Blog
Már csak pár dolog maradt hátra a nagy felújitásból:
jobb-bal első felső lengőkar és gyertyaszett megrendelve, a jövő7en be is kerül az autóba.
Elkészült az autóm :)
Első körben nem gondoltam, hogy ennyi mindent cserélni kell, de muszály volt.
Olajcsere, komplett vezérlés csere, vizpumpa, levegőszűrő, pollenszűrő, vezérlés mód. felújitás, termosztát csere, új első féktárcsa és fékpofák.
Remélem egy jó ideig nem kell ennyit költeni egyszerre az autóra, de azt már most tudom, hogy megérte :)
Egyszerű futóműbeállításnak indult és a végén be is lett állítva a futómű..:)
Közben két szilent és a kormánymű egyik gumiharangja is kicserélődött. Szereléskor az egyik gólyaláb BerDóékra köpte az olajat. Párban cserélve lettek. Mellesleg kiderült, hogy a kiegyenlítőtartály repedt (ezt mondjuk a garázs padlójának szemrevételezése után sejteni lehetett..). Megigazítódott a vezetőoldali küszöb kárpitja is, most már nem nyekereg úgy, mintha menten ketté akarna törni az autó.
Késznek nyilvánítom a vétel utáni rendbetételt..:)
Végre megérkezett a debreceni lámpabolt jóvoltából az új jobb első lámpám, Arno 166-nak köszönhetően pedig a jobb hátsó is. Ha egyszer rászánom magam, talán a bal elsőt is kicseréltetem, de egyelőre az még hibátlan.
Már írtam valamelyik bejegyzésemben hogy mennyire szeretek világot látni még ha csak az országon belül is mozgok ilyenkor általában, de az év nagy részét Budapesten töltöm, ezért egy belföldi séta is nagy élményeket szokott tartogatni nekem.
Ezúttal Sárvárra mentem 3 napra, ahol most jártam életemben először. Gyönyörű volt az idő, sőt igazából egyáltalán nem novemberi időjárás volt 15-20 fokkal és az évszakhoz képest szokatlan napsütéssel. Sárváron láttam a várat, a főteret és a fürdőt.
Második nap Szombathely volt az úticél. Itt sem jártam még eddig, de ezt különösen érdemes volt megnéznem, igazából azt bánom hogy eddig még nem láttam élőben. Ha már ott voltam, gondoltam illene "elutazni külföldre" és egy kicsit szétnéztem 3 határ menti osztrák faluban, aztán vissza Sárvárra, nagyjából el is ment ezzel a nap.
Harmadik nap haza Budapestre, de útközben kis kitérővel Balatonfüred felé amit viszont nem tudtam kihagyni, oda muszáj volt benézni, imádom:).
Ha már autós blog, írok kis technikai hátteret: Alfit egy olajcserével készítettem fel az útra, pont útközben pörgött át a kerek km-en amikorra elő van írva a csere. Talán egy kicsit a friss olaj is hozzájárult a fogyasztáshoz ami megint rekordot döntött. A távolság 692,4 km, a liter pedig 49,57, akárhogy is számolom, 7,15 L/100km. Az értéket rontja hogy az első cirka 100 km-t Budapesten belül tettem meg, egyébként most sem akartam görcsösen jó fogyit, élményautóztam majdnem végig. Főúton mentem, elsősorban épp az élményautózás miatt, másodsorban azért, mert így még autópálya matricát sem kellett venni.
Sok alfással találkoztam, javarészt előre integettek, köszi nekik, feldobták az utat, ami amúgy sem volt kellemetlen:). Olyan jó volt, 170 km után úgy szálltam ki a kocsiból hogy még akartam volna menni. :)








Hétvégén felkerültek a téli felnik + feltöltöttem fagyálló lötyikkel + vettem fehér színű tompított izzókat. Találtam neten olyat, ami nem kínai kszenyon tunying, hanem emelt fényerejű német gyártmány. Remélem bírják majd egy darabig...
A tartályon lévő szivattyúról letört mindkét műanyag csonk. Megette az idő :) A melóhelyen sikerült megbarkácsolni. A furatokba fém csöveket raktam, azokra pont rászorult a 4-es levegőcső. Erre jó szorosan rá lehetett tolni a spricnikhez menő csöveket és már működött is minden. A nyomás sokkal jobb lett, mint korábban.
Tentacle kollegának megint 1000 hála és köszönet a FERODO Thermo Quiet fékbetétek intézéséért.
Most a DS helyett ezek kerülnek be, egyrészt mert DS jelenleg nincs, másrészt meg elég jókat írnak a TQ-ról:)

Olaj (Sel WRD), olajszűrő, levegőszűrő, üzemanyagszűrő csere
+ egy kis pötimalőr: a leömlőm a kat. utáni csatakozás tövében egy pici ponton kilyukadt...bakkkker...most meg lett erősítve CO-val, de ha nem bírja a köv. olajcseréig, akkor új leömlőt kap...

Először arra lettem figyelmes, hogy valami miatt olajos a felnim! Aztán az autó alá kukkantva láttam, hogy nem csak a felni olajos, hanem az egész bal első futómű! Na f@sza... szépen lemostam az alját és elkezdtem figyelgetni, hogy honnét is "folyik" az olaj! Kiderült, hogy a féltengely tövétől jön, tehát a szimmering lesz a bűnös! Szétkaptam hát (lengéscsillapító leköt, a féltengely a csonkállvánnyal együtt kiránt), vettem bele gyári Corteco-t (630,-) és most már nem ereszti az olajat! Nagyon remélem, hogy egy jó darabig ez így is marad! ;-)
Balos féltengely szimmering mérete: 29,8x52x10 / 13,5
Olajat nem kellett vennem, mert találtam itthon valami No Name 80W90-est, de cserélve lesz majd fincsi Tutela-ra! :-)
Viszont egy kis üröm is került az örömbe, mert szétszedéskor kiderült, hogy a kormányösszekötő és a kutyacsont gumibakjai már nem húzzák sokáig! Lassan azokat is cserélnem kell! :-((











