Blog

>> SzervizBalu1990 // Alfa 156 1.6 16 V TwinSpark // 2018-11-18

Felkerültek a téli kerekek a járgányra. Megkapta a két új Hankook iCept RS2 gumit előre, hátra mentek a tavaly beszerzett ugyanilyen gumik.

 
>> AutóápolásWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2018-11-29

A munka általam vállalt része kész. Az ajtókon rajta a kárpit, nagyjából be is állítottam őket, irtó finoman csukódnak az ajtók még mindig. És bár eddig egyszer próbáltam, de a zár is működött. Nyit, zár. Hihetetlen. :-)
Az utastérből szépen elfogytak az alkatrészek, és semmi nem veszett el, semmi nem maradt ki és pláne semmi nem tört el. Elég odafigyelős munka volt.
Az antennát is összekombináltam a régiből és az újból. Az új antenna megkapta a gyári darab műanyagjait, így néz ki legjobban.

Tegnap délután, mikor kész lettem az ajtókkal, Robival megálltunk mellette és csak néztük, közben beszélgettünk. Ez a szín...
Közben megtudtam amit nem is sejtettem. Ehhez a színhez előbb feketével kellett aláfújni az egész autót. Így lesz maximális a csillogás.

Ma vittem még egy friss akkumulátort is, mert ami benne volt, az feladta. 7 éve azzal vettük az autót, és hihetetlen, de soha semmi gond nem volt vele eddig. Sejtettem, hogy ez az 5 hónap állás be fogja tenni a kaput neki. Egy szintén haldokló Varta (még a jtd-ből) volt benne átmenetileg, hogy az összerakáskor tudjam az ablakokat húzgálni fel-le.
Ma volt időm, elszaladtam az akku boltba, hogy Robiékat se szívassam vele, ha nem indul az autó. Fél szemmel sandítottam a csinosan dobozolt Exide-ok felé, de végül egy 72Ah-s Start Power akksit hoztam el. A közeli autóelektromosnál szoktam az akksit venni, látta amikor az Exide-okat méregettem, segített gyorsan a döntésben. "Az Exide bír 4 évet, a Start Power meg 4 évet", válasszak :-D
Választottam, hoztam, vittem, az akkumulátorral együtt hagytam ott egy téli szélvédőmosót és már most tényleg csak várnom kell. Még egy kicsit.

>> Tuning és extraKrTibi // Alfa Giulietta 1.4TB Distinctive EU6 // 2018-11-28

A Giulia tartozékkatalógusban láttam hasonlót, ott tetszett meg. Aztán véletlenül találtam ezt az egyik népszerű kínai oldalon. Na ennek már az ára is tetszett. Megrendeltem, megjött, beszereltem (plug&play), ilyen lett:

 
>> SzervizBadAzz // Alfa 145 1.6 TS EdizioneLimitata // 2018-11-28

Toyo SnowProx 195/55R15

 
>> SzervizBlacky // Alfa Giulietta 1.4 TB // 2018-11-28

Km állás 7330 km, Olasz Autók Háza. Olaj és szűrő csere

 
>> SzervizV.Tomi.145-146 🍀 // Alfa 146 2.0 TD // 2018-11-28

Bal első féltengelyen új bilincs a gumi harangon
Új lengőkarok
Új stab pálcák
Önindító cserélve másikra, mert ez fürgébb :)
Pár helyen kapott új festést, mint pl. : bölcső, akkumulátor tartó
Új üzemanyag szűrő
4 kg fagyálló koncentrátum 72°C
Teli ablakmosó folyadék

 
>> Szervizszelod9 // Alfa 159 SW Ti // 2018-11-27

Rábukkantam erre a pontra is, úgyhogy írok egy gyors összefoglalót az elmúlt 7 hónap és 18 ezer kilométer tapasztalatairól és az elvégzett karbantartásokról.

Alapvetően jó állapotban volt az autó. Sajnos a belseje kis törödést igényel(t), de szépen lassan haladok a dolgokkal. Első sorban az utólagos fejegységet cseréltem vissza a gyárira. Így működik jól minden és nekem is jobban tetszik a középkonzol.

Mivel az autót németből hoztuk, ezért az első napokban kapott egy alapos alvázmosást Csepelen (3000 Ft) majd alváz és üregvédőt az egész alja. Így reménykedem benne, hogy nem lesz probléma a rozsda továbbra sem. Ugyanis a német papírokat átböngészve, az autó 4 éves koráig csak április és október között közlekedett.

Az autóba be volt építve egy mélyláda, erősítővel minden sallanggal. Mivel visszaraktam a gyári fejegységet, így a mélyláda is repült. Elégedett vagyok a gyári (nem Bose) rendszer hangzásával, szépen be lehet állítani.

Kormány újra lett bőrözve, valamint a vezető oldali ülés is kicsit javítva.

Az autó 174500-nál kapott új olajat, olajszűrőt, levegőszűrőt, pollenszűrőt és üzemanyagszűrőt.

Volt egy klíma hiba is. A szokásos "csak tölteni kell" szöveget kaptuk az eladótól. Sajnos jóhiszeműen fel is töltettem, 12 ezerért. 2 hét alatt elszivárgott a gáz... Újra töltés színezett cuccal, megint 12 ezer. Meglett a hiba, egy cső repedt el. Csere alkatrész 15 ezer volt bontva. Beépítés és újra töltés már csak egy 10-es volt.

A cooler után elrepedt a szívósor felé menő cső. Ez cserélve lett. Közben kitakarítottam az EGR-t és MAP szenzort. Ráfért, mert az előző tulaj elég sokat ment vele rövidtávon.

Első fékbetétek és váltóolaj is cserélve lett. Fékbetétből TRW, váltóolajbol Fuchs Sintofluid (2.6l) ment bele. 177xxx kilométernél.

Mivel az autó ültetve van, még a TI-nél is alacsonyabbra és a téli kerekek kisebbek voltak, mint a 19"-es nyári, ezért a 225/45/R17 gumikat nagyobb, 225/55/R17 méretű Pirelli Sottozerokra cseréltem. Nem rég fel is kerültek, de a centírozás nem sikerült jól a gumisnak, így visszavittem és újra centírozták.

Nem sorban írtam le a dolgokat, hanem ahogy eszembe jutottak. Sajnos a költségekre sem emlékszem pontosan, de lehet nem is akkora baj :D

>> EseményStef // Alfa 156 1.6 TS Progression // 2018-11-27

Sikerült életem első defektjét összehozni. Bár nem hiányzott hétfő este sötétben és esőben kereket cserélni, de ez is pipa! Szerencsére jó állapotban volt a gyári mankókerék...

>> Szervizberobbantam // Alfa 156 1.9 JTD Sedan // 2018-11-27

Mióta nem járok pestre napi szinten lasabban szaporodnak a kilóméterek.De azért csak el jött egy újabb olajcsere.Egyúttal az ablakmosó folyadékot is télire cseréltem.Meg kapott két új good year lapátot is.A noname nyekegése az őrületbe kergetett.Ez csendben teszi a dolgát
255000 km

 
>> AutóápolásWarbiRunner (Gyuri) // Alfa 146 TD // 2018-11-27

4 órát beletettem ma. Túl kéne már esni ezen. Ugyanakkor jobb ha én csinálom az apró bizbaszok visszaépítését. Az előkészületek nem voltak feleslegesek. Helyére ment a sofőroldali cserélt zárszerkezet, javított zár, régi ablakok, régi kilincsek, jobboldalt elöl cseréltem az ablakemelőt is a régire és a jobboldali eredeti tükröt is visszakapta az autó. A csavarhalmazból a szebbeket válogattam, szépen helyére talált a sok pici lom. Az első ajtók működnek, már csak a kárpit híjja. Hátul az ablakok bent, kilincs szerkezetek a helyükön. Sokat haladtam, és amit haladtam, jó lett. Ez jó érzés.
Végre a szép ablakok vannak bent, végre szépen nyilik az ajtó a kilincsekkel, és nem ér bele a kilincs éle a friss fényezésbe. Fel le másznak az ablakok, és egy apró mütyűr sem veszett el. Holnap folyt. köv.