Blog
MOL EVO NEO Diesel
62,41 L
előző tankolástól futott km: 939
átlagfogyasztás: 6,6 l/100 km
költség: 29 202 Ft
pontjóváírás: 312 (1194 pont)
kedvezményes költség: 29 202 Ft
Sajna nem oldott meg mindent a kerékcsapágy csere, maradt még surrogó, zakatoló hang. Mivel a váltó olajcseréjekor a differenciálművekről elfeledkeztünk, illetve csak a művelet közben jutott eszünkbe, úgy volt hogy majd legközelebb. No ezt előrehoztam hátha javul a helyzet.
Ezenkívül a hátsó féltengelyek kaptak új zsírt, a porvédők hibátlanok.
A 2db elszakadt gumibak is ki lett cserélve. A gyári újak sajnos csak a fém konzolokkal együtt cserélhetők, pedig csavarral vannak a konzolra rögzítve. Csöri megnézte mennyi az annyi: 35.000. Úgy gondoltam inkább barkácsolok...
Levi valamilyen szilentből gyártott újakat.
Sajna úgy fest hogy még mindig nincs teljes javulás. Valszeg az első féltengelyeket is meg kell bontani. :(
A szervószivattyú csere után pár nappal a kormánymű is feladta a harcot. Már tavaly is láttam rajta, hogy szivárog, de nem volt vészes, ezért nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Egyszerre lökte ki magából az összes olajat. Tegnap sikerült kicserélni, egyúttal a kormányösszekötők is cserélődtek, jövő héten viszem futóműveshez is. A műhelyért és az alkatrészekért, segítségért hatalmas köszönet Zé.-nek, a segítségért Pb_-nek és Zolika155-nek.
Ma a munkatársammal az ebay-t nézegettük és megtaláltuk az egyik leghaszontalanabb extrát. Egy kilépőfényt, ami Alfa logót vetít az ajtó aljából a földre.
Mivel semmi értelme, ezért kell. Gyorsan két garnitúrát is rendeltünk 7.500 Ft-ért. Pár hét, és itt is van.
update 2014.03.07.:
Ma megérkezett a cucc. Egy borítékban. Semmi papír. Viszont működik :-)
Ahhoz képest hogy el akartam adni, jól belenyúltunk. Lehet mondani, hogy feleslegesen. De valójában az az igazság, hogy az amúgy tűrhetően egyben lévő, nem kopogó, lötyögő, használható de öregecske 146-omból lett egy nagyon új érzetű autó. A szaga nem stimmel csak, kicsit olajszagú még a sok szétszedéstől, majd kiszellőzik.
Egy hete kész, még azt az egy bakot majd cseréljük, de most tényleg kész. El sem hiszem. Dűlőre akartam vinni mindenképp, ezt is megtanultuk. Egy 14 éves autónál már kell erőfeszítést tenni, hogy minden stimmeljen, meglegyen az a makulátlan érzet amiről már azt hittem csak én fantáziálom hogy valaha olyan volt. De nem, most tényleg OLYAN!
A kulcs elfordítására nem ugrik szét a beltér, finoman beindul. Hidegen kicsit ércesen, fémesen kopácsol a kis jtd, de nem rezeg, remeg. A váltó finoman billen át sebességből sebességbe, a kuplung puhán végzi a dolgát, ha hirtelen engedem fel a pedált, jótékonyan elnyeli a bénázást, és csillapít. Nagy gázra nem remeg többé. Nekifeszül és lelkesen gyorsít. Hiába a hűvös idő, a motor csendesen duruzsol.
Konklúzió?
Az autó nem a sok km-től hangosodik, nem is attól mert öreg. Leginkább a silány minőségű utángyártott és felújított alkatrészektől lett hangos. Nem gondoltam hogy ennyire számít. Szépen bekerültek a gyári új, és jobbára első beszerelésű gyári használt alkatrészek, és olyan lett mint fénykorában.
A ráköltés? Tavaly nyár vége óta 250e körül áll meg, kezdve a klímajavítással. A legutóbbi kuplungozás volt 200 önmagában. Most a képen látható mik fértek a keretbe. Még a klímakompresszort is odatehettem volna...ez a halom alaktrész volt belökve a csomagtérbe, most pakoltam ki. Jó, a porlasztót hatásfokozóként még odatettem és két elegáns flex mozdulattal lecsaptam a szétrohadt kipufogóvéget...

Az utolsó motortartó bakot is kicseréltük, a jobb alsót. Elég nehéz egy darab volt bent gyárilag, helyette egy sokkal könyebb került bele.
km:189000
Mivel már régen tervben volt, kevertettem festéket és lefújtuk a lökhárítót, tetőt, tükröket. 02.03 "Józsi" barátomnál lökhárító, tükrök le, becsomagoltuk az autót mint a karácsonyi ajándékot, és hozzáfogtunk. Amíg a tető csiszolódott, addig én a lökhárítóval bajlódtam. Nem volt egy élmény, le volt fújva matt feketére, nem tudom mivel, de hámlott már nagyon. A tetőre senki nem tudott magyarázatot adni, hogy mitől lett olyan. Mintha smirglivel csiszolták volna meg, és időről időre csúnyább volt. A tükrök alu részei, hát az nagyon gáz.......... Mint mikor az akksisarun kiül a sav. Korrodált, nagyon csúnya. Alapos csiszolás, és alákezelés után színre fújva. Ma, több mint 2-hét pihenés, és több mosás után mivel jó idő volt, meg meg is szomjaztunk egy kis sörre, ismét összeröffentünk és kapott a vas, full polírt. M3-paszta, megmaradt festékből kipöttyöztük a kavicsfelverődéseket, és röpke 2-2,5-óra alatt kész lett. Van most örömködés.......... :)








Kereken két hónapja vásároltam az autót , ma fordult 5000 km-be a Trip A . 80%-ban autópályán ,és gyorsforgalmi úton futott nálam. Fölényes utazóautó ,bár néha bizonyos körülmények közt keveslem az erőt ,a jövőben biztosan kap majd remapot .
Egyedüli problémám a világítással van .Az Osram Nightbreaker-rel már jobb a fény ,de még mindig keveslem kicsit. A tolatólámpába is fogok rakni valami emelt fényű led-et.
De összességében nagyon meg vagyok elégedve ,ha ez így marad ,hosszú távú lesz a kapcsolatunk :)

