Blog
Egy "szép" napon történt, hogy megláttam a kocsim alatt egy olajtócsát. Először arra gondoltam, hogy biztos olyan helyre álltam, ahol előttem egy lelakott autó maga alá folyatta az olajat. Aztán ahogy teltek a napok rá kellett jönnöm, hogy az én lelakott autómból folyik az olaj.
Elvittem a szerelő bácsihoz, aki megállapította, hogy cserés a kormánymű. :-(
Beszerezte a bontottat 5000-ért, kicserélte, elvittem futóműállításra a kocsit és jobb mint régen.
km állás: 185.487km

Végre hétvége, az egész napos eső is abba maradt az időm is kicsit lazább így tudtam végre foglalkozni az autóval. Első körben a kulcs házak kerültek felújításra, a króm igencsak megvolt kopva rajtuk így szépen le pucoltam majd fekete akril le húzható festék került rá. Egyrészt elég strapabíró és rugmas festék. Aztán a kipufogó végek cseréje történt meg, üres utolsó rész ki, majd gyári vissza. Előző tulaj rakta fel, nagyon szép hangja volt az 5 hengernek, de hosszabb úton nagyon zavaró volt a folyamatos bugás. Fel kerültek a 18" brock felnik új nyári gumival(Sunfall 225/40 R18 peremvédős, erősített oldallal) , mutatós darab. Ki cseréltem a kapcsoló panel burkolatot a kormány mellet, sajnos az is elvolt törve. És nem utolsó sorban a gyári izzókat ledesekre cseréltem. Szebb, modernebb színe van a hideg fehérnek , és nem utolsó sorban sokkal erősebb a fénye . Canbus ledeket raktam bele így nincs hiba jelzés, remélem tartós is lesz. 11 led került be első körben sikerült el számolnom magam, kevesebbet vettem. 1 db 39mm sofita és 2 db T10 előre, 2 db T10 a hátsó üléshez, 2 db 36mm sofita csomagtartóba, 2db T10 kilépő fényhez előre,2 db T10 helyzetjelzőhöz előre. Vissza van még a rendszámtabla világítás és a két hátsó kilépő fény. Rendeltem H7 es ledes izzókat kíváncsi leszek milyen lesz. Egyenlőre ennyi fért bele az időbe.
Folyt. köv.









Megjött az ebay-ről rendelt tetőfesték.
Először a szokásos ragacsos hengerrel eltávolítottam a pont, aztán hajrá...
Kicsit szűkszavú a használati utasítás, de adja magát.
A leírás a végén említi hogy vízzel higítva teszteljük. Innen jöttem rá hogy higítani kell kb 1/4-1/3 vízzel, akkor ecsettel jól kenhető.
Ha túl sűrű, akkor nem lehet elkenni, ha túl híg, akkor pillanat alatt beszívja a tető és megint csak nem lehet elkenni.
Kicsit olyan mint amikor fára ken az ember lazúrt.
Szóval most 24 órát szárad és újra kenem.
A második rétegre szintén 24 óra után mehet az impregnáló.
2019.05.08.
Ráment a második réteg.
2019.05.09.
Impregnáltam









Bejött a jó idő (azóta már el is ment) és kiderült, hogy klíma nem hűt úgy ahogy kellene. Elvittem egy helyi klíma szervizbe, ahol már a 156-tal is voltam és bevált.
Klíma freonnal feltöltve, az ember néhány apró tömítést cserélt meg megpucolt pár csatlakozót, de azt mondta egyébként minden rendben. A pollenszűrőt, még a legutóbbi nagyszerviz alkalmával cserélték.
Most jól is hűt a rendszer.


Megtörtént a B oszloptól hátrafele való fóliázás. Műbizonylatos, 15%-os. Az 5%-os nekem nem tetszik. Előre is rakattam egy szélvédő csíkot, bye-bye akvárium.
20eve foliáznak ,azt mondták, hogy nem láttak meg ilyen autót :D
Mivel nincs hétvége tipli vissza a garázsba :)






Ez mg márciusi móka volt.
Kicsit megtörtünk. Telibevertem egy őzet, így a komplett eleje odalett.
Ami cserés volt: motorháztető, első lökös, lámpák, hűtő.
Mindent bontotttan vettem hozzá, illetve a bal első lámpa lett új bele. A lökhárító sajna nem színazonos, meg kicsit sérült, de azért talpon van a drága.





Télen küszködtem vele picit, ingadozott hidegen az alapjárat, nagy hidegben meg amíg be nem melegedett nem is volt. Először kitakarítottam az alapjárati motort, ezzel nyertem két hónapot, végül cserés lett.











