segítséget! :-)
Ktg.: 630,-
2016.05.21.
Rendeltem Ripca J.P.T. 2 pólusú csatlakozókat és gumi záróelemet a befecskendező szelepekhez, mert már igen csak eljárt felettük az idő. A csatik széttörtek már, a gumik meg ronggyá szakadtak. Most szépek. Kapott még az alapjárati moci és a folytószelep érzékelő is új csatit és gumit.
Ktg.: 5536,-
2016.01.18.
Egy kis kihagyás után sor került a szívósor fényezésére is. Ezt már Schneider Péter okozta. Próbálta eltalálni a szelepfedél színét, elmondása szerint nem volt egyszerű, de szerintem sikerült. Szép lett. :-)
Ktg.: 25000,-
2015.12.26.
Nem tetszett a rendszámok felfogatása. Elöl a 2db csavar nagyon rondán nézett ki, hátul pedig még a vásárláskor az autókereskedés által feltett rendszámtábla keret volt fent. Csúnya volt és zörgött. Kétoldalú ragasztóval nem akartam feltenni a rendszámokat, mert nem bízom ezekben a cuccokban, így maradt a csavar. De az meg nem szép, ha látszik, így vettem redőnyös boltban csavartakaró kupakokat. Na így már szép. :-)
2015.02.08.
A motortér rendberakása nem merül ki abban, hogy lefestjük a szelepfedelet. Néhány alkatrészt úgy gondoltam, hogy horganyoztatni fogok. Így is lett, de a néhány alkatrészből rengeteg lett. És még nincs vége. :-)
Ktg.: 10000,-
2013.12.29.
Jött az agymenés, hogy rendbe kellene tenni a motorteret és ezen a napon meg is kezdődött a szelepfedél átfestésével, mert már eléggé lepattogzott a piros festék. Kapott egy alapozást, aztán a színt, majd a csíkok és a felirat polírozva lett. William barátom keze munkáját dicséri. Nagyon szép lett, de pontosan nem tudom, hogy milyen szín is ez. Bordó. :-)
Ktg.: 5000,-
Az egész ott kezdődött, hogy az egyik haverom vett egy liter tejet és bedőlt a szőnyegre. Hiába itattam fel, hiába súroltam fel Vanish-el elkezdett büdösödni. Nem volt mit tenni, irány egy autókozmetika. A választásom a hozzánk közel eső BestCarWash-ra esett. Lebeszéltem az időpontot és otthagytam a 155-öt. Kértem egy teljes belső (tetőkárpittól a szőnyegig) kárpittisztítást, külső mosást és motortér mosást is. Két napig volt ott a verda, de nagyon megérte a várakozást. Gyönyörű lett kívül is és belül is, remélni sem mertem, hogy ennyire. Nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel, bátran ajánlom őket mindenkinek, nagyon szép munkát végeztek. Enni lehetne a motortérből, az ülések és a szőnyeg mintha új lenne és minden friss, finom illatot áraszt. Szinte alig mertem beszállni. Mikor hazaértem ki sem akartam szállni, annyira jó volt a tiszta autóban ülni. Imádom, most még jobban tetszik, mint valaha. :-)
Azt mondják, hogy nyáron téli gumit kell venni, télen pedig nyárit. 😊 Na én így is tettem, ugyanis most szereztem be egy garnitúra nyári gumit. Már nagyon ideje volt a cserének, eléggé el voltak kopva a Hankook-ok. Sokat olvasgattam a gumis blogot, bújtam a netet, beszélgettem a gumis haverommal, és végül a Barum Bravuris 3HM nevű gumira esett a választásom 205/40R17 méretben. Semmiképpen sem akartam valami gagyi kínai márkát, de azért az ár is szempont volt. Így akadtam a Barumra. Sokan dícsérik és árban is elfogadható. Szerencsére nem forgásirányosak, így fel tudom cserélni a másik oldalival. Január 11-én meg is rendeltem a bhp gumi-nál 22414,-/db áron és másnap már meg is kaptam a gumikat. Aztán csütörtökön már fel is lettek szerelve a felnikre (1500,-/db). Már alig várom, hogy tavasz legyen és kipróbálhassam őket. 😊
Jah, és 2015.33. heti gyártásúak. 😏
A felni kupakokra GT-től kaptam matricákat. ;-)
2016.03.30.
Ma tettem fel a nyári kerekeket.
Km óra állása: 140817Mph
3
373