Blog

A múltkori szépészeti kezelés során az autó többször el lett indítva, különösebb távolságtétel nélkül. Miután hazahoztam, nem akart a központi zár zárva maradni, mindig visszanyitott. Sajnos nem ellenőriztem, hogy a motorháztető rendesen le lett-e csukva, így nem tudom, hogy
- zár érzékelő probléma
- nyitva maradt mhtető
- kontakthiba a zárakba folyt tisztítószer/víz miatt
De mindezek tetejébe, miután a központi zárat egy 15-ször megjárattam, nem akart az autó indulni, mert lemerült az akkumulátor.

Zárhatatlan, mozdíthatatlan autó.

Segített egy non-stop szervizes, bebikázta, járattam, valamelyest javult az állapot, az autót már lehetett önállóan indítani és zárni is. Hát ma eljött az ideje, hogy megnézessem az akkut egy szakemberrel is, úgyhogy elmentem oda, ahova egy kollégám javasolta. A szaki meglepődve konstatálta nem csak az alacsony teljesítményt, hanem azt is, hogy még gyári akku volt a vasban, azaz 11 és fél éves volt az akkumulátor.
Azt hiszem, ideje volt a cserének :)

 
>> Szervizboxerhang // Alfa 155 1.8 TS 16V // 2016-11-05

Sor került az első fékek komplett felújítására. Kapott:
-új gumiharangokat a csapokra
-új tárcsák
-új betétek
Mostmá megáll.
Óraállás: 300500

 
>> SzervizMr.Szaki // Alfa Giulietta QV 1.75 TBi // 2016-10-20

Eljött az idő. Sokat vaciláltam mi legyen, egyeztettem Csörivel is, mi lenne a jó méret, de a pénztárca telÍtettsége sok mindent eldöntött. Megmarad a 18-as turbina felni télire és a 225/40 R18 is. Nyáron pedig megvétel tárgya lesz az új papuccsal együtt egy szép felni is.
Dunlop Winter Sport 5-re esett a választásom. Véleményt majd később, ha Tirolban lesz időm kitapasztalni!
Dunlop Winter Sport 5 225/40 R18: 44.000.-/db (176.000.-)
Szerelés: 4.000.-

Update:
Nagyon király, megbÍzható abroncs. Nem bántam meg, hogy ezt a tÍpust választottam. Nem tudtam egyszerűen megcsúszni vele annyira jól tapadt, illetve az elektronika is nagyon megbÍzhatóan tette a dolgát. Szárazon, hóban, fagyban, esőben nálam 5*-ra vizsgázott!!!

 
>> SzervizRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2016-11-04

215 ezer km-nél már érett a vezérműszíj és a hosszbordás szíjak cseréje. Ezen kívül a sebességváltóban lévő olajról sem volt tudomásom, hogy mikor lett cserélve.
Meglátogattam Csörit, aki beszerezte a szükséges alkatrészeket és elvégezte az autó karbantartását. A sebváltóolaj fekete volt, mint az éjszaka, kicsit olajsaras is. Nagyon ráfért már a frissítés.
Vezérműszíj készlet, vízpumpa, Tutela Matryx olaj, hosszbordás szíj és a munkadíj költségét kellett állnom.

 
>> SzervizAnti64 // Alfa 166 2.5 v6 // 2016-11-04

A fűtőradiátor a kilyukadása miatt megérett a cserére, de most újabb 15 évig nem lesz vele gond. Az új radiátort megúsztam egy tizesből, de a munkadíj az nem volt piskóta, mivel két napos meló volt a cseréje.

 
>> Tuning és extraJCsabi // Alfa Spider / GTV 2.0 Twin Spark Lusso // 2016-11-04

Egy kihagyhatatlan ajánlatra hívta fel a figyelmemet egy cartársunk ( ezúton is köszönet MatthewGT -nek)
A jófogáson hirdették ezt a 4db Alfa Romeo GT Blackline felnit gumival együtt. Mióta megvan a GTV azóta keresek elfogadható áron ilyet. (Szinte le se merem írni milyen áron jutottam hozzá, mert közutálat tárgyát képezném :-) )
Fényképről jól nézett ki, úgyhogy elmentem megkukkantani. Hát persze hogy nem hagyhattam ott. Hazahoztam, irány a gumis... és már lehet is gyönyörködni benne.
Nagyon tetszik a látvány!!!! IMÁDOM!

>> SzervizMr.Szaki // Alfa Giulietta QV 1.75 TBi // 2016-10-04

Megnőtt fogyasztás, akadozó alapjárat, elszaladt lovak. Mint kiderült a probléma összetett volt. A lambdaszonda cseréje után, sikerült megállapÍtani, hogy az autó tényleg iszonyat brutál, minek következtében a turbócső is jobb létre szenderült. Jókora repedés volt rajta és ugyan nyomás volt a rendszerben, de szépen fújt is ki. Csere után minden ok! Ederics- Kicsiszabi very nice!!!
Lambdaszonda, Bosch: 21.840.-
Turbócső:
Km:

 
>> Egyébsutyi70 // Alfa 159 sw 2,4 TI // 2016-11-04

Egy nagyobb út után vagyok és szeretném megosztani fogyasztási tapasztalataimat, mivel autóvásárlás előtt én is sokat kutakodtam a 159es alfák fogyasztásával kapcsolatban, remélem tudok segíteni másoknak.

Budapest-Olaszország-Budapest távot egy siklóernyőt túra kapcsán abszolváltam a kocsival, 3 fő +120kg csomagok, telepakolva, 2,4 210LE motor, nagy szerviz után, 19"os 235/40es kerekeken, a sebesség adatok GPS szerint értendőek (mondjuk nálam nincs különbség az órán mutatott és a GPS között)

Az odafele úton társasággal mentünk, több autóval, kisbusz, átlag 95-100-as tempó. 650km 5,8L/100km (óra szerint 5,4)

Ezek után jött egy 200kmes 130-as etap majd Olaszországban 4 napot töltöttünk, többször mentünk hegyi szerpentineken, 1500m szintkülönbségeket, kb 200km autóztunk így.

200km város, piroslámpákkal, falvak között 70-80 tempó.

Hazafele dinamikus 140-150 között, néha beleszaladva egy egy 170-be is.

Végeredmény:

1684km 6,85L/km átlagfogyasztás (óra szerint 6,5L)

Nagyjából ezekből:

95-100km/h 5,8L / 100km (óra szerint 5,4L)

140-150km/h 6,8L / 100km (óra szerint 6,4L)


A fentiektől függetlenül városi fogyasztás sem vészes, csak ha dugóba araszolós, itt simán lehet 11L is.

>> Tuning és extrasutyi70 // Alfa 159 sw 2,4 TI // 2016-11-03

Van pár leírás az blogok közt, de nekem nem teljesen volt egyértelmű, ezért megpróbálom egyszerűen leírni hogy sikerült a néni hangját németről angolra változtatni a B&Mben.

Nem tudom hogy szükséges e de én első lépésben frissítettem, ez teljesen nyelvfüggetlen:

Fontos hogy a művelet közben nem szabad semmit nyomkodni, gyújtást kapcsolgatni, csukj be minden ajtót hogy a kijelzőn ne az esetlegesen nyitva hagyott ajtókat mutassa.


USB pendrive-ot formázni fat32-re.

Katt az oldalra:
http://www.blueandme.net/blueandme/index.aspx/index.aspx?brand=fga&lang=en#/support/download/
Majd a blue&me kék nyílra, majd a start update-re.

Elsőként le kell tölteni part1 résznél lévő fájlt, ezt kicsomagolva felmásolni a pendrivera.

Autóba berakni, majd gyújtást rákapcsolni, pár másodperc után elindul, majd kicsit később befejeződik a folyamat.

Pendrive vissza a PC-be, majd katt a part2 részhez, itt ki kell tallózni a pendriveot és kiválasztani azt a xlm fájlt amit az előbbiekben létrehozott a B&M (egyértelmű lesz mivel nincs más ilyen kiterjesztés a pendriveon)

Ezek után felajánlja a legújabb frissítést, ezt leöltöd, kicsomagolod a pendrive-ra, kicsomagoláskor engeded hogy felülírjon mindent.

Autóba berakod a pendriveot, gyújtás rákapcsolod és türelmesen vársz, ez lehet akár 10-15 perc is (nekem 4 perc volt)
Ha kész kiírja hogy update succesfull (legalábbis valami hasonlót)

Elvileg frissült a rendszer, már csak a nyelvet kell átállítani.


Törölj mindent a pendriveról.
Innen töltsd le milyen nyelven beszéljen a néni.
http://www.blueandme.net/resources/download/APPLICATIVI/Cambio_Lingua/Page/Html_Lingue/index_en.html

Kicsomagolod a letöltött fájlt, majd a már kicsomagolt fájlok között van még egy zip állomány, azt is kicsomagolod (LANG_UK_V02.zip angol változatnál) ennek a tartalmát másolod a pendrivera. (INASTALL.INF és 3 CAB kiterjsztésű fájl)
Autóba berak, majd gyújtás, pár perc és kiírja hogy succesfull.

Nekem gyorsan ment, remélem érthető volt.

>> EgyébNGéza // Alfa 159 1.9 jtdm Distinctive // 2016-10-23

Megtett út: 765 km
fogyasztás fedélzeti számítógép szerint: 6,6 l/100 km
fogyasztás tankolás alapján: 7,15 l/100 km
tankolás OMW Maxxmotion Diesel: 54,69 l