Blog

>> SzervizWolf // Alfa 147 1.9 jtd 16v // 2016-10-24

Elaforgnak hála szervízszett bekerült kocsiba. Friss olaj, dorombol, nyugalom van

Lényegében semmi különös nem történik a hintóval mostanában, csak beülök és gurulok (kopp-kopp). Tökéletes is lenne minden, ha ez valóban így is lenne, viszont azonban volt/van pár apróság, ami tudott meglepetést okozni. A turbócsövek néha-néha lecsúsztak menet közben, illetve a futómű is elkezdett újra gyengélkedni a csodás útjainknak hála. Na mindegy, úgy gondoltam pár kis dolgot orvosolok, mostanában úgysem volt nagy utam az Alfával, tehát beálltam vele a garázsba és felemeltem a javításokhoz. Első körben a világítani nem akaró helyzetjelzőimet bírtam működésre, majd jött a nappali menetfény elektronika. Közben a K&N szűrőt is megmostam, ráfért szegényre. A turbócsövek voltak a következők. A turbo utáni részen csúnya nagy varrat volt, szégyelltem kimondani, hogy én csináltam, tákolásnak nézett ki. Ma nekiálltam a csiszológéppel és minden felesleges anyagtól megszabadítottam a csövet. Mivel nem volt jó a hegesztés a csiszolás után, úgy döntöttem inkább átvarrom. Aztán egy picit vágtam a vázból, mert nem mindenhol volt elég hely a csöveknek, illetve felhegesztettem egy tartót is, így remélem már nem fog soha sem lelőni a turbócső. Utolsó beavatkozásnak az újra visító szíjfeszítő leszerelését választottam. Ezt holnap fogom orvosolni, majd összerakni a szekeret, ha sikerül.

A szíjfeszítő margójára leírom, hogy sajnos nagyon kopott a tengely, illetve a persely. Esztergás kollégámat megkértem, hogy gyártson le egy tengely, illetve vennem kell 2 darab 20x23x25 mm-s réz perselyt. Ha szerencsém van, ezek cseréje hosszútávon megoldja a problémát, mivel most csak réz-pasztát kapott, ami ideig-óráig jó, de mivel volt egy kis gond összerakás után, úgyis szét kell szedni még egyszer. Majd akkor orvosolódik ilyen módon.

 
>> Tuning és extraPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2016-09-10

Egy darab felnikupakom már akkor hiányzott amikor megvettem a felniket. Ezt írta is az eladó. Egy pedig nem volt tökéletes, ezt el is hagytam. Aliexpressről rendeltem egy szettet, de nem passzoltak. Párom lepett meg 2 darab gyári OZ kupakkal. Most már van mindegyikben :)

>> AutóápolásPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2016-08-20

Újra Zaino waxokat vettem, egyszer már bevált. Drága, de még mindig nagyon jó.

>> EgyébArslan // Alfa 156 1.8 Twin Spark // 2016-10-23

Eladtam a tojástartósokat a téli gumikkal, mivel nem szeretnék 17 colnál kisebb kerekeket látni az autón. Vettem a Weltguminál kettő Pirelli Sottozerot, illetve kettő Yokohama W-drive-ot, 6mm mintával, 215/45 R17 méretben. Így a Selespeed felnikre felgumizva ezek lesznek a téli garnitúra, a nyári gumikhoz meg be kell szerezni valami szép felni garnitúrát, több ötletem is van.

 
>> SzervizPoló // Alfa 156 2.0 TwinSpark Distinctive // 2016-09-08

Lecseréltük a fékolajat. A kuplungnál is kipumpáltuk a régit, elég érdekes trutyi jött ki. Tutela került bele, Elaforgtól vettem.
Marektól vettem tavaly 2 gyári xenon csatit egy xenonos GT-ből. Végre bekötöttük ezekkel a lámpákat. A régi sufni megoldásos már kezdte megadni magát. Ráadásul most bólint is gyújtás ráadásra. Legalábbis a balos. A jobbossal van egy kis probléma, ez még orvoslásra vár. Ki lettek dobva a kondenzátorok is, így most villanik a xenon reflektor kapcsoláskor. Úgyhogy van még meló.

Xenon csati: 6.000 Ft
Fékolaj: 3.000 Ft
Munkadíj: 10.000 Ft

>> SzervizBenz // Alfa 166 2,0 Twin Spark // 2016-10-23

Pár hónapja lett cserélve ez a szervó csövem, akkor úgy gondoltam hogy ezzel sem lesz gond többet. hát nagyot tévedtem. Sajnos az új cső elkezdett szivarogni, ott ahol a gumi cső és a fém össze van sajtolva.
Szerencsére sikerült szerezni egy hibátlan bontott darabot , ezt meg majd visszaviszem hogy roppantsanak rá újra , és akkor lesz egy tartalék :)

A csere jobban ment mint a múltkor mert most volt aknak :) Köszi a segítséget Dzsozy na és persze az aknát.

Próbáltam felfogni az olajat ami kijött, mivel új olaj , de egy picit így is öntöttem rá .

Km: 257.300

 

Stabilizátor pálcák cserélve elől. A többi remélem kibírja tavaszig. A kopogás elmúlt.

 
>> SzervizGreentimus // Alfa 159 Sportwagon 1.9 JTDm 16V // 2016-10-10

Vettünk 4 új téli gumit.

Barum Polaris 3 215/60 R16 méretben: érzetre egész jó gumi, nem üt annyira és kanyarban sem rossz. Már elég hűvösek voltak, így fel is rakattuk.
22.000 Ft a gumik darabja kedvezménnyel + 6.800 Ft a felszerelési díj.

Rendeltem már Aliexpressről új Alfa Romeo emblémás felni kupakokat hozzá, remélem hamarosan megjönnek.
Szerkesztve: megjöttek a felnikupakok, passzolnak is hozzá. Pluszba kaptam 2 db emblémát (előre-hátra), illetve kormány emblémát.
Már több mint fél éve rendeltem a csomagtartóba LED-es izzókat, melyek nagyobb fényt bocsájtanak ki és kevesebb erőforrást igényelnek, idővel jó lenne bele is rakni...

 
>> SzervizGreentimus // Alfa 159 Sportwagon 1.9 JTDm 16V // 2016-10-04

Leadtuk a kocsit Zsoltinak, a fő projekt a remegés megszűntetése volt.
Ezen kívül, amit kértünk tőle:

2 db belső gyári féltengelycsillag+zsír: 52.000 Ft
Bal első ajtóhatároló (nagyon recsegett már): 9.000 Ft (új)
Jobb hátsó ajtóhatároló (nem volt annyira vészes, de már volt hangja): 9.000 Ft (új)
Motorolaj csere+szűrők+ fékolaj: 22.000 Ft
Részletesebben: Motul 8100 X-Clean 5W-40 olaj, Mann filter, Sofima levegőszűrő
Bal hátsó külső lámpa (a miénk repedt volt): 10.000 Ft (bontott)
Csomagtartó zárból hiányzott a műanyag kis ajtócska: 3.000 Ft
Szervóolaj: 2.000 Ft
Kutyacsontok hátra (Siden- 2db): 7.500 Ft (féloldalas felparkolásnál ropogott hátul a régi páros)
Beszerelésre kerültek (mi hoztuk): jobb első ködlámpa, jobb első lökhárítórács
Munkadíj: 30.000 Ft

Sajnos a féltengely cseréje nem oldotta meg a remegés gondot. Elvileg minden okés az autón, de mégis remeg az erősített szoftverrel. Úgy döntöttünk visszarakatjuk a gyári szoftvert és majd Mankyval íratunk hozzá szoftvert, ha lesz "felesleges" pénzünk a projektre. A szoftverekkel volt a gond vélhetően.

Km állás: 228.000 km