Blog
Ma felkerültek a nyári gumik indulhat a jó idő.
Nagyon nehezen akar összeállni ez a klíma, de nem adom/adtam fel! Ami rendszert anno még SD-től vettem azt most mind kiszedtem, mert utólag derült ki, hogy nem a típusba valósi és sehogy sem tudtam működésre bírni! Közben nyaggattam Marklar-t, hogy vegyen bontásra egy klímás 8V-t, ami hál' Istennek meg is lett! Ebből az összes cucc (klímahűtő, szárítószűrő, R134-es klímakompresszor, csövek, fűtésbox) ki, az enyámbe meg be! Persze azért ez nem ment ilyen könnyen, mert a fél autót szét kellett bontanom hozzá! A motortérben szinte csak a motor maradt! Ahhoz, hogy a hűtőt betudjam tenni, le kellett venni a lökhárítót és a zárhidat! Nem sok helyet hagyott neki Luigi, mert éppenhogy elfér! A szárítószűrőt volt a legkönnyebb a helyére tenni, mert azt csak a tartókonzolja segítségévelfel kellett csavarozni a bal első kerék előtti nyúlványra! A kompresszorhoz a szívócsonkot a tartójával és a generátort kellett kiszedni, benzincsöveket lekötni! Viszont a helyrerakása előtt a csapágyat lecseréltem a biztonság kedvéért és feltöltöttem kompresszor olajjal, mert alig volt már benne! Ezt egy klímás ismerősömtől szereztem és ráadásul még nem is volt olcsó! :-( Ez az egy deci bele is ment a kompresszorba! A feltöltési mennyisége egyébként ennek a típusnak, ha jól emlékszem 1,35dl! A csövek bekötése egyértelmű, mert adják magukat! A berakásukhoz viszont ki kell szedni az akksit és a tálcáját, mert pont ezek alatt vannak! Egyébként a csöveknél az összes tömítést (szám szerint 12-őt) kicseréltem újakra! A fűtésbox kivétele már nem volt ilyen "egyszerű"! Először is a kesztyűtartót és a műszerfal alját kellett lecsavarozni + a középkonzolt, aztán lekötni a tűzfalon át csatlakozó vízcsöveket! A box cseréjére azért volt szükség, mert amit a Marklartól hoztam arról plussz két kábel csatlakozik a motortérben lévő kábelgöteghez, amit szintén cseréltem! De ugye mielőtt ezeket beszerelhettem volna, a régi cuccokat előbb ki kellett szedni! Jah, és a régi boxról átraktam a fűtéscsapot is, mert el volt repedve és nem akartam, hogy a hűtővíz az utastérbe folyjon! ;-)
Egyébként nem olyan vészesen nagy szopás az egész, kivéve a fűtésbox! Na azzal játszottam egy keveset mire kijött ill., a másik bement a helyére! De én azt mondom, hogy megérte a fáradtságot!
Jöhet a nyomáspróba, aztán ha minden rendben van akkor lehet feltölteni a rendszert gázzal! Alig várom már! :-)
Költségek:
- kompresszor csapágy 6250,- (Japan Koyo 83A551B)
- tömítések a csövekhez 3000,-
- 1dl kompresszor olaj 1000,-
- 2 db új cső 18000,-












semmi extra, csak végre alaposan meg tudtam mosni Bellát :) a képek magukért beszélnek ! ... Imádom :)




Régóta adós vagyok már egy gumi-összehasonlító teszttel. Mindkét abroncs a Pirelli PZero család tagja 225/40 R18 (92Y) méretben.
1. PZero Nero:
Saját tapasztalatom szerint, a gumi nagyon kiegyensúlyozott és hosszú élettartamú volt (kereken 50.000 km-t bírt), mindenképpen tolerálja a sportos vezetést. Használata során volt, egy kb. 10 ezres periódusa ami alatt elég zajosan viselkedett, először azt hittem kezdeti csapágy hiba lesz, aztán megszűnt. :) Legnagyobb negatívumaként viszont a vizes teljesítményét említeném, ami 1-2x tudott ám "meglepetéseket" is okozni. Az összehasonlításba belevehettem volna a PZero Rosso-t is, mivel a Nero előtt azt használtam (az volt gyárilag a kocsimon). A Rosso-val is vizes körülmények között voltak gondjaim, és az élettartama is 10.000 km-el kevesebb volt a Nerohoz képest.
2. PZero
Első ránézésre feltűnik a sajtóanyagban is kihangsúlyozott szokatlanul széles külső oldalborda. Feltehetően ez eredményezi, hogy iszonyatosan pontosan lehet íven tartani az autót, és 360 Nm-el is nehezen lehet kihozni a sodrából. (hozzáteszem versenypályán még nem próbáltam :) A teszt azért váratott ennyit magára, mivel szeptembertől, oly kevés alkalmam volt vizes körülmények között kipróbálni, hogy egzakt véleményt nem tudtam volna megfogalmazni róla. Nos, a véleményem az, hogy végre sikerült ebbe az irányba is fejlődnie a PZero családnak, mivel egyértelműen sokkal magabiztosabb vízen, mint másik két társa. Ami a gumikopást illeti, még csak 5000 km-t mentem vele, ezalatt pedig még csak tized mm-ben mérhető.


Nah tehát, végre kezd alakulni úgy, ahogy én szeretném :) Lefestettem feketére a lámpákat "GTA" stílusúra. Felesleges arról blogot írni, hogyan ugyanis ennél jobban nem tudnám leírni. Tehát ajánlom a linket annak aki ilyenre készül. Nem egy egyszerű művelet, de meg lehet csinálni :) Aztán ha már le voltak szedve a burák betettem minden Hong Kong-ból érkezett ízzókat :) Csak az smd ledes helyzetjelzőről készült kép, de elfoglalta helyét még 4xH1 és 2xH7 6000K 55w-s halogén is. Igaz, a felnik görgőzése ill festése hamarabb történt, de ebben a blogban kap helyet. A féknyergek is kaptam egy piros színt.
Nyári gumik: FIRESTONE FIREHAWK SZ90 215/45/r17
Közben elértük az óra szerinti 180,000 km-t
Nagy köszönet a mókuskodásokban eldiablo és Szabee cartársnak !!








Ma készen is lett a fényezés, fel is tették az első lökhárítót. A rendszámtábla helyén a bemélyedést is szépen megcsinálták, így most már jöhet rá a matrica rendszám :)



Ez is megvolt,két évre le van tudva...
Mondjuk volt egy kis para a D típusú matrica rendszám miatt,konkrétan,hogy nem szerepelt a forgalmiban. KPM,okmányiroda telefon,2 éve elfelejtették átvezetni az átíráskor... Megoldva.
Ma délután az első két ablak is vissza lett fóliázva mert mikor hozzám került valami oknál fogva nem volt rajt most szuper.
Tegnap felkerült az ujj rendszer,100% ig gyári és 100% ig uj! nincs zörgés,nincs kifújás:)




