Blog
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer velem is megtörténhet, de sajnos így lett! Elütöttem egy őzet! :-(( Láttam, hogy az árokban áll és abban a pillanatban már lassítottam is, de pont akkor akart átszaladni előttem, amikor odaértem! Nem sikerült neki és elcsaptam! Sajnos a Brembo-k sem tudtak segíteni! Amikor megláttam a szanaszét repülő alkatrészdarabokat az olyan volt, mint ha a szívemet tépték volna ki! Az őz egyáltalán nem érdekelt! Az öröm az ürömben, hogy szerencsére nem lett nagy a kár, annak ellenére ahogy kinézett! Szerencsére a hűtőnek semmi baja nem lett! A lökhárító repedt el több helyen, de ez javítható! A hűtőmaszk az tejesen kuka, meg a jobb első fényszóró is és index is + kell egy zárhíd is, mert az is megroggyant egy kicsit! Irány Marklar Land! :-) A motorháztető szélét javítani kell, mert két helyen behajlott! Aztán jöhet a fényezés, na ez lesz a húzósabb! Na mindegy, ez van! :-(








Ma elvittem felrakatni a téli garnitúrát....a nyári papucsokat szépen lemostam és várják a tavaszt!
Ja, és kapott egy futóműbeállítást is!a hátával voltak problémák de most most feszes mint állat :)!
megvolt a nyugati minitali vasárnap eléghideg volt de ennek ellenére elég sokan eljöttek messzebbröl is.az emlékmü alatti parkoloban találkoztunk aztán kb egy órát beszélgettünk és fényképezgettünk és elindultunk a körmendi MJUS -ba ahol nagyon jo pizzát ettünk és volt aki óriási adag tiramisut evett aztán 6 körül elindult mindenki haza.összességében nagyon jol sikerült kár hogy nem tudott mindenki eljönni aki akart.majd legközelebb...












Megkaptam a páromtól a karácsonyi ajándékomat egy teljes Ti belső képében. Ma be is raktuk. Eszméletlen jó!!!
A hátsó alfa jelről lepattogott a lakk és az embléma is kezdett eltűnni, ezért ki lett cserélve. A hátsó részénél, ahol egy rugó van beakasztva vizet kapott és attól ment szét. A rugó szerintem túl hosszú is lehet, mert már ki is lyukasztotta a jelet. Most nyomtam bele egy kis sziloplasztot, hogy a víz ne menjen bele.
Mivel többen írták a fórumon, hogy mennyire sokat jelent a +50-90%-os fényerejű izzó, ezért gondoltam kipróbálom. A GE +90%-os izzóját (H7) tettem bele, tapasztalatok később.
A fékem egy ideje annyira nyikorgott, hogy az őrületbe kergetett, ezért kapott új betéteket. AZ előző mintex volt, és a brembo tárcsával szerintem nem szerették egymást. Most ferodo ment bele, és végre csendesen tudok fékezni.





Az ősz hosszúra nyúlt, halogattam a téli kerekek felrakását. Mégis csak nyáriakkal szebb a látvány! :-) A szerelés szokás szerint GabCsiéknál történt.
