Blog
Télen elkezdett nekem is beragadni a két első kilincsgomb. Többen megcsinálták már a műveletet az itteni tagok között, így nekem már annyira nem volt nehéz. Köszönet érte Admirálisnak, egyrészt a telefonos segítségért, másrészt pedig úgy tudom ő találta fel a spanyol viaszt, ő volt az első az itteni tagok között, aki először orvosolta ezt a problémát és le is írta blogba is.
Az új gumigyűrűket már hónapokkal ezelőtt beszereztem, többféle méretet is, hogy biztosan legyen olyanom, ami kell. A jobb oldali enyhén viseletes, kisebb szakadások voltak rajta, a vezető oldali pedig tele volt kosszal. Mindkettőt cseréltem.
A kilincsek kiszereléséhez először le kell venni az ajtókárpitot, ki kell szerelni egy műanyag takarót és az egyik ablak vezető sínt. A kilincsről lepattintani a két rudazatot majd kivenni a kilincset. Ez nem is olyan egyszerű, mert el kell forgatni a kilincset, hogy kijöjjön a lyukon. Először kicsit megy az anyázás, a túloldalon már szinte gyerekjáték :)

A mai napon forgalomba lett állítva MALIVN - mivel a rendszám MLV-199 - ezt a nevet kapta szürkesége. Budapesten én mentem vele keresztül, de még mielőtt beértünk volna Gődre, egy népautó Passat-ban szétszaladt a ménes és árokban végezte, miután kiütött egy Ford Transitot...



az egyik görgőm elkezdett kereplő hangot adni már vagy úgy egy hónapja. most jutottam el a cseréig :) remélem mostmár csendbe lesz újra a kis szörnyeteg :)

Mivel mára sem volt nagy hőség kilátásban, a szokásos győri túrára a Spiderrel mentünk.
Ami beárnyékolta a napot, és ami miatt feladtam a reményt, hogy Mo-n valaha is kulturáltan lehessen közlekedni:
- Az út minősége kritikán aluli! (Celldömölk-Pápa-Győr) Az egy dolog, hogy a fele "bogárhátú" és leér az alja, de ennyi lyukkal, úthibával az eddigi össze "Nagy Túrán" (összesen 6.500 km) sem találkoztam! Gyakorlatilag az elmúlt években csak romlott a helyzet!
- A kedves trágyaszállítóról lapátnyi adagok potyogtak Takácsiban. Az anyagból kiszálló szalma kondenzcsíkként száll mögötte. A falu végén sikerült megelőzni, de szerintem nem értette a sofőr, hogy miért jeleztem a kezemmel...
- Minden harmadik autó 70-el megy. Faluban és azon kívül is. Valahogy nem értem a koncepciót. Most siet, vagy nem?
- A német autók 60%-án (Golftól felfelé) nincs irányjelző. Hol a német precizitás?
- Többen is mm-re az út szélén mennek. Persze néha le is mennek róla, ilyenkor a frászt hozzák az emberre, hogy szedhetem ki őket az árokból. Jó néhány padkázás után sem megy 5 centivel se beljebb. Nem tűnik fel neki, hogy hatalmas kátyúk vannak? Vagy csak szarnak a futóműre?
- Akinek telefonja van, az a fülénél tartja. A kocsi mozgásán is jól látni. Nem tilos az ilyesmi már pár éve?
Riasztó AR Giulietta 489, 65 eur
Július 12. reggel - a nap egy kis kövecskével indult. Délután már 50 cm-es repedést találtam. A szélvédőcsere 404,18 eur, amiből 165 eurót fizettem a biztosítónak.


Úgy kezdődött, hogy a párom ráakadt pakolás közben egy - a cégétől kapott - ajándékkártyára. Mire jó ez? -kérdeztem. Két éjszakás kirándulást finanszíroz európai szállodákba, meg 50€ kajautalványt.
Rákerestem a neten, találtunk egy közeli olasz szállodát akik elfogadják, gyorsan lefoglaltuk. Két hét múlva jött meg a neten a visszaigazolás.
Szerdán éjjel indultunk. Lellénél megálltunk kávézni, és vettem szlovén pályamatricát (4830Ft /heti). Az éj leple alatt átsuhantunk Szlovénián, reggel 7-kor átléptük az olasz határt. Ott már csak 50km út volt előttünk, és ezt már nemfizetős utakon terveztem megtenni, de Fernettitől elvesztettem a fonalat. A térkép köszönőviszonyban sem volt a táblákkal, kiírásokkal. Csak a megérzéseim és a cserkészösztön alapján találtam el Monfalconeig, onnan meg végig ki volt táblázva Grado.
8-kor már a szállodaparkolóba próbáltam a vasat beilleszteni. Nem volt könnyű, 20cm-es helyek voltak minden oldalon!
A Hotel Friuli egy egyszerű régi stílusú (70-es évek) de barátságos szálloda. Elkezdtem a 20 szavas olasz nyelvtudásommal bejelentkezni, a recepciós lány mosolygott, majd a végén közölte hogy nyugodtan beszélhetünk magyarul.
A fél személyzet magyar volt, mint később kiderült :)
A kisvároska csodálatos, lagúnákra épült mint Velence. Van két homokos strand, egyik fizetős, a másik kevésbé :)
Van rengeteg régi utcácska sikátorokkal, kis boltok, jó éttermek, csatorna halászhajókkal, olaszok, Alfák, és lazaság :) Minden autón van valami sérülés, horzsi, nyomás, ez-az.
Jókat ettünk, volt vino rosso, grappa, rákocskák, pizza, olasz fagyi.
Szombaton délután hazaindultunk, miután negyedórás izzadtságos munkával sikerült a - sirályszarral telepakolt - kocsit kivarázsolni a parkolóból. Ennyi ipszilonozást fél méteren még életemben nem csináltam.
De ennek ellenére megérte, ajánlom mindenkinek, 3-4 napra intenzív felfedezőtúrát ígér.
Néhány kép kedvcsinálónak:












Hochalpenstrasse...
...ezt mindenkinek látni kell!
43 km szerpentin, hatalmas szintkülönbségek, csodás táj, kiváló burkolat (ezen a mediterrán vidéken valahogy nem fagy fel), kiépített parkolók, kilátóhelyek, éttermek, shoppok. Ideális túra.
Ma "visszafelé", a déli végétől indulva tettük meg. Természetesen oda-vissza, mert a szállás is a déli végén volt.
1. kép: A déli kapu, 33 Euró egy futam. Szerencsére a szállással ingyenes belépőt kaptunk. Maga az élmény megér ennyit.
2. kép: valahol felfelé,
3. kép: a drótkötél pálya felső vége. Sajnos nem működött, mert éppen szünnap volt. Heiligenblut-ig megy,
4. kép: magyar motoros csoporttal futottunk össze, később többször is,
5. kép: 2.000 méter felett még lehet hógolyózni,
6. kép: valahol a Hochtor felé,
7. kép: a legmagasabb pont, Hochtor. 2.504 méterrel a tengerszint felett.
8. kép: valahol a két hágó között,
9. kép: a második hágó parkolója. 2.428 méteren,
10. kép: a legmagasabb úton elérhető pont, Edelweissspitze - 2.571 méter
11. kép: látkép az útról,
12. kép: egy kilátóban - valahol












3
574
Fórum
Friss topicok
- Junior
- Alfa történelem, híres ...
- 4C
- Coffee - Minden ami kávé
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Giulia
- Zenebutik
- 155
- Forma-1
- Spider
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV