Blog

>> SzervizGegee // Alfa 147 1.6 Twin Spark 120LE // 2017-10-20

Történt az, hogy indulásnál rángatni kezdett, majd pár méter megtétele után megszűnt a panasz. Továbbiakban indulásnál volt, hogy rángatott, volt, hogy nem. Hibajelet dobta azonnal, de kiolvasásra azonnal nem volt lehetőségem. Viszont, következő indításnál nem volt panasz, se hibajel, így az autó üzemelt tovább. Majd idővel egyre gyakoribb lett a rángatás és a hiba is fixen maradt a műszerfalon, de komoly hibának nem volt jele, így az autó használatban maradt. Csörgő autószervizzel egyeztettettem időpontot, de sajnos nem sikerült beférnem hozzá rövid időn belül, így csak okt. végére kaptam időpontot. Viszont a héten szerdán két nap alatt benyelt 2 l hűtőfolyadékot a motor aránylag rövid távon és a füst is fehéressé változott, így azonnal tudtam nagy a baj. Vízzel feltöltve begurult az autó a helyi szervizbe és hamar meglett a diagnózis, elfáradt a hengerfej tömítés. Szerencsére még nem komoly a baj, csak ha bemelegszik a motor és a termosztát működésbe lép, akkor kezdi csipegetni a vizet. Kezdeti rángatás után rendesen működik az autó, ereje is rendelkezésre áll, olajba víz nem került szerencsére, rövid távon használni lehetne még az autót, de nem az enyémet. Két hét kötelező pihenő következik, Giulietta napi használatba kerül. Előzetes költségfelmérés alapján az autót itt helyben fogják javítani, tréleren való elszállítása a Csörgő műhelyig sajnos nem költséghatékony. Folyt. köv..

 
>> EgyébPeter88 // Alfa Giulietta 1.4 TB (120 LE) // 2017-10-20

Már gondolkodtam egy ideje, hogy ki kellene próbálni valamilyen növelt fényerejű izzót, nemrég el is szántam magam a vásárlásra. Az Osram Night Breaker Unlimitedre esett a választás (tompított, H7), az első tapasztalatok jók, remélem így is marad. Bár még keveset mentem vele hosszabb távon igazán sötétben, azt észrevettem, hogy az út széleit sokkal jobban látom, illetve a megvilágított terület sokkal tisztább. Nyilván az ilyen izzók gyengéje a rövidebb élettartam a hagyományoshoz képest, mivel azonban már nincs mindennapos használatban az autó, ez számomra nem annyira fontos szempont. Majd írok a további tapasztalatokról is.

PHuBi kigurult a garázsból, a többi cucc pedig kipakolás áldozata lett.
A betonaljazatot 2x átkentük betonfestékkel, hogy ne porozzon.
Jól néz ki, de még maradt festék. Holnap kap még egy réteget.

2017.10.20. update
Felkerült a harmadik réteg, vége a betonpornak a garázsban :-)

 
>> Szerviz147Smz // Alfa 147 1.6 TS Distinctive // 2017-10-19

205000 km

Teljes vezérlés csere (vezmóddal együtt)
Olajcsere
Első lengéscsillapítók cserélve
Bal első ablakemelő csere újra

 

És mellette az én Giulietta QV-m is! Hívtak és én szívesen elvittem :-)

 
>> SzervizWolf // Alfa 147 1.9 jtd 16v // 2017-10-19

Már agyamra ment féklámpa hiba sipolása, kissé egyenetlen garázshoz vezető út, lépésben is addig rázta, hogy hőmérséklet csökkenésével arányosan sűrűbben halt be féklámpa.
Kis kpopgtatás után megjavult.
Na tegnap szétkaptam. Sanszos gyári volt, anya halk pattanással lazult le.
Égő alján az érintkező hogy is mondjam, alapesetben két bub, ezen már homorú kráter volt, érintkezű befeketedve. Égőt kipróbáltam, hibátlan, bár feketés némileg, amugy sem tettem volna vissza, csere. Érintkezőt megtisztitottam, kábelcsatlakozót is megpucoltam.
Úgyhogy ma végre...de nem, ma is sipolással kezdtem. Ködlámpa :) nem bírt volna egy nappal korábban?
Ha már arra jártam, őszre való tekintettel, vettem egy bal oldali ablaktörlő lapátot is.

>> EseményCsongi // Alfa 156 1.6 ts berlina // 2017-10-19

Hazaút egy hosszú hétvégére családdal + Zoli (Kazes)... péntektől - hétfőig 1500 km + ~120 helyben. Gyulus remekül teljesített, fullra pakolva 8,5 - ös átlagot hozott.

>> Eseménypettinke // Alfa 166 2.0 V6 TB Super // 2017-10-18

átvettem az új autót, a 166 pedig pihen egy kicsit, mielőtt eladom - a bal hátsó részét ugyanis egy kedves cserbenhagyó buszsofőr 10-én megtörte (viszont megvan a rendszáma!)
várunk a rendőrökre, hogy előkerítsék a jóembert, és kijavíthassuk a bódét.

 
>> SzervizPBali // Alfa 159 2.0 JTDm Ti // 2017-10-19

Mióta megvettem a kocsit, el akartam menni kiméretni az akkut, mert gyanús volt és nem is egy komolyabb darab (60Ah-s, 540 A-es Varta) volt benne.
Ezt a ma reggeli események be is igazolták...nem indult a 159. A feleségem kocsijáról megbikáztam (a virágokért innen is bocsánat, máshogy nem fértem el), így be tudtam jönni dolgozni és kellően feltöltött ahhoz, hogy a munkahelyemtől nem messze ki tudjam cseréltetni nap közben.
Itt vettem az újat: Béli&Béli
A régit bevették, így az ára: 25.900 Ft volt.
Az új akku típusa: Exide Premium EA770 77Ah, 760A

Ezzel már jöhetnek a hidegek, talán jobb is, hogy ma és nem mondjuk decemberben...bár addig azért odaértem volna...:-)

 
>> Tuning és extraHerodPK // Alfa 156 156 1,6 Twin Spark // 2017-10-18

- 4 x új kerékdob betétek 8000
- 2 első lengéscsillapító Magneti Mirelli 16,470 /db
- 2 hátsó lengéscsillapító Monro 35,000 /db
- Ina vezérmű szett vízpumpával 53,500

A fentiekkel szerencsém volt mert ezeket kedves ismerős által fél áron szereztem be
- 2 új hátsó hosszkitámasztó 20,000 még nincs meg de körülbelül ilyen árakon mozog
- új motor takaró lemez 9400
- új jobb küszöb és jobb hátsó kerék ív 12,000 + 9800 erre még rájön majd a szaki ára
- és hál istenek még lesz egy új kipufi dob is mert a régiből kiszakadt a fojtás , és 2 opció maradt - csapódik a dobban jobbra balra még szét nem veri vagy kiműtöm és voálá kész az 1.6 os repülőgép :D hátul utazni szinte már egészségtelen ,és mivel még ezt sem találtam hála a szakértelem hiányának kb 20-25 re tippelek
- új hátsó lápák mert sajnos az is törötten járt az autóhoz